Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)

2012-05-14 / 110. szám

8 2012. MÁJUS 14., HÉTFŐ PANORÁMA Halálra ítélték Kínában a fő adóbehajtót korrupció miatt halálra ítél ték a pekingi adóhivatal volt igazgatóját, de a büntetést két évre felfüggesztették. Ez egyenlő az életfogytiglannal. Vang Csi ping munkahelye­ket „árult”, vállalkozókat - kenőpénzért - kedvezmé­nyes szerződésekhez jutta­tott, és több mint 153 millió forintnyi jüant zsebelt be. Tilos az egyneműek házassága az USA-BAN Észak-Carolina lakossága népszavazáson jóváhagyta, hogy tilos az egyneműek házassága és élettársi kapcsolata. Nem sokkal ezután Obama, első amerikai elnökként az ABC hírtelevíziónak adott inter jójában azt mondta, lehetővé kellene tenni az egynemű pároknak, hogy összeháza sodjanak. Keresztet vetett az alelnök a rabbiknál joe bioén amerikai alelnök 1600 ortodox rabbi előtt mondott beszédet. Az ezt fel vezető rabbi megemlítette, hogy Biden 36 éven át képvi selte a szenátusban Delawa­re államot. Ekkor a gyakorló katolikus Biden keresztet vetett és az égre emelte te­kintetét. A nézőtéren ekkor tört ki a nevetés. Óriás rózsaszín gyémántra licitálnak május 29-ÉN bocsátják árve­résre Hongkongban a világ második legnagyobb rózsa­szín gyémántját, a Marsi Rózsaszínt. A 12,04 karátos ékkő becsült leütési ára 8 és 12 millió dollár között lesz. Tízmillió dollár körüli az értéke Nem kell a pucér Marilyn szexszimbólum Megelégelték a járókelők a sztár hatméteres szobrát Ötven évvel titokzatos ha­lála után nem kellettek senkinek egy New York-i árverésen Marilyn Monroe utolsó hivatalosnak tar­tott fotói. Ezzel szinte egy időben Chicagóban lebon tották hatméteres szobrát. Ugyanakkor premier előtt áll egy róla készült dokumen­tumfilm. VR-összeállítás Nem kellettek senkinek egy New York i árverésen Marilyn Monroe utolsó hivatalosnak tartott fotói, egy aktsorozat darabjai. A fényképek árát előzőleg - talán túlzóan 18- 25 ezer dollár közötti ösz- szegre taksálták. Néhány hónappal ezelőtt még a Mon- roe-ról készült első fotósoro­zat képei 352 ezer dolláros (80 millió forintos) áron keltek el egy Beverly Hills i árverésen. A fotók és negatívjaik a Juli en’s Auctions által szervezett Ikonok és idolok árverés leg­kelendőbb darabjai voltak. Szinte azzal egy időben, hogy a pucér fotók senkinek sem kellettek, lebontották a Marilyn Forever, azaz Örökké Marilyn névre keresztelt kor­társ műalkotást Chicagóban. A járókelők otrombának talál ták a szobrot, és leginkább az eső elől bújtak a szoknyája alá. A csaknem nyolc méter magas szobrot, amit rozsdamentes . acélból és alumíniumból ké­szítettek, ki nem állhatták a helyiek, de az ítészeknek sem tetszett. Legtöbben aránytala­nul magasnak, a szoknyáját pedig túl szélesnek tartották. Emiatt a színésznő arcát nem is lehet látni. Ide illik a szex­szimbólum egykori mondása: „A tökéletlenség szép, az őrü­let zsenialitás, és még min dig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak.” Kínában jobban kedvelik a filmcsillagot, hiszen tavaly még hat méteres Marilyn Monroe hószobor is helyet ka pott az északkelet kínai Har bin város jégszobor-fesztivál ján. Az alkotás a filmcsillag leghíresebb pózát örökíti meg az 1955-ös Hétévi vágyako­zás (The Seven Year Itch) cí A filmvilág kiemelkedő alakja, a titokzatosság és a vonzerő jelképe Marilyn Monroe norma jane Mortensonként született Los Angelesben. Apját nem ismerte, anyja elmegyógy­intézetbe került Norma 5 éves korában. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot, és férjhez ment. 1944-ben egy hadianyaggyár­ban dolgozott betanított mun­kásként, amikor a hadsereg egyik fotósa felfedezte, és nem­sokára modell lett. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. Ekkor festet­te szőkére a haját és változtatta mega nevét. Pályafutására rá­nyomta bélyegét a szexbomba- imázs. Monroe karrierje eroti­kus vonzerejére építkezett. Nemzetközi hírnevet a Niagara című filmmel szerzett. Marilyn Monroe a szexistennő trónjára emelkedett ezzel a szereppel. magánéletét is szívesen célba vette a sajtó. Arthur Miller író­val kötött házasságát folyama­tosan tudósították 1956-1961 között, csakúgy, mint John F. Kennedyvel és öccsével, Robert- tel való viszonyát is. Marilyn Monroe 1962. augusztus 4-ének éjjelén halt meg, 15 hónappal az egykori szeretője, John F. Kennedy ellen elkövetett me­rénylet előtt. mű filmből: a jelenetben a színésznő egy metróállomás szellőzőaknája felett áll, és fe­hér ruháját a térde fölé fújja egy elhaladó szerelvény. Úgy tűnik, Európában job­ban kedvelik a színésznőt. Februárban még Marilyn Monroe előtt tisztelgett a can- nes-i filmfesztivál, amely ha lálának ötvenedik évforduló­ján idézte fel a híres amerikai színésznő emlékét. A fesztivál szervezői az egykori hollywo­odi dívának, a Van, aki forrón szereti sztárjának azt a fotó­ját választották a nemzetközi filmmustra poszterére, ame­lyen a sötét ruhát viselő szí­nésznő szempilláit leeresztve, ajkát csücsörítve fújja el egy kezében tartott születésnapi torta gyertyáját. Ötven évvel a halála után Marilyn még mindig a film­világ egyik kiemelkedő alak­ja, a báj, a titokzatosság és a vonzerő örök és ma is érvé nyes jelképe. Talán nem vé­letlen, hogy az élők sorából 1962. augusztus 5-én tragi kus hirtelenséggel távozott Marilyn Monroe eddig is­meretlen fotóinak és vitatott pornográf jellegű filmjeinek előkerülése mostanság fel­gyorsult. Életének egy szerel­mi epizódjáról 10 millió dollá ros büdzsével nagyjátékfilm Egy hetem Marilynnel - is készült Michelle Williams fő szereplésével, most pedig egy orosz filmrendezőnő Marilyn Monroe Dosztojevszkij orszá gában címmel forgatott róla dokumentumfilmet. A világ- premier előtt álló dokumen­tumfilm szerint közeli kap csolatban állt az egykori szov­jet titkosszolgálattal. A legenda tovább él. A fél évszázaddal ezelőtt tragikus hirtelenséggel eltávozott Ma rilyn Monroe halálának okait máig mendemondák övezik. Sokan azt állítják, a színész­nő öngyilkos lett. Az össze­esküvés elméleteket szívesen fogadók bizonyítékot véltek felfedezni arra, hogy gyil kosságot követtek el ellene, mondván nagy mennyiségű Nembutal beöntést kapott. Ezt azonban több kutatás is meg­cáfolta. Képei még mindig sok helyen megtalálhatók, míto sza mit sem halványodott. fS I ? ) ÁCS GYÖRGY Igény hetvenkét Év után ma vég­re egész alakos szobrot kap vitéz nagybányai Horthy Miklós Kerekiben. Igaz, még csak egy kis csatahajót sem tett az ellentengernagy lába mellé, és ló nélkül fa­ragta meg őt a művész. De mint hírlik, nem kell sokáig várni: lesz lovas szobra is az egykori flottaparancs­noknak. Hiába, a kormány­zó úr reneszánszát éljük. itt van mindjárt Gyömrő, ahol átkeresztelték a Sza badság teret Horthy térré. Lett is nagy felháborodás, mire legott hívtak egy jó ne­vű történészt, magyarázná már el az okvetetlenkedő lakosságnak, hogy a kép­viselő-testület mennyire helyes döntést hozott. Csak hogy a történész nem volt rest előadni, hogy Horthy- nak „legalábbis nem volt ellenére” a fehérterror, és felelősség terheli a numerus clausus és a többi jogfosz­tó, zsidóellenes törvény, a gettósítás és a vidéki zsidó ság halálba küldése miatt. „Motorja” volt ő is a két világháború közötti kormá­nyoknak, és sokáig mindent aláírt, amit elé tettek. KEREKI ÉS GYÖMRŐ IlinCS egyedül. A Vitézi Rend nemrégiben Sashalmon szervezett bált, hogy pénzt gyűjtsön a kormányzó első lovas szobrának felállítá­sához. A bál fővédnöke két Meszes parlamenti képviselő volt. A Horthyról elnevezett emléktúra az idén bekerült a Teljesítmény­túrázók Társasága hivatalos eseménynaptárába. A deb­receni református kollé­giumban pedig nemsokára Horthy-emléktáblát avatnak. persze a Horthy-nosztalgia nem újkeletű. Az Antall kor mány több tagja magán emberként bokázott 1993 szeptemberében Kendere­sen Horthy újratemetésén. Ezután jó ideig csönd volt őfőméltósága körül. Néhány éve maga Horthy Istvánná mondta: majd akkor legyen szobra apósának, ha ezt a magyar társadalom igényli. Látjuk, igény az van rá. Üzleti titok kontra szólás szabadsága pénz A Pepsi „feltalálójának” örökösei a recept közzétételéért pereskednek Kétmillió eurót kapnak a francia túlélők Keresetet nyújtottak be a Pepsi módosított receptjét kidolgozó Richard Ritchie örökösei egy manhattani szövetségi bírósá­gon, arra hivatkozva, hogy az amerikai alkotmánynak a szó­lás szabadságát szavatoló első kiegészítése alapján joguk van arra, hogy megosszák a nagy közönséggel az apjuk által ki dolgozott szirup formuláját közölte a Washington Times. A bíróságnak azt kell eldön tenie, hogy a szólás szabadsá­ga, vagy az üzleti titok védelme az irányadó. A Pepsi 1931 tői alkalmazott receptje feltaláló jának két gyereke, Joan Ritchie Silleck és Robert Ritchie meg nem határozott összegű kárté­rítést is követel, amiért a Pep­siCo eddig meggátolta őket az apjuk élettörténetét dokumen­táló iratok, köztük az üdítőital receptúrájának publikálásá­ban. A Ritchie-örökösök szerint az ital csak azután indult el világhódító útjára, hogy az ap juk 1931 ben átdolgozta annak összetételét. Richard Ritchie 1941 ben a cég elnökénél letétbe helyezte „találmányának” egyik példá nyát. Az örökösök csak 2008 ban bukkantak rá a receptre. A leszármazottak értesítették a céget a leletről, amely megvizs­gáltatta a papírokat, és úgy ren delkezett, hogy azok „sohasem hozhatók nyilvánosságra”. ■ Legalább hétszámjegyű összegben egyeznek majd meg a felek összesen 2,115 millió eurós kártérítésről állapodott meg a januárban elsüllyedt Costa Concordia óceánjáró hajót üze mehető vállalat a szerencsét­lenség 235 francia túlélőjével. Ez utóbbiak ügyvédje elmond­ta, hogy már ki is fizették a megálla podásban szerep­lő, fejenként 9 ezer eurós összeget. A Costa Con­cordia január 13-án süllyedt el Olaszország partjai előtt. Hat francia állampolgár veszett oda, 456 élte túl a balesetet. Közülük mintegy 180 fran cia túlélő korábban elfogadta az üzemeltető 11 ezer eurós kártérítési ajánlatát, cserébe lemondtak arról, hogy bünte­tőjogi vagy kártérítési eljárást kezdeményezzenek a cég el len. Mintegy húsz másik túlélő pertársaságot alapított, továb bi húsz pedig egyedül követel kártérítést. A mos tani megállapodás ban érintett 235 túlélőnek fejen ként 9 ezer eurós kártérítés és 8 ezer eurós költségtérítés jár. A szerencsétlenség négy magyar túlélője kétszázmillió dollár, azaz mintegy negyven kétmilliárd forint összegű kár térítést követel a New York i szövetségi bíróságon. ■ ■ A négy magyar túlélő kétszázmillió dollárt követel.

Next

/
Thumbnails
Contents