Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)

2012-05-30 / 123. szám

6 2012. MÁJUS 30., SZERDA ORSZÁGJÁRÓ Támogat a Nemzeti Kiválóság Program A nappali tagozatos mes­terszakos hallgatók és a már tudományos eredmé­nyeket felmutató kutatók számára is ösztönzést je­lenthet a most induló Nemzeti Kiválóság Prog­ram - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-he­lyettes a három éven át tartó ösztöndíjrendszer nyitó rendezvényén, ked­den, Budapesten. Budapest A Wekerle Sándor Alapkezelő gondozásában meg­valósuló projekt első részprog­ramja egymilliárd forinttal járul hozzá a hazai felsőoktatás fejlesz­téséhez, a kimagasló kutatás-fej­lesztési és innovációs tevékeny­ség, valamint az oktatás ösztönzé­séhez, míg a júniusban induló második részprogram három éven át összesen 5,5 milliárd fo­rinttal segíti a közép-magyaror­szági régión kívüli, hat magyaror­szági térség oktatási-kutatási te­vékenységének felzárkózását. „Európa vezető nemzete akarunk lenni a tudományban” - jelentet­te ki a közigazgatási és igazság­ügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy egy ország gazdasági ereje szempontjából kulcsfontosságú az ott élők tudása. A Nemzeti Ki­válóság Program a piac előtt is megnyitja a kutatási eredmények hasznosításának lehetőségét, és biztosítja, hogy a magyar tudó­sok külföldön, a külföldiek pedig Magyarországon ismertessék ku­tatási eredményeiket - mondta Navracsics Tibor. Hidas János, a Wekerle Sándor Alapkezelő a rendezvényen a pro­jektet az egyik legfontosabb esz­köznek nevezte azon cél elérésé­hez, hogy az ország integrálódjon az európai tudományos életbe, egyben hozzájárul a magyar kivá­lóságok hazatéréséhez vagy itt­hon tartásához. Hangsúlyozta: a kimagasló tehetségű műszaki, természettudományos, matemati­kai és az élettudományok terüle­tén eredményeket felmutató kuta­tóknak és oktatóknak nyújt lehe­tőséget a program. Az események átvették megbízóleveleiket a prog­ram szakértői hátterét biztosító Magyary Zoltán Kuratórium tag­jai. A testület elnöke a társada­lomtudományok képviselőjeként Vékás Lajos, tagja többek között Sunyovszky Szilvia, Romsics Ig­nác, Roska Tamás, Stépán Gábor és Lovas Rezső kutatók. Az ösztöndíjrendszer része a Magyary Zoltán Ösztöndíj Prog­ram, amely mesterszakos és doktorandusz hallgatókat, vala­mint a felsőoktatási, akadémiai vagy non-profit területen dolgo­zó oktatókat segít, valamint a Collegium Talentum Ösztöndíj Program, amely a határon túli, magyar anyanyelvű hallgatók­nak nyújt támogatást. Eger testvérvárosa lesz Jerikó Kevesebb akácméz Nyíregyháza. A kedvezőtlen időjárás miatt a vártnál jóval ke­vesebb akácmézet gyűjtöttek a méhek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) térségi szaktanácsadó­ja kedden az MTI-vel. Kovács Csaba elmondta: a méhcsaládonként} átlag akác­méztermés mindössze 3-8 kilo­gramm közötti, az előzetesen be­csült 15-20 kilogrammal szem­ben. Hozzátette, hogy tavaly 25- 30 kilogramm közötti volt az át­lag, így a mostani helyzet - ahogy fogalmazott - „nagyon el­keserítő, még az öreg méhészek sem emlékeznek ilyen rossz akácvirágzásra”. NAV: félmilliós bírság Budapest Félmilliós bírságra is számíthatnak azok a cégnyilván­tartásban szereplő, kettős könyv­vitelt vezető cégeknek, amelyek a számviteli törvény szerinti beszá­molót elektronikus úton május 31-ig nem küldik meg a céginfor­mációs szolgálat részére a kor­mányzati portálon keresztül - kö­zölte a Nemzeti Adó- és Vámhiva­tal (NAV) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint amennyi­ben az állami adóhatóság a cégin­formációs szolgálat által továbbí­tott adatok alapján a beszámoló letétbe helyezésére és közzététe­lére előírt törvényi határidő ered­ménytelen elteltét állapítja meg, 500 ezer forintig terjedő mulasz­tási bírság kiszabása mellett fel­hívja az adózót arra, hogy kötele­zettségének 30 napos határidőn belül tegyen eleget. Amennyiben ez az időtartam eredménytelenül telik el, az adóhatóság a határidő elteltét követő napon 60 napos határidő tűzésével újabb, 1 millió forintig terjedő mulasztási bírság kiszabása mellett ismételten fel­hívja az adózót kötelezettsége tel­jesítésére. ■ Abban az esetben, ha az adó­zó a beszámoló letétbe helyezé­si, illetve közzétételi kötelezett­ségének az ismételt felhívás idő­tartama alatt sem tesz eleget, az állami adóhatóság a cégbírósá­got elektronikus úton haladékta­lanul értesíti az adózó adószá­mának felfüggesztés nélküli hi­vatalból történő törléséről és egyúttal kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását. Testvérvárosi kapcsolatot létesít Eger a Palesztin Hatóság területén találha­tó Jerikóval - tájékoztatta a Heves megyei város ön- kormányzatának médiare­ferense kedden az MTI-t. Eger.Zentai László az egri köz­gyűlés döntéséről közölte: a kap­csolatépítést Jerikó képviselő-tes- tülete kezdeményezte és rendelet­ben erősítette meg a testvérváro­si kapcsolat kialakítására vonat­kozó szándékát Egerrel, amelyről írásban tájékoztatta a hevesi me­gyeszékhelyet Haszan Száleh, a település polgármestere. Jerikó el­sősorban a vallási és a világi turiz­mus, az oktatás, az ifjúsági kap­csolatok, a kulturális csereprogra­mok, és a művészetek területére kíván közös projekteket kialakí­tani Egerrel - tette hozzá. Elmondta: Semjén Zsolt minisz­terelnök-helyettes karácsonyi szentföldi látogatása során vető­dött fel a civil kapcsolatok fejlesz­tésének igénye Magyarország és Palesztina között. Ennek nyomán a három érseki székhely, Kalocsa, Esztergom és Eger kapott lehető­séget arra, hogy testvérvárosi kap­csolatot alakítson ki a Palesztin Hatóság jelentős településeivel. Az elmúlt évben Kalocsa és Betle­hem polgármestere írták alá a testvérvárosi megállapodást. Ugyanakkor Jerikó város vezetői is jelezték Czibere Csabának, a Palesztin Hatósághoz akkreditált nagykövetnek, hogy élni kíván­nak a lehetőséggel. Ezt követően vették fel a kapcsolatot Egerrel. Az egri önkormányzat úgy vé­lekedett, hogy a Föld legmélyebb pontján fekvő, bibliai kötődésű, 10 ezer éves település méltó pa­lesztin kapcsolódási pont lehet Eger számára és a hivatalos kere­tek lehetővé tennék a szorosabb együttműködést nemcsak Jerikó városával és polgáraival, hanem tágabb értelemben a Szentfölddel is - mondta Zentai László. r---------------------------------------------------------­Emelked ik az üzem­anyagok ára BudapestEmeli bruttó 4, illet­ve 3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagyke­reskedelmi árát a Mól NyrL csü­törtökön - értesült az MTI ked­den piaci forrásokból. A Mól egy hete nem változtatott az árakon, míg előtte egy héttel bruttó 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 3 forinttal a gáz­olaj nagykereskedelmi árát A héten a benzin átlagára literen­ként 430 forintra nő, hasonlóan a gázolajéhoz, ami szintén 430 forint lesz. A benzin ára az idén április elején érte el csúcsát, ak­kor egy liter átlagosan 451 fo­rintba került. A gázolaj január közepén volt a legdrágább, ak­kor egy liter átlagosan 449 fo­rint volt. Az autósok 20-25 fo­rintos árkülönbséget is tapasz­talhatnak a kutaknál. Alacsony érdeklődés Budapest Minimális túljegy­zésre a' meghirdetett összeg alatt értékesített hozamemel­kedéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadós­ság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. Az ÁKK az előző három heti aukcióval megegyező összegben, 45 mil­liárd forintért hirdetett meg 3 hónapos diszkont kincstárje­gyet heti rendszerességgel keddenként rendezett aukció­ján. A 2012. szeptember 5-én lejáró papírra az elsődleges forgalmazók mindössze 46,641 milliárd forintnyi aján­latot nyújtottak be. Az ala­csony túljegyzésre az ÁKK az értékesítést a meghirdetetthez képest 10 milliárd forinttal 35 milliárd forintra csökkentette. Az egy héttel ezelőtti aukción 70,263 milliárd forintos jegy­zésre az ÁKK a meghirdetett összegben értékesített 3 hóna­pos diszkont kincstárjegyet. Az aukción 7,17 százalékos át­laghozam alakult ki, 2 bázis­ponttal magasabb az egy héttel ezelőtti aukció 7,15 százalékos átlaghozamánál, illetve 7 bá­zisponttal magasabb a 3 hóna­pos diszkont kincstárjegyre a legutóbbi kereskedési napon, múlt pénteken kalkulált 7,10 százalékos másodpiaci refe­rencia hozamnál. Elrepült az utolsó járat az 1-es terminálról Kedd este repült el az utolsó járat Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminál­járól, amelyet előrelátha- tóan öt évre zárnak be, szerdától valamennyi lé­gitársaság a 2 terminál­ról közlekedik. Budapest A repülőteret mű­ködtető Budapest Airport ko­rábban azt közölte, valameny- nyi fejlesztési kötelezettségé­nek eleget tett, de idén kényte­len drasztikusan visszafogni a további beruházásait, és a költ­ségcsökkentés részeként be­zárja a repülőtér 1. terminál­ját. A régi repülőtéri épület nem lesz látogatható, ott csak a repülőtéri cég irodái marad­nak. A kapacitás különbségek is indokolják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes termináljának átköltöztetését a kettesre. Szerda reggeltől már csak onnan indulnak a járatok. Az egyes terminál műemlék épületét lezárják, kordonnal veszik körbe r mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek. Hozzátette: a Malév csődje után a légitársaságok aránya megváltozott, a fapados cégek adják a járatok felét. Á reptér felkészült a gyorsvasút vonalá­nak fogadására, egy 300 méte­res földsávot szabadon hagy­tak, de a beruházásért többet nem tudnak tenni. Az utolsó járatok tegnap es­te hagyták el a terminált, szer­dán reggel az easyjet, a German-wings, a Jet2.com, a Norwegian és a Wizz Air is már a 2. terminálról indítja reggeli járatait. Ezeknek a légi- társaságoknak az utasai a 2B terminálon keresztül jutnak el a beszálláshoz, míg az érkezés változatlanul a schengeni szisztéma szerint történik. A schengeni országokból érkező utasok a 2A, míg a nem- schengeni államokból a 2B ter­minálra érkeznek az utasok. A terminál bezárása miatt autós demonstrációt tartottak a repülőtéri dolgozók kedden a terminál előtti főútvonal-szaka­szon - közölte a Légiközle­kedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az MTI-vel. Az akció cél­ja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét, a légiközlekedés ha­nyatlása az utasok rovására megy, és az egész gazdaság szá­mára óriási károkat okoz - ol­vasható a szakszervezet közle­ményében. Hozzáteszik: az 1. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szim­bolikus veszteség, de a felújítá­sára költött millíárdokat is ér­telmetlenné teszi. A 2. termi­nál várhatóan túlzsúfolttá vá­lik, a helyhiány mellett a mun­kaerőhiány is ront helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni - véli a LESZ.

Next

/
Thumbnails
Contents