Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-13 / 135. szám
SPORTTUKOR 2012. JÚNIUS 13., SZERDA Szabó Bence Szabó Bence ötvenéves vívás. Ma ötvenéves Szabó Bence kétszeres olimpiai aranyérmes, világbajnok kardvívó, a Magyar Olim piai Bizottság sportigazgatója. „Egyelőre nem állítottam össze semmilyen mérleget, mert még nem vagyok elég öreg hozzá, no meg sok a munkám, folyamatosan dolgozom, nem érek rá ilyesmivel foglalkozni" - reagált az MTI felvetésére Szabó a kerekévfordulós születésnap kapcsán. Ugyanakkor a pályafutására visszatekintve, azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit esetleg sajnál, úgy fogalmazott: „Az esseni világbajnokságot megnyerhettem volna, de 1993-ban Kirijenko kiénekelte a sajtot a számból... Egyébként pedig ilyen pályafutás után nem szabad, hogy tüske vagy hiányérzet legyen bennem. Győztem olimpián, Európa-bajnokságon, nyertem összetett Világkupát, vagyis majdnem mindent. Sőt, tulajdonképpen egyéni világbajnokságot is. Egyszer egy vetélkedőn föltették valakinek a kérdést, hogy ki nyerte a kardvívás egyéni világ- bajnoki aranyérmét 1992- ben? Sokan azt felelnék, hogy akkor nem rendeztek vi- lágbajnQkspgoth viszont az olimpián Szabó Bence győzött. No's, W Neihzétközi Vívószövetség szabályai szerint olimpia évében, mivel nem rendeznek világbajnokságot, az olimpia számít egyben világbajnokságnak is. Szóval, ezen szabály szerint egyéni világbajnoki címem is van. ” Szabó Bence 1988-ban csapatban, 1992-ben pedig egyéniben nyert olimpiát, azt megelőzően a magyar kardvívásban 1960-ban, illetve 1964- ben volt hasonló siker. Jelenlegi kardvívásunknak csak a pozitívumairól akarok beszélni, és kijelenthetem, hogy talán soha nem volt ilyen erős az utánpótlásunk - kezdte válaszát arra kérdésre, hogy szerinte megint 28 évet kell-e várni az újabb aranyakra. - A kardozó utánpótlással nagyon elégedett vagyok, az biztató, a felnőttek helyzete viszont katasztrofális. ” MOB-igazgatói tevékenységével - melyet 2011 márciusa óta végez - elégedett, nem bánta meg tavalyi döntését. „Abszolút elégedett vagyok, szeretek itt dolgozni, élvezem a munkámat. Kezdetben izgalmas kihívás volt számomra megismerkedni minden sportággal. Volt sportolóként és sportvezetőként igyekszem mindig mindenkivel empátiával tárgyalni. ” Sportágától ezzel együtt nem szakadt el. „A tanítványaimat örököltem, nem kezdettől foglalkozom velük, de így is ugyanúgy figyelek rájuk, mintha együtt kezdtük volna a közös munkát. Olyan lehet ez, mint amikor a szülő a saját gyermeke mellett a fogadott gyerekét is ugyanolyan szeretettel neveli, irányítja. Tudom, hosszú távon nem lehet összeegyeztetni ezt a két feladatot, de a srácok ragaszkodnak hozzám, és én is élvezem velük a munkát. ” Szédülésig köröztek 19. K&H olimpiai váltó-maraton és félmaraton, egyéni félmaraton és cégfutás Vasárnap az ország legnagyobb váltófutó eseményét rendezték meg Budapest belvárosban: a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón és egyénin, valamint a gyermek minimaraton váltón az indulók összesen legalább 8500-szor futották körül a Parlamentet. Néhány megyénkbeli is sikeresen beleszédült. Márton István A legnagyobb hazai váltófutáson néhány Nógrád megyei futást kedvelő is elindult, a balassagyar- mati-cserhátsurányi Sztancsik József tanár úr például diáklány csapatot indított, a győztes női félmaraton stafétában a Sashegyi Gepárdináknál pedig a bátonyterenyei, de a fővárosban tanuló Korenovszkij Júlia győztes csapat tagjaként ünnepelhetett. A szécsényi idősebb Jusztin Ferencnek egyéniben ez volt a 4. félma- ratonja (469. hely, 2 óra 04 perc 10 mp-es idő) egymás után, így teljesítette a 4 évszak félmaraton- mánia sorozatot. A múlt héten a Kékes-futást egy órás „álomszint” alatt teljesítő ugyancsak szécsényi Hasznosi Márk pedig nem kis bravúrt hajtott végre, mert egy alkalmilag, ott helyszínen szerveződött váltó tagjaként két ismeretlen társával félmaratoni 524. csapatból végeztek a 24. helyen l:37,47-es idővel. Ám ez nem volt elég neki, mert egyéniben egymaga nyomta le a 21 kilométert, s 1 óra 37 perc 29 másodperccel a 63. helyre futott be. A 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón külön kategóriában indulhattak a céges csapatok. A „Fut a Cég” versenyen a csapattagok több mint felének egy cég munkatársaiból kellett szerveződniük, a MET- ROPOL médiabajnokságon a különböző médiumok dolgozói versengtek egymással. Az esemény igen népszerű a cégek körében, tavaly megduplázódott a résztvevők száma az előző évhez képest, 500 csapat futott cégnév alatt. Idén külön értékelték a jogászok, a reklám- szakemberek és a média képviselőinek csapatait is. Az olimpiai év kapcsán, az eseményre való jótékonysági nevezéssel pénzt gyűjtöttek egy speciális busz vásárlására, melyet a magyar junior paralimpiai csapat számára kívánnak felajánlani. A gyűjtést a budapesti Brit Nagykövetség és a magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara, mint a „GREAT Britain” kampány magyarországi képviselői, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, az Irish Business Circle, a Budapest Sportiroda, valamint a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány kezdeményezték. Kockáztattak, de nem jött be EROEMELES Nyílt fekvenyomó verseny, Miskolc-Tapolca Rég hallottunk, olvastunk a salgótarjáni Quasimodo szekrénnyi embereiről, de most hirtölen aktivitásba mentek át, s egy miskolci versenyszereplés mellett hét végén egy nemzetközi erősember -versenyt is rendeznek, melyet nagy várakozás előz meg. SATIS- Az egyik legnagyobb nagyobb ruha nélküli fekvenyomó versenyen voltunk most vasárnap Miskolc-Tapolcán négy versenyzővel- újságolja megkeresésünkre Kirschner Krisztián, a tarjáni Quasimodo Fitness elnöke, aki részletesen is beszámolt egyre ritkább fellépéseik egyikéről. Mindannyian a nyílt, 100 kiló feletti kategóriában indultak, illetve Krisztián már a „szenior”, azaz mastersek között szerepel. Az ő bemutatkozása sikerült a legrövidebbre, kezdősúlyként 185 kilót teljesített és bátran 195-öt kért, aminél beszakadt a tricepsze, így már nem is tudta folytatni a versengést és maradt a kezdőn, ez pedig „csak ” a 9. helyre volt jó. Juhász Csaba ugyancsa k 185-tel, de kisebb testsúlyának köszönhetően a 8. lett. Bocsó János a 200 kg-on maradt, mert ő is kockáztatott és nem sikerült neki a 207,5 kg, így a ó. helyen zárt. Sasán Lóránt 205 kg-ot nyomot, s ezzel lett 3., azaz bronzérmes helyen végzett a nagyon sűrű mezőnyben. Más jellegű erőpróbát láthat a nagyérdemű június 17-én, tóstrandon a tarjáni piac területén. A Tóparty Fesztivál keretein belül a Quasimodo ott rendez nemzetközi erősember versenyt, melyen többek között Szerbia és Románia versenyzői mellett természetesen hazánk legerősebb emberét és rendőrét is láthatjuk. Cseri Pétert (is) köszöntötték A Magyarország - Norvégia férfi világbajnoki selejtező mérkőzés előtt Veszprémben köszöntötték a harminc évvel ezelőtt pár nap leforgása alatt egyaránt Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert Vasas női - és a Bp. Honvéd férfi kézilabdázóit. A díjazottak között volt a balassagyarmati Cseri Péter is, aki az Ipoly-parton felnevel- kedve 1979-ben került a fővárosi piros-fehérekhez, hogy ott 1982-ben egészen a BEK-dia- dalig meneteljen. Az egykori kiváló játékosnak és társainak Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke adta át az elismerést. Nyílt túra A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát hirdet június 20-án, szerdára. A tervezett útvonal■ Kisnána, Móré vár - Tarnóca-patak - Jóidő-kút - Remete-tisztás - Gazos-kő - Sírok, v.áll. - Siroki vár - Török-asztal - a vár alatti sziklák - Sírok. Találkozás a salgótarjáni helyközi autóbuszállomásnál, az 5.45-kor Gyöngyösre induló busznál. Visszaérkezés 19.55- kor. Túravezető: Vincze Gábor. Nevezés elfogadva labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága minden, élvonalbeli tagságra jogosult sport- szervezet nevezését elfogadta az OTP Bank Liga 2012/13-as szezonjára. A MLSZ honlapjának beszámolója szerint arról is döntés született, hogy július 11- én rendezik meg a Szuperkupa-döntőt, amelyen a bajnok és Magyar Kupa-győztes Debrecen a Videotonnal találkozik. Az OTP Bank Liga 2012/13-as szezonjában induló csapatok: FGSZ Siófok, Diósgyőri VTK, DVSC-TEVA, Eger, Videoton FC, Ferencváros, Győri ETO FC, Budapest Honvéd, Kaposvári Rákóczi, Kecskeméti TE, MTK Budapest, MVM Paks, Pécsi MFC, Haladás Sopron Bank, Lombard Pápa Termál FC, Újpest FC. Tíz éremmel tértek haza KARATE JKA korosztályos Európa-bajnokság, Franciaország Cz. Zentai József Június elején Párizsban, a Pierre De Coubertin stadionban, 17 nemzet, 580 versenyzőjével tartották meg a JKA kor- osztályos Eb-t, melyen 47 fiatal versenyző mellett, három edző, négy bíró - köztük Lőrik Csaba pásztói és Józsa Barnabás salgótarjáni - képviselte hazánkat. A francia kontinensbajnokságot nagy várakozás előzte meg, ugyanis az elmúlt évi hollandiai lebonyolítás hozott némi kívánnivalót maga után. Azonban az idei párizsi rendezvény sem fog bekerülni a legek versenyébe. A szállás, étkezés, edzési lehetőség, sorsolás, bíró cserék és egyórás kezdési csúszás bizony komoly szervezési problémákról tettek tanúbizonyságot. Hazánk korosztályos válogatott együttesében ezúttal kilenc „palóc” versenyző - Bartus Csenge, Juhász Csenge, Kecskés Laura, Lőrinczi Enikő, Nagy Regina, Pintér Réka, Szabó Bence, Vajvoda Anna és Váradi Valentina - kapott helyet. Közülük a legkiemelkedőbb teljesítményt kumite és kata versenyszámokban Lőrinczi Enikő nyújtotta, aki kétszer is az aranyérmes magyar csapat tagja volt. Bartus Csenge, Juhász Csenge (csapat katában), Vajvoda Anna (csapat kumitében) ezüstérmes, míg Nagy Regina (csapat kata), Váradi Valentina és Nagy Regina (csapat kumite) a bronzérmes helyen zárt. Egyéniben eredményhirdetéskor a Juhász Csengét a második, a Vajvoda Annát pedig a dobogó harmadik fokára szólították ki. A Palóc Karate Szövetség vezetősége, tag- szervezete a Pásztó Shotokan Karate Klub ezúton szeretné megköszönni a palotási, a csécsei, a pásztói és a herédi önkormányzatnak, valamint a pásztói Margit kórháznak, az Eb kiutazáshoz nyújtott segítséget Továbbá köszönetét mondanak a pásztói egyesület fő támogatójának, Sőregi Józsefnek, a Polytechnik Kft vezetőjének, aki a kontinensbajnokságra való felkészülés során szuper körülményeket biztosított az üzem területén kialakított edzőteremben. A Pásztói Shotokan Karate Klub eredményei. Kumlte-csapat 10-11 évesek: 2. Magyarország (Gulyás Adrienn, Horváth Bianka, Sz.-Tóth Luca, Vajvoda Anna). 14- 15 évesek:3. Magyarország (Bogárdi Barbara, Ficsor Bella, Váradi Valentina, Nagy Regina. 16-17 évesek: 1. Magyarország (Beta Emese, Bogárdi Mónika, Swarcz Kitti, Lőrinczi Enikő). Egyéni. 10 évesek: 5-8. Vajvoda Anna. 12 évesek: 2. Juhász Csenge. 16-17évesek: 5-8. Lőrinczi Enikő. Kata csapat eredmények. 12-13 évesek: 2. Magyarország (Bartus Csenge, Juhász Csenge, Bányai Kitti). 14-15 évesek- 3. Magyarország (Toró Réka, Hajnal Zsuzsa, Nagy Regina). 16-17 éves lányok 1. Magyarország (Hamari Júlia, Lőrinczi Enikő,Swarcz Kitti). Fiúk 4. Magyarország (Schubert Dániel, Szabó Bence,Tatai Zoltán). Egyéni 9 évesek 6. Pintér Réka. 10 évesek 5-8. Vajvoda Anna. 12 évesek 4. Bartus Csenge, ó. Juhász Csenge. 16-17 évesek, lányok 5-8. Lőrincz Enikő. Fiúk 5. Szabó Bence. A csapatoknál dőlt betűvel jelöltük a pásztói versenyzőket. A Pásztói Shotokan Karate Klub csapata