Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)

2012-06-21 / 142. szám

SETA 1 2012. JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK Alakosságnak semmi oka nincs a félelemre Árki István, a Paksi Atom­erőmű Zrt. mérnöke 2005 óta dolgozik az intézmény gé­pészműszaki osztályán. Ahhoz, hogy feladatainak eleget tudjon tenni, a szakmai tárgyak elsajátítása elenged­hetetlen volt számára. A mun­kahely választásában szere­pet játszott, hogy édesapja is itt dolgozott. Ő mára már nyugdíjas éveit tölti. István munkaideje rugal­mas, így van, amikor koráb­ban, és van, amikor később vé­gez a feladataival. A munkája nagy része „csak” papírmun­ka. Feladata többek között a reaktorok karbantartásának irányítása, és a hatóságokkal is ő tartja a kapcsolatot. Szükség esetén kiegészítő dízelgenerátort is tudnak üzembe helyezni Kérdésünkre elmondta, a paksi atomerőmű mindenben megfelel a nyugat-európai fel­tételeknek, a 2012 tavaszán elvégzett felülvizsgálat után is pozitív elbírálást kapott. A tavalyi Japán atomkatasztró­fát követő tesztek is megerősí­tették, félelemre nincs ok, és a tévhitekkel ellentétben az erőmű nem veszélyes. A történtek után kiemelt helyet kapottá világ atomerő­műveiben a fokozőtFvédelmi készültség és az új balesetvé­delmi terv készítése, Pakson szükség esetén kiegészítő dí­zelgenerátort is tudnak üzem­be helyezni. A gépészmérnök szerint a lakosságnak nincs oka az aggodalomra, hiszen sokat áldoznak a védelemre. Andor Judit, Tatabánya (zöld) Árki István Elet, erő, sci-fi, energia BENYOMÁSOK Avagy mi folyik itt Pakson, mi is az az atomerőmű A SÉTA-tábor résztvevőit hat csapatba sorsolták, s minden csoport más színű pólót kapott Képünkön a diákújságírók és kísérőik a látogatóközpontban Kilenc megye mintegy 30 diákja vesz részt az idei országos SÉTA- (Sajtó és tanulás) táborban. A fiatalok első útja a paksi atomerőműbe vezetett. Él­ményeikről cikkeket kel­lett írniuk. íme néhány a legjobbakból. Zboray Kristóf (narancs) Elindultunk a paksi atomerő­műbe. Miután 5-6 órát utaztam a tábor helyére, és újra buszra kel­lett szállnom, én ezt annyira nem díjaztam, de a későbbi élmények kárpótoltak mindenért. Az úton a még ismeretlen arcokkal körül­véve a gondolataim kedvenc művtöri tanáromra, Lévai Ádám- ra terelődtek. Ő így fogalmazta meg korábbi élményét az atom­erőműről: „mintha egy klasszi­kus sci-fi szereplőjeként sétálgat­nánk egy életre kelt regényben”. Ezzel a gondolattal vágtam hát neki az útnak. Kilépve a buszból mindenkit megcsapott a tikkasztó meleg, és azt ígérték, hogy benn még mele­gebb lesz. A munkások kíváncsi­an néztek a szivárvány hadra. Az atomerőmű látványa számomra nem a beharangozott sci-fi hatást adta, inkább egy nagyon szép, rendezett környezetben fekvő tra­dicionális, ugyanakkor monu­mentális üzemét. így kíváncsian vártam, mit mutat majd belülről. A látogatóközpont első kis üveg- ház-belépője meg is hozta a jel­zett meleget, hirtelen mindenki megijedt, hogy ilyen szaunában kell végig mennünk, de ahogy be­léptünk a látogatóközpontba, megnyugtató hűs várt minket. Ezek után jött a sajtótájékozta­tó. Mindenki kicsit bizonytalanul állt, illetve ült még ekkor, sem mi, sem az interjú alanyok nem tud­ták, hogy mit várjanak a másik­tól. De ez a kezdeti stressz gyor­san leült, és már kezdődött is a kérdezz-felelek. Feltettük a leg­fontosabb kérdéseinket: mi is ez az atomerőmű, és ez miért jó ne­künk? A kérdésünkre a válasz meglepően részletes volt. El­mondták, hogy mennyire fontos már csak a környéken élők szá­mára is az erőmű, hiszen kb. 5000 embernek ad munkahelyet, ami már egy kisebb városnak is elmegy. Azt is megtudtuk, hogy az erőmű körül a legtisztább a le­vegő az országban. Ezután végig­vezettek minket a látogatóköz­ponton, ahol rájöttünk, hogy ha nem is lehet hülye kérdést fel­tenni, mi tudunk, és hogy ez a kis város látja el Magyarország felét árammal. Miután végeztünk, jöhetett ma­ga az üzemi terület, ahova a beju­tás nehezebb volt, mint Hollandia parlamentjébe. Itt találkoztam az­zal az érzéssel, amit a tanár úr em­lített, mintha egy űrhajó belsejébe érkeztünk volna. Sisakot fel, irány a szörny gyomra, a hajtómű! Szin­te érezni lehetett azt a 2000 mega­watt erőt, amit ez az erőmű lead, lenyűgöző látvány és hang. Megnézhettük, ahogy épp ki­cserélnek egy elhasznált kazettát az „űrhajó” karbantartói. Átérez- tük, amit anno leírt Wells, az atom­energia szinte varázslat nekünk, egy ilyen kis energiahordozó, ami összesen 8 gramm egy évre ellát egy családot. Mindent összevetve az atomenergia a modern tudo­mány és társadalom varázspálcá­ja, és felelőtlenség lenne eldobni. Nőként is lehet érvényesülni ezen a munkahelyen Az atomerőműben tett láto­gatásom során Németh Eni­kőt, az erőmű dolgozóját kér­deztem munkájával kapcso­latban. A vegyészmérnök sze­rint ez egy nagyon változatos munka. Szeret itt dolgozni, mert összetartó a csapat és jó a munkamorál. Már egészen fiatalon meg­kedvelte ezt a munkakört, mi­vel itt töltötte a nyári gyakor­latait. Motiválja, hogy szülei, akik szintén itt dolgoznak, büszkék legyenek rá. Németh Enikő párja, akivel már 9 éve együtt vannak, szintén itt dol­gozik. Néha kissé nehéz a programok megszervezése, de ezen kívül semmiféle prob­lémát nem okoz a kapcsola­tukban ez a munka. Nem fél a munkahelyi ve­szélyektől, mert az erőmű­ben mindig a biztonsági elő­írásoknak megfelelően jár­nak el. A radioaktív anyagok kezeléséhez külön tanfolya­mot kellett elvégeznie, így szerinte ez sem okozhat problémát. Amikor ilyen anyagokkal dolgozik, mind a saját, mind a mások életéért felelősséggel tartozik, ezért nagyon óvatos. Többen megkérdezték már tőle, hogy mennyiben változ­tatta meg a munkához való hozzáállását a Japánban be­következett katasztrófa, de mivel a biztonsági ellenőrzé­sek nagyon részletesek vol­tak, ezzel kapcsolatban sincs félnivalója. Azoknak a fiataloknak, akik a paksi atomerőműben szeret­nének dolgozni, azt tanácsolja, hogy minden tantárgyat szor­galmasan tanuljanak, mert semmi sem felesleges. Kalas Martina, Eger (narancs) Németh Enikő Az atomenergetikai múzeum az emlékekre, a munkások szeretetére épült A múzeumhoz Józsi, a bizton­sági őr motoros kíséretet bizto­sított számunkra. Az első dolog, amit mindenki boldogan kons­tatált, hogy van egy italautoma­ta, és végre hozzájuthatunk egy jó hideg üdítőhöz. Kicsit olya­nok voltunk, mint anyám szo­kott lenni, mindent meg kell fog­ni, amit meg lehet, mindent ki kell próbálni, amit lehet. Maga a múzeum első része sokkal in­kább a volt munkások emlék­tárgyaira épült, itt megtalálhat­tunk szinte mindent, a víz által tönkretett turbinától egészen egy wolfram égős lámpában tá­rolt pálinkáig. A következő meg­álló a „hűtőszoba” volt, ahol a légkondi végre szolgáltatott egy kis jó időt. Itt helyezték el a már elavult informatikai eszközöket, a hatalmas szervergépektől egé­szen a személyes kedvencemig, egy 300 MB tárolására képes diszkig, ami inkább emlékezte­tett egy bizonyos sorozat bizo­nyos főhősnőjének fegyverére, mint egy használati eszközre. Utána mindenki sajnálatára ki kellett innen mennünk, hiszen az előadás folytatódott Megnéz­hettük azokat a felszereléseket is, amit anno használtak, a tás­ka mobiltól a reaktort biztosító 114 kilogrammos csavarig. Energiatermelés testközelből GÉPÉSZ Közvetlen felelősség a hatékonyság érdekében Fokonként fel a ranglétrán ÉLETCÉLOK Takács Zoltán szerint megéri sokat tanulni Gazdag Viktor, a Paksi Atom­erőmű Zrt. fiatal gépésze szíve­sen beszélt nekünk a feladatai­ról, például kifejtette az automa­tizálás és a biztonsági intézke­dések közvetlen hatását a mun­kájára. Elmondása szerint hatalmas változások történtek ezen a téren, hiszen kezdetben a gépek javítása, az alkatrészek cseréje is több órás megerőltető munkát vett igénybe. Példaként elmesélte, hogy a reaktorkupolát rögzítő hatvan csavar egyikének eltávolítása is egy egész (8 órás) műszakot vett igénybe, ezzel szemben ez mára körülbelül 1-2 órára rövidült. A gépesítéssel a munkafolyamatok meggyorsítá­sán kívül azt is elérték, hogy a dolgozók a lehető legkisebb su­gárdózist kapják. Véleménye szerint a legfonto­sabb a biztonsági intézkedések betartása, a szigorú ragaszkodás az előírásokhoz, így elkerülhető­ek a balesetek. Munkájuk végez­tével mindaddig nem hagyhatják el a karbantartás helyszínét, amíg az utolsó csavar is visszake­rült a helyére. Viktor szerint a re­aktor és a turbina, így az üzem szíve közvetlen környezetében végzett munka rendkívül izgal­mas, ugyanakkor nagy felelős­séggel jár, és teljes embert kíván. Kertmegl István, Mezőkovácsháza (citrom) Gazdag Viktor Takács Zoltán fiatal kora elle­nére máris a Paksi Atomerőmű Zrt. egyik fő munkatársa. Édesap­ja révén már gyerekkorában be­lecsöppent az erőmű izgalmas légkörébe.- A ranglétra aljáról indultam, gépészmérnök voltam, majd fo­lyamatosan jöttek új feladatok, új eredmények, és most itt vagyok üzemvezetőként - mesélte. -Hazudnék, ha azt mondanám, nem motivált a pénz. Frissen vég­zettként azonban fontosabbnak tartottam a kihívásokat, ezekből tapasztalatot nyer az ember. Ha kitanulsz több szakmát, köny- nyebb az előrelépés. Megéri sokat tanulni. Van olyan szakterület, ahol elég a technikusi végzettség, de előny a gépészmérnöki, illetve az informatikai felsőfokú végzett­ség. Valamint fontos a nyelvtu­dás, arra mindig szükség van. Azt is elmondta, tudja, hogy so­kan viszolyognak az atomenergi­ától, veszélyesnek tartják. De ő bizton állítja, nincs káros hatása az egészségre. Minden munka­körnek vannak biztonsági korlátái. Ezeket betartva nincs ok a félelemre. Bátran ajánlja a fia­taloknak a céget leendő munka­helyként. A kollektíva együttmű­ködő, segítőkész emberekből áll, ezért szeret ott dolgozni. Kolman Réka, Eger és Karkus Tamás, Sarkad (lila) Takács Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents