Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)
2012-04-07 / 82. szám
2012. ÁPRILIS 7., SZOMBAT 7 BELFÖLD Újító miniszteri adótervek elmélet Matolcsy György emelné a fogyasztási-forgalmi terheket H a Q ö o A kormány adórendszerrel kapcsolatos alapelvei ► egyszerűség ► időbeli stabilitás ► csökkenő adócentralizáció ► az adózók körének növelése ► a fogyasztási-forgalmi adók növelése ► az adózás „zöldítése” ► az arányosság érvényesítése a jövedelmi adóknál ► a szociális szempont érvényesítése a forgalmi adóknál ► a foglalkoztatás ösztönzése a járulékoknál IMF-ügy: megint Washingtonban egyeztet Fellegi Tamás miniszter hiteltárgyalások A kormány bármely másodpercben készen áll arra, hogy megkezdje a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval, erősítette meg tegnap Szijjártó Péter, a miniszter- elnök szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. „Nekünk érdekünk az, hogy minél előbb megkezdjük a tárgyalásokat”, és hogy azok mihamarabb megállapodással záruljanak, ebben „abszolút elkötelezettek vagyunk” fejtette ki Szijjártó Péter. ■ Folytatódik a szokásos üzenetváltás: az ország készen áll, de tárgyalási időpont továbbra sincs. A szóvivő közölte azt is, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli mi niszter várhatóan a jövő heti kormányülésen ismerteti egyesült államokbeli tárgyalásainak részleteit. A miniszter ezen a héten szűk egy hónapon belül már másodszor utazott az USA fővárosába, hogy informálisan egyeztessen az IMF illetékeseivel a tárgyalások hivatalos megkezdéséről. Az IMF meg erősítette, hogy arra egyelőre továbbra sincs időpont. Fellegi emellett tegnap lapzártánk után részt vett egy washingtoni konferencia panelbeszélgetésén is, amelyen a magyar gazdaság és belpolitika kérdései kerülhettek szóba. Eközben londoni felzárkózó piaci elemzők legújabb helyzetértékelésükben úgy vélekedtek, hogy Magyarország rövid távon to vábbra is finanszírozni tudja magát „a jelenlegi finanszírozási csatornákon”, devizaköt vény-kibocsátás nélkül. A City elemzői közösségében pedig olyan vélemény is felmerült, hogy Magyarország finanszírozása IMF EU program nélkül is „lehetséges, de költséges”. A HSBC térségi közgazdászai megjegyzik, hogy a magyar gazdaságpolitikának eddig a „küszöbönálló” IMF-EU-meg állapodás ígérete adott mozgás teret, ám „egyre inkább úgy tű nik, hogy az egyezség igencsak odébb van”. Az MTI szerint más nagy londoni házak továbbra is látnak esélyt arra, hogy a megállapodás ebben a negyedév ben létrejön. ■ VG Inkább filozófiai alapvetésként vagy a piac teszteléseként értelmeznék a nemzetgazdasági miniszter adózással kapcsolatos gondolatait az elemzők, akik az egyoldalú Tobin-adó- bevezetés és az áfaemelés várható negatív hatásaira figyelmeztetnek. Csaba Ferenc Nem egyértelműen pozitív a visszhangja a nemzetgazdasá gi miniszter legújabb, adózás sál kapcsolatos felvetéseinek. Matolcsy György a Heti Válasz legfrissebb számában megje lent cikkében a kormány adó zással kapcsolatos alapelvei között említi a fogyasztási for galmi adók emelését is. Jobb volna öt áfakulcs - 5, 15, 20, 25,30 százalékkal , de az unió még nem engedi.” (A kormány egyszer már felvetette egy 35 százalékos „luxusáfakulcs” bevezetését, de az Európai Bi zottság ennek nem adott zöld jelzést.) A jövedelmek adóztatásának területén ugyanakkor „hala dunk az alacsony és arányos adóterhelés felé: 2013-tól már valóban egykulcsos lesz az arányos jövedelemadó” - írja a miniszter, majd egy kissé nehezen értelmezhető passzus ban ennél tovább is megy, „egy ötkulcsos, élőmunkát terhelő adózás felé, ami elismeri a ma gyár munkaerő kínálati és keresleti egyenlőtlenségeit. A 100 százalékos általános kulcs mel lett van már 50 százalékos (a közszférából kilépők esetén 1 évre, illetve kétszer 4 órás női munka esetén) és 0 kulcsunk (rehabilitációs kártyával ren delkezők és start munkások), de még szükségünk lesz egy 75 és egy 25 százalékos kulcsra is.” A Minisztérium titkársága a Portfolio.hu kérdésére vála szólva közölte a megfejtést: „a 100 százalék természetesen a 27 százalékos szociális hozzá járulási adóval egyenlő”. A pénzügyi tranzakciókat is megadóztatná Matolcsy György, elvégre „a pénzügyi rendszer ben nincs forgalmi adó, mi közben az adózás súlypontját ! áthelyezzük a forgalomra és a fogyasztásra”. Már a jelenlegi felső áfa kulcs is a legmagasabb az Európai Unióban, a további emelésre a befektetők minden bizonnyal negatívan reagálná nak - mondta el a Világgazda Ságnak Tóth Gyula, az UniC- redit bécsi elemzője. Az áfa ugyan „fájdalommentesebben” emelhető, mint a személyi jőve delemadó, de a beruházásokat minden bizonnyal visszafogná egy ilyen lépés magyarázta a régiós stratéga, aki szerint a Tobin adó bevezetésével is indokolt az óvatosság. Ha ugyanis Magyarország - például Ausztria, Csehország és Lengyelország előtt hoz ilyen döntést, az a BÉT re végzetes hatást gyakorolhat, Bécs, Prága és Varsó ugyanis elszívná a for galmat Budapestről. Az elmúlt hónapokban viszonylag keveset szerepelt Ma tolcsy György szót kért, és teszteli a hangulatot értékelte a csütörtöki eseményeket Kuti Ákos, az Equilor vezető elem zője. A szakember rámutatott: az áfa néhány százalékpontos emelése ugyan 100 milliárd forintos nagyságrendben növelné a bevételeket, megoldva ezzel a költségvetés legége több problémáit, de egyúttal az amúgy is magas infláció további emelkedését idézné elő. A kamatpálya kiszámítha tatlanná, a Monetáris Tanács megosztottabbá válna - sorolta Kuti Ákos, aki a Tobin adó bevezetését szintén elhibázott lépésnek tartaná. A pénz ügyi szolgáltatók nagy hányada fiókteleppel van jelen Magyarországon, így nagyon könnyen távozhat. A munka helyek megszűnése miatt így nem kizárt, hogy nemzetgazdasági szinten a lépés nagyobb kárt okozna, mint amekkora haszon remélhető tőle. „A miniszter dolgozatát egyelőre inkább egyfajta adózásfilozófiai alapvetésként értelmezem, és nem vonnék le belőle messzemenő gazdaságpolitikai következtetéseket" - mondta el lapunknak Árokszállási Zoltán, az Erste Bank makródéin zője. A szakember hangsúlyoz ta: a túlzott deficit eljárás keretében a kormánynak április közepére el kell készítenie a kon vergenciaprogramot, amelyben inkább kiadásokat csökkentő lépéseknek, nem adóemelések nek kellene szerepelniük. HÍRSÁV Kopint-Tárki: növekvő inflációs kockázat A korábbi előrejelzésével azonos, 0,3 százalékos gazdasági növekedést vár 2012 ben a Kopint-Tárki, az inflációs előrejelzését viszont 5,5 százalékra emelte a decemberben közölt 4,6 százalékról. Az idei költségvetés készítésekor a kormány 0,5 százalékos GDP-növekedéssel és 4,2 százalékos inflációval számolt. A konjunktúrakutató szerint a GDP arányos (ESA szerinti) államháztartási hiány az idén és jövőre egyaránt 2,9 százalék lesz az intézet kutatói szerint, akik az idei év végére 6,0 százalékos alapkamatot várnak. ■ MTI Állampapírt vetetne mindenkivel a kormány növelné A lakosság állampapír vásárlását a kormány, ennek érdekében számos intézkedésről döntöttek. Azonnali határidővel kétmilliárd forint átcsoportosítását rendelték el a rendkívüli in tézkedésekre szolgáló keretből a Magyar Államkincstár (MÁK), illetve a fővárosi és a megyei kormányhivatalok javára a lakosság állampa pír-állományának növelése érdekében. Áz intézkedések között szerepel, hogy a Start érték papi rszá m Iá kát a jövőben kizárólag a MÁK vezeti (új kedvezményezettek javára nyitott számlák esetében), a szükséges törvény- módosítást április 10 ig kell kezdeményeznie a gazdasági miniszternek. ■ MTI Harckocsikkal próbáltak csalni LESELEJTEZETT. NÉHÁNY millió forintért megvásárolt honvédségi eszközöket számlázott tovább többszörös áron egy cég, így a számlázási lánc végére az egyébként leselejtezett eszközök több mint tízszeres értéken szerepeltek, majd a tulajdonosok ezek után kértek áfa vissza térítést - derítette ki a Nem zeti Adó- és Vámhivatal. (NAV) A pénzügyi nyomozók több mint 180 millió forint értékben foglaltak le ingatlanokat, járműveket és gépeket. ■ VG Orbán: Cél marad az adósságcsökkentés egyeztetés Konzultációs iroda jön létre a kormányzat és a multik részvételével Márciusra meglett az éves hiányterv kilenctizedé A kormány célja, hogy Magyar ország Európa legversenyképe sebb termelési központjává vál jón, amihez elengedhetetlen a foglalkoztatás növelése - közöl te Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Európai Üzleti Ta nács (HEBC) vezetőivel folyta tott csütörtöki megbeszélésen, kijelentve azt is: a kabinet nem tér le az államadósság csökkentés útjáról. A kormányfő szavait szóvivője, Szijjártó Péter idézte a budapesti találkozó utáni sajtótájékoztatón, közölve: a tárgyaláson megállapodás szü letett arról, hogy létrejön egy konzultációs iroda a Minisz terelnökség és az üzleti tanács £ o Ph Szijjártó Péter szóvivő és Kerekes László HEBC-elnök munkatársaiból , amely szer vezeti keretet biztosít majd a folyamatos egyeztetéshez a Magyarországon működő nagy multinacionális cégekkel. Szijjártó Péter hozzátette: a kormány jó jelnek tekinti, hogy egy év alatt 50 ezerrel sikerült bővíteni a foglalkoztatottak számát, és további előrelépés re számít amiatt, hogy idén több mint 200 ezer embernek biztosítanak új munkahelyet közmunkában. Orbán megerősítette: a kormány elkötelezett, hogy „a kamatterhek csökkentése érdekében az államadóssá got folyamatosan csökkentse, tehát erről az útról sem fogunk letérni”. JELENTÉS Az államháztartás központi alrendszere március ban 230,9 milliárd forintos hiányt könyvelt el, az év eleje óta pedig 517,5 milliárd forintra, az éves előirányzat 89,8 száza lékára hízott a deficit derül ki a Nemzetgazdasági Minisz térium csütörtöki köziemé nyéből. Az NGM által számolt korrekciókkal ez az arány 61,9 százalék. A „korrekciós tételeket” - a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó 459 müliárd forintot, az ágazati különadókat, az áfa visszatérítéseket, a megyei ön kormányzatok és a MÁV adósságainak átvállalását, az MBF „extra” tőkeemelését és a Mól részvényeinek megvásárlását - figyelembe véve 2011 első há rom hónapjában a hiány 742,1 milliárd forint volt (lett volna), a „korrigált” 1734,4 milliárd forintos éves deficit 43 százaié^ ka. Az NGM március végi közleménye szerinti a fentiektől részben különböző - „egyszeri tételekkel” számolt éves hiány csupán 683 milliárd forint volt. Banai Péter Benő, a tárca helyettes államtitkára a múlt havi adatismertetéskor egy kérdés re válaszolva azt mondta, a kormányzat úgy számol: nagyjából év közepére meglehet az éves hiány száz százaléka, de utána tartani tudják a célt, így meglehet az év végi 100 százalék.