Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-20 / 141. szám
NÓGRÁDIT mcVl» 2012. JÚNIUS 20., SZERDA Támogatókat keresnek A 2001-ben elhunyt Szepesi József költő méltó síremlékének elkészítése céljával felhívást tesz közzé a helyi polgári kör, amelynek tagjai már adakoztak erre a célra. Az elhunyt külföldön élő lánya is hozzájárult az emlékállításhoz. A salgótarjáni Talent Művészeti Klubban illetve ennek honlapján lehet tájékozódni arról, hogy a polgári kör számlaszámán hogyan lehet eljuttatni a felajánlott összegeket. Louis Armstrong Jazzfesztivál Bánk. Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Louis Armstrong Jazzfesztiválta Bán- ki-tó festői szépségű vízi színpadán, június 22-én, pénteken ás 23-án, szombaton. Az idei évben is számos világsztár és a hazai jazz élet nagyjai veszik birtokukba a pódiumot, de a fesztivál további helyszíneken is izgalmas programokkal kecsegtet. A szervező Swing Jazz Kultúráért Alapítvány a fesztivált az ez év áprilisában elhunyt Joe Murányi emlékének szenteli. Joe Murányi - a magyar származású világklasszis, Louis Armstrong klarinétosa - a korábbi években is a rendezvény házigazdája volt, míg egészségi állapota engedte, személyesen is. „Salute to Joe Murányi! - Tisztelgés Joe Murányinak!" címszóval az örökös házigazda előtt tisztelegnek mind a fellépők, mind a szervezők, amelynek keretében több kapcsolódó program is szervezés alatt áll. A rendezvény házigazdája 2012-ben is Rókusfalvy Pál, illetve rendhagyó módon Scott Robinson a többszörös Grammy-díjas jazz zenész, Joe Murányi jó barátja. A rengeteg izgalmas program mellett hamisítatlan gospel koncert élményében lehet része mindenkinek. A Sing'n Swing'n Sista's három gyönyörű gráciája Csík Gusztáv közreműködésével varázsol el mindenkit, aki a bánki Evangélikus Templomba látogat június 23-án, szombaton délelőtt 11-kor. Mégis fizetett... Lopáson kaptak rajta egy „vásárlót” az egyik nagyáruházban pár napja, Balassagyarmaton. A 49 éves férfi egy - tíz forint híján huszonötezerbe kerülő - benzines permető-alkatrészt próbált meg eltulajdonítani. Fizetés nélkül távozott a kasz- szától, ám a biztonsági kapu bejelzett, az őrök feltartóztatták őt és megtalálták nála a ki nem fizetett árut. A férfi az intézkedő rendőröknek elismerte a szabálysértés elkövetését és vállalta a vele szemben kiszabott, huszonötezer forint összegű helyszíni bírság kifizetését - tájékoztatta lapunkat Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Nyitott órák Salgótarján, Farkas Gergely a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője fogadó órát tart június 22- én, pénteken 15-től 17 óráig. A képviselő a Jobbik irodában (Salgótarján Rákóczi út 2.) fogadja az érdeklődőket. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón lián Mór kiemelte, főként arról szeretne tájékozódni, milyen területeken lehetne befektetői kapcsolatokat létesíteni a megye kis- és középvállalkozásaival Megyénkbe látogatott az izraeli nagykövet Hegedűs Henrik Í Folytatás az 1. oldalról.) Íalassagyarmat-Salgótarján. a zsidó állam diplomatája először Balassagyarmatot kereste fel, ahol hosszas beszélgetést folytatott a helyi vezetőkkel, többek között Medvácz Lajos polgár- mesterrel és Bállá Mihállyal, a térség országgyűlési képviselőjével. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón lián Mór kiemelte, főként arról szeretne tájékozódni, milyen területeken lehetne befektetői kapcsolatokat létesíteni majd a megye kis- és középvállalkozásaival. Hangsúlyozta a mezőgazdaság fejlesztését, amiben Izrael jó példákkal szolgálhat. Ugyanúgy utalt a magas technológia, az informatika fontosságára. A nagykövet elmondta, nincs kezében a varázspálca, de ha az üzleti kapcsolatok kiépülnek, mindkét fél hasznot húzhat belőle. Ilan Mór útja ezután az Ipoly- menti Zsidó Múzeumba vezetett, ahol megnyitotta Shai Ginott fotóművész kiállítását. A Jeruzsálem szelleme” címet viselő tárlatot méltatva arról beszélt, hogy minden egyes embernek életében legalább egyszer el kellene mennie Jeruzsálembe, Izrael spirituális fővárosába és megtapasztalnia, hogy az egyistenhívő vallások milyen nagy békességben élnek egymás mellett. A képek pedig jól megmutatják a város kettős arcát: a múltat felevenítő hitéleti központot és emlékeit, illetve a modern település színes forgatagát. Köszönetét mondott továbbá a balassagyarmatiaknak, hogy ennyire hűen ápolják a város hatszáz éves zsidó hagyományait. Búcsúzóul a nagykövet felkereste a műemléki temetőt. A délután folyamán Salgótarjánba is ellátogatott, ahol a József Attila Művelődési és Konferencia- központ üvegcsarnokában az „Izrael: Egykor és most - Az álom valóra válik” című hologram kiállítás megnyitóján vett részt. A tárlat - amely Izrael állam 60 éves történetét mutatja be - július 3-ig tekinthető meg. Börzsönyi gombamustra DiÓSjenŐ. A Diósjenői Erdei Szabadidőpark szakképzett gombavizsgáló kíséretében gombatúrát szervez június 30-án (szombaton), amelynek keretén belül a jelenlévők megismerhetik a Börzsöny idényre jellemző gombáit, elsajátíthatják az alapvető gomba felismerési tudnivalókat és nem utolsó sorban gasztronómiai felhasználhatóságuk is terítékre kerül. A túra során mindenki gyűjthet gombát kosarába, amit otthon elkészíthet korábbi ismeretei vagy a túrán hallottak alapján. Bővebb információkat ezzel kapcsolatosan a www.erdeikirandulasok.hu címen találhatnak. Testvértelepüléssel „gazdagodtak” Sz. F. Piliny. A község önkormányzata a lengyelországi Darwinja település vezetőinek a megkeresésére, felvette a kapcsolatot a lengyel községgel. A közelmúltban Darwiniából Pi- linyben járt a polgármester, az iskola igazgatója, a művelődési ház vezetője. A két község önkormányzata megegyezett abban, hogy testvértelepülési kapcsolatot létesítenek. Darwinia Nipomolice, Bochina és Krakkó városok közelében található. Lakóinak száma 6400. A községhez 13 kisebb falu tartozik. A két község vezetői június végén a pilinyi Váci Egyházmegyei Találkozón, ünnepélyes keretek között írják alá az együttműködési megállapodást. Lehoczki Szabolcs, Piliny község polgármestere lapunknak elmondta, hogy már most megegyeztek a gyermekek kölcsönös üdültetésében. Augusztus hónapban Pi- linyben fogadnak 10 lengyel diákot, szeptember elején pedig 10 pilinyi tanuló utazik Lengyelországba. A község önkormányzata régi kapcsolatot ápol a romániai Szörcse településsel, de mindeddig a hivatalos testvértelepülési felvétel még nem történt meg. Ugyanis Romániában az állam fenntartja azt a jogot, hogy elbírálja a települések külföldi kapcsolatának a felvételét. A napokban Szörcséről Piliny- be megérkezett a hír, hogy az államtól „zöld utat” kaptak, így nincs akadálya, hogy hivatalosan is kinyilvánítsák az együttműködést. A két település a megállapodást a közeljövőben írja alá. Közel ezer látogató Szécsény. A hétvégén megrendezett Múzeumok Éjszakája több volt, mint egy múzeumi rendezvény. A szervezők időt és energiát nem kímélő kemény munkája, készülődése meghozta gyümölcsét: (a június 19-i, keddi lapszámunkban „Megelevendett a reneszánsz” című írásunkhoz tartozó képaláírással ellentétben) közel ezer ember lehett részese a hétvégi programnak. Immár konténerben is gyakorolhatnak SalgÓtafjáoPásztÓ. Egy szállítókonténer érkezett - egy Pásztón működő gazdasági társaság felajánlásának köszönhetően - nemrég a salgótarjáni katasztrófavédelmi bázisra. A konténer gyakorlatok helyszíneként lehetővé teszi a zárttéri tűzoltás körülményeinek valósághű szimulációját. Vagyis az oktatási célokat szolgál, helyt adhat bemutatóknak, valamint tanulmányok és vizsgálatok modellezésére is használható. Mindezek mellett a hatósági munka támogatása érdekében egy tűzvizsgálati eljárás bizonyítási kísérletének is a helyszíne lehet. „Palócföldi Ládafiók''- Építő közösségek Salgótarján térségében SZÉCHENYI TERV Posztereken a “Palócföldi ládafiók” eseményei Június 11-én megnyílt a „Palócföldi ládafiók kincsei..." című kiállítás a József Attila Művelődési és Konferencia Központ konferenciatermében. A projekt Nyílt Napjával egybekötött kiállítás-megnyitón egy olyan képi anyag tárult az érdeklődök szeme elé, mely talán a leginkább „emészthető" formában foglalja össze a megvalósult eseményeket, programelemeket az elmúlt közel 19 hónap kapcsán. A kiállítás készítői sem kívülállók, hiszen a J. L. Seagull Szakképző Iskola és Felnőttképzési Központ, Fotó-Videó Szakkörének résztvevői voltak a poszterek megszerkesztői. Az alapanyagok az említett képző, valamint a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. és a Novohrad - Nógrád Az Új Széchenyi Terv - Társadalmi Geopark Nonprofit Kft. programjain készült Megújulás Opeatív Program fényképek voltak, sok-sok emlékezetes 3.2.3-09/2-2010-0058 azonosítószámú, pillanatot felvillantva a konzorciumi tagok “Palócföldi ládafiók - Építő Közösségek elmúlt időszaki tevékenységéből. A kiállítás a Salgótarján térségében" elnevezésű projekt József Attila Művelődési és Konferencia összesen 71 420 490 forint támogatásban Központ konferenciatermében 2012. június részesül, a nyertes pályázat az Európai 30-ig. majd ezt követően 2012. szeptember Unió támogatáával és az Európai Szociális 30-ig a J. L. Seagull Szakképző Iskola és Alap társfinanszírozásával valósul meg. Felnőttképzési Központ Galériájában A projektről további információk a tekinthető meg. www.palocfiok.com honlapon találhatóak. KftmCvotttéol NonproruK», 31«lSjt9Í>U.}4r.«»fS. w .j4 « ns-soi. titfcmugitclwpr. Ku, <wm WfciilWo J. L S€ AOUCL Sukk»px4 ItkoU Mov»V«l - NogrM S*c»*rfc M FHiwnkwj»,! mpoM Nonprofit Kft. 3100 Sal^Stoi jón. MorodoO tirt V 31» Sttqóttrjio. Uúznmttr 1. <*l «34 31' 52&-MC. *34 30 »Al&ot M.: 0432473-383 MuyxlfifcwsyiMK;:, MW1w.9JJ.Ku Ma&mgMiMtKito.www.rnjMsxxrv vJSSSBI «MM» FmMKM OffMUOf A protokt •> EunJptf Unü l4nw(*tás4oot,« <ur4p*l SmcÜUi AMp «*r«IMMMlNtfMMl mMmA mag