Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-14 / 136. szám
NOGRAD A csipkekészítés rejtelmei és szépségei Szenográdi Ferenc Szécsény. A rendezvényen hazai, a lengyelországi bobowai és a szlovákiai rozsnyói csipkekészítők vettek részt. Június 8-án pénteken dr. Harikné dr. Havasi Beáta a város alpolgármestere köszöntötte a rendezvényre érkező hazai és külföldi csipkekészítőket. A kézművesházban az alkotók által hozott, bemutatni szándékozó csipkékből kiállítást rendeztek. A szakmai konferencián Devecsei Gábomé, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének csipkekészítője, a Nemeshanyi varrott csipke készítését mutatta be. Román Andrásné zalaegerszegi csipkekészítő népi iparművész, a Pannónia csipke rejtelmeibe avatta be kollegáit. Június 9-én szombaton 10 órakor volt a szebbnél szebb csipkékből rendezett kiállítás megnyitója. Holecz Jánosné rimóci népművész, az egyesület tagja, szép palóc dallal kedveskedett a megjelenteknek. Török Jánosnak az egyesület elnökének üdvözlő szavai után, Stayer László a város polgármestere köszöntötte a vendégeket. Többek között arról szólt, hogy napjainkban milyen fontos szerepe van a közösségeknek, a közöttük lévő kapcsolatnak, milyen komoly értéket képviselnek, azok a munkadarabok, amelyek kezünk munkája nyomán jönnek létre. A vendégeket arra kérte, hogy nézzék meg a várost, annak nevezetességeit, és vigyék el Szécsény jó hírnevét. Devecsei Gáborné megnyitójában azt mondta, a hagyomány, a régi kézműves mesterségek őrzése és tovább adása hozzátartozik a tárgyalkotó ember mindennapjaihoz. Ezek az alkotások hordozzák a múltat, közelebb hozzák azt a ma emberéhez. Ismernünk kell saját mesterségünk múltját, hogy annak legyen jövője. Szécsényben, évek óta ennek a szellemében rendezik meg a konferenciát és kiállítást. Idén a .témáink a magyar iparművészeti csipkekészítése és felhasználása. A konferencia előadásai, a gyakorlati műhelymunkák, a kiállítás együtt alkot szerves egységet. Az előadó bemutatta a kiállítás anyagát. Előadásában részletesen foglalkozott a XX. század első felének, a két világháború közötti időszak csipkekultúrával, amelyet a magyar csipkekészítés aranykorának is nevezhetünk. Ezt követően műhelymunkákra került sor, ahol az érdeklődők megfigyelhették a csipkekészítés módját. Délután Erdei T. Lilla az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa, A művészetre épülő iparművészet a csipke világában címmel tartott előadást. A lengyel vendégektől megtudtuk, hogy Bobowa gazdag népi hagyományaival és gyönyörű népi kézművességével vált híressé. A bobowai asszonyok több mint száz éve foglalkoznak vertcsipke készítésével. A csipkekészítésnek ezt a formája, országukban kizárólag Bobowa és a környező településekhez köthető. A résztvevők vasárnap Rimóconiai táj- házban megnézték a palócföldi főkötőkből rendezett kiállítást. A rendezvény végén Török János az egyesület elnöke lapunknak azt mondta, hogy a csipkekiállítás és konferencia Palócföldön rendezvényük, amelyen közel félszáz alkotó vett részt, elérte célját. A szakemberek a csipkekészítés új módszereivel ismerkedhettek meg. Tovább erősödött a három ország szakemberei, közösségei között a kapcsolat. Emlékük legyen áldott A városból és a térségéből a koncentrációs táborba, Auschwitzba, Guskichenbe hurcolt és elpusztított zsidók áldozataira emlékeztek június 10-én vasárnap Szécsényben. Szenográdi Ferenc Szécsény. A megemlékezést a zsidótemetőben, annál az emlékműnél tartották, amelyet 1948- ban állítottak, annak a 301 mártír zsidó emlékére, akiket a szécsényi járásból deportáltak, s több nem tértek vissza, mert a lágerekben meghaltak. Az ország különböző részéről érkeztek, hogy együtt emlékezzenek. Ott volt a megemlékezők soraiban Blumberger Katalin - fiával, unokájával, annak barátnőjével, - akit 15 évesen Szécsényből hurcoltak el a haláltáborba, és túlélte annak borzalmait. Ma családjával Siófokon él. A szécsényiek közül is, vallási hovatartozástól függetlenül többen ott vontak a megemlékezésen. A megjelenteket, Tóth Klára a salgótarjáni zsidó hitközség elnöke köszöntötte. Köszönetét fejezte ki Stayer László polgár- mesternek, a helyi önkormányzat képviselőinek, hogy a zsidótemetőt helyi védelem alá helyezték. Köszönetét mondott Őze Jánosnak a város főépítészének, aki az ehhez szükséges dokumentumokat elkészítette. Stayer László a város, polgár- mestere megemlékezésében többet között azt mondta: a holokauszt évezredes kárpát-medencei történelmünknek egyik legnagyobb tragédiája. Amikor 2001-ben az országgyűlés bevezette a Magyar Holokauszt Emléknapját, az a szándék vezette, hogy ezt a nemzeti tragédiát kiemelje a politikai csatározások zajából, és méltó helyre állítsa. Az a szándék vezetette, hogy az egész nemzet méltóképpen emlékezhessen. Ezt követően a város első embere arról szólt, hogy abban az embertelen időben is éltek Stayer László olyanok, akik életük kockáztatásával, nem egyszer életük feláldozásával sem mondták a rosszra, az hogy jó. Ezek az emberek mindannyiunk számára példát mutattak. Ezt követően hangsúlyozta az összetartozás, az összefogás fontosságát. Beszédét így folytatta: akkor lesz szép és gyönyörű Magyarország, ha mindenki megleli honját a hazában... Emlékeznünk kell, mert csak a történelemre, a velünk élő múltra alapíthatjuk jövőnket. Azt a jövőt, ami a mi emberségünkből és a ma elvégzett munkánkból születik meg. Emlékeznünk kell, hogy erős hittel és akarattal mondjuk ki: soha, soha többet nem történhet meg ilyen! Emlékeznünk kell azokra, akiknek itthon nem jutott sírhely, akiket csak szívünkben temethettünk el. Zéher lövrohó - emlékük legyen áldott! Davidovics László rabi jelölt megemlékezésében felidézte a holokauszt borzalmait, . amikor a zsidókat kirekesztették, fokozatosan megfosztották emberi méltóságuktól gettóba tömörítették, majd marhavagonokba rakva a haláltáborba szállították őket. Hatszázezer magyar, összesen hatmillió ember halt meg ártatlanul, csak azért, mert zsidók voltak. Azt mondjuk: ez soha többé nem ismétlődhet meg, ne legyen többé kirekesztés, a különböző hitű és nézetű embercsoportoknak békésen kell egymás mellett élni. A rabbi imát mondott az elhunytakért. A jelenlévők elhelyezték az emlékezés köveit, kavicsait az emlékműnél. TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság tigáz-dso Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2012. szeptember 06-án 08.00 órától 22.00 óráig Balassagyarmat, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Csesztve-Bakópuszta, Csitár, Debercsény, Herencsény, Hugyag, Iliny, Magyarnándor, Mohora, Nógrádgárdony, Nógrádmarcal, Őrhalom, Patvarc, Szanda-Szandaváralja, Szügy, Terény településeken A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! Arany minősítés a legéndi népdalkömek tudást, amit őseiktől kaptak, átadhassák a mai fiatalságnak. Dalaikat a faluban élő idős emberek gyűjtötték, ruházatuk pedig a XIX. század végi evangélikus ünnepi viseletét idézi. Állandó résztvevői az nemzetközi abasári Katona és Bordal fesztiválnak, illetve a környékbeli településeken is rendszerint fellépnek. Minden alkalommal elkíséri őket Szavlik Zoltán, Legénd község polgár- mester, aki maga is régi hagyományőrző. Olyan méltóság előtti is megcsillogtathatták már tudásukat mint például Habsburg Ottó. A Hévízen június 1-3 között megrendezett Országos Nyugdíjas „ki mit tud”-on a legéndi népdalkor bekerült az országos döntőbe és kiemelt arany minősítést kapott, így tehát az ország másik végére is elvitték a község hírnevét. Legénd. A 2004-ben alakult népdalkor a helyi idősekből tevődik össze, melynek vezetője Manda Lászlómé. Céljuk, hogy azt a