Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)

2012-04-11 / 84. szám

4

PP. 9 6

2012. ÁPRILIS 11., SZERDA- VAN LAPUNK HOZZA

Non-Stop: helytállás 24 órán keresztül

A Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola falain belül immár sokéves hagyomány a Non-Stop vetélkedő megrendezése, amelyen az osztályokon kívül a tanári csapat és egy ex-csapat (egykori szent-györgyisek) is minden alkalommal részt vesz.

Ez egy 24 órás verseny, ami a versenyzők teljes energiáját és ügyességét igényli. Azonban a vetélkedő már hetekkel korábban megkezdődik, amikor az első előzetes feladatok napvilágra kerülnek. Ilyen például a tánc, az induló megírása és lógó tervezése, az osztály feldíszítése adott témán belül, valamint egy reklámfilm készítése.

Idén a Non-Stop március 29- én, délután 4 órakor kezdődött, de a zsűri már 3 órakor elindult, hogy körbejárja és pontozza az osztálydíszítéseket, amelyek idén egy-egy ismert személy kora és munkássága ( például Napóleon, Bill Gates, Frankenstein, Chuck Norris, XIV. Lajos stb.) köré épültek.

Az osztályok befogadhattak külföldi cserediákokat a világ minden pontjáról (Venezuela, Olaszország, Argentína, Ausztrália, Németország, Thaiföld, Ja- pán stb.), akik jelenleg Magyarországon élnek és tanulnak. Heten érkeztek az iskolába még csütörtökön, és egészen szombatig maradtak egy-egy befogadó családnál. Ők ideiglenes osztályaikkal együtt részt vehettek a vetélkedő feladataiban és az esti butin is tombolhattak.

Délután 4-től egészen éjjel 2-ig folytak a feladatok, amiken az osztályok hősiesen helytálltak,

bár már a vége felé mindenki nagyon kimerült volt. Sok érdekes feladatot találtak ki a szervezők, amik nem csak a versenyzők intelligenciáját, hanem ügyességét

és kitartását is próbára tették. A legnagyobb sikert talán mégis az osztályok színdarabja és tánca avatta, amik késő este lettek bemutatva az est fénypontjaként. A színdarabokat egy-egy

kihúzott horoszkóp köré kellett építeni, néhányan félreértették a feladatot, de összességben jól sikerültek a produkciók. A bemutatott táncoknál nem volt

megkötés, csupán annyi, hogy minimum 10 fő részt vegyen a koreográfiában. A műfajok széles skálája képviseltette magát: a klasszikus keringő lépésektől kezdve az egészen erotikusnak

mondható táncelemekig mindent láthattunk a színpadon.

Miután a diákok jól elfáradtak, jöhetett az esti mese, amihez mindenkinek kötelező volt hoznia a saját kispárnáját. A mese ellentétes hatást ért el: ugyanis a diákok inkább felébredtek tőle, mint el- álmosodtak, és kezdődhetett a reggelig tartó tombolás.

De éjszakára sem maradtunk feladat nélkül, a zsűri bőségesen ellátott minket teendőkkel. Ajándéktárgyat kellett készítenünk nem csak a zsűri részére, hanem osztályfőnökeinknek is, valamint meg kellett fűznünk a leghosszabb, pattogatott kukoricából álló láncot. Az éjszaka lehetőséget adott persze az alvásra is, amit azonban sok diák meghiúsított a hangoskodásával.

Miután felvirradt a nap, folytatódott a versengés, amelyet reggeli torna indított az iskola udvarán, hogy mindenki felfrissüljön, és erővel telve vághasson neki az újabb feladatoknak. A lelkesedés már nem volt olyan töretlen, mint az előző nap folyamán, de mindenki próbált legjobb tudása szerint teljesítem. Délelőtt 11 órakor lezárult a verseny, de az osztályoknak még közel egy órát kellett várniuk a végső eredményhirdetésre.

Amikor a zsűri megérkezett a nyereményekkel, a teremben már vágni lehetett a feszültséget. Végül kezdetét vette az eredményhirdetés, amit minden diák izgatottan várt. (A verseny végkimenetele senkit sem ért váratlanul, mert a 4 éve veretlen 12. c osztály szerezte meg az első helyet. A tanári csapat a második helyen zárta a Non Stop vetélkedőt.) A szponzoroknak köszönhetően senki nem maradt ajándékok nélkül, így egy osztály sem érezhette vesztesnek magát. Természetesen ennek a versenynek nincs is vesztese, mert minden csapat, aki tett a győzelem érdekében, már önmagában nyertesnek mondható. Nagy teljesítménynek számít, hogy sokan egy perc pihenés nélkül küzdötték át magukat az egész napos vetélkedőn.

A Non-Stop lezárásával a diákélet kissé elcsendesült, a végzősök teljes gőzzel az érettségire készülhetnek, a többieknek pedig ott lesz a Diákjuniális, ahol már nem egymással, hanem a többi iskolával kell majd összemérniük tudásukat és ügyességüket.

Balázs Marietta, Németh Edina 12. C

A tanulók tudására és rátermettségére egyaránt szükség volt az ötletes feladatok megoldásához

Anyagias világban élünk. A birtoklás vágya odáig jutott, hogy sokan a tárgyakon túl már kígyót, pókot, madarat, egzotikus állatokat tartanak (rabságban) a természetes élőhelyükből kiszakítva. Az indián törzsek legtöbbjének a nyelvében nincs olyan kifejezés, hogy az énjeidéin, vagy erdőm. Hogy is lenne, hiszen az a terület ugyanúgy a növényeké, rovaroké, madaraké is. Úgy mondják: Együtt élek ezzel-a földdel, erdővel! Én is így élek együtt a fecskékkel, több generáción át, gyermekkorom óta. Megtiszteltek bizalmukkal. Három fészkük is van a konyhában, a negyedik meg a fürdőszoba előterében. Jól megfigyelhettük egymást! A rengeteg történetből néhányat megosztok Önökkel, amelyek mindegyike más évben játszódott.

1. A fészekrakás - éppúgy, mint az embereknél - nagy körültekintést, gondos tervezést igényel... Egyszer - hosszas tanakodás után - a tűzhely fölötti gerendát szemelték ki. „Fecskéül” közöltem velük, jobb szeretném, ha más helyet választanának. (A gerenda oldalára tixo- szalagot ragasztottam. Nem tapad rá a sár, ergo a célnak nem felel meg.) Új helyet választottak, de az első sárdarabok rendre lepotyogtak. Felajánlottam a segítségemet - néhány szeg beütésével - amit el is fogadtak. „Módosították” a tervüket, s néhány centivel arrébb - a szegeket felhasználva - építették fel lakhelyüket, amelyben legalább 15 éve rendszeresen költenek.

2. A családfő... Egyik reggel a fürdőszobából jövő, mocorgás- szerű hangokra figyeltem fel. Bekukucskáltam. A pipereszekrény középső - nyitott - polcán a fecskepapa a tükörrel birkózott. Halkan beszélni kezdtem hozzá. Egy pillantást vetett rám, mondott egy rövid „csivit”-et. Ez

Fiistifecske barátaim

azt jelenthette, nem ér rá velem foglalkozni, mert most afférja van egy konkurens betolakodóval, s a családját kell megvédenie. (Felismerte a kétdimenziós képet, sőt még azt is, hogy hím a delikvens!) Áthívtam a szomszéd Ibikét és Orsit. Nézzék meg, mert ilyen látvány az életben egyszer adódik! Megközelítettem, elvontam a figyelmét. Mikor felröppent, letakartam a tükröt... Röpködött körülöttem. A tőlem félméternyire levő tárgyakra - ajtóra, lámpára, bojlerre - szállt, és magyarázta: Bizony az illető itt volt! Tán még azzal is meggyanúsított, hogy rejtegetem. Csak órákkal később nyugodott meg, állt helyre a bizalom.

3. Kommunikáció... Lakhelyem egy régi parasztház, dupla, kétszárnyú ablakokkal. Szellőztetéshez ellentétesen csukom egymásra, így tenyérnyi rés marad közöttük. Történetünkkor a fürdőszobában voltam. A „fecském” berepült, leadta a vészvijjogást, és már hussant is ki. Ezt többször megismételte, mintaki azt mondja, igyekezz, mert baj van! Macskára gyanakodva követtem, ám meglepetésemre az első szoba ablakához vezetett. Ott volt a párja az ablakszárnyak fogságában. Nem tudom, hogyan került oda, miként mérték fel a helyzetet, de valami egyértelmű. Jobban ismernek minket, mint mi őket, s jobban megértetik magukat „emberül”, mint fordítva.

4. Az áll a köztudatban, hogy nem szabad a fészekből kipoty- tyant kismadarat megfogni, mert a szülei nem etetik... Kora reggel az egyik fiókát a konyha kövezetén találtam. Féltettem, hogy megfázik. A fészekben levő társait nem akartam megijeszteni, ezért az alá csavarozott lapra helyeztem. Délután ismét a földön fogadott, de látszott, nincs rosszabb állapotban, mint

reggel. Érkeztek a szülők. A konyha kövén etették, majd megkezdődött a tanítás. Felváltva repültek fölé, onnan a fészekhez, a kihúzott drótra, a hűtőre, a szék karfájára, különböző magasságú tárgyakra - „több százszor!” végtelennek tűnő türelemde ő nem tért vissza. A fecskepár szorgalmasan etette a másik négy fiókát. Megerősödve - és tanulva testvérük esetéből - néhány nap elteltével szárnyra keltek. Estére ők se tértek vissza... Másnap, harmadnap sem... A negyedik nap délutánján vihar

ség van rá, itt biztos menedék várja őket.

5. Az állatvilágban - amint az embereknél is - minden egyed más. Veszekedősek, visszahúzó- dók, vagányok, hízelkedők stb. A visszatérő fecskék minden évben (többször is) karnyújtásnyiméi. Mivel ez sem volt elég, az anyja leszállt mellé, s leguggolva mutatta az elrugaszkodás mozdulatát! A sok próbálkozást végül siker koronázta. Feltornázta magát egy seprő cirokjára. Ezen felbuzdulva még inkább magára vonta a figyelmet. Szárnyait lebegtetve, csőrét hatalmasra tátva, teli torokból követelte a jussát. A következőkben kiemelt figyelmet és dupla (vagy tripla) élelmet kapott. Biztonságban gyakorolt, majd 2-3 nap múlva kiröpült. Leszállt az est,

kialakulásának baljós jelét láttam. Beborult, szinte beesteledett. A szél süvített a lombok közt. Az udvarról felkapott tárgyak tompán puffantak a kapunak ütődve. A jég már kopogott a tetőn, mire a konyhába érve az ajtót becsuktam. Ekkor az üveg helyén lévő rácson keresztül elsuhant mellettem valami. Aztán még egy, még egy... Mire feleszméltem, szemben a dróton sorakozott mind a hét fecske. Jó érzés töltött el. így van rendjén. Étik a maguk életét, de tudják, ha szükra megközelítenek, lebegve a levegőben. Ez lehet kíváncsiság, a barátság megerősítése, de a viselkedésem tesztelése is. Fontos a bizalom, ám az csak a megbízhatónak dukál... Egyik alkalommal az épp csak szárnyait bontogató kisfecske - szülei távollétében - önállóan gyakorolt. A függönytartót célozta meg, de elvétette. Érezte, fogy az ereje. Egy fél kört leírt, majd a fejemen landolt. Ekkor érkeztek a szülei. Egyikük szemben a ruhaszárítón foglalt helyet és tollászkodni

kezdett. A másik, engedve a járandóságát követelő fiókának megetette, (a fejemen!), majd békésen a párja mellé telepedett.

6. Mondják, az állatoknak csak ösztöneik vannak, nincsenek érzelmeik... Láttam tavasszal az éppen hazaérkező fecskét. Leírt egy kört a fészkek tájékán (meg fölöttem is), majd leszállt a „drótjukra”. Nem lehet szavakba foglalni, de aki kellő fogékonysággal bír, az átérzi a következőket. Percekig szinte lélegzetvétel nélkül, folyamatosan, hangosan, soha nem hallott változatossággal csicsergett. A fejét körbe forgatta, a szíve majd’ kiugrott. Harsogva közölte a világgal, hogy baj nélkül megérkezett, mindent rendben talált, egyébként is az élet szép!... Hirtelen eluralkodott rajta a hosszú út okozta kimerültség. Egyet ásított, fejét szárnya alá dugta, elszundított. Negyedórányi pihenés után rövid tollászkodás következett, majd járőrözés, az elszemtelenedett macskák megregulázása. (Mire a tojó megérkezik, rendnek kell lenni!) Kezdődtek a dolgos, a kevésbé érzelmes hétköznapok... Megfigyeltem: Jöhettek jobb, vagy rosszabb idők, ők sohasem akarták „leigázni a természetet”, a „vas és acél országa” sem akartak lenni, sőt még „anortodox gazdaságpolitikát” sem hirdettek. Megpróbáltak beilleszkedni, alkalmazkodni az egyre újabb kihívásokhoz. Tanulhatunk tőlük! (Lehet persze bárkinek más a véleménye, én a fecskékkel vagyok...!)

A leírtak - és még sok más történet - alapján csoda-e hát, hogy minden évben annyira várom a tavaszt, villásfarkú barátaim érkezését, az újabb élményeket?!

Palotás, 2012. január 15.

Ambrus József Rákóczi út 10.