Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-24 / 119. szám
2012. MÁJUS 24.. CSÜTÖRTÖK 6 ORSZÁG-VILÁG Figyelték a képviselőket Módosul a gyermekvédelmi törvény PoZSOUy. Eltávolították szerdán a szlovák parlamentből azt a kamerát, amely eddig azt volt hivatott megfigyelni, hogy a képviselők miként írják alá a jelenléti íveiket. A kamerát Pavol Paskának, a szlovák törvényhozás elnökének az utasítására szerelték le. A kamerát még 2010-ben szereltette fel Richard Sulik, a parlament akkori elnöke. Tette ezt két évvel egy olyan botrányt követően, amely képviselők jelenléti íveinek az állítólagos meghamisítása kapcsán robbant ki. A botrány 2008-ban egy - pozsonyi újságírók által készített - videófelvétel nyilvánosságra kerülését követően robbant ki. A felvételen Rafael Rafajt, a Szlovák Nemzeti Párt parlamenti klubjának vezetőjét lehetett látni, amint aláírja a képviselők jelenléti ívét, majd közvetlenül ezután azt mutatta a felvétel, hogy a jelenléti dokumentumon Ján Slotának, a párt vezetőjének - korábban nem ott lévő - aláírása is megjelent. Az ügyet végül mégsem vizsgálták ki, mivel Pavol Paska - a parlament akkori és mostam elnöke - megelégedett Rafael Rafaj azon állításával, hogy nem írt alá Ján Slota nevében. Ezzel egyidejűleg Ján Slota a jelenléti íven szereplő aláírásról azt állította, hogy az az övé. Richard Sulik a kamera felszerelésekor arra hivatkozott, hogy amennyiben a képviselők fizetést kapnak, kötelességük részt venni a plénum, illetve a bizottságok ülésein is. Módosul a szociális és a gyermek- védelmi törvény; a várható törvény- módosítás értelmében a gyermek- védelmi gondoskodásból kikerülő' fiatalok életkezdésének megköny- nyítése érdekében lakásalapot hoznak létre, bevezetik a befogadó szülő jogintézményét, valamint szigorúbban kezelik majd az igazolatlan iskolai hiányzásokat. Budapest Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzésében azt írta: a gyermekvédelmi törvény a módosításokkal gyermekközpontúbbá válik és hatékonyabban segíti a nevelői munkát a hétköznapokban. Jelezték azt is, hogy a törvénymódosítás széleskörű társadalmi egyeztetést követően fog megtörténni. A gyermekvédelmi lakásalap bevezetése kapcsán kiemelték, az állam kötelessége az önálló életkezdés küszöbén a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő gyermekek hosszú távú, kiszámítható segítése és védelme, és zökkenőmentes beilleszkedésük a társadalomba csak így biztosítható. Utaltak arra, hogy a korábbi évek tapasztalatai szerint sok, a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatal nem megfelelően használta fel a számára az állam által biztosított otthonteremtési támogatást, az EMMI ezért javasolja a gyermekvédelmi lakásalap létrehozását. Közölték, a költségvetési törvényben jelenleg 1,745 milliárd forint áll rendelkezésre, ez az összeg éves szinten 300-400 lakás vásárlását jelentheti. A fiatalok 10 éves időtartamra, legfeljebb a 30. életévük eléréséig lakhatáshoz jutnának, ott, ahol számukra a munkavállalás lehetőségei adottak. A fiatalok - pályázati úton - bérleti díj nélkül kapnák meg a lakást azzal, hogy az ingatlan fenntartása és a karbantartás költségei őket terhelik. A lakásalappal összefüggő rendelkezések szeptember 1- jén lépnének hatályba. Az EMMI az új jogintézmény, a gyermekvédelmi gyámság bevezetésével kapcsolatban azt írta, hogy a családjából kiemelt gyermek csak akkor részesülhet valóban „gyermekvédelemben”, ha olyan ember gondoskodik róla, aki teljes joggal és felelősséggel, hivatásszerűen tud az ügyében eljárni. Mint hozzátették, a gyermekvédelmi gondoskodásban a gyermek környezetében számos szakember van, indokolt azonban egy olyan szakember foglalkoztatása, akinek a fő hivatása - egyéb feladatainak leépítése mellett - a gyermek érdekének következetes képviselete, jogai gyakorlásának elősegítése, véleményének megismerése és arról az ellátást nyújtó nevelőszülő vagy gyermekotthon, valamint a hatóság tájékoztatása. A gyermekvédelmi gyámságra vonatkozó rendelkezések 2013. január 1-jén lépnének hatályba, azzal a kitétellel, hogy az új szabályokat már a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A törvénymódosítás egy másik új intézményformát is bevezetne, a befogadó szülő jogintézményét A tárca szerint erre azért van szükség, mert a gyermekek a legnagyobb odafigyelést és szerető gondoskodást a családban kaphatják meg, ezért indokolt, hogy a 0- 12 éves gyermekeket - kivéve a tartósan beteg, fogyatékos, halmozottan sérülteket - családoknál helyezzék el. Közölték, ezzel a jelenlegi gyermekotthoni struktúra jelentősen átalakul, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a kamaszkorú és összetett problémákkal küzdő gyermekek, fiatalok ellátására, önállóságra nevelésére. Mint írták, ez akkor lelhet hatékony, ha a befogadó szülők egy egységes, új foglalkoztatási jogviszonyban látják el feladataikat. Az EMMI ezért tervezi a befogadó szülő jog- intézmény bevezetését, amely szolgálati időre jogosít. Hozzátették: ez a változás mintegy 3.200, jelenleg semmilyen foglalkoztatási jogviszonnyal nem rendelkező befogadó szülőt érint. A befogadó szülői jogintézményre és az egységes új nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó szabályok 2013. január 1- jén lépnének hatályba. A minisztérium tájékoztatása szerint a jövőben - a tervezet értelmében - az 50 tanítási órát igazolatlanul hiányzó diák iskoláztatási támogatását nem felfüggesztik, hanem szüneteltetik, azaz - az eddigi gyakorlattól eltérően - a támogatást később sem kaphatja meg a szülő. A közlés szerint a szigorúbb szankciók a gyermekeket és azok családját jobban ösztönzik a tanulmányi kötelezettség maradéktalan teljesítésére. Használda várost Kassa. Use The City (Használd a várost) címmel immár negyedik alkalommal rendeznek utcaművészeti fesztivált csütörtöktől vasárnapig a kelet-szlovákiai Kassán. Az utcai színielőadásokra, graffitire, performanszokra, audiovizuális showra, multimédiás vetítésre, koncertekre és workshopokra épülő fesztivált 2009 óta minden évben megrendezik a Kassa 2013 című kulturális projekt részeként a jövőre Európa egyik kulturális fővárosává váló városban. A szervezők tájékoztatása szerint a korábbiakhoz képest az idén még szórakoztatóbb és kreatívabb lesz a május 24. és május 27. közt zajló rendezvénysorozat. Kartonvárost épít Kassa belvárosában az orosz dizájnerekből álló Cardboardia csoportosulás. A tömegközlekedést a 6- os villamosjáratokon megtartott koncertek teszik kellemesebbé. Az osztrák Willi Dorner csoport pedig rendhagyó előadással készül, szlovákiai táncosok és sportolók részvételével. A Peronszínház jóvoltából életre kelnek a kihasználatlan telefonfülkék, és a német Lokstoff színtársulat előadása is különleges élményeket ígér. Ezen felül a város 40 kijelölt pontján különböző stílusú zenei koncertek várják az érdeklődőket. A fesztivál utolsó napja a gyermekeké: vetélkedőkkel, maszkok készítésével, bábelőadással teszik színesebbé számukra a Kartonvárost. Itt a U PC, itt a szórakozás! Az Önnél elérhető upc szolgáltatásokról érdeklődjön elérhetőségeinken! www.upc.hu tel.: 1221