Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)

2012-06-22 / 143. szám

NOGRADMTäRm 1 2012. JUNIUS 22., PÉNTEK Már nem magyarázat „azelmúltnyolcév” Boldvai László: az igazi kétharmad változást akar- Az emberek nap mint nap megélik a rombolást, a káoszt, a bizonytalansá­got az országban min- denüttt. Az igazi kéthar­mad immár változást akar, amit meggyőződé­sem, hogy mi, baloldali demokraták fogunk el­hozni Magyarországnak - hangsúlyozta Boldvai László, a Magyar Szocia­lista Párt Nógrád megyei elnöke, országgyűlési képviselő.- A téma tehát: félidőben az Or- bán-kormány.- Az emberek a bőrükön érzik a rossz kormányzás következmé­nyeit, azt, hogy az élet egyre ne­hezebb, a bizonytalanság pedig napról napra nő. A leépülés idő­szaka volt ez a két év. Leépült a gazdaság, leépülnek a munkahe­lyek, az oktatás, az egészségügy, a szociális rendszer, és leépül a jogállam is. Egyszerűen minden. Ebből így nem erős, hanem gyen­ge, leépült Magyarország lesz. Egyedül a kormány elégedett a saját teljesítményével, de közben fogalma sincs arról, hogy mi fo­lyik az országban. Egyre keveseb­ben vannak, akik elhiszik a ha­zug propagandát, és egyre keve­sebben vannak azok, akik beérik azzal, hogy minden problémára „azelmúltnyolcév” a magyarázat. A visszamutogatás már senkit sem érdekel. Ez érthető is...- Velős megállapítások...-... amelyek, sajnos, erős alapo­kon állnak. Hiszen 2010-ben azt ígérték az embereknek, hogy az új adórendszerrel mindenki jól jár - aztán a gazdagok tényleg jól jár­tak, akár havi több százezer forint­tal is, ám az átlag körül vagy az alatt keresők egyhavi fizetésüket is elvesztették az egykulcsos adó miatt. Azt ígérték, megvédik a munkahelyeket és egymillió új ál­lást termetnek - ma ténylegesen kevesebben dolgoznak mint két esztendeje. Azt ígérték 4-6 száza­lékos gazdasági növekedés lesz - mára 1,2 százalékos a viszszaesés. Azt ígérték, csökkentik a vállalko­zók terheit - ehhez képest nőtt az adó, a bürokrácia, a korrupció, nő­nek a kiadások, csökkennek a be­vételek, miközben hitelhez sem jutnak. Azt ígérték, megőrzik a nyugdíjak értékét és megvédik a magánnyugdíjpénz-tárakat - eh­hez képest egyre nőnek az idősek kiadásai, felmerült a nyugdíjak megadóztatása, a magánnyugdíjpénztári megtaka­rításokat pedig elvették az embe­rektől és elköltötték. Az ígéretek­kel szemben a családtámogatások összegét egyetlen fillérrel sem nö­velték, az elesettek támogatását csökkentették, emiatt egyre na­gyobb a szociális válság, sőt már a középosztályt is az elszegényedés, a lecsúszás fenyegeti. Talán ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk, ma már tényleg elmondhatják az em­berek: rosszabbul élünk, mint négy éve. Vagy soroljam még?- Nem szükséges, inkább tér­jünk át Nógrád megyére!- Elmaradt térség lévén itt hat­ványozottan érvényesek a gon­dok. Az elmúlt két esztendőben-'' jelentős mértékben nőtt az olló az itteni és az ország fejlettebb ré­szeire jellemző jövedelmi és a fog­lalkoztatási viszonyok között, s nem a mi javunkra. 2010 óta drasztikus visszaesés jellemzi a fejlesztéseket; pedig ezek az itt élők számára munkahelyeket és elkölthető jövedelmet, a helyi vál­lalkozások számára pedig meg­rendeléseket is jelenthetett vol­na. Jellemző példa a huszonegyes főút négynyomúsításának a kér­dése: a kormányváltás évében el­készültek az engedélyes tervek a hiányzó 32 kilométerre, megszü­lettek az önkormányzati hozzájá­rulások, a beruházás szerepelt a kiemelt közúti fejlesztések között - mégsem sikerült megvalósíta­ni. Ez azért is fájó, mert a közle­kedési helyzet javítása - ha nem is elégséges, de - szükséges felté­tele a munkahelyteremtésnek eb­ben a térségben. Jellemző, hogy a megyeszék­helyen, Salgótarjánban a fejlesz­tés kérdésköre kimerül a kerék­párút megépítésében. Ez ugyan szép dolog, de jobb helyeken csak hab a tortán, vagyis akkor építik meg, miután a fontos, fon­tosabb beruházásokat már sike­rült megvalósítani. Nálunk ko­rántsem erről van szó... Arról nem beszélve, hogy ez­zel szembementek az úgyneve­zett „ökölszabállyal”, amely arról szól, hogy csak olyan európai uni­ós fejlesztésbe kezdünk, amely mögött legalább kilencven száza­lékos pályázati támogatás áll. Eh­hez képest a bicikliút alig több mint ötven százalékos támogatá­si intenzitás mellett épült meg. Vagyis minden egyes „uniós fo­rint” mellé egy salgótarjáni forin­tot kellett hozzátennie a nehéz afiVagi helyzetben lévő városnak. Ilyesmire van pénz, de például a főiskola megmentésére már nincs. Mindez a Fidesz helyi ve­zérkarának tehetetlensége és szakmai felkészületlensége mel­lett egyfajta torz értékrendre is utal. Es a lakossággal fizettetik meg mindennek az árát. Persze, nem csupán Nógrád megyei sajá­tosság ez. Nem véletlen, hogy ma már ott tartunk, a választók 80 százaléka, a Fidesz szavazóinak 38 százaléka szerint rossz irány­ba tart az ország. Az igazi kéthar­mad változást akar. És meggyőző­désem, hogy ezt a változást mi, baloldali demokraták fogjuk el­hozni Magyarországnak.- Tegyük fel, hogy valós az igény a változtatásra? De miért épp az MSZP-vel szeretnék ezt megélni az emberek?- Félreértés ne essék, tudjuk, hogy a Fidesz-kétharmad nem jö­hetett volna létre nélkülünk, az MSZP nélkül. Tudomásul kell vennünk, hogy olyan felülről rákényszerített reformhalmazt nem lehet az ország torkán le­nyomni, amelyet előzetesen nem egyeztettünk a társadalommal és a fő érdekcsoportokkal. A másik, hogy be kell fejezni a felelőtlen, mindenféle gazdasági alapot nél­külöző ígérgetés korszakát. A rendelkezésre álló lehetőségek alapján, egyértelmű preferenci­ák mentén, őszintén és világosan kell beszélni. Vegyük például az egykulcsos személyi jövedelem­adó kérdését. Ha a helyzet úgy hozza, ki kell mondanunk annak a nyolcszázezer embernek, aki jobban járt az új rendszerben, hogy ennek felszámolásával - ami az első.lépések.egyike lesz, ha kormányra kerülünk - ezen­túl nekik rosszabb lesz, hogy a másik hárommillió adózó jobban járhasson. A mi értékrendünk ar­ról szól, hogy mi az átlag, illetve az alatti életszínvonalon élő em­bereken szeretnénk segíteni. Ilyen egyenes, őszinte, világos ál­lításokban hiszünk, a zsákba­macska-árulással szemben. r — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — ­; Az ember legjobb barátja... j Salgótarján Rengeteg kutya várja sze- I rető gazdáját, a Salgótarjáni állatmen- ! helyen, akik egy kis törődésre, szeretet- ! re, odafigyelésre vágynak. Ennek apro- | póján lehetőség van az állatok életét ; szebbé-jobbá tenni, hiszen minden I szombaton 10-12 óra között sétáltathat- ! juk, szeretgethetjük őket, valamint örök- ! be is foghatjuk kedvenceinket. i Hűvösre került három ! fatolvaj j . rátlíiiegyer. Tetten értek három em­! bért, amint pár napja fát loptak a ! Nógrádmegyerhez tartozó erdőből. A ! rendőrök azonnal a helyszínre indultak • és megállapították, hogy a 16,18 és 29 ; éves, helybeli férfiak 1,2 köbméter tüze- ! löt tulajdonítottak el, hozzávetőleg húsz- ! ezer forint értékben. Ezt egy tehergépko- ! csira pakolták fel, azonban amikor el ! akartak menni a helyszínről, az erdész ; megállította őket. A gépjárműben tar- ! tózkodók fakitermelésre szóló engedélyt ! nem tudtak felmutatni.- A járőrök a három fiatalembert el- ; fogták és előállították a Szécsényi Rend- ; őrkapitányságra. Lopással elkövetett tu- ! lajdon elleni szabálysértés miatt hall- ! gatták meg őket. A jogsértő cselekményt ! elismerték. Mindhármukat őrizetbe vet- ; ték és kezdeményezték a gyorsított bírő- ; sági eljárást. Ennek során valamennyi- ! ükre két nap elzárást szabtak ki. A lo- ! pással okozott kár a lefoglalással megté- j rült - tájékoztatta lapunkat Horváth Zs& \ fia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitány- J ság sajtóügyeletese. Ovisok daloltak a kisgólyának Váratlan eseménnyel kezdő­dött a Magyar Madártani és Természetvédő Egyesület (MME) Nógrád megyei cso­portjának az Ipoly völgyében a hónap első felében tartott, nyilvános gólyagyűrűzése és fészekfelmérése. Első állomá­sán, Szécsényben ugyanis - épp a „Gólya road show” előtti napon - egy kis gólyát találtak a Bezerédy utcai fészek alatt. NMH-információ Nógrád megye. - Valószínűleg a viha­ros időjárás miatt esett ki, de az örök­zöldek megóvták attól, hogy halálra zúzza magát. Egy közelben lakó asz- szony vette magához, majd értesítette a tűzoltókat, ők pedig az egyesületet keresték meg a problémával - számolt be lapunknak Papp Ferenc, az MME helyi csoportjának titkára.- Hasznosi Márk ön­kéntesünk vette át a gólyafiókát, s egy na- P<S° pig, a Bükki Nemze- > ti Park szakembe­reinek megérkezé­séig, viselte gond­ját. Ezután két he­tet a nemzeti park igazgatósága salgó­tarjáni telephelyén töl­tött a kis állat, s kiderült, hogy kutya baja, evett, növe­VWei Hely; kedett rendesen. így a visszahelyezés mellett döntöttünk, amihez az ÉMÁSZ segítségét kértük. Erre a feladatra is kiváló alkalom nyílt ezen a rendezvényen, amelynek helyszínei között idén először szerepelt Szécsény térsége. A visszaköltöztetés előtt nyolcvan szécsényi óvo­dás és óvónőik nagy öröm­mel, lelkesedéssel vet­ték szemügyre a kis madarat. - Még éne­keltek is neki - új­ságolta Papp Fe­renc. - Emlékül minden ovis hazavi­hetett egy, az év ma­darát (egerészölyvet) ábrázoló matricát. E rö­vid kitérő után a fészekla­kó visszatért három testvére mellé, ahol a gyűrűzés után magukra hagytuk őket. Azóta is együtt van és a szépen fejlődik a család. Pösténypusztán a helyieken kívül a nógrádsipeki ovisok várták erre a mű­veletre. A tizennégy apróság és a fel­nőttek ámulattal nézték végig a gólya­csemete leérkezését, majd visszajutá­sát a fészekbe. Ludányhalásziban az iskolához közeli gólyalaknál történt meg ugyanez, itt az elsősök nézték vé­gig közelről a folyamatot. Szügyben is éltek a lehetőséggel: összesen mintegy hatvan óvodás és iskolás szeme előtt vé­gezték a teendőket a madártani egyesü­let aktivistái. A hálás közönség meg is si­mogathatott egy kis állatot. A road show második napján Dejtár volt az első állomás, itt a Béke utcában gyűrűztek az egyesületiek a falu aprósá­gait Nagy Magdolna kísérte el a nem min­dennapi szemlére. Drégelypalánk-on a művelődési háznál és a Dózsa György utcában - szintén népes közönség előtt - gyűrűztek herényi Edina MME-tag szer­vező munkájának köszönhetően. Ipolyvecén az utolsó állomáson, a hat la­kott fészekből ötben találtak három, illet­ve két fiókás fészekaljakat.- Ebben a faluban található Nógrád megye legnagyobb gólya állománya az Ipoly menti, nedves rétek gazdag táplá­lék-kínálatának köszönhetően - mond­ta a megyei titkár, s hozzátette: tavaly, a gólyák számára rendkívül kedvező körülményeknek köszönhetően hat fé­szekaljból huszonnyolc fióka repült ki. Idén az év eleji szárazság miatt kedve­zőtlenebbek a feltételek, így a hat fé­szekben nevelkedő tizenhat kisgólyá- val gyarapodhat az állomány szeren­csés esetben.

Next

/
Thumbnails
Contents