Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-29 / 51. szám

2 2012. FEBRUÁR 29., SZERDA NOGRAD MEGYE Életet mentett a polgárőr Bércéi. Vasárnap a kora esti órá­ban a Deák Ferenc úton lakók fi­gyeltek fel egy gyanús fényre, ami az egyik ház tetőcserepei alól szűrődött ki. A fény mellett füst is gomolygott, ezért értesí­tették a közelben lakó berceli polgárőr egyesület elnökhelyet­tesét, Táborszki Pált, aki hely­színre ment és azonnal felmérte a helyzetet. Az ott egyedül lakó idős férfi a hívására nem jelent­kezett, az ajtón jól látható volt a lakótérben lévő tűz, ezért a sűrű füstben életét és testi épségét kockáztatva a polgárőr négykéz- lábra ereszkedve bement az égő lakásba, ahol a konyhai helység­ben a padlón találta meg a ház lakóját, akit a lakásból kimen­tett. Az udvaron elsősegélyben részesítette az eszméletlen fér­fit, majd haladéktalanul értesí­tette a mentőket, a rendőrség ügyeletét és a tűzoltóságot.- A gyorsan helyszínre érke­ző mentősök az eszméletlen berceli lakost a balassagyarma­ti kórházba szállították. A tűzol­tóság ezt követően ért ki a hely­színre és megkezdte a lángok megfékezését. A mentést végző polgárőr lélekjelenlétének és helyzetfelismerésének köszön­hetően a lakás tulajdonosa élet­ben maradt, komolyabb baja nem esett - tudatta lapunkkal Matyóka Ervin, a berceli polgár­őr egyesület vezetője. Képzés kezdődött NÓgrád megye. Megkezdődött az önkéntes tűzoltók kisgépkeze­lői képzése a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság salgótarjáni és balassagyar­mati katasztrófavédelmi kiren­deltségein. Balassagyarmaton Okolenszki Gábor tűzoltó őr­nagy, a hivatásos tűzoltóság pa­rancsnoka, a kirendeltség meg­bízott vezetője és Babcsány László tűzoltó alezredes, szolgá­latparancsnok nyitotta meg a tanfolyamot. A megyeszékhe­lyen pedig Bozó Krisztián tűzol­tó főhadnagy, szolgálatparancs­nok köszöntötte a résztvevőket. A két helyszínen összesen hu­szonnyolc fő vett részt a képzés első napján, ahol munkavédel­mi, majd műszaki tárgyú elő­adásokat hallgattak meg. c Horgászok számvetése Rákóczi városában A közgyűlésen 2011 főljb történéseiről, versenyeredményeiről is szó esett, majd gazdasági szempontból is megvilágították a horgászegyesület életét Szenográdi Ferenc Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi. Szécsény. A város egyik legnagyobb civil szervezete a Petőfi Horgászegyesület, a ha­gyományaihoz híven február utolsó vasár­napján tartotta közgyűlését. Vidu Pálnak, az egyesület elnökének beszámolója előtt a tagság egy percen néma felállással emléke­zett meg az egy év során elhunyt horgá­szokról: Gonda Pálról, Dudok Jánosról, Szalai Tamásról, Pacsmár Tiborról, id. Krizsanyik Józsefről, Csépe Sándorról. Az elnöki beszámoló részletesen foglalkozott az elmúlt év eseményeivel. A korábbi év­hez viszonyítva jelentősen növekedett a vendéghorgászok száma, összesen 1230 napijegyet értékesítettek, amelyből 2,5 mil­lió forint bevételük volt. Az elnök el­mondta, hogy a napijegyek eladásában jelentős szerepet vállalt Jónás János, aki 627 darab jegyet értékesített. Az egyesület vezetősége tavaly is nagy hangsúlyt fektetett a haltelepítés­re. Összesen 12 723 kilogramm hal ke­rült a szécsényi Sóderbánya tóba, amelynek értéke 8,6 millió forint. Egy pár „leg” az egyesület elmúlt egy évé­ből: a leadott horgászfogási naplók alapján az egy főre jutó átlagfogás 55,24 kilogramm. A 2011-es év legeredményesebb horgászai: Ocsovszki Pál 284 kilogramm, második Jusz­tin Attila 207 kilogramm, harmadik Deszkovics Mihály 207 kilogramm. A leg­több, 7 kilogramm feletti pontyot, számszerint 58-at Miskédi Miklós fogta ki. A legnagyobb pongy, 21,5 kilogramm Sári Sán­dor horgán akadt fenn. A legnagyobb csukát 4 kilogrammost, Figura Adolf fogta ki. A leg­súlyosabb süllő kifogása Ocsovszki Pál ne­véhez fűződik. A legnagyobb harcsa kifogá­sával, amely 32 kilogrammos volt, Sándor István büszkélkedhet. A legnagyobb amur 12,1 kilogramm, Antal László nevéhez kap­csolódik. Az elnök elmondta, hogy az elmúlt évi hosszan elhúzódó forró, száraz nyár komoly gondot okozott a víz minőségének a meg­óvásában. A nyár folyamán több mint ,500 mérést végeztek, ha szükség volt rá, azonnal beavatkoztak. Az oxigén pótlására vízforga­tást végeztek, igénybe vették Kövi Gábor jetski-segítségét, vízátemelést hajtottak vég­re. A szárazságban 80 centiméterrel csök­kent a tó vízszintje, amely jelentősen hozzá­járult a víz minőségének a romlásához. Az Országos Horgász Szövetség budapesti köz­ponti laborjába négy alkalommal küldtek fel vizet vizsgálatra. Kérésükre a Malatech Az egyesület vezetősége tavaly is nagy hangsúlyt fektetett a haltelepítésre. Ös­szesen 12 723 kilogramm hal került a szécsényi Sóderbánya tóba, amelynek ér téke 8,6 millió forint. Watter Kft. szakemberei a helyszínen vizs­gálatot végeztek, és javaslatot tettek a tó vi­zének a kezelésére. Ezeket 2012-ben elvég­zik. Szeretnék, ha az 1998. június 29-i nagy­méretű halpusztulás nem következne be. Tavaly is megszervezték a tavaszi és téli környezetvédelmi napokat. A legfontosabb feladatuk volt az utak karbantartása, a göd­rök kikátyúzása. A 22-es közlekedési úttól a tóhoz vezető két kilométeres szakasz ká­tyúzására 15 kamion zúzott követ vásárol­tak. Szükségessé vált a horgásztanya tetején lévő burkolat cseréje. Minden horgásznak évente két napot kell részt venni a környe­zetvédelmet támogató munkában, amely tá­volmaradás esetén pénzzel megváltható. A szécsényi horgászok részt vettek a Hor­gászegyesületek Nógrád Megyei Szövetsége által, Maconkán megrendezett versenyen. A csapatuk - felnőtt tagjai Kordics Zoltán, Tóth István, Pásztor Csaba, Tótok Gergő, az if- júságú korosztályú Márton Péter, a gyermek­korcsoportú ifi. Kordics Zoltán. Vezetőjük Ju­hász Ferenc - az elért eredményük alapján jövőre is az „A” csoportbajnokságban indul­hatnak. Szécsényben 2011-ben egy jól sike­rült, nyílt horgászversenyt tartottak. Az NCA-hoz benyújtott pályázatukkal 360 ezer forintot nyertek. Az egyesület benevezett a Tiszta víz, rendezett vízpart versenybe. Zsíros Lajosné, pénztáros részletes áttekin­tést adott az egyesület gazdálkodásáról. A 2011. évi bevételük 12,5 millió forint volt, a tartalékuk 4 millió forint. A kiadásuk 14,6 millió. Az egyesület vagyona 36,2 millió forint. A 2012-es évre előirányzott bevé­telük a meglévő tartalékkal együtt 14,5 millió forint, s közel ennyi a kiadásuk is. A tartalék rovatban 70 forint szerepel. Dr. BenkóBalázs, a fegyelmi bizottság elnöke elmondta, hogy öt feljelentés esetében kellett döntést hozniuk, ebből há­rom eltiltással járt. Szabó Ferenc, a felügye­lő bizottság elnöke arról tájékoztatta a tag­ságot, hogy a pénztárosnál és az elnöknél vé­geztek átfogó ellenőrzést, s mindent rend­ben találtak. Az ülésen részt vett Stayer László, a város polgármestere, aki elismerően szólt az egye­sület tevékenységéről, elmondta, hogy jó kö­zöttük a kapcsolat. A Horgászegyesületek Nógrád Megyei Szövetsége által meghirdetett, Tiszta víz, rendezett vízpart versenyen, a szécsényi egyesület második lett. Az erről szóló okle­velet és a 60 ezer forintot, Hősfi László, a szövetség környezetvédelmi bizottságának az elnöke adta át Vidu Pálnak. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap portijából - az olvaaók (órama. A azerkeartóaég fenntartja mafának a jogot, bogy a beküldött leveleket rövidítve, «zerkesrtve közölje. _pf A közölt levelek tartalmával a azerkeaztóaág nem feltétlenül ért egyet. Vészhelyzet A Nógrád Megyei Hírlap febru­ár 3-i számában olvastam Nógrád megyében végzett vízelvezetői munkákról, amit több mint 470 millió forint költséggel valósítot­tak meg. Nem irigységből írom, de itt Karancslapujtőn tíz éve szenvedünk az árvíztől, ami 2-3 évente ismétlődik. A „Dobroda” 2 nevű patak, ami Karancsbe- rényből ered a Petőfi út 41. ház­számtól lefelé a faluban lévő köz­úti hídig, minden lakóterületet, kertet elönt. A költséget hasonlít­va egy markológép néhány órai munkával átvágná a kettős ka­nyart, ami lelassítja és felfogja a víz nagy részét, ami az én belterü­letemre ömlik és végig elönt min­den kertet a hídig. A meder kicsi 1 x 1 méter (fölfelé megfelelő nagy­ságú) a vízfolyás lassulása okozta lerakódást Volt, hogy a szomszéd­nak éjjel menteni kellett a lovat, csikót, nekem pedig a gabonatáro­lót körülvevő 60-80 centiméter víz nem tudott visszahúzódni a pa­taktól a felém való lejtés miatt kö­rülbelül 20 mázsa búzám rohadt meg. Másoknak baromfi ólakat borított fel, pusztulást okozva. 2010-ben 60 méter hosszban dön­tötte meg a kerítést, lesankolta a lucernást, zöldséget stb., 30 centi­méter magas hordalék maradt a kerítés alsó részén. Az önkor­mányzat markolóval való segítsé­ge nélkül megismétlődött volna a gabonám pusztulása. Ez ügyben a balassagyarmati vízügytől több­ször is voltak helyszínelni, Pesten a Köz. Duna Víz. hivatalban, ígé­ret volt, papír van róla, de semmi­lyen segítség nincs. Országgyűlé­si képviselőnkhöz is fordultam se­gítségért Felháborító, amikor rádió, tv, új­ságok szerint a megelőzés hiánya miatt vannak az árvizek. Százez­rekbe lehetne számolni, már any- nyi károm van. Fölmerül bennem, miért fontosabb a kerékpár út a 21-es mellett, én hobbi útnak ne­vezem, amiért azoknak épült 130 millió körül. Hogy az más keretből épült? Hát éppen az, hogy legfon­tosabb dolgokra pénz nincs. Több­ször jártam, járok arra azt látom, hogy gyalogosok jönnek-mennek rajta, akiknek nincs pénze a busz­ra Pálfalva-Salgótarján között A nyilvánosságot kérdezném, ki tudna tanácsot adni, hová fordul­jak a sóhivatalon kívül? Gondol­tam tanácsért fordulok a Malév tanácsadóihoz, de már azt is le­késtem... Horváth Ágoston Karancslapujtő Nálunk zárult a „határtalan" hajsza A Magyarország és a Szlovák Köztársaság kö­zötti, a határokat átlépő bűnözés megelőzésé­ben és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködésről szóló egyezmény alapján - szűkebb hazánk területére is átnyúló - üldözési gyakorlatot tartottak a napokban a két ország rendőri szervei. S. K. Az akcióban a szlovák rendőrségi testület besztercebányai kerületi igazgatóságának beosztottjai és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kijelölt egységeinek munkatársai vettek részt Nógrád megye. Az akcióban a szlovák rendőrségi testü­let besztercebányai kerüle- I ti igazgatóságának beosz- 1 tottjai és a Nógrád Megyei | Rendőr-főkapitányság kije- I lölt egységeinek munka­társai vettek részt. A cél a két ország rendőri egysé­gei közötti gyors kapcsolat- felvétel, valamint az eljárá­si rend és az együttműkö­dés gyakorlása a határon átnyúló, „forró nyomon” folytatott üldözés esetén. A tervezett szituáció sze­rint egy szlovákiai benzin­kutat kirabolt három fegy­veres, akik - előre megha­tározott útvonalon - ha­zánk felé menekültek au­tójukkal. Az államhatárt a Sátorosbánya és Somoskő­újfalu közötti egykori köz­úti határátkelőhelyen lép­ték át a „rablók” és üldöző­ik. A szlovák és magyar rendőrök a „tetteseket” Salgótarján előtt, a hu­szonegyes számú főúton fogták el.- A szlovák és magyar ha­tóság szakemberei a gya­korlat végrehajtását és or­szágok közti együttműkö­dést eredményesnek érté­kelték - tájékoztatta lapun­kat Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője.

Next

/
Thumbnails
Contents