Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-12 / 61. szám

8 2012. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ MŰVÉSZBEJÁRÓ Kortárs is lehet klasszikus színház Kautzky Armand ezúttal rapperekkel dolgozik Kautzky Armand rapperekkel. slammerekkel dolgozott együtt, azt mondja, inspiráló számára a fiatalok jelenléte Vámpírtrilógia a magyar irodalom hőskorában könyv A századelős Budapesten játszódik Benedek Szabolcs A vérgróf című regénye. A trilógi­ának tervezett mű első kötete már kapható, és feltűnik benne többek közt Ady Endre, Bródy Sándor, Molnár Ferenc és Hu­nyadi Sándor is. A szerző az MTI-nek elmondta: régóta ér­deklik a vámpírhistóriák, ő ül­tette át magyar nyelvre például az egyik legrégibb vérszívó-elbe­szólást, a brit lohn W. Polidori A vámpírját. ■ Egy nagyvárosi vámpír szedi az áldozatait a századelős Buda­pesten, a gyilkosságok és a rejtélyes gróf nyomába egy ifjú detektív ered. A vérgróf című regény rejté­lyes gyilkosságokkal kezdődik, az elkövető budapesti prostitu­áltak közül szedi áldozatait. Ez­zel egy időben jelenik meg a társasági életben a rejtélyes Saint-Germain gróf, aki II. Rá­kóczi Ferenc fejedelem termé­szetes fiának mondja magát, emellett pedig éjszakai életet él. A gyilkost egy fiatal detektív próbálja kézre keríteni - me­sélte Benedek Szabolcs, aki to­vábbi részleteket azonban nem elárult el. „A nagyvárosi vámpír az 1800-as években jelent meg az irodalomban, azóta újra és újra előjön" - jegyezte meg az író, hozzátéve, hogy mivel a trilógia későbbi fejezeteiben a cse­lekmény bizonyos szálai Er­délyben játszódnak, felbuk­kannak majd a kelet-európai néphagyományokban élő vám­pírok is. Arra a kérdésre, hogy van-e kapcsolat a könyvesbojtok pol­cait és a mozik filmvásznát el­özönlő vámpírtörténetek sikere és a könyve között, egyértelmű nemmel felelt. Sőt, mint fogal­mazott, egyiket sem olvasta. Sze­rinte a mostani reneszánsz csak annak köszönhető, hogy megje­lentek a tinivámpírok, azaz a fel­nőttirodalomból az ifjúsági iro­dalomba költöztek a vérszívók. A trilógia következő'kötete - amelynek a végét írja épp Be­nedek Szabolcs - várhatóan ősszel fog megjelenni, és tervei szerint egy év múlva, 2013 ta­vaszán készül el a zárókötet. Kautzky Armand inspirá­ciót talál abban, ha fiata­lokkal dolgozhat. Ez ami­att is fontos, mert ó't klasszikus úriemberi sze­repekben ismerte meg a közönség. VR-összeállítás- Sok szerepében játszott és játszik kifogástalan úriem­bert, gentlemant. Tanulható, eljátszható ez a viselkedés- mód, vagy erre születni kell?- Minden tanulható, minden szerepnek megvannak a jelleg­zetességei, de az az igazi, ha az emberben megvan ez a plusz, amit a szereposztásnál figyelem­be vesznek.- Érzi azt a folyamatot, amely­re sok színész panaszkodik, hogy a sikeres szerepek vonz­zák a hasonlóakat, és végül alig marad alkalom más ka­rakterek megformálására?- Ezt senki nem ússza meg, ez a „skatulyázás". Ennek van jó és rossz oldala is, a rossz a ha­sonló szerepek sora, a jó pedig az, hogy az embernek van mun­kája. A lényeg, hogy legyen ka­raktere a színésznek, mert ak­kor jut eszébe a rendezőknek, producereknek.- Számtalan siker, köztük a Macskák hétszáz előadása után eljött a Madáchból.- Nem az épület, hanem a tár­sulat hiányát érzem, egy össze­szokott társulatét. Ezzel minden­ki így van, akinek valaha meg­adatott, hogy egy ilyen közegben dolgozzon. Megvan a változatos­ságnak is az előnye, mindennap más és más helyszínen, sokféle darabban játszik az ember. Névjegy SZÜLETETT: 1964 A színház és Filmművészeti Főiskolán végzett 1989-ben, Szirtes Tamás osztályában. eddig majdnem negyven da­rabban játszott, tucatnyi filmben kapott szelepet Leg­emlékezetesebb produkciója a Macskák, amelynek ezer­kétszáz előadásából hétszáz­ban szelepeit. nős, két gyermek apja.- Ma is beszédtechnikázik otthon, ha szerepre vagy akár szinkronra készül?- Nem kell külön gyakorol­nom, mert nap mint nap haszná­lom a beszédkészségemet és sze­rencsére soha nincs annyi üres­járat, hogy kijönnék belőle. Né­hány hét alatt ebből is ki lehet es­ni, mint például az éneklésből.- Melyek a legkedvesebb szinkronszerepei? Talá lkozott olyan színésszel, akinek a ma­gyar hangja volt?- Nem találkoztam még egyi­kükkel sem, de a kedvenc szere­pem Az angol beteg főszereplő­jének, Ralph Fiennesnak kölcsö­nözni a hangomat. Fiatalabb ko­romban Tom Cruise hímjein dol­gozni volt hatalmas élmény, ké­sőbb pedig Pierce Brosnan lett a kedvenc „szerepem”.- A nagyközönség előtt eddig nem volt világos, hogy ön a rap és slam poetry műfajá­ban is maradandót alkotott, Mit fog csinálni március 14- én a Pilvakeren, Ganxsta Zoleeval és Wolfie-val?- A klasszikus vers és klasszi­kus versmondás példázata le­szek az alternatív verselők kö­zött. Ez lesz a trambulin ezen az estén, amiről el lehet rugaszkod­ni a kortárs irányzatok felé. Szá­momra abszolút pozitív élmény a találkozás, egy nagyon közvet­len csapatot ismertem meg a srá­cokban. A próbák már zajlanak, mindenki nagyon komolyan ve­szi a feladatát. •- Mit gondol, ezek a friss mű­fajok képesek közvetíteni a kultúrát úgy, ahogyan régeb­ben a klasszikus darabok?- Igen, egyértelműen, de a mi­nőségük függvényében. Mivel minden mai klasszikus valami­kor új volt, akár Petőfire vagy Mozartra gondolunk, akik saját korukban extrémnek számítot­tak, ezért a kortárs művekből is válhat klasszikus, kultúraközve­títő mű. A reformkort minden­képpen közelebb hozza a nézők­höz és a résztvevőkhöz is.- Mennyiben tud az új gene­ráció újat mutatni önnek?- Önmagában a fiatalság na­gyon inspiráló, másképp gondol­koznak, mást látnak fontosnak, ezért kiszélesíti a látókört. Sze­retek fiatalokkal dolgozni. Magyar épület nyert a rangos versenyen az ipari kategóriában a bodrogkeresztűri Füleky Pincészet nyerte az Év épü­lete 2011 címet az Arch- Daily építészeti portál idei szavazásán. A Tokaji borai­ról híres pincészet Mád kö­zelében található épületét Félix Zsolt és Fialovszky Ta­más, az Építész Stúdió két munkatársa alakította ki egy több száz éves, sárga és szürke kőből épült házból. Anderson filmje nyitja a cannes-i fesztivált wes anderson amerikai rendező új filmjével, a Moonrise Kingdom című al­kotással nyílik meg május 16-án a 65. cannes-i film- fesztivál. A film neves sze­reposztást kínál: Edward Norton; Bruce Willis, Büly Murray, Tilda Swinton és Jason Schwartzman is feltű­nik a vásznon. Bemutatóra készül ATranzDanz március 10-én és 11-én a Szkéné Színházban mutatja be a TranzDanz társulat a legújabb, Profana című pro­dukcióját A Profana szerep­lői - Bora Gábor, Gera Ani­ta, Kántor Kata, Kovács Ger- zson Péter - a hivatásos elő­adóművészet különböző te­rületeiről érkeztek, a zenét a hazai elektronikus zenei élet sztárja, DJ Wondawulf szerezte. Woody Allen dzsigolót játszik woody allen, aki már több mint egy évtizede nem állt a kamera elé más rendező filmjében, elvállalta John Turturro felkérését, aki dzsigolószerepet kínált ne­ki komédiájában. A film forgatása áprilisban kezdő­dik New Yorkban. Woody Allen újra játszik Cher elbúcsúzik a közönségétől turné A díva albumot jelentet meg és turnéra is indul Sztárok és fiatal zenészek is fellépnek Új albumot jelentet meg a követ­kező hónapokban Cher, aki a Twitter közösségi portálra írt bejegyzése szerint búcsúturnét is tervez. „Ez lesz az utolsó! Sze­retnék még egy jó turnét csinál­ni” - írta a 65 éves amerikai dí­va, hozzátéve, hogy nehéz fel­adat végigcsinálni egy koncert körutat. Az MTI híre szerint a Believe vagy épp a Shoop Shoop Song előadója legutóbb tavaly augusz­tusban azzal hívta fel magára a zenei világ figyelmét, hogy The Greatest Thing címmel duettet énekelt Lady Gagával. A dal sze­repel majd Cher ígéretek szerint hamarosan megjelenő stúdióle­mezén, amely már a 26. lesz az énekesnő több évtizedet felölelő pályafutásában. A popdíva több mint tíz év után jelentkezik új al­bummal. Az énekesnő 2004-ben vállal­kozott legutóbb turnéra, a Living Proof: The Farewell Tour című koncertsorozatot akkori­ban szintén búcsúként haran­gozta be. A híresség azóta csak egy nagyszabású munkát vál­lalt, mégpedig a mozivásznon találkozhatott vele a közönség: 2010-ben a Díva című musical­ben játszott Christina Aguilera oldalán. A filmben Cher előadásában felcsendülő You Haven’t Seen The Last of Me című dal Golden Globe-díjat nyert. ■ Cher szeretne egy méltó búcsút a közönségétől különleges zenei élményben lesz része azoknak, akik márci­us 14-én a budapesti RaM Colos­seumban meghallgatják a tHUNder Duó és a Ba-lan-ce kö­zös estjét. A program első, A jazz ritmusa című részében az ütős duó dallamos és interaktív elő­adása szórakoztatja a nagyérde­műt. A második részben Vissza a jövőbe címmel sztárzenészek és tehetséges fiatalok új formá­ciója mutatkozik be. Az estet nyitó Horváth Kornél-Dörnyei Gábor páros már hat éve játszik együtt, zené­jük Európát és Amerikát is meg­hódította. „Komplex, egzotikus, mesteri, izgalmas. Mindenkinek látnia kell, hatalmába kerít a művészetük" - írta a tHUNder Duóról az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámú do­bos lapja, a RHYTHM Magazine. Izga lmas kísérletnek ígérkezik a Vissza a jövőbe című koncert­rész is, amelyben Babos Gyula mesélő gitárhangjai, Lantos Zol­tán briliáns hegedűjátéka, Emilio roma éneke és ütőhangszeres ta­lentuma jelentik a kapcsolatot a zenei gyökerekkel. Avéd János a szaxofon ifjú mestere, Fonay Ti­bor a basszustitán, Balogh László pedig az új generációs doboscso­da - ők pedig a műfaji határokon átgázoló szextett motorjai. Közös zenélésüket örvénylő, vibráló rit­musvilág és őserővel áradó mdi- ai dallamok határozzák meg. ■ * á T »

Next

/
Thumbnails
Contents