Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-14 / 38. szám
2012. FEBRUAR 14., KEDD SPORTTUKOR Csapatban első helyezés íjászat. A téli időszak pihenése után, az alapozás után ismét remekelt Kósy Nándor. A szabadtéri versenyeket követően az íjászok teremben folytatják a felkészülést. Nem csak egyéni, hanem csapatversenyben is összemérték erejüket a pályaíjászat szerelmesei Budaörsön, ahol Kósy Nándor, W. Kiss Tímeával és Gajdos Csabával alkotott csapatot. A teremverseny során a csapatokat az egyéni eredmények (2x30 lövés) alapján rangsorolták, majd ezt követően a legjobb 16 csapatot négy csoportba osztották, ahol körmérkőzéseket játszottak. A csoportelsők az 1-4. helyezésért, a csoport másodikok az 5-8 helyezésért (és így tovább) versenyeztek. Az egyéni teljesítményeket tekintve Kósy Nándor a harmadik legjobb eredménnyel segítette csapatát, amely az első helyen jutott be a csoportmérkőzéses szakaszba. Az együttesek 4x2 perc alatt döntötték el a továbbjutás sorsát. A két perces időintervallum során a csapat minden tagja két lövést adott le egymás után a 18 méter távolságra lévő céltáblára. A lővonalban egyszerre csak egy versenyző lehetett. Amikor az egyik versenyző kilőtte a két vesszőt, akkor léphetett be a lővonalra a csapattársa. A lőlap 10-es értékű, közepe mindössze 2 cm átmérőjű volt. A Kósy Nándor vezette csapat három forduló után jutott be a döntőbe, ahol a Végh Krisztián, Sándor Attila és Pataki Boglárka összeállítású trióval mérte össze tudását. Az izgalmas döntőben az első két fordulót követően Kósyék hatpontos előnyre tettek szert a Hajdú íjász Klub együttese ellen, s végül 215-205 arányban nyerték meg a csapatversenyt olimpiai reflex kategóriában. Kósy Nándor ott folytatta ahol abbahagyta Nyertek a gyöngyösiek kézilabda Női felkészülési torna, Salgótarján 10 Jó voltJoó! CSELGÁNCS. A 78 kilogrammos Joó Abigél tűzbe hozta a dudapesti Körcsarnok közönségét a 49. Hungária Kupa női világkupa és olimpiai kvalifikációs tornán, a KSI SE Európa-baj- nok judósa az ukrán Turksz és az olimpiai ezüstérmes kubai Castillo legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol az orosz Moszkaljuk bizonyult jobbnak. A bronzéremért a kanadai Roberge ellen ipponnal nyert a magyar judós. A többieknek sajnos nem sikerült meccset nyerniük az idei Hungária-ku- pán, Pólyák Krisztinát (63, Kecskeméti IC), a japán Tanaka, Kiss Vivien (63, Paksi Atomerőmű SE) a német Trajdos, Baczkó Bernadettet (63, KSI SE) a mongol Tsedevsuren, Gercsák Szabinát (63, Miskolci VSC) az olasz Gwend, Nagy Kittit (+78, Szegedi JSE) pedig a lengyel Sadkowska búcsúztatta. A Magyar ludo Szövetség sorsolást tartott, amelyen a Körcsarnokba kilátogató tizennégy évnél fiatalabb gyerekek vehettek részt, közöttük tíz darab judogit (cselgács ruházatot) sorsolt ki a verseny két háziasszonya, két judós olimpikonunk, Csernoviczki Éva és Mészáros Anett.Az ausztriai férfi világkupán vasárnapl2 judósunk lépett tatamira és Oberwartban is az olimpiai kvalifikációs pontokért harcoltak. Sajnos egyik versenyzőnknek sem sikerült közelebb kerülnie a londoni olimpiához, Csoknyai László három szép győzelem után a 7, helyen végzett, de ezzel nem tudott javítani pozícióján. A tavaszi bajnoki rajtra készülődőben hármas felkészülési tornát rendezett vasárnap a városi sportcsarnokban a salgótarjáni Madách DSE női kézilabda csapata. Az első mérkőzésen a házigazdák egységesebb és motiváltabb játékot nyújtva múlták felül a még csak formálódó balassagyarmati Kiss Árpád VDSE gárdáját. A tarjániaknál a két legrutinosabb játékos, a kapus Csíki Andrea és a szélső Gyenes Anett emelkedett ki, míg az ellenfélnél az irányító, Krisztin- Német Lívia volt a legeredményesebb. A következő összecsapáson az Ipoly-parti hölgyek a velük egy osztályban, a Heves megyei bajnokságban szereplő Gyöngyös ellen már jóval jobb játékot nyújtottak, 21-14- re is vezettek, a végére azonban nagyon elfáradtak, és végül vereséget szenvedtek. A harmadik, döntőnek is beillő mérkőzésen rendkívül kiélezett küzdelem zajlott a pályán. A Madách DSE sokáig győzelemre állt, de végül egy utolsó pillanatokban szerzett találattal a mátraaljaiak megszerezték a győzelmet, ezzel pedig megnyerték a tornát. Eredmények: St. Madách DSE - Bgy. Kiss Árpád VDSE 26-20 (13 10). Legjobb dobók: Gyenes 11, Viskárdi 8, ill. KrisztinNémet 8, Markó 4, Takáts 4. Gyöngyös - Kiss Árpád VDSE 26-24 (10-15). A Kiss Árpád legjobb dobói: Garamvölgyi 5, Krisztin-Német 5, Takáts 5, Markó 4, Szűcs 3. Gyöngyös - St. Madách DSE 29-28 (12-15). A Madách DSE legjobb dobói: Gyenes 12, Hartmann 5, Füzesi 3, Miheller 3. Végeredmény: 1. Gyöngyös 4, 2. St. Madách DSE 2,3. Bgy. Kiss Árpád VDSE 0 pont. Termelték az érmeket birkózás. A 66 kilós Lőrincz Tamás, a 96 kg-os Kiss Balázs és a magyar csapat is aranyérmet nyert vasárnap a kötöttfogású birkózók Szombathelyen rendezett Magyar Nagydíján. A nap mindhárom döntőjének volt magyar szereplője, Lőrincz - káprázatos ötpontossal - és Kiss Balázs a finálét is megnyerte, Módos Péter (55) második, Korpási Bálint (66) harmadik lett. A csapatversenyben óriási fölénnyel győzött a hazai együttes. Szombaton Szabó Martin (74 kg) és Bácsi Péter (84) aranyérmet nyert, míg Kozák István (60), Kun Renátó (74), Lőrincz Viktor (84) és Ligeti Dániel (120) bronzzal zárt. Pesti verseny híján atlétika. Nguyen Anasztázia 7.47 mp-re javította az általa tartott 60 méteres junior csúcsot, s első helyen végzett a Bécsben rendezett fedettpályás atlétikai gálán. Szintén győzött a súlylökő Kürthy Lajos, aki 19.63 méterrel utasította maga mögé a mezőnyt. A férfiak 3000 méteres síkfutásában a junior korú Matkó Csaba volt a leggyorsabb 8:37.88 perccel. A felnőtt versenyen további két-két2., illetve 3. helyezést szereztek a magyar atléták. A magasugró Gerencsér Ádám (2.05 méter) és a rúdugró Jäger Ákos (4.60 méter) ezüst-, a 60 méter gáton indult Juhász Lilla (8.61 mp) és a távolugrásban rajthoz állt Virovecz István (725 cm) bronzéremmel térhetett haza.(Mint ismeretes, a hazai fővárosi fedetpályás versenyek elmaradnak a téli-tavaszi szezonban.) Bácskái és Darmos „bearanyozott” Debrecenben ökölvívás 56. Bocskai István-emlékverseny, Debrecen - Ungvári és Harcsa ezüstérmes lett A 2012-es esztendő legnagyobb hazai rendezésű ama tőr ökölvívó tornáján, a Debrecenben rendezett 56. Bocskai István-emlékversenyen fantasztikus magyar sikereket láthatott a közönség, hisz négy hazai bök szólóból ketten aranyérmet szereztek a szombati finálékban, míg ketten ezüst, megint ketten bronzéremmel zárták a küzdelmeket. Újra a 2010-es formáját hozta Bácskái Balázs, míg Darmos József nem talált legyőzőre. A legkisebbek között Ungvári Istvánnak és Harcsa Zoltánnak sem kell szégyenkeznie a megszerzett ezüstérme miatt, míg Lakatos István és Dobrádi Zsolt a dobogó legalsó fokára állhatott fel az eredményhirdetéskor. Az 56. Bocskai István-emlékverseny negyedik, záró napján négy magyar ökölvívó volt érdekelt a döntőben, ami bizakodással tölthet el mindenkit az olimpiai kvalifikációért való küzdelemben, ráadásul válogatottunk összesen hat éremmel zárta a tornát. A legkisebbek között, a 49 kilós magyar bunyós, Ungvári Ist- ván a világranglistát vezető délkoreai Shin Jong Hun ellen lépett szorítóba, és a hajdúsámsoni sportolónak egyelőre még le- győzhetetlennek az ázsiai ökölvívó. „Shin Jong Hun végig nagyon keményen harcolt, sokszor megelőzött, jogosan nyerte a tornát. Nagyon bízom abban, hogy ezzel az ezüstéremmel lépéselőnybe kerültem a londoni kvalifikációért folyó versenyfutásban ” - ismerte el Ungvári. A 69 kiló fináléjában lépett szorítóba a magyar ökölvívás egyik legnagyobb reménysége, a 2010-ben Európa-bajnoki címet szerzett Bácskái Balázs. Az olimpiai kvalifikációért még harcban lévő bokszolónk ismét a két évvel ezelőtti formáját hozta, és igencsak kemény, szikrázó, ugyanakkor meglehetősen egyoldalú meccsen 18:8-ra legyőzte a moldáv Vasilii Beloust, és negyedszerre is megnyerte a Bocskai István-emlékversenyt. A debreceni közönség hatalmas tapssal jutalmazta a torna legjobb magyar bokszolójának teljesítményét, aki végig irányította a három menetet. „Úgy érzem, végig én voltam a jobb, és sikerült egy-két kivétel ellenére a hátsó kezét kizárnom, így nem tudott igazán megütni A debreceni teljesítményemmel remélhe- tőleg végleg kimásztam abból a hullámvölgyből', amibe tavaly belekerültem, és ez a tomagyőzelemjó alapot ad számomra a folytatásra, - jelentette ki Bácskái. Ezúttal sajnos nem tudta követni a dobogó felső fokára Bácskáit a 75 kilós Harcsa Zoltán, aki a fináléig egészen fantasztikus ökölvívással jutott el, ám DimitrijBivol ellen egyszerűen nem tudott mit kezdeni, így az orosz símán nyerte a döntőt, a 14:7-es különbség megfelelt a ringben látottaknak. Elkeserednie azonban egy pillanatra sem szabad a 19 éves tehetségnek, hisz maradt elég ideje arra, hogy edzőjével, Szántó Imrével kijavítsa a hibáit a londoni olimpiáig. A saját stílusommal győzött le, főleg akkor volt jobb nálam, amikor begörcsölve ne- kiugrottam. Ami eddig ment a szorító- ban, az most nem sikerült, de a tavalyi harmadik helyem után azért sikerült előre lépnem. Persze a dobogó legfelső fokára szerettem volna állni, és Öcsi bácsi » \ vigasztalt, és azt mondta, mi még az út elején állunk, rengeteg munka vár még ránk, hogy Londonban ott végezzek, ahol szeretnék. A dobogón” - fogalmazott Harcsa Zoltán. Hogy a vége azért emlékezetes legyen, arról a nehézsúlyú Darmos /dzse/gondoskodott. A 91 kilós kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes bokszolónk az elődöntő után ismét hatalmas mécsesét produkált az üzbég Rusztam Tulaganov ellen. Régen fordult elő, hogy Darmos ilyen erősségű tornán ilyen ellenfelek ellen három egymást követő meccsen győzni tud, és a mostani teljesítménye mindenképpen bizakodással töltheti el őt és edzőjét, Konkoly Ist- vánta londoni kvótával kapcsolatban. „Nagyon örülök a tomagyőze- lemnek, ami egyértelműen bizonyítja, hogy jó úton járok. Jót tett az önbizalmamnak a siker, és úgy vélem, jó eséllyel pályázok a londoni részvételre. A súlycsoportomban a legjobbak már ott vannak a londoni mezőnyén elégedett volt azzal, hogy a válogatott hat érmet - 2 arany, 2 ezüst, 2 bronz - szerzett a világ legerősebb amatőr ökölvívó versenyén. Elárulta, a londoni olimpiával kapcsolatosan tovább tisztulta nélkülük is erős tesz a mezőny, és ha így bokszolok Trabzonban is, akkor megnyerhetem a kvalifikációs tornát, és ott tehetek az olimpián. -jelentette ki a fináléban egyetlen ponttal, ^lire diadalmaskodó Darmos. A szövetségi kapitány egyértelműkép, a két legalsó súlycsoport kivételével megvannak a tavasz, majd a nyár magyar főszereplői. „Ilyen erős mezőnyben, mint amilyen az olimpiai, világ-, és kontinensbajnokokat felvonultató Bocskain hat érmet, köztük két aranyat szerezni biztató jó teljesítmény, főleg a nyári olimpia tükrében. Ungvári megint bebizonyította, hogy megtanult küzdeni, látszott rajta, te akarja győzni a világelsőt Harcsa is jól bokszolt, ő egyértelműen a rutintalansága miatt kapott ki a döntőben. Bácskái fantasztikus volt, teiskolázta azt a moldávot, aki már londoni résztvevő. De nem nyugodhat meg, mert ha Balázs ilyen formában tesz, az olimpián találkozhatnak. Darmos is bebizonyította, mekkora harcos, hisz az utolsó másodpercben nyerte meg a döntőjét A Debrecenben látottak alapján kezd tisztulni a kép a trabzoni kvalifikációs tornával kapcsolatban, a két alsó súlycsoportban maradtak kérdőjelek” - értékelt Kovács László, szövetségi kapitány. Áz 56. Bocskai-emlékverse- nyen megszerzett két arany- és két ezüstérem alapján ökölvívóink méltán reménykedhetnek benne, hogy a tavaszi törökországi kvalifikációs pótselejtezőn sikerül háromról akár hatra is növelni a magyar kvóták számát. Darmosnak fergeteges hajrája hozta i meg az aranyat. A