Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-23 / 69. szám

10 Korcsoportja legjobbja atlétika. A jó idő beálltával egyre több tömegfutóversennyel talál­kozhatunk, az elmúlt hétvége leg­rangosabb mezőnye a hetedik al­kalommal kiírt Imre-Lőrinc elne­vezésű rendezvényen gyűlt össze, ahol két salgótarjáni is rajthoz állt A versenylehetőség biztosítá­sa mellett a rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők tiszteleg­hessenek az 1848-as forradalom eseményei előtt Pestszenüó'rinc és Pestszentimre között futott a Zenit SE két sportolója, Telek András és Széli Tamás is: A két tarjám a 147 férfi között a 19. és 20. helyen, negyven másodper­ces különbséggel ért célba. Telek emellett megnyerte a szenior Il-es korcsoportot (14 futó közt), míg Széli a felnőtt Tes korosztály tize­dik helyén zárt (22 induló közt). Az abszolút győzelmet Tóth Lász­ló szerezte meg (23:47 perc), Bene Barnabás, Rezessy Gergely és Erkolo Ashenafl előtt, a hölgyek­nél (51 induló) Kálovics Anikó (28:22 perc) nyert. Nógrádi eredmények. Férfiak(8 km, 147 induló): 19. Széli Tamás 29:17 perc (tempó: 3:40 perc/km). 20. Telek András (mindketten Ze­nit SE, St.) 29:57 (3:45). Lehet készülni aquatlon. A Tarjám Tornádó Triatlon SE április 15-én, vasár­nap rendezi meg az NSI aquatlon Nógrád megyei döntőjét. A futás­ból és úszásból álló megmérette­tésre nevezési díj nincs. A futás 9.30 órakor rajtol a salgótarjáni Öblös-pályán, az úszásnak pedig a Városi Tanuszoda ad majd ott­hont 11 órától. Az eredményhir­detésre a tervek szerint 12.20 óra­kor kerül sor. További informáci­ók és előnevezés a szuhanati@ freemail.hu e-mail címen. Tenisz Salgótarján A városi sportcent­rum teniszsátrában szezonzáró páros versenyt rendeznek márci­us 24-én, szombaton 9 órától. Ne­vezni lehet a helyszínen, 8-45-ig, valamint a 0ó-20-9850-680-as mobilszámon. Túrára utaznak vízílab Május 26-án kéthetes amerikai-kanadai felkészülési tú­rára utazik a londoni olimpiára készülő magyar férfi vízilabda- válogatott. Kemény Dénes szövet­ségi kapitány a vlv.hu oldalnak elmondta: 16 éves kapitánysága alatt most először utazik úgy a tengerentúlra a válogatott, hogy edzőtáborozni megy, nem pedig vüágversenyre. „Évek óta hívnak minket közös edzésekre az USA- ba és Kanadába is, de eddig sose jött össze, mindig visszautasítot­tam a felkérést mert indokolat­lannak tartottam a költséges uta­zást A sok kikosarazás után, már tavaly kinéztem ezt az időszakot, hogy viszonozzam mindkét csa­patnak az elmúlt évek magyaror­szági látogatásait. Az, hogy kint barátságos meccsek is lesznek, az eredeti megbeszélésnek nem volt része, igaz, ki se volt zárva. Őszintén szólva várható volt, hogy ha már ott edzőtáborozunk, akkor az amerikai és a kanadai csapat szeretne velünk meccset is játszani. Természetesen ez ne­künk mindenképpen hasznos, mert egyrészt hozzájárul a for­mába lendüléshez, másrészt en­gem segít a válogatásban is. Uta­zásunk költségeit egy külön tá­mogató fedezi.” A megyei I. osztály tavaszi adatbankja ____________________SPORTTÜKÖR_____________________________________________ ____________________2012. MÁRCIUS 23., PÉNTEK La bdarúgás. A hét végén megkezdődik a labdarúgó me­gyei I. osztály 2011-2012. évi tavaszi küzdelemsoroza­ta. Az alábbiakban .közöljük csapatoknál a téli szünet­ben történt változásokat, az együttesek játékoskereteit, szakvezetőit, elnökeit, illetve a célki­tűzéseiket. Nagybátonyi Sport Club Őszi helyezés: 1. Célkitűzés (2011-2012): 1. hely. Egyesület elnöke: Bazsó Gábor (2009 februárjától). Játékos-edző: Csatlós Tamás (2011 júliusától). Érkezett: Németh Tibor (Szé- csény), Bodon Péter (Mátratere- nye), Benus Nándor (újrakezdte). Távozott: Boros István (Ka- rancsberény), Reviczki János (Mátraterenye). Keret: Zsignár Tibor (kapus), Mátrai Viktor, Almási Tamás, Né­meth Tibor, Dudás Attila, Domán Máté, Csatlós Tamás, Gazdag Im­re, Bodon Péter (védők), Hatala Krisztián, Csatlós Csaba, Balázs Attila, Orosz Péter, Benus Nándor, Lőrincz Dániel, Szabó Gábor, Ba­kos Tamás, Bakos László (közép­pályások), Kiss István, Kálmán Jó­zsef, Alapi Gábor (támadók). Mátranováki Vasas SC Őszi helyezés: 2. Célkitűzés (2011-2012): 1-3. hely Egyesület elnöke: Vanó László (1993-tól, egy év megszakítás­sal). Edző: Smelkó Károly (2011 jú­liusától).* Érkezett: Molnár Gábor, Bart- ha Krisztián (Somos SE), Bodor Tamás (újrakezdte), Kazinczi Bá­lint (Mátraterenye), Tősér Adri­án (SBTC), Zsákai Márió (ifiből). Távozott: Kotroczó Róbert, Szőllősi Tamás (Somos SE), Bednár Patrik (Szécsény), Kisbali Gábor (Karancsberény), Peleskei Tamás (abbahagyta). Keret: Bodor Tamás (kapus), Nánási József, Oszvald Ferenc, Kovács Nándor, Pataki László, Varga Gyula (védők), Líber Zsolt, Lakatos Péter, Tóth Patrik, Szoó Bence, Bartha Krisztián, Tősér Adrián, Kazinczi Bálint (közép­pályások), Tábori Péter, Új Ba­lázs, Oravecz Attila, Hupcsik Martin, Zsákai Márió (támadók). Héhalom SE Őszi helyezés: 3. Célkitűzés (2011-2012): 1-10. hely. Egyesület elnöke: Tóth László (2010-től). Edző: Szilágyi Albert (1968-tól edzősködik Héhalomban, meg­szakításokkal immár 29 éve). Érkezett: Soos Csaba (Bag), Tóth László (Bag). Távozott: Huszár Péter, Kotasz I. Tibor, Kotasz II. Tibor (Palo­tás), Fekete Róbert (Buják). Keret: Őri Tamás, Vida Máté (ka­pusok), Kovács Zsolt, Dinka Krisz­tián, Pásztor Zsolt, Kárpáti László, Podobén József, Soos Csaba (vé­dők), Babusa Attila, Gerhát Viktor, Bognár Attila, Danguly Csaba, Baranyi Zoltán, Tóth László (közép­pályások), Zsámboki Roland, Lő­rincz Csaba, Jakus Péter (támadók). Nőtincs SE Őszi helyezés: 4. Célkitűzés (2011-2012): 3-6 hely. Egyesület elnöke: Majnik János (2003-tól). Játékos-edző: Schwarcz Zoltán (2011 januárjától). Érkezett: Csapó Tamás (Nóg- rádsáp), Hriagyel Márk (Berke­nye). Távozott: Ifj. Matyóka Ferenc (Bércéi). Keret: Balogh Gábor, Balogh Ti­bor (kapusok), Schwarcz Zoltán, Hugyecz Róbert, Sírkő János, Kurali Gábor, Kovács Kristóf, Hugyecz József, Nagy Ádám (vé­dők), Tóth Szabolcs, Hugyecz Fe­renc, Kajzinger Gábor, Keresztes Máté, Kis Gábor, Miklovicz Tamás, Prakker Attila, Nyikos József, Csa­pó Tamás (középpályások), Szunter Csaba, Dancsó Viktor, Hriagyel Márk (támadók). Bánk SE Őszi helyezés: 5. Célkitűzés (2011-2012): 1-5. hely. Egyesület elnöke: Kovács Imre (2007-től). Játékos-edző: Kovács Imre (2006 nyarától, egy év kihagyás­sal}. Érkezett: Ordasi István Péter (Ausztria), Puruczki Balázs (Szlovákia). Távozott: senki. Keret: Peredi Balázs, Puruczki Tamás (kapusok), Németh Krisz­tián, Torma János, Tóth András, Heczel Károly, Barkaszi Gábor, Földvári Ákos (védők), Csizmár Gábor, Pádár Zoltán, Sági Balázs, Sindler Gábor, ifj. Kovács Imre, Bazsó András, Vass József, Ordasi István Péter, Kovács Im­re (középpályások), Szegvári Ti­bor, Németh László, Meló Zsolt, Puruczki Balázs, Szegvári Ró­bert (támadók). KSE Karancslapujtő Őszi helyezés: 6. Célkitűzés (2011-2012): 5-8. hely. Egyesület elnöke: Czibilka Sán­dor (2005 novemberétől). Edző: Földi Attila (2011 július 1-től). Érkezett: Babják Csaba (SBTC) Szőrös Krisztián, Varga Gábor (Karancsberény) Bozó Patrik (SBTC), Oravecz Csaba, Simon Balázs, Szukán Bencze (újra­kezdték). Távozott: Fodor Máté, Zsély Dániel (SBTC), Danczák Attila, Harai Péter (Mihálygerge), Matyóka Marió (Ipolytarnóc), Kuris Tamás, Kiska János, Krizsanyik Tamás. Keret: Babjak Csaba, Ravasz Tamás, Szabó Attila (kapusok), Cseh Márton, Laczkó Ádám, Ra­vasz Gergő, Sági Dániel, Szabó Kálmán, Tóth Szilárd, Varga Gá­bor (védők), Bozó Patrik, Gordos Tamás, Oravecz Csaba, Rács Já­nos, Rács Máté, Sánta Attila, Si­mon Balázs (középpályások), Lavaj Zoltán, Mezei Péter, Sző­rös Krisztián, Szukán Bencze (támadók). Berkenye SE Őszi helyezés: 7. hely. Célkitűzés: 1-5. hely. Egyesület elnöke: Schmidt Szi­lárd (2002-től). Játékos-edző: Bánföldi Zoltán (2012 januárjától). Érkezett: Fábri Tamás, Földvá­ri Dávid (Balassagyarmat), Greff Ádám, Bánföldi Zoltán (Kisné- medi). Távozott: Hriagyel Márk (Nő­tincs), Molnár Mátyás (Verőce), Monostori László (Diósjenő), Csabuda Árpád (Bércéi), Szabó Miklós (Vác), Simon Gergő (Ba­lassagyarmat). Keret: Hisbéli András, Súlyán Zsolt (kapusok), Hannus Balázs, Zsibók Zoltán, Bábik Krisztián, Hravik Norbert, Kábái Zoltán, Földvári Dávid, Rottenbacher Ba­lázs, Lestyánszki Tamás (védők), Balázs Márk, Nagy Márton, Rottek Péter, Zsibók Tamás, Blaskó János, Mácza András, Bánföldi Zoltán (középpályások), Greff Ádám, Fábri Tamás (támadók). Szécsény VSE Őszi helyezés: 8. Célkitűzés (2011-2012): 4-8. hely. Egyesület elnöke: Varga László (2009 szeptemberétől). Játékos-edző: Mátyus Sándor (2009 júliusától). Érkezett: Atovics Gábor (Lu- dányhalászi), Cseke Gergő (Romhány), Deák Attila (Balas­sagyarmat), Nagy Dávid (Var- sány), Kovács Ákos (újrakezdte), Bednár Patrik (Mátranovák), Rácz Róbert (Rimóc), Farkas Norbert (Szécsény II.), Botos Ar­túr (Nógrádmegyer). Távozott: Németh Tibor (Nagy- bátony), Botos Attila (Somos SE), Szathmári Zsolt, Ágner Attila (Balassagyarmat), Varga László, Lőrincz Norbert (Szécsény II.), Brezovszki Attila (Szügy), Szilvási Krisztián (Ságújfalu). Keret: Csampa Martin, Atovics Gábor (kapusok), Ökrös István, Cseke Gergő, Deák Attila, Bednár Patrik, Rácz Róbert, Farkas Nor­bert (védők), Galcsik Szabolcs, Si­mon Bence, Horváth Péter, Mátyus Sándor, Nagy Dávid (kö­zéppályások), Varga Gergő, Szabó Tamás, Horváth Bálint, Kovács Ákos, Botos Artúr (támadók). Rimóci Sport Egyesület Őszi helyezés: 9. Célkitűzés (2011-2012): 5-10., vagy ettől előkelőbb helyek egyi­ke. Egyesület elnöke: Beszkid An­dor (1993-tól). Játékos-edző: Komár Gábor (2012 januárjától). Érkezett: Lehoczki Erik (Piliny). Távozott: Rácz Róbert (Szé­csény). Keret: Oláh Tibor (kapus), Kuris Péter, Mócsány Roland, Komár Gábor (védők), Laczkó Zsolt, Bangó Norbert, Bangó Bar­na, Lovász Balázs, Kelecsényi Gábor, Rácz Iván, Hegedűs Adri­án, Lehoczki Erik (középpályá­sok), Vincze Benjámin, Bangó Rómeó, Árva Róbert (támadók). ■Mi Somos SEgHHi Őszi helyezés: 10. Célkitűzés (2011-2012): 8-12. hely. Egyesület elnöke: Márkus Zsolt (2010. június 25. óta). Edző: Lipták Zoltán (2011. jú­lius 15-től) és Ornyik Róbert (2012. március 1-től). Érkezett: Kotroczó Róbert, Szőllősi Tamás (Mátranovák), Huszár Bence (SBTC), Balázs Ti­bor (Mátraterenye), Bognár Ger­gő (Karancskeszi), Botos Attila (Szécsény). Távozott: Molnár Gábor, Bartha Krisztián (Mátranovák), Szabó Bence, Kiss Ádám (abba­hagyta). Keret: Balázs Tibor, Novák Lász­ló, Rigó Csaba (kapusok), Horváth Károly, Morva Péter, Sári Csaba, Váradi Gábor, Huszár Bence, Botos Attila, Rigó Szabolcs, Mede Ákos (védők), Balázs Győző, Oláh Zol­tán, Ornyik Róbert, Bujtár Tamás,Gyarmati Koppány, Kotroczó Róbert, Szőllősi Tamás (középpályások), Póczos Dániel, Berki Krisztián, Baranyi Miklós, Molnár Péter, Oroszi István, Bog­nár Gergő (támadók). Szurdokpüspöki Községi Torna Klub Őszi helyezés: 11. Célkitűzés (2011-2012): 10. hely. Egyesület elnöke: Toldi Csaba (2006. január 1-től). Edző: Tóth József ,(2011 júliu­sától). Érkezett: Szeles Gábor, Maksó Dániel (Pásztó), Bácskái Zsolt (Szirák), Toldi Balázs (Rózsa- szentmárton), Buda László, Pin­tér Zsombor (ifiből). Távozott: Bedő Tamás (Pásztó), Sinkó Józsqf. Kerek Szeles Gábor, Pintér Ervin, Pintér Zsombor (kapusok), Pusztai Krisztián, Szabó István, Göröcs Ta­más, Maksó Dániel, Csépe Péter, Buda László (védők), Sándor Ta­más, Bognár Zsolt, Kapás Gyula, Jambrik Dávid, Tóth Viktor, Tóth Tamás, Bácskái Zsolt, Toldi Balázs, Szőke Viktor (középpályások), Zohó Zsolt, Kiss Imre, Figura Gá­bor, Bódi Zsolt (támadók). PalotásiSE Őszi helyezés: 12. Célkitűzés (2011-2012):8-10. hely megszerzése. Egyesület elnöke: Szabó Mi­hály (2007. február 24-től). Edző: Nagy Tamás J2010. janu­ár 1-től). , Érkezett: Kotasz I. Tibor, Kotasz II. Tibor, Huszár Péter (Héhalom), Kotasz Gergő (Bér­céi), Tóth Gergő (Petőfibápya). Távozott: Pisák József (Pásztó), Gál Balázs (Zagyvaszántó), Tordai Gergely (Ecséd), Kresák György, Kocza Kornél (abbahagyta). Keret: Aranyi Szilveszter, Kotasz I. Tibor (kapusok), Hegyi Tamás, Korecz Zoltán, Andó Ar­nold, Here Richárd, Kotasz Ger­gő, Huszár Péter, Jambrich Ri­ch árd (védők), Sipos Bence, Tancsik Richárd, Hadrik Dávid, Farkas Alex, Jakus Zsolt, Tóth Gergő, Cseh Ariel, Jakub Balázs (középpályások), Jele Zoltán, De­ák Lajos, Bedő Márk, Kotasz II. Tibor, Pete Balázs (támadók). Pásztói Sport Klub Őszi helyezés: 13. Célkitűzés (201T2012):\ő-\\. hely. Egyesület elnöke: Oravecz György (2012. március 1-től). Edző: Vallus Ferenc.(2011. jú­lius 14-től). Érkezett: Baranyi Richárd, Baranyi Szabolcs (Lőrinci), Bedő Tamás (Szurdokpüspöki), Tari János (Túra), Marton Ibrahim (Jobbágyi), Bózsár Attila (Tar), Pisák József (Palotás), Molnár Máté, Neumann Gábor (Pásztói ULC), Odler Dávid (újrakezdte). Távozott: Szeles Gábor, Maksó Dániel (Szurdokpüspöki), Ko­vács Patrik, Mucsina Zsolt (Túra), Munkácsi Gábor, Szalon- tai László (Jobbágyi), Zsiga Ri­chárd (Csécse), Kelemen Mar­cell (Palotás II.-Kisbágyon), Verebélyi László (Mátravere- bély), Bodó Viktor (ifi), Nagy Zol­tán, Huszár Tamás, (munkahelyi elfoglaltság), Brunda Martin, Pócza László (külföldi munka- vállalás), Kapás Tamás, Maksó Viktor (abbahagyta). Keret: Bedő Tamás, Bózsár At­tila, Csoór István, Prezenszki Pé­ter (kapusok), Baranyi Szabolcs, Bognár Patrik, Fenyvesi Viktor, Kurcsik Gergő, Marton Ibrahim, Neumann Gábor, Odler Dávid, Pisák József, Bazsó Zoltán (vé­dők), Dancsok Krisztián, Dropka Ádám, Gömbicz Gábor, Molnár Máté, Sándor Bálint középpályá­sok), Baranyi Richárd, Falusy Marcell, Tari János, Tóth Roland (támadók). Községi Sportkör Bércéi Őszi helyezés: 14. Célkitűzés (2011-2012): 11., hely. Egyesület elnöke: Biróczi Zol­tán (2011 augusztustól). Edző: Matyóka Ferenc (2011 októbertől). Érkezett: Ifj. Matyóka Ferenc (Nőtincs), Tövis Roland (Rétság VSE), Madarász István, Rodák Gábor (Keszeg), Csabuda Árpád (Berkenye), Sarankó Róbert (Gal- gaguta), ifj. Jele Tibor (Püspök­hatvan), Bodróczki Szabolcs (FC Zandt). Távozott: Komjáthi Bálint (Bá­bolna), Kotasz Gergő (Palotás). Keret: Egervári Gábor, Mohácsi Attila (kapusok), Tövis Roland, Madarász István, Koplányi Sza­bolcs, Kaposvári Attila, Rodák Gá­bor, Dallos Tamás (védők), ifj. Jele Tibor, Bodróczki Szabolcs, Jele Csaba, ifj. Matyóka Ferenc, Gyurcsek Adrián, Szilfai Olivér, Kupecz Norbert (középpályások), Molnár Csaba, Sarankó Róbert, Kaluzsa Szilveszter, Csabuda Ár­pád, Szilfai Gergely (támadók). Összeállította: B. T. A Nagybátony (fekete-fehér mezben) ősszel nyert a Szécsény otthonában FOTÓ/Archív

Next

/
Thumbnails
Contents