Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-07 / 57. szám

10 SPORTTUKOR 2012. MÁRCIUS 7., SZERDA Röplabdatorna A Csongrád Megyei Röplabda Szövetség és a városi sportigaz­gatóság március 10-11-én rende­zi meg a SPORT XXI. Szeged Ku­pa Mini-gyermek leány röplab­datornát. A versenyről, annak népszerűségéről és a program­ról beszélgettünk Bezdán István­nal a Csongrád Megyei Röplab­da Szövetség főtitkárával.- Mióta él ez a verseny?- Ha jól emlékszem a 70-es években indult el ez a torna, amit Markovics Endre - a szövet­ség akkori elnöke - indított el párhuzamosan a Fesztivál Kupá­val, tehát a felnőtt versenyekkel. Sajnos Ő 1989-ben eltávozott kö­zülünk, de mi azóta is töretlenül folytatjuk a versenyt.- Mit mutatnak az elmúlt évek? A verseny népszerűségére gondo­lok.- Én úgy érzem, hogy a torna lassan kinövi Szegedet, de még most a lebonyolíthatóság hatá­rán tudtuk fogadni a lánycsapa­tokat. Nyolcvannégy leánycsa­pat jelentkezett. Igazából már nem is tudunk többet fogadni. A fiúk esetében volt egy kis prob­léma, mert kevés együttes jelent­kezett, aminek valószínűleg az idei hó szünet az oka. Most pó­tolják be, azon a hétvégén a taní­tást, így az iskoláknál ez gondot jelent. Ősszel például 600 gyermeket kellett elszállásol­ni, azt és most sem lesz­nek kevesen.- Milyen céllal indult ez a ver­seny a hetvenes években?- Kifejezetten az utánpótlás miatt indult. Most is gyermek és mini korosztályba írtuk ki a ver­senyt. Azt hiszem azért is olyan népszerű, mert ősszel és tavasz- szal itt mindenki megjelenik, és ez a legnagyobb megmérettetés. Általában 100 csapat szokott len­ni, most ez a fiúk hiánya okán nincs meg.- Mi volt az eddigi legnagyobb létszám (szülőket, vendégeket is beleértve)?- Általában 6-800-an szoktak lenni, de volt már olyan, hogy 1000 gyerek ütötte a labdát itt Szegeden a két napos torna alatt, így a számokból is látszik, hogy ez egy óriási megmozdulás.- Hogy néz ki a két nap prog­ramja?- Tavaly elkezdtük a ki­emelt, tehát az A és B osztály szisztémát alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a jobbakat külön kategóriába tettük, és lehető­séget biztosítottunk nekik ar­ra, hogy egymással játszva még jobb, még izgalmasabb mérkőzéseket játszanak, még többet tudjanak fejlődni. Ez alapján a lányoknál 8 csapat a miniben és 8 csapat a gyermek kategóriában külön-külön küzd egymással a kupákért, díjakért, különdíjakért.- Megkoronázva a tornát va­sárnap este lesz az eredmény- hirdetés...- Igen, a második nap végén, de szombaton és vasárnap is ké­ső estig fogunk játszani a csapa­tok nagy száma miatt, amit min­denki előre tud, így soha nincs mérgelődés, zúgolódás csak örömteli játék. Igyekszünk kellő mennyiségű mérkőzést biztosí­tani minden csapatnak, ha már ide jönnek ezen a hétvégén. Ismét Pintér Attila a Győr vezetőedzője labdarúgás. Ismét Pintér Attila lett a labdarúgó OTP Bank Ligában máso­dik Győri ETO FC vezető­edzője. A klub keddi sajtó- tájékoztatóján ugyan be­mutatták a trénert, aki a hétfőn menesztett Csertői Aurélt váltja a kispadon, de a szerződést még nem írták alá a felek. Pintér At­tila - aki 1993-ban és 1994-ben másfél évig a klub játékosa volt - 2009 júniusában lett először a Győr vezetőedzője, első szezonjában mindjárt bronzérmet szerzett a csa­pattal, amellyel így az Eu­rópa Ligában indulhatott. A második számú konti­nentális kupasorozatban a gárda a szlovák Nyitrát, majd a kazah Atyrau csa­patát, s nagy meglepetés­re a francia bajnokság ak­kori ötödik helyezettjét, a Montpellier-t is búcsúz­tatta, ám a selejtező utol­só körében már nem bírt a horvát Dinamo Zagrebbel. A szakemberrel napra pontosan egy éve közös megegyezéssel bontottak szerződést azt követően, hogy a gárda a tizedik helyre csúszott vissza a bajnoki tabellán. Drogba az évszázad góllövője labdarúgás. Kizárólag a nemzetközi mér­kőzéseket figyelembe véve az elefántcsont­parti Didier Drogba vezeti a 21. század leg­jobb góllövőinek listáját a labdarúgás törté­netével és statisztikájával foglalkozó szer­vezet, az IFFHS statisztikája szerint. Az IFFHS keddi kimutatása azt tanúsítja, hogy 2001 óta az Olympique Marseille korábbi és a Chelsea jelenlegi csatára összesen 92 találatot szerzett a válogatottban és klub­csapatai nemzetközi kupamérkőzésein, ez­zel négy góllal előzi meg a német Miroslav Klosét és öttel a holland Ruud van Nistelrooyt. A 102 főt számláló listára 36 góllal lehetett felférni, magyar futballista nem szerepel rajta. A legjobb gólszerzők nemzetközi mérkőzé­seken: 1. Didier Drogba (elefántcsontpar­ti, (Olympique Marseille/Chelsea) 92 gól, 2. Miroslav Klose (német, Kaisers- lautern/Werder Bremen/BayernMünchen /Lazio) 88, 3. Ruud van Nistelrooy (hol­land, Manchester United/Real Madrid/Hamburg/Málaga) 87, 4. Thierry Henry (francia, Arsenal/Barcelona) 85, 5. Samuel Eto,o (kameruni, RealMallorca/ Barcelona/Internazionale) 84, 6. David Villa (spanyol, (Real Zaragoza/Valencia /Barcelona) 80, 7. Raúl (spanyol, Real Madrid/Schalke 04) 75, 8. Flávio da Silva Amado (angolai, (At. Petróleos Luanda/al- Ahli/al-Sabab) 74, 9. Dimitar Berbatov (bolgár, Bayer Leverkusen/Tottenham Hotspur/Manchester United) 72, Andrij Sevcsenko (ukrán, AC Milan/Chelsea /Dinamo Kijev) 72. Növelte előnyét a Debrecen labdarúgó nb i. Az élmezőny­ből kizárólag a második helyen álló Győr botlott a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, így a listavezető és a mezőnyben egyedüliként veretlen Debrecen, amely szombaton a Ferencváros vendégeként győzött, hat pontra növelte előnyét. A győriek Szom­bathelyen hullajtottak két pontot az 1 1-es döntetlennel, míg ül­dözői közül a címvédő Videoton a Kaposvárt győzte le 2-0-ra, a Budapest Honvéd pedig a Vasas otthonában nyert 2-1-re. A se­reghajtó Zalaegerszeg továbbra is nyeretlen maradt, miután dön­tetlent játszott a vendég Péccsel. A labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának eredményei: Kecskeméti TE - Diósgyőri VTK 1-0, Haladás Sopron Bank - Győri ETO FC 1-1, ZTE FC - Pé­csi MFC-Matias 0-0, Videoton FC - Kaposvári Rákóczi 2-0, Új­pest FC - FGSZ Siófok 1-1, Lom­bard Pápa Termál FC - MVM Paks 1 -0, Ferencváros - DVSC- TEVA1-2, Vasas-Híd - Budapest Honvéd 1-2. A bajnokság állása 1. DVSC-TEVA 18 13 5 0 37-12 44 2. Győri ETO 18 12 2 4 31-19 38 3. Videoton 18 11 2 5 34-13 35 4. Bp. Honvéd 18 9 5 4 34-22 32 5. PMFC-Matias 18 7 8 3 27-26 29 6. Kecskemét 18 8 4 6 29-24 28 7. Diósgyőr 18 8 4 6 28-24 28 8. MVM Paks 18 6 6 6 31-33 24 9. Ferencváros 18 5 4 9 17-19 19-10. Lombard Pápa 18 5 3 10 18-26 18 11. Újpest FC 18 5 3 10 23-32 18 12. Haladás Sopror 118 4 6 8 18-25 18 13. Vasas-Híd 18 3 8 7 17-26 17 14. FGSZ Siófok 18 3 8 7 16-25 17 15. Kaposvár 18 2 11 5 20-27 17 16. ZTE FC 18 0 7 11 16-43 7 A 19. forduló programja. Márci­us 9., péntek: Győri ETO FC - FGSZ Siófok 18 ó. Március 10., szombat: Budapest Honvéd - ZTE FC 15 ó, MVM Paks - Újpest FC 16 ó, Ka­posvári Rákóczi - Lombard Pápa Termál FC 16 ó, Haladás Sopron Bank - Vasas-Híd 16 ó, DVSC- TEVA - Kecskeméti TE 17.30 ó. Március 11., vasárnap: PMFC- Matias - Ferencváros 16 ó, Diós­győri VTK - Videoton FC 18 ó. Egy nógrádi futás. A férfiaknál és a nőknél is pécsi atléta szerezte meg az első helyet a 28. alkalommal megren­dezett Pécs-Harkány országúti fu­■npMHí • i mm Korenovszkij Júlia (BVSE) tóversenyen. Előbbieknél Kiss Dá­vid (PVSE) győzött 1;27:49 órás idővel, utóbbiaknál pedig BátaiRé- ka (PVSE) l;34:46-tal. A két tele­pülés közötti 25 kilométeres távot ezúttal egy nógrádi atléta teljesí­tette, a tömegfutóversenyekről is­merős bátonyterenyei Korenovsz­kij Júlia fél órával a győztes mö­gött, a 22. helyen ért célba. Vasár­nap összesen csaknem nyolcszá- zan, egészen pontosan 779-en áll­tak rajthoz. Eredmények. Nők (83 induló): 22. Korenovszkij Júlia (Bátony­terenyei VSE) 2;05:01 óra. 1. Leverkusen - Bayern München 2-0 1 2. Kaiserslautern - Wolfsburg 0-0 x 3. Hannover-Augsburg 4. Hertha BSC - Bremen 2-2 x 1-0 1 5. Freiburg - Schalke 2-1 1 6. Hamburg-VfB Stuttgart 0-4 2 7. Dortmund - Mainz 2-1 1 8. Nürnberg - Mönchengladbach 1-0 1 9. Palermo - Milan _______0-4 2 10 . Juventus-Chievo______1-1 x 11 . Parma-Napoli 1-2 2 12. Roma - Lazio 1-2 2 13. Tottenham - Manchester Utd 1-3 2 14. Internazionale - Catania 2-2 x Totó: Találat 13 + 1 13 12 11 10 Góltotó: Találat 6 5 4 Darab Forint nem volt nem volt 2 1 429 950 37 52 700 247 14 095 Darab Forint nem volt nem volt 12 15 565 Vesztes búcsú az alapszakasztól futsal NB II, Keleti csoport, férfiak, 22. forduló H. P. Salgótarjáni VSE - Bábolna-NM Törökszentmiklósi FC 2-10(1-7) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 50 néző, vezette: Szabó L, Sipeki. Salgótarján: Nagy G. - Hu­szár, Bartha, Új B., Molnár G. Cse­re: Szabó B. (kapus), Bársony, Új Á., Kuris, Bocsó, Pataki. Edző: Hornyák János. Törökszent­miklósi Ulviczki - Pelles, Fekete, Angyal, Szedlák. Csere: Héder, Kispál, Faragó Zs., Seres, Faragó A. Játékos-edző: Faragó Attila. GL: Molnár G. (11.), Új Á. (23.), ill. An­gyal (2., 12.), Kispál (9., 34.), Fara­gó Zs. (10., 36.), Pelles (14.), Héder (15.), Szedlák (18., 32.). Sárga lap: Huszár (11.). Jók: senki, ill. Uliviczki, Pelles, Angyal. A másodosztályú férfi futsal baj­nokság hétfő esti alapszakasz-zá­ró találkozója elsősorban a felső­házba kerülésért küzdő vendégek számára bírt komoly jelentőség­gel, ennek megfelelően a rutinos törökszentmiklósiak a kezdés után azonnal magukhoz ragadták az irányítást - s alig két perc eltel­tével a vezetést is. A visszafogott teljesítménnyel kirukkoló házi­gazdák a védő és támadó térfélen egyaránt rengeteg hibával tették a dolgukat, s ezt kihasználva a he- lyenként szemre is tetszetősen adogató látogatók már az első fél­idő végére tekintélyes előnyre tet­tek szert. A fordulást követően vendégrészről már némi kis köny- nyelműsködés is belefért, különö­sen úgy, hogy a remek napot kifo­gó Ulviczki kapus eszén szinte képtelenek voltak túljárni a majd egy tucatnyi tiszta ziccerük döntő többségét elügyetlenkedő tarjá­niak. Összességében a jobb erők­ből álló TFC sikere egyetlen pilla­natig sem forgott veszélyben, igaz a gólszerzési lehetőségek alapján jóval szorosabb eredmény is szü­lethetett volna. További eredmények: Nyírado- nyi Huszárok FC - Szuperinfó Vác FSE 5-13 (3-7), ESC Gyöngyös- Mi - Szegedi TE EHÖK SE 10-4 (5-2), RAFC-kamionkupa.hu - Rákosmenti FC 3-4 (1-3), Rubeola FC Csömör II. - Monor SE 5-6 (3-4). Szabadnapos: Dunake­szi Kinizsi FC. Az alapszakasz végeredménye 1. Vác 20 19 1 0 201-74 58 2. Dunakeszi 20 14 4 2 140-75 46 3. Rákosmente 20 13 2 5 138-82 41 4. Törőkszentm. 20 9 4 7 166-151 31 5. Csömör II. 20 9 2 9 100-98 29 6. Monor 20 9 1 10 94-106 28 7. Szegedi TE 20 8 2 10 93-116 26 8, Gyöngyös 20 7 2 11 90-103 23 9. Nvíradony 20 6 2 12 89-122 20 10. RAFC 20 2 3 15 80-132 9 11. Salgótarján 20 2 1 17 70-202 7 12. Kispest FF 0 0 0 0 0-0 0 Megjegyzés: a Kispest FF csa­patát kizárták.

Next

/
Thumbnails
Contents