Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-29 / 51. szám
12 2012. FEBRUAR 29., SZERDA SPORTTÜKÖR SPORTTURMIX Itt is 10 lesz 5-ből? Debrecen/Budapest. Majd két héttel a 31. úszó Eb Antwerpen- Debrecen „cseréjének" hivatalos bejelentése után már sort is kerített az Európai Úszó Szövetség az első helyszíni szemléjére: Szakadáti László, a szervezet igazgatója közel két napot töltött a városban, s bár a 2007- es rövidpályás kontinensviadal alkalmával szinte mindennel megismerkedett, ezúttal is szemrevételezte az uszodát és a szóba jöhető szálláshelyeket, valamint természetesen tárgyalt az Orendi Mihály vezette helyi szervező bizottság tagjaival is. Közben már sportszakmai kérdések és javaslatok is felmerültek Debrecen kapcsán, mert nagyon úgy néz ki, hogy sporttörténelmi újításként 10-es döntők lesznek a civis városban 50 méteres medencében is. Ami a legutóbbi rövidpályás világversenyeken (utoljára a tavaly decemberi szczecini Euró- pa-bajnokságon) egy idő után jóformán már fel sem tűnt, pedig nemrég még forradalmi újdonságnak számított: nem a hagyományos, s hosszú évtizedek óta jól megszokott 8-as döntőket rendezték meg, hanem „kiosztották” a 0-ás, valamint a 9- es pályát is, azaz KFen rajtoltak a finálékban! Dr. Tóth Ákos, az Európai Úszó Szövetség úszó technikai bizottságának magyar tagja szerint a március 10- én Londonban esedékes bizottsági ülésüket követően - végleges és hivatalos döntés várható: sporttörténelmet ír-e azzal (is), Debrecen, hogy az 50 m-es medencében zajló világversenyeket tekintve elsőként ad otthont 10- es döntőket lebonyolító vetélkedésnek? A kitűnő szakember és méltán nagy tekintélynek örvendő sportdiplomata véleménye szerint erre jó az esély, Debrecenben az újításhoz minden körülmény adott! De ki könnyű itt? Megtartották a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását: a magyar bajnok MKB Veszprém az Ademar Leónnal került össze. „A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk. Az elmúlt évek bal- szerencsés sorsolása után lélekben most is erre számítottunk, megkaptuk - mondta az MTI-nek Mocsai Lajos. - A León a csoportharmadikok közül a legnagyobb játékerőt képviseli a lengyel Kielce mellett, de utóbbit nem kaphattuk. A spanyol csapattal három éve találkoztunk, azóta folyamatosan erősíti a keretét.” mtij Hírfelhasznál^^^^ Visszavágtunk az ősziért asztalitenisz EXTRAUGA Élcsapatot vertünk, de ez még kevés rozásain Kosiba legyőzését és harmadik helyét) Vitsek Ivánnak a páros után még kétszer gratulálhattak fővárosi ellenfelei, de az utolsó singl-ben Iván már (talán némileg érthetően) Felfokozott hangulatban készült mindkét csapat a hétvégi fordulóra: a szécsényieket az őszi szoros vereség után a visszavágás vágya hajtotta, még annak ellenére is, hogy idegenben, a nagy múltú (jelenű) és hagyományú pesti „fináncoknál” kellett asztalhoz lépniük. A jelenleg tabella-másodikok csuklóját pedig presztízsük és előkelő helyezésük megvédése, valamint a szép számú, 2-300 fős hazai közönség irányította. Hogy melyikük motivációja bizonyult erősebbnek, az alábbi (nekünk nógrádiaknak rendkívül örömteli) eredmény mutatja. Pénzügyőr - Aloe Invest Szerva SE Szécsény 3- 7 A páros (Varga, Vitsek) megnyerése önbizalomnövelő belépőnek számított a vendégeknek és most a folytatás is hibátlannak bizonyult, nem úgy, mint egy fordulóval korábban a Félegyháza elleni döntetlennél. A néhány nógrádi szurkoló és a hozzájuk csatlakozó fővárosi Szécsény-szimpatizánsok legnagyobb örömére szépen jöttek az egyesek is, s bár az eddig leggyengébb láncszemnek bizonyuló Podpinka Gábor első „egyedü- lijét” hatalmas csatában 3:2-re elvesztette, később egy remek győzelemmel rendbe tette szénáját. A hosszú kihagyás után alig másfél hónapja játékban lévő Varga Zoli két „sima” meccs után 1:2-ről és döntő játszmában 7:10-ről fordított, így a házigazdák reménytelen helyzetbe kerültek. A magyar mezőnyben még mindig bárkit elkapni képes (lásd például a Top 12 csatánem volt 100 százalékban motivált. Ezek után még így is nem hogy szoros, hanem fölényes szécsényi győzelem született, s ezzel a nógrádiak még közelebb kerültek az előttük álló ötöshöz, s van akiknél eggyel kevesebb mérkőzést is játszottak. Harik Ferenc csapatvezető: - Most a mi javunkra dőlt el két szoros mérkőzés, de összességében megérdemelten győztünk. * * * A szécsényiek „második vonala” (bár Klampár Tibor és Nagy Miklós is többször játszott már Varga hosszú betegsége alatt a legfelsőbb osztályban, így a „fakóvá” minősítés nem játéktudást, hanem erősorrendet jelent), az NB Ill-ban csak a formalitás és a ,szabályok miatt 1 évet elvesztegető, ott magasan listavezető csapata hazai parketten alaposan elkeserítette a jelenleg utolsó Kömlő legénységét, mert (nem szép és sportszerű, de találó és használatos, s egyben jellemző szóval) 18-0 arányban „mosták” le őket az asztalról. Klampár Tibor, Nagy Miklós Győré Sándor és Oravecz Ferenc is mind a 4 egyéni mérkőzését megnyerte és a Klampár, Nagy, valamint Oravecz, Győré páros is diadalmaskodott az egyébként sportszerű, jó hangulatú és az ellenfél részéről autogramkéréssel befejeződött mérkőzésen. Podpinka Gábor végre újra nyert, és nagyon közel állt egy másik győzelemhez is. Fair play: kontra és pro vívás. Mélységesen igazságtalannak tartja Kamuti lenő, a Magyar Vívószövetség alelnöke a MOB-jelöltségében megakadályozott, emiatt szövetségi kapitányi posztjáról lemondó Kulcsár Győző mellőzését. A kétszeNagy Tímea: fair play! res olimpiai bajnok sportvezető ugyanakkor megemeli kalapját a Kulcsár javára visszalépő Nagy Tímea emberi hozzáállása előtt. „Furcsállom Kulcsár Győző mellőzését és mélységesen igazságtalannak tartom a vele történteket. Egy ilyen múltú versenyző, ma is aktív edző nem ezt érdemli. Aki keményen dolgozik, annak nyilvánvalóan vannak ellenségei, irigyei - ez biztos benne van a mostani konfliktusban. De hogy a sportág belülről akadályozza meg azt az embert a MOB-jelöltségben, aki eddig gyakorlatilag egyedül képviselte aktív trénerként az edzőszakmát az olimpiai bizottság vezetésében, az érthetetlen. Nem adnék fair play díjat a saját szövetségemnek - mondta a NOB fair play bizottságát is irányító Kamuti - Arra viszont büszke vagyok, ahogyan emberi nagyságáról számot adva Nagy Tímea visszalépett a MOB-jelöléstől egykori mestere javára. Örülök, hogy van ilyen sportoló a vívás családjában.” Nem bírtuk a hajrá kettős nyomását kézilabda NB II, Keleti csoport, Vecsés - Salgótarjáni Strandépítők 30-24 (13-12) Vecsés 60 néző, vezette: Horváth, Kosztend. Salgótarjáni Strandépítők KC: Magyar - Molnár 1, Bensouici 2, Hortobágyi 1, Bártfai, Hajdú 2, RÁCZ 16/9, Csere: Letovai kapus, Dénes 2, Bognár, Petreczky, Vas, Lilinger, Baranyi. Edző: Szabó Attila A Vecsés legjobb gól dobói: Hegedűs 6, Antal D. ó, Varasdi 5, Matuz 5/1. Hétméteres: 1/1, illetve 9/9.Kiállítás: 12 perc, illetve 12 perc. Az eredményalakulása: 3. perc: 1-1,10. perc 2-5,19. perc: 8-9, 28. perc: 11-2, 36. perc: 14-16,41. perc: 20-17,45. perc: 21-21,51. perc: 24-22, 57. perc: 29-23. Nem a legjobb előjelekkel kelt útra Vecsésre, a tavaszi szezonnyitó mérkőzésre a Strandépítők csapata, mint a héten kiderült Lórik Tamásra egy ideig nem számíthat csapata munkahelyi elfoglaltsága miatt, és hiánya w# ezen a mérkőzésen is kiüt- * között, mert átlövő poszton így egy kicsit meggyengültek. Ráadásul az új szerzeményük Bog nár Attila is sérüléssel bajlódik, kisebb műtéti beavatkozás vár rá, ezért még rá sem számíthatott Szabó Attila, a Strandépítők mestere. Az ellenfelükről szerzet ismereteket a tarjám gárda aránylag jól tudta hasznosítani, az első játék részben irányították a játékot és maradéktalanul meg tudták valósítani terveiket. Magyar jól védett, Rácz elemében volt mind akcióból, mind hetesekből bevette a hazaiak kapuját és két ízben, is háromgólos előnyre tettek szert. lói működött a védekezés, Bognár védekezésben míg támadásban átlövő poszton a fiatal Hajdúszerepelt s ez a folyató a t o s csere jól bevált, a 28. perc- b e n 11-12 volt az állás, i játékrész perceiben í Strandépítők egy-két hibát vétett, amiből I a hazaiak átvették a vezetést és egy gólos hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. férfiak, 12. forduló - Rácz-parádé A második játékrészt a tárjárnak Rácz és Bensouici találataival 4-1-es szakaszt produkálva kezdték, és 36. percben két gólos vendégvezetés állt I az eredményjelzőn. Ezt követően a tarjániak emberhátrányba kerültek és ezt a vecsésiek könyörtelenül kihasználták, először egalizálták az állást, majd két gólos előnyre tettek szert és a 40. percben már a hazaiaknál volt az előny Ä (18-16). Kiegyenlítődött a játék, felváltva estek a találatok Rácz valamint Dénes góljaival tartotta a lépést a tarjám alakulat a hazaiakkal, és a félidő közepén 21 -21 volt az eredmény. A játékrész második felében viszont a vendégek játékából hiányoztak az átlövések, és csak az imént említett Rácz és Dénes tudott eredményes lenni, amivel tapadtak az ellenfelükre. Az utolsó négy percben, 2-3 gólos hazai előnynél minden mindegy alapon megpróbáltak egy emberfogásos nyílt védekezést alkalmazni a mieink, de ezt nem tudták kellő hatásfokkal végrehajtani, így a hazai gárda bebiztosította a győzelmét. Szabó Attila: - Nem szoktam a játékvezetőkre hivatkozni, de az egész mérkőzés folyamán a különböző játékhelyzetek megítélése nem volt teljesen korrekt, és egyenlő mértékű. Úgy gondolom, hogy a szezonnyitón helytálltunk a vereségünk ellenére. A csapat jól működött, Rácz Viktor egyéni teljesítményét külön szeretném tarjáni KC - FTC II. 37-25, Mogyoródi KSK - Lajosmizsei UKC 23-27, Albertirsa TKSC - XVI. kér. KMSE 25-35, Gödöllői KC - Dunakeszi VSE-Magyarság 34-23. A bajnokság állása 1. Gödöllői KC 12 11 1 0 386-295 23 2. XVI. kér. 12 10 0 2 355-291 20 3. Vecsés SE 12 9 0 3 352-301 18 4. Salgótarjáni KC 12 7 0 5 383-344 14 5, St. Strandépítők 12 7 0 5 347-320 14 6. Gyömrő VSK 12 6 0 6 291-285 12 7. Hevesi SE 12 6 0 6 272-280 12 8. Albertirsa 12 4 2 6 313-346 10 9. FTC II. 12 3 2 7 348-352 8 10. Mogyoród 12 3 1 8 317-349 7 11. Dunakeszi 12 1 110 291-370 3 12. Lajosmizse 12 1 110 296-418 3 Juniorok: Gyömrő VSK - Hevesi SE 25-18, Salgótarjáni KC - FTC II. 49-32, Mogyoródi KSK - Lajosmizsei UKC 21-37, Albertirsa TKSC - XVI. kér. KMSE 22-40, Vecsés SE - Salgótarjáni Strandépítők 37-24, Gödöllői KC -Dunakeszi VSE Ahány lövés, annyi gól: hárommal túlszárnyalta eddigi (13) NB ll-es egyéni gólrekordját Rácz Viktor, fotó: satis kiemelni, 16 lövésből 16 gólt ért 28-28. el, én úgy hiszem ez önmagáért A bajnokság állása beszél. Az átíövő játékunkat kell 1. Salgótarjáni KC 12 11 0 1 438-327 22 sokkal hatékonyabbá tenni, mert 2. Vecsés SE 12 10 0 2 370- 298 20 csak két átlövésgólt sikerült elér3. XVI. kér. 12 9 0 3 369- 290 18 ni kintről, a többi találatunkat le4. Dunakeszi 12 8 1 3 381- 334 17 rohanásból, betörésből vagy hetes5. FTC II. 12 7 0 5 368-308 14 bői értük el, ezen feltétlenül javí6. Gödöllői KC 12 6 2 4 354-31313* tani kell, hogy előbbre tudjunk 7. Gyömrő VSK 12 5 1 6 296-319 11 lépni. 8. St. Strandépítők 12 4 0 8 336-364 7* Mulicza Ferenc 9. Lajosmizse 12 4 0 8 328-356 6* 10. Hevesi SE 12 3 0 9 297-365 6 További eredmények: Gyömrő 11. Mogyoród 12 2 010 294-411 4 VSK - Hevesi SE 25-18, Salgó12, Albertirsa 12 1 011 269-415 2