Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-14 / 38. szám
2012. FEBRUÁR 14., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE VAN LAPUNK HOZZÁ Kedves Olvasóink! Ahogyan azt lapunk hasábjain korábban meghirdettük, szeretettel várjuk megyénk íróinak, költőinek alkotásait. Rovatunk indításaként, Valentin nap alkalmából elsőként Rezes Gábor gondolataival kívánunk kedveskedni, mindenkinek kellemes, szép ünneplést kívánni! Szeretet Szerelemről fájdalmasak a sorok, a szeretetről viszont írhatok. Ez az mi mindent éltet, nélküle ember nem élhet. Ha megpróbálja mégis, nem lesz hosszú ez a krízis. Rá kell hát döbbennie, csak így lehet élnie. Kinek mennyi időre van szüksége, míg rá jön a lényegre? Embere is válogatja a mércét más tologatja. Létezik-e szebb dolog, mint mikor gyermeked mosolyog? Látod szemében az örömöt, ilyenkor mindent köszönök. Emlékszel még, mikor nem találtad helyed, csak anyád ölébe volt jó lehajtani fejed. Ha fáztál akkor betakart, szomorú voltál vigasztalt. A nádirigó serényen igyekszik etetni, neked is így kell gyermeked nevelni. Minden fordulóval élelmet ad, a kicsi biztonsága ebből fakad. A nevelőt megfizetheted, de a szeretetet meg nem veheted. Költs fele annyit csemegére, szánj dupla időt csemetédre. Szeretet az, ha adsz belőle csak több lesz, ne félj tőle! Próbáld csak ki bátran, érezni fogod nyomban. Rezes Gábor Életüket adták övéikért (Folytatás az 1. oldalról.) a Magyar Demokráciát illetően. Tették azt annak az európai közösségnek a képviselői, akik a mai napig szemet hunynak a Benes-dekrétumban foglaltak fölött.- Az ellenség rohamának ereje, a többszörös túlerő, a zord tél keménysége a hiányos felszereltségű 2. magyar hadsereg hősiesen küzdő kétszázezer katonájának tragikus halálát és hadifogságát okozta. Azok a túlélők sem jártak jobban, akik a január 24-1 arcvonalból történő kivonás után megérkeztek a részükre kijelölt gyülekező helyekre és 1943. márciusa és május között visszatérhettek Magyarországra. Itt még néhány hetes egészségügyi karantén várt rájuk, mielőtt szeretteikkel találkozhattak volna, s a megszégyenítő agyonhallgatás nyomorította lelkűket. A Don mentén történtek a mai napig be nem gyógyult sebként vannak jelen tudatunkban, bizonyítva, Azért mert a hősi halottakat, a háborúból hazatért katonákat, a síró özvegyeket, az apa nélkül felnövekvő gyermekeket soha senki nem kérdezte, hogy akar- ják-e határainktól ezer kilométerre a hazájukat védeni, el akarják-e veszíteni a számukra legfontosabbat, a szerető férjet, édesapát! És mégis mentek a katonák, mert a haza szólította őket. Helytálltak, amíg tudtak és ahogyan tudtak. Lőszer nélkül, fegyver nélkül, meleg öltözet és élelem nélkül, hóban, fagyban. És meghaltak. De ez a szörnyű tragédia nem ért véget a Donnál vagy a hadifogolytáborokban elszenvedett 120 ezer magyar katona halálával. A halottakat testileg már nem bánthatták, meggyalázták hát őket lelkileg, becsületükben, holtukban is. Özvegyek, anyák, árvák rémülten titkolták, hogy férjük, fiuk, apjuk életét adta a hazáért. Erre még nem volt példa a magyar történelemben. Egy igazságtalan háborúba keveredett A doni katsztrófa kegyetlenségeit Sisák Imre, polgármester vázolta emlékező beszédében Az emlékező pogárok a Szentlékek temető előtt idézték fel a múlt szörnyű eseményeit, s emlékeztek a hősi halált halt, hazájukért odaveszett áldozatokra hogy a szélesebb közvélemény előtt még nem válhatott igazi történelemmé a vészterhes 1942/1943-as időszak krónikája. Bár Nemeskürty István tanár úr már 1972-ben megjelentette a „Requiem egy hadseregért” című művét, amely akkor különösen nagy szenzációt jelentett. Hosszú évtizedeken keresztül a hazug „csönd” gyötörte a háborúból hazatért mérhetetlen szenvedéseken keresztülment hadifoglyokat és a hősi halált halt katonák, munkaszolgálatosak özvegyeit és árváit. Miért él hát türelmetlen vágy immár több mint 69 éve a magyar népben, hogy ezt a gyásznapot szabadon felidézhesse? - tette fel a kérdést Sisák Imre. fasiszta hordának bélyegezték a hősöket. Az árvákról, özvegyekről senki sem gondoskodott. Nem volt ez másképp az életben maradottakkal sem. Ma már idős, megrokkant férfiúk, akik elvárhatták volna, hogy a haza iránti kötelességükhöz méltó elismerésben részesítsék őket. Nem ők döntötték el, hogy kell-e háború vagy sem, pusztán csak megcsele- kedték, amit megkövetelt a haza. Nem a mi, hanem a történészek feladata annak eldöntése, hogy miért indult és kinek milyen szerep jutott a több milliós áldozatot követelő II. Világháborúban. Azt azonban egészséges nacionalizmusunkból kiindulva nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum döntő szerepet játszott Magyarország II. világháborús részvételében. A ver- sailles-i kistrianon palotában aláírt békeszerződés, amely Magyarország területét harmadára, azaz 93 ezer négyzet- kilométerre, lakosságát kevesebb, mint felére csökkentette, elvéve a Felvidéket, Erdélyt, a Délvidéket és magában hordozta Horvátország és Nyugat- Magyarország jelentős részének az elcsatolását is, nem tudta megemészteni az akkori magyar politikai vezetés...- Nekünk, ma élő magyaroknak az a kötelességünk, hogy ne feledjük el a 2. magyar hadsereg doni tragédiáját és folyamatosan figyelmeztessük nemzetünk polgárait és a minket éppen keresztre feszíteni akaró Európa népeit arra, hogy a világ egyetlen államát sem érte a trianoni vagy a párizsi békeszerződéshez hasonló igazságtalan döntés. Hajtsunk hát fejet a doni csata 120 ezer magyar hős áldozata, a sok szenvedés után hazatért katonák és hozzátartozóik előtt. Ma is idézzük Nemeskürty István tanár urat, aki a következő sorokat írta: „sose szabad felednünk, hogy a halálban mindenki egyforma”. Jézus szavát idézve: „senkinek sincsen nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja övéiért”. A babák a pedagógusok és a nebulók tetszését egyaránt elnyerték Mi van a matrjoskában? (Folytatás az 1. oldalról.) Nemzetközi hírűek a színházai, múzeumai, képzőművészeti gyűjteményei, a gasztronómiai sajátosságai között az ízletes borscs- és scsíleves éppúgy ott található mint a szamovárban főzött tea vagy az ízletes és alkalmasint hódító hatású vodka és pezsgő. Az elhangzott szövegek mintegy illusztrációját kivetítőn is látni lehetett. „Fedezzük fel Oroszországot!" - ez volt a mottója Varga Judit igazgatónő megnyitóbeszédének. Elmondta, hogy tudatos felkészülés előzte meg a megnyitó napját: az osztályok igyekeztek minél jobban elmélyedni az orosz nép kultúrájában, készítettek matrjoska-babákat s kiválasztottak egy-egy művet is az orosz hetet átfogó dalversenyre. A program színes, sokrétű, tartalmaz előadásokat, vetélkedőket, lesz sportverseny, orosz hangulatú teadélután és farsangi bál is nyitótánccal, jelmezbemutatóval. Varga Judit abbéli reményét fejezte ki, hogy egy hét elmúltával remélhetően sok új ismerettel és érzelemgazdag élményekkel gazdagodnak az iskolaközösség tagjai és a rendezvényekre ellátogató vendégek. A Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskolában immár hagyományosak a különböző nemzetek, népcsoportok kultúráját bemutató egyhetes rendezvények. Mint Kele Szabó Ágnes tanárnő - e programok egyik kezdeményezője s fő szervezője - lapunknak elmondta, a jelenlegi a hatodik a sorban. Ezt megelőzően szerveztek már - többek között - reneszánsz, görög és úgymond keleti (indiai, kínai, japán) hetet is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jószerivel az iskola egész területén láthatók különböző kiállítások - például Dosztojevszkij és Puskin munkásságáról - de összegyűjtöttek és kiállítottak érmeket, egyéb műalkotások és más orosz, szovjet relikviákat, emléktárgyakat is... Cs. B. Valentin napi üzenet - kicsit másként! Szeretteinkre, barátainkra, szerelmeinkre addig fordítsunk időt, szívből jövő figyelmet, amíg köztünk van- * nak, a közelünkben élnek. Ne menjen le nap, s ne legyen este, hogy a harag legyen a szívünkben. Addig értékeljük őket, amíg az életünk valóságának a részei. Még ha fáj is, ha rosz- szul is esik, amikor nevelő szándékkal emlékeztetnek minket be nem tartott ígéreteinkre, ami talán fájhat is, akár elviselhetetlenül is, de jusson eszünkbe hogy nem lesznek mindig velünk, és ezért bocsássunk meg mindent mindig időben. Mert a mában még benne van a szülők részéről az őszinte segítő szándék, a barátok részéről is akad támogatás, és a szerelmes boldog találkozások is tele vannak a lelkesedéssel, ami nem kevés erőt ad a holnap iránt. És ugye nehezek a holnapok ezekben az időkben. Tele bizonytalanságokkal, és sokaknak gyakran közel a kilátásta- lanság. Nehéz időkben kell még jobbnak lenni egymással, értékelni a fontosat, örülni az apró dolgoknak, lelki kincseket keresni, távol maradni az értéktelentől, harcolni pedig csak egymásért! Mert ma még szülők a mindennapos közelségben elérhetők. Várják a találkozásokat és örülnek, ha megcsörren a telefon, és ha csak pár szóra is, de hallhatják a gyermekük hangját. Ma még a barátok is itt vannak, s ha kell, segítenek bármiben. A szerelmek meg persze hogy a közelben vannak barátnőként, menyasszonyként, feleségként élnek velünk. De egyszer, a szülők is elmennek örökre, a barátok költözhetnek akár a tengerentúlra is, a szerelmek, meg ugye gyakran elmúlnak. Ne akkor hasítson belénk a felismerés, ne akkor fájjon majd lelkűnkben, hogy a szülőkkel nem voltunk megértők, a barátokkal nem voltunk figyelmesek vagy sajnáltuk az időt egy komolyabb beszélgetésre. És az se később fájjon majd, hogy nem időben olvastunk barátnőnk, szerelmünk szeméből. Mert vagy akarjuk, vagy nem, de egyszer eljön az idő, amikor már nem lesznek a közelünkben. Sem a szeretteink, barátaink, szerelmeink. És akkor nagyon fognak hiányozni. Szinte, égbekiáltóan. Ezért értékeljük őket mindig. Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi.
