Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-23 / 69. szám

2012. MÁRCIUS 23., PENTEK NOGRAD MEGYE 3 Műismereti verseny a Kanizsaiban Salgótarján. A várossá nyilvání­tás 90 éves évfordulójához kü­lönböző ünnepségsorozatok és kulturális programok kapcsolód­nak. Ebben a gazdag repertoár­ban méltó helyet foglal el a szak­középiskolások megyei műisme­reti, irodalmi versenye. Idén a megmérettetést - a szabályok ér­telmében - a tavalyi győztes, a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kanizsai Do­rottya Egészségügyi Tagintézmé­nye rendezte meg a Nógrád Me­gyei TISZK épületében a hét kö­zepén, a költészet világnapján. A vetélkedőn 9 csapat mérte össze tudását olvasottságban, műveltségben, leleményesség­ben és kreativitásban. A rendez­vényt a Madách Imre Gimnázi­um és Szakközépiskola igazgató­nője, Varga Judit nyitotta meg. A verseny mottójául Ariszto­telész gondolatai szolgáltak: „A műveltség jó sorsban ékesség, bal­sorsban menedék. ” A feladatok megfeleltek a 21. század elvárásainak a technikai megoldásokat tekintve is. A szer­vezők nagy hangsúlyt fektettek a feladványokban regionális kultú­ránkra, irodalmi emlékhelyeink­re, a hagyományok tiszteletére is. A zsűri tagjai között foglalt he­lyet Sepsi István, aki az egész­ségügyi tagintézmény magyar­tanáraként dolgozott évtizede­ken keresztül. Ő hívta életre ezt a versenyt 1992-ben, s a vetélke­dő azóta is töretlen sikerrel bír, hiszen az olvasottság a kommu­nikációkészség alapja, amely a munkaerő-piac egyik legalapve­tőbb feltétele. Mint azt Vargáné Szentgyörgyi Rékától, a humán munkaközösség vezetőjétől lapunk megtudta: a tar­talmas délelőttöt az eredményhir­detés zárta. 2012-ben a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium csapata bizonyult a leg­jobbnak megyénk szakközépisko­lái közül a művek ismerete terüle­tén. (A csapat tagjai: Czeglédi Ka­tinka 13. B, Koczka Kristóf 12. B és Kovács Ádám 13. B osztályos ta­nulók.) A vándorserleg most egy évre az ő birtokukba kerül, s jövő­re ők szervezhetik ezt a gyönyörű megmérettetést Második helyezést ért el a sal­gótarjáni Táncsics Mihály Köz- gazdasági, Ügyviteli, Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szak- középiskola és Szakiskola csapa­ta, a képzeletbeli dobogó harma­dik fokán pedig a szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulói álltak. Szeretet egy életen át-vg- ___________ Sa lgótarján. Most ötödik alka­lommal rendezte meg a Szeretet napot a megyeszékhelyen a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egye­sület a hét elején. A szeretet mor­zsákat ezúttal is elszórták a vá­ros óvodásai a Fő téren, derűs dalokkal, körtánccal köszöntve mindazokat, akik éppen arra jár­tak, megálltak. Másnap - a tavasz első napján - a József Attila Művelődési és Konferencia-központban folyta­tódott a szeretetosztás. Csömör Imre, fotóművész diaporámá- jával a kapcsolatteremtésről szólt. Egy barátság történetéről Bobály Attila, szobrászművész­szel. Tájban elhelyezett hármas keresztről, az emberek között szövődő kapcsolatokról, szeré­téiről és háláról. Felvillantva fényeket és árnyékokat, me­gvonva a konklúziót: az ember kaphat elég fájdalmat, de re­ményt is, hogy boldog legyen. Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, or­szággyűlési képviselő szép szá­mú érdeklődővel osztotta meg gondolatait a szeretettől. Többek között elmondotta: sok ember gondok, bajok sokaságával él. Úgy tudunk túllépni rajtuk, ha nem engedjük a pesszimizmus elhatalmasodását. Ha észrevesz- szük a mindennapok apró örö­meit, a szeretetet, amely ott van az emberekben, de az emberek közösségeiben is. Elismeréssel Az előadások a szeretet, az önbecsülés hívták fel a figyelmet szólt a rendező egyesület és Nagy Ferencné, elnök asszony munkájáról. Figyelemreméltó gondolato­kat hallottak a szeretettől az ér­deklődők Pusztainé Juhász Ág­nes, pedagógus előadásában, amelyeket Szeretet egy életen át 'címmel fogalmazott meg. Képet adott arról, hogy a világban ho­gyan gondolkodnak a szeretet- ről, mit mond a tudomány, mit a felnőttek és a gyerekek. Egy nyolc esztendős kislány például ezt: ha nem gondolod komolyan, hogy szeretsz, nem is kell ki­mondani, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor sze­rintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik. Az előadó szólt a szeretet sokszínű­ségéről, az anyai és a gyermeki szeretettől, a barátságról, a szerelemről. Majd életünk jelképes vonatáról beszélt, ame­lyen sokan utaznak velünk. Van­nak akik elmaradnak mellő­lünk, családtagok, barátok és mások is. A végső állomásig te­gyünk meg mindent, hogy jó utunk legyen. A lélekanyag univerzuma cí­met adta előadásának Bódi Ildi­kó. Kérdések és kétségek sorát vetette fel, amelyekre választ ke­resett. Fontosnak mondta önmagunk szeretetét, ön­becsülésünket. Előre vetí­tette azt a korszakot, ami­kor a fizikai világ mellett az emberek rájönnek a lé­lek hatalmára is. Mondan­dójában hangsúlyozta, az embernek a fizikai és a szellemi világ egyensúlyát kellene megtalálnia. Az előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték az előadók vezetésével. Dr. Diósiné Taracsák Ju­dit, a Salgótarjáni Civilekért Alapítvány vezetője megkö­szönte az ötesztendős sze­retet ajándékokat. Nagy Ferencné pedig köszönetét mondott mindazoknak, akik segítették a rendez­vény megszervezését, sike­res lebonyolítását, amelyre nem csak Salgótarjánból, a megye más településéről is jöttek érdeklődők. A salgótarjáni Jó Pásztor Katolikus Óvoda gyerme­kei dalokkal, a KiViSzI Színházi Műhely utánpót­lás csapata modern, a Nóg­rád Táncegyüttes pedig néptáncokkal örvendeztet­te meg a résztvevőket. RÓLUNK SZÓL BARÁTHI OTTÓ Sajtónap utáni reakciók Az 1848-as márciusi forradalom 12 pontos követeléslistája első he­lyére a sajtó- szabadság került. Ezért is a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége (MUOSZ) 1990-ben március 15-ét választotta a szabad Magyar Sajtó Napjává. A minap a MÚOSZ állásfoglalását is közzétette, és véleményezésre a tag- jainak„ így nekem, a „rendesnek”is - megküldte. Ebben áll - többek kö­zött -, hogy mind kevesebben vásárol­nak újságot ezért a tulajdonosok és a menedzsmentek mindent megtesz­nek a költségcsökkentés érdekében, igyekeznek piacképes termékeket (ta­lán bulvárt?!) szolgáltatni A költség- csökkentés esetenként létszámleépí­téssel, helyenként fizetésmérséklés- sel, néhol mindkettővel jár, a piac igé­nyeinek való megfelelés a minőségi újságcsinálás ellen hat. Lehet! - nyugtáztam lakonikusan. A sajtó­szakszervezet reakciója szerint nincs mit ünnepelni, ami durva egy érdek­védőszervezettől, hiszen az újságírók a lelkűket is kiteszik. Amit Salgótar­jánban gesztusértékű módon - hely­ben talán egyedüliként - értékeltek is. A város polgármestere és az önkor­mányzatjegyzője villásreggelivel vár­ta a média munkatársait Az üdvözlő szavak után a polgár- mester értelmezte a sajtószabadsá­got, kifejezte reményét a tényeken alapuló és „ neutrális ” hírközlés meg­valósulásában. Megköszönte a mé­diumok munkáját, és kérte, hogy őrizzék meg azt a fajta „tiszta sajtó- szabadságot”, ami tájékoztatja, de nem irányítja az embereket, hagyja, maguk igazodjanak el az informáci­ók között Amit én is akceptálok, mi­közben vallom, az újságíró „a hír szent, a vélemény szabad” felfogás szerint kell „működjön”. így lehe­tünk tárgyilagosak és egyben (köz)véleményt is formálóak - ne­kem mindkettő szívügyem! De várom az olvasói véleményeket is, mond­ván: a korrekt újságíró a tényekből táplálkozik, olvasóiból töltekezik, nóta bene! - „magától” meg ír!!! Jaj, ne felejtsem! A polgármester v& gezetül fotóalbummal és városcímer kitűzővel ajándékozta meg a média­munkásokat, akiknek - én láttam raj­tuk! - jól esett az erkölcsi elismerés. Pláne, hogy bíznak: munkaadóik is megélhetésüket biztosító módon kom­penzálják végzett munkájukat! Mi, flrkászok optimisták vagyunk! Mi lesz veled Margit Kórház? (Folytatás az 1. oldalról.) A kormányzat több lépcsőben fogja átszervezni az egészség- ügyi ellátórendszert. Bár a fele­lős vezetők minden fórumon azon voltak, hogy a kórház 20 aktív belgyógyászati ágya meg­maradjon, de a most megalkotott törvényi keretek sajnos ezt nem teszik lehetővé. A kórház vezeté­se úgy gondolja, hogy a jól mű­ködő ellátórendszer érdekében szükség lenne ezek megtartásá­ra. Ez a változás nemcsak az el­látás lehetőségeinek a szűkülé­sét hozza magával, hanem ko­moly anyagi következményei is lesznek. A kórház ugyanis egy TIOP-os pályázat kiírási feltét­eleinek eleget téve vállalta, hogy az osztályokat öt évig változat­lan szerkezetben fogja működ­tetni. Ha tehát központilag úgy döntenek, hogy az aktív ágyakat megszüntetik akkor ez a kórház­nak, mintegy 96 millió forintnyi bevételkiesést fog okozni. Sisák Imre azt emelte ki, hogy legutóbbi pásztói látogatásának pozitív tapasztalatai után dr. Szócska Miklós, a Nemzeti Erő­forrás Minisztérium Egészség­ügyért Felelős Államtitkárságá­nak vezetője a Margit Kórház működését példaértékűnek ne­vezte és más fórumokon is min­taként említette. Annak ellené­re, hogy a kórház működésében semmilyen kivetnivalót nem ta­lálhatott, sem a minisztérium, sem pedig a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szer­vezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI), mégis 20 aktív bel­gyógyászati ágy majdani meg­szüntetését tették kötelezővé... A polgármester szerint ez el­lentmond az ésszerűségnek - hi­szen a kórház nem termel vesz­teséget -, valamint a Semmelwe­is Terv lakosság-közeli, költség­hatékony és a célzott ellátás nyújtására vonatkozó alapelvei­nek is megfelel. Sisák Imre annak a véleményé­nek is hangot adott, hogy ez az ágyszámcsökkentés egy olyan fo­lyamatnak lehet az első lépése, ami ellen ha nem tiltakoznak, ak­kor a későbbiekben még ennél is negatívabb döntéséket lesznek kénytelenek elszenvedni. A központi tervezetben az is olvasható, hogy a pásztói kistér­séget a gyöngyösi Bugát Pál Kór­ház területi ellátási kötelezettsé­géhez kívánják csatolni. Vagyis, a térségben élőknek minden olyan gyógykezelést Gyöngyö­sön kell elvégeztetniük, amelyek gyógyításához a Margit Kórház nem rendelkezik megfelelő osz­tállyal, szakorvossal vagy mű­szerezettséggel. Ez a lehetséges átalakítás a lakosságra újabb pluszterheket róhat. Ennek érdekében, hogy ez az ésszerűtlen lépés ne következ­hessen be, s a minisztérium utó­lagosan vizsgálja felül döntését, a kistérség 30 polgármestere, egy közös nyilatkozatot fogalma­zott meg, amelyben kiállnak a Margit Kórház 20 aktív belgyó­gyászati ágyának megtartásáért, az itt dolgozókért és a térségben élők érdekeiért is. Ezt a levelet a Nemzeti Erőfor­rás Minisztérium Egészségügy­ért Felelős Államtitkárságára juttatták el, ahonnan ez idáig ér­demi válasz nem érkezett. Színpadon Homth Misi és Török Ádám Salgótarján. Újabb ismert nevek és elismert személyiségek lépnek föl a Talent Alternatív Művészeti Klub színpadán. Március 24-én, szombaton 20 órától Török Ádám és Horváth Misi Mini Duó jazz és blues koncertje lesz hallható a Talent falai között. A kiváló művészek koncertje után pedig Rocktáncház after party várja az érdeklődőket

Next

/
Thumbnails
Contents