Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)
2012-04-06 / 81. szám
2012. ÁPRILIS 6., PENTEK NOGRAD MEGYE 1 Mentőkutyás gyakorlat Balassagyarmaton A gyakorlaton a leggyakorlottabb mentőkutyák és kutyavezetők és a ma még kevésbé felkészített ebek és gazdáik is Jelen voltak-RPBalassagyarmat. Megtartotta ez évi első keresési gyakorlatát a Cserhát Mentőkutyás Egyesület a Balassagyarmat és Patvarc között elterülő erdőben. A nem egészen két esztendővel ezelőtt alakult egyesület igyekszik egyre magasabb szinten ellátni a mentési feladatokat, aminek hátrahagyott tárgyakat, ruhadarabokat. A feltételezés szerint két, tudatzavarban szenvedő személy indult el Balassagyarmatról Szécsény irányába, akiket utoljára a városszéli, használaton kívüli repülőtéren láttak bandukolni a szemtanúk. Tekintettel a viharos szélre, amely nagyon megnehezíti a kutyák számára a A gyakorlat az egyik fontos állomása a mentési feladatok helyes ellátásának egyik fontos állomása volt a gyakorlat. Ennek során a tagok azt gyakorolták, hogy viharos, tomboló szélben hogyan tudják az ebek követni a lábnyomokat, illetve hogyan tudják úgynevezett légszag alapján megtalálni az eltűnt személytől származó nyomkeresést és nyomkövetést, Juhász Zoltán egyesületi elnök, a mentés irányítója a leggyakorlottabb mentőkutyák és kutyavezetők mellett a ma még kevésbé felkészített ebek és gazdáik mozgósítását is elrendelte. Erre egyrészt azért volt szükség, hogy csatárláncba fejlődve lehessen átkutatni a területet, másrészt pedig, hogy a még kevésbé kiképzett kutyák és gazdáik is valós körülmények között gyakorolhassák a terepkutatást. Sőt, a gyakorlaton még egy ifjú kis kölyökkutya is részt vett, hogy idejekorán ismerkedjen a rá váró feladatokkal. A repülőtér szélén található földúton csatárláncba fejlődött a mentőcsapat, majd árkon-bokron keresztül, rókalyukak és idehordott szemétkupacok között haladva átfésülte az egész erdőt. Mindez sikerrel járt, mivel egy akácfán megtalálták az egyik keresett személy fennakadt mellényét, és innen már szagot tudtak fogni a kutyák, aminek eredményeképpen hamarosan sikerült rábukkanni a keresett emberekre is. A kutatás során az egyesület új mobil informatikai eszközöket is tesztelt, valamint gyakorolta az együttműködést az Őrhalom és Térsége Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel, amely a műszaki támogatást biztosította a mentőcsapat számára. A keresési gyakorlatot Patvarc határában a lakosok közül is többen figyelték, de a legkülönlegesebb érdeklődő az a két fiatal őzike volt, aki az erdő mélyén egészen közel merészkedve nézte kíváncsian az errefelé szokatlan kis csapatot. Az egyesület tagjai ezúttal azt gyakorolták, hogy viharos, tomboló szélben hogyan tudják az ebek követni a lábnyomokat, illetve hogyan tudják úgynevezett légszag alapján megtalálni az eltűnt személytől származó hátrahagyott tárgyakat, ruhadarabokat GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ KRF siker Thüríngiában Gyöngyös. A Károly Róbert Főiskola (KRF) és a Thüringia Tartományi Mezőgazdasági Kutatóintézet közötti együttműködési megállapodását a Nemzetközi Tudományos Napokon írták alá az intézményvezetők. Az előzmények között egy eredményes magyarországi látogatás és egy sikeres németországi előadássorozat szerepelt. A létrejövő megállapodás tartalmazza többek között az információ- és tapasztalatcserét, közös kutatási és oktatási projektek létrehozását, közös EU pályázatok megírását, illetve azt, hogy a Thüringer Landesanstalt für Landwirtschaft gyakorlati helyet biztosít a főiskolai hallgatók számára. A Thüringia Tartományi Mezőgazdasági Kutatóintézet (Thüringer Landesanstalt für Landwirtschaft) dr. Armin Vetter, elnök vezetésével a Thüringia Tartományi Mezőgazdasági, Erdészeti, Környezeti és Természetvédelmi Minisztérium mezőgazdasági szakhatóságaként foglalkozik azon problémaközpontú alkalmazott kutatással, amelyeket referencia üzemek kísérleti vizsgálatai alapoznak meg, de profiljukba tartozik a mezőgazdasági szakképzési és tanácsadási tevékenység is. Kiemelt feladataik a piaci ellenőrzések, a vetőmag és állati takarmány forgalom ellenőrzése, fajta- és állatállomány felülvizsgálatok, agrármarketing támogatások ellenőrzése és a speciális (biomassza) üzemek számára nyújtott tanácsadás. Az intézettel már hosszabb ideje áll kapcsolatban a főiskola, ennek köszönhetően látogatott meg az intézet vezetősége 3 éve néhány magyar biomassza üzemet. 2011 októberében a TLL meghívására egy 6 fős magyar delegáció vett részt egy Magyar-Német Bioenergia Szimpóziumon, ahol a főiskola előadói több előadást is tartottak. A Magyar Túdományos Napokon az együttműködési megállapodás aláírásán túlmentően a TLL 3 munkatársa, többek között dr. Armin Vetter is előadást tartottak és további 3 munkatárs poszterrel jelent meg a poszterszekcióban. Szakszervezeti alapszervezet alakult Homokterenyén-vg-_____________________ Homokterenye.A bányászszakszervezet új alapszervezetét hozták létre Mátraterenye homok- terenyei településrészén a napokban. Gecse László, Mátraterenye polgármestere, a taggyűlés levezető elnöke jelentősnek mondotta, hogy Homokterenyén most első alkalommal hoztak létre szak- szervezeti alapszervezetet a bányásznyugdíjasok. A 36 tag - régiek és újak - egyhangúlag választotta meg elnöknek Bodor Józsefet.Az alelnök Gecse Pálné, a gazdasági vezető Telegdi Gyuláné, a 3 tagú szám- vizsgáló bizottság elnöke Földi Jánosné lett. Az 5 tagú bizalmi testület élére főbizalminak pedig Gecséné Kánya Erikát választották. A taggyűlés elfogadta az alapszervezet szervezeti és működési szabályzatát, valamint az éves munkaprogramot is. Bodor József megválasztása után azt hangsúlyozta, a közösen kialakított programot közösen kell végrehajtaniuk. Erre kaptak bizalmat a közösségtől, amellyel élni akarnak, élni fognak. S ahogy a szervezeti és működési szabályzatban megfogalmazták, céljuk a bányászközösség erősítése, a nyugdíjasok segítése, támogatása. Tevékeny-ségüket ennek érdekében végzik, amelyért az alapszervezet taggyűlésnek tartoznak felelősséggel. Majd az esztendős programot vázolta, a taggyűlések, a vezetőségi ülések rendjét és a tartalmi feladatokat. így a lehetőségekhez mérten gyarapítják a taglétszámot, rendezik a tagsági díjat, a hagyományoknak megfelelően megülik a bányászünnepeket, s támogatják a rászorulókat segítő megyei bányász alapítványt. Erősítik kapcsolatukat az ön- kormányzattal, a település civil szervezeteivel. Arra törekszenek, hogy tevékeny résztvevői legyenek Homokterenye életének. A közeljövőben sorra kerülő vezetőségi ülésen megtörténik a feladatok konkrét elosztása is. Az összefogást, a közös munka szükségességét erősítették a a taggyűlésen szólók is. A vezetők és a tagok együttműködését, a régi és az új tagok együttes cselekvését hangsúlyozták. Azt, hogy az alapszervezet olyan legyen mint egy nagy család, ahol szakszervezeti tagok figyelnek egymásra, segítik egymást, közösen dolgoznak a közös célért. Az alapszervezetnek 3 olyan idős, beteg tagja is van, akik aligha mozdulnak ki otthonukból, de úgy érzik, a bányászok családjához tartoznak. Részt vett az alapszervezet alakuló ülésén Rákos József, a bányásznyugdíjasok Nógrád megyei bizottságának elnöke, aki méltatta az alapszervezet megalakulását. Majd időszerű kérdésekről tájékoztatta az alapszervezet tagjait. Többek között elmondotta, hogy a homok- terenyei alapszervezet a tizenharmadik a nógrádi bányász szakszervezeti tagok mintegy két és félezer fős családjában. A szakszervezeti összefogás erejét bizonyítja, hogy több olyan kedvezmény is megmaradt, amelynek léte bizonytalan volt. Él a méltányossági nyugdíj, a vasutas családtagok utazási kedvezménye, a megyében megvan a kedvezményes szénvásárlási akció és alapítványok segítenek a rászoruló nyugdíjasokon. A megyei nyugdíjas alapítvány, amelyet az alapszervezetek tartanak fenn, tavaly minetgy 800 ezer forintot osztott szét az alapszervezetek között. Az országos Bányász Segély Alapítvány pedig 260 ezer forinttal támogatta a megye bányász nyugdíjasait. is ütött... Többször Báma. Verekedés tört ki egy kocsma előtt pár napja, Bárnában. Egy 29 éves helybeli férfi két másikat lökdösött, egyet pedig tenyérrel több alkalommal arcon ütött. Ez utóbbi, egy 46 esztendős ugyancsak helyi lakos a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A verekedő fiatalembert garázdaság vétségének meg- alapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon - tájékoztatta lapunkat Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. PROMÓCIÓ Vodafone mobilinternet: többen, gyorsabban, még jobban A Vodafone átadta Magyarországnak az új, szélessávú mobilintemet hálózatát. Ez több mint 9 millió lakosnak nyújt kényelmes és gyors hozzáférést otthonában, munkahelyén, szabadidejében és útközben - hatszoros letöltési sebességgel, mint egy évvel ezelőtt. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke elmondta: „Míg egy évvel ezelőtt, háló- zatmodemizáció kezdetén 673 helység, addigra az újonnan megszerzett 900 MHz-es frekvenciák segítségével ma már 2432 település 9 millió lakója számára elérhető a Vodafone nemzetközileg is kiemelkedő minőségű szolgáltatása és villámgyors mobilinternete." Ráadásul számos olyan településen - Nógrád megyében például Diósjenő, Romhány, Bércéi - egyedül a Vodafone hálózata használható, ahol eddig semmilyen szélessávú mobilintemet-szolgáltatást nem lehetett használni. A társaság ezzel további, közel 1,2 millió emberi kapcsolt össze a modem gazdaság egyik alappillérével. Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója hozzátette: Vadonatúj hálózatunk minden pontján minimum 21,6 megabites elméleti letöltési sebességet biztosítunk. Ezen felül 100 városban és Budapesten a 42 megabites DC-HSPA+ technológia előnyeit élvezhetik, amelynek sebessége hatszorosa az egy évvel ezelőtti maximumnak. Az új “zöld hálózat" energiafogyasztása ugyanakkor csak 50 százaléka a korábbinak, ami megfelel 3,5 millió köbméter gáznak, illetve 6000 tonna fa megmentésének. A 2012-es év nagy kihívása, hogy a 2G-s felhasználók tábora 3G-s készülékekre, okostelefonokra váltson, és valóban kihasználhassa a Vodafone megbízható hálózatát. Döbrőssy Gábor, a Vodafone műszaki vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, „stratégiai technológiai partnerünkkel, a Huawei-jei több mini 2600 bázisállomást modernizáltunk, közel 950-en 42 mbit/sec sebességre kapcsoltunk, és 2700 mikrohullámú összeköttetést cseréltünk." A munkák szakaszos leállással is járó részeit éjszaka végezték - ez 100 ezer órát jelentett hogy az ügyfelek szinte semmit se érzékeljenek mindebből.