Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-24 / 20. szám
10 SPORTTUKOR 2012. JANUÁR 24., KEDD Készül a BSE LABDARÚGÁS. Az NB III, Mát- ra-csoportjában szereplő Balassagyarmat január 9-én kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra, Mohácsi László irányításával. Az első héten négy foglalkozás szerepelt a programban, majd a másodikon a négy edzés mellett szombaton már felkészülési mérkőzést is játszott a csapat A felnőttekkel azonos héten a műfüves pályán a BSE-Palóc Farkasok nemzeti bajnokságban szereplő négy korosztályos csapata is elkezdte az alapozó munkát. A üzenhét és tizenkilenc éves korosztály továbbra is Bérezi József és Cserni István vezetésével készül, míg tizenhárom és tizenöt évesek a műfüves edzőpálya mellett teremben is készülnek. A 13 évesek továbbra is Szalai István vezetésével, míg a 15 évesek irányítását Sza- lánszki Róbert vette át Mohácsi Lászlótól, aki az így felszabaduló idejében előkészítő csoportot vesz át. A felnőtt- és ifjúsági csapat szombaton lejátszotta első felkészülési mérkőzését: a szlovákiai Sztregova és a két gyarmati csapat háromszor harmincperces meccseket vívott egymással, váltott felállásban. A felnőttek között hiányzókat és próbajátékosokat is felfedezhettünk, tesztelések alapján dől el, kik lesznek az érkezők. Úgy néz ki, hogy a csapat védelméből és csatársorából távozik egy- egy játékos. Két műfüves pályával gazdagodik Salgótarján teremlabdarúgás Visszatekintés a 20. jótékonysági Gabora-gálára A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban a közelmúltban zsúfolt nézőtér előtt rendezték meg a 20. jótékony célú öregfiúk-labdarúgógálát. A döntőben a Pécsi MSC 2-1-re nyert az Újpest ellen. A kedvezményezett ezúttal az SKÁID Beszterce-lakótelepi Tagiskola volt. Balogh Tibor- Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy a gála nemcsak egy focitorna, hanem egy családi program a város, megye, és már megyén kívüli lakóinak is - tekintett vissza Gabora János főszervező. - Nagyon sok gyereket láttam a lelátón, és az autogramvadászok között is, amely jó érzéssel töltött el bennünket Az is nagy dolog számomra, hogy a Hotel Salgó csapata ebben az évben több meghívást kapott különböző tornákra, így például Pécsre, Győrbe és Székes- fehérvárra is. Már a szervezés közben éreztem, hogy többen leszünk mint az előző gálán, ez köszönhető a médiának is, hiszen soha eny- nyi beharangozó és tudósítás nem jelent meg, mint most Még egyszer köszönetemet fejezem ki a fővédnöknek, védnököknek, támo-. gatóknak, és mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak a sikeres rendezvényhez. Jóleső érzéssel töltött el Schmitt Pál államfő elismerő, köszönőlevele, amit a megnyitón Székyné dr. Sztrémi Melinda fővédnök olvasott fel. A kezdetektől támogatók közül tízen kaptak (Tóth Imre, Ondrék Alfréd, Bacsa Mihály, Ambrus Imre, dr. Barrak Ahmad, Botos László, Gabora Attila, dr. Palásthy Tamás, Tavaszi Tamás és Gás- pár Győző) elismerő plakettet, és oklevelet Azonban a szívem szerint az összes jelenlévő megérdemelte volna. A gála ezúttal is bizonyított, értelmes célért az első hívó szóra mellém álltak. Nagy szükség van az összefogásra, amit most is bizonyítottunk.- Mennyivel gazdagodott a kedvezményezett SKÁID BeszterceJakó- telepi Tagiskola?- A kedvezményezett iskola igazgatója tájékoztatott, hogy eddig egymillió-háromszázezer forint jött össze, de ebből még vannak kiadások. Ez is nagyon fontos, de úgy érzem, hogy mindennél többet jelent az önkormányzattal elért fáradozásunk, amely lassan célba ér.- Ez mit jelent?- A város vezetőivel karöltve egy éve már azon dolgozunk, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Gabora János és Nyilasi Tibor azon dolgoznak, hogy elkészüljenek a műfüves pályák Salgótarjánban hogy jobb sportolási lehetőségek legyenek a gyermekek számára. Úgy néz ki, hogy hamarosan két darab, 20x40-méteres műfüves, megvilágított pályával gazdagodik városunk, melyre méltán büszkék leszünk, ha elkészül, mivel eddig sem városvezető, sem sportvezető nem tudta ezt elérni. Köszönhető ez a városunk vezetőjének, valamint Nyilasi Tiborral való régi barátságunknak. A 70-szeres válogatottat a gála előtti estén családi tragédia érte, de úgy érezte, a mi barátságunk megkívánja, hogy személyesen jelen legyen. Ez ismét olyan sportemberi magatartásról tanúskodott, ami az ő nevével párosul. Ilyennek ismerjük! Már a szervezés alatt megbeszéltük, hogy a fentebb említett két pályát a nyilvánosság előtt jelenti be, amit meg is tett a városi televízió által készített interjúban.- Már a mostani eseményen is több világhírű sportoló neve merült fel, hogy a következő gálán itt lesz? Ez azt jelenti, hogy 20-ra lapot kérsz, vagyis lesz 21. Gaborct- gála?- Az idő felettem se múlik el nyomtalanul. Ezt a jubileumi gálát is, dr. Al-Maktari Fahmi belgyógyász kardiológus főorvosnak, és csapatának köszönhetem, hogy megszervezhettem. Sajnos még további vizsgálatokra, beavatkozásra van szükségem, hogy igennel tudjak válaszolni, de reménykedem. SPORTTURMIX Nyílt túra A Zöld Út Természetjárók egyesülete nyílt napozótúrát hirdet január 29-én, vasárnap. A tervezett útvonal: Somoskő - Medvespuszta - Salgóbánya - Zagyvaróna - Tóstrand. Találkozás Salgótarjánban, az Ofotért előtt, 9,20- ig, a 11/B-s járatnál. Túravezető: Tolmácsi József. 1. Nürnberg - Hertha BSC 2-0 1 2. Schalke- VB Stuttgart 3-1 1 3. Wolfsburg-1. FC Köln 1-0 1 4. Kaiserslautern-Bremen 0-0 » 5. Hamburg - Dortmund 1-5 2 6. Leverkusen - Mainz _____3-2 1 7. Manchester City-Tottenham 3-2 1 8. Arsenal - Manchester United 1-2 2 9. Roma-Cesena 5-1 1 H. Atalanta-Juventus_____0-2 2 11 . Siena - Napoli____ 1-1 x 12 . Novara-Milan 0-3 2 13. Udinese- Catania_______2-1 1 14 . Internazionale-Lazio 2-1 1 Totó Találat Darab Forint 13 + 1 765 12235 13 126 3300 12 7875 205 11 31939 140 10 70710 0 Góltotó Találat Darab Forint 6 nem volt 5 5 73 035 4 98 1495 Győztesek: Dolce Vita, Pici Csel és a Caffé Orchidea Balassagyarmat 26. téli terem-labdarúgóbajnoksága a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért Kanyó Ferenc Az utolsó forduló mérkőzéseit rendezték meg szombaton a városi teremfoci-bajnokságban. A legidősebbeknél az volt a kérdés, hogy nyer-e az első két helyezett, s miután ez így történt a végeredményt illetően nem történt változás a csoportban. A második osztályban a végső győztes kiléte kiki meccsen dőlt el: Pici Csel - Nyomdász összecsapáson nem született gól negyven perc alatt, szétlövésben ugyan az utóbbiak jobbak voltak, de a tornát az előbbiek nyerték. A harmadik helyen zárt Babcsán Művek gólgazdag meccsen szerzett három pontot az ipolyszögiek ellen. Az első Észak Kapuja kétgólos hátrányból fordítva nyert a kieséstől menekülő Liget FC ellen. A folytatásban a Spíelerek hátrányból fordítottak a Favorit ellen. A dobogóról lemaradó Hiénák esélyeshez méltón - igaz néha nagy küzdelemben - nyert a Rocco ellen. Következett a torna utolsó mérkőzése melynek eredménye döntött a dobogós helyek végső sorrendjéről. A Dolce Vita Pizzé- ria - Kalotherm Zrt. meccs izgalmas, változatos jó színvonalú volt. Kelecsényi Tamás mester- hármasával a pizzások nyertek, mely egyben a címvédést is jelentette számukra. Ezután következett az ünnepélyes eredmény- hirdetés, ahol a csapatoknak, küisiTim, MRAOAS ÁKoai ur iw. ÍTkF A Dolce Vita Pizzéria csapata (hátsó sor, balról): Oláh Tibor, Tani Szabolcs csapatvezető, Kakuja György, Chikán Tamás, Hodászi Zsolt, Csábi Dávid, Szabó Attila. Első sor: Virág Balázs, Koleszár Krisztián, Dudás Gábor, Kelecsényi Tamás. A képről hiányzik: Szathmári Zsolt. osztály első találkozóján nagy löndíjasoknak Holes Imre főmeglepetésre az utolsó Cserhát szponzor, a Cserhátvidéke Taka- Print legyőzte a sokkal esélye- rékszövetkezet ügyvezető elnöke, sebb Cortez fiataljait, majd az Hajzsel József szövetkezeti munA Pici Csel FC együttese (hátsó sor, balról): Urbányi Krisztián, Nagy Attila csapatvezető, Bódis Martin, Strihó Zsolt, Pintér Bence, Mezei Krisztián. Első sor: Nagy Dániel, Ponyi Cseke, Rónási Richárd, Nagy Gergő, Molnár Krisztián. katárs, Naszály Aladár, az Adidas Naszály Sportbolt tulajdonosa, valamint a versenybizottság tagjai adták át az érmeket, kupákat, felszereléseket és tárgyjutalmakat. A Nógrádi Média Kiadói Kft. negyedéves előfizetésre szóló ajándékát a Pici Csel FC kapta meg, amely a legfiatalabb átlag- életkorú csapat volt 9. forduló Abszolút csoport I. osztály Cserhát Print - Cortez 2-1 (1-0). Gl: Czibulya, Nagy D., ill. Musszer R. Liget FC - Észak Kapuja 3-6 (2-1). Gl: Pancsovai, Mészáros G., Szathmári Cs., ill. Hodászi L. (2), Dombóvári, Benécs, Saár, Gaál B. Favorit - Babcsán Spíelerek 4-5 (2-1). GL Galcsik (2), Jusztin, Virág Zs., ill. Béres M. (3), Nikas, Smidt. Rocco - Hiénák 2-5 (2-3). Gl: Kardos Á. (2), ill. Széles G. (3), Keresztes G., Szenográdi P. Dolce Vita Pizzéria Kalotherm Zrt. 3-1 (1-0). Gl: Kelecsényi T. (3), ill. Balázs M. A bajnokság végeredménye: 1. Dolce Vita Pizzéria (24-16) 21 pont, 2. Észak Kapuja (25-14) 20, 3. Kalotherm Zrt. (19-12) 19, 4. Hiénák (16-9) 18, 5. Cortez (20- 17) 14,6. Babcsán Spíelerek (21- 19) 12, Rocco (24-28) 11,8. Liget FC (22-30) 9,9. Favorit (20-27) 6, 10. Cserhát Print (11-30) 5. Különdíjak. Gólkirály: Hodászi László (Észak Kapuja) 12 góllal. legjobb kapus: Geregai János (Hiénák). Legjobb mezőnyjátékos: Bóta Zoltán (Kalotherm Zrt.). II. osztály, rájátszás 1-4. helyért Babcsán Művek SC Ipolyszög 6-4 (4-0). Gl: Bogdány Zs. (3), Takács (2) Kovács A., ill. jobb mezőnyjátékos: Nagy Gergő Cserni Zs., Jakus K., Hatala, Pap (Pici Csel FC). Á. Pici Csel FC - Nyomdász FC 0-0 - Hétméteresekkel: 1-3. ■HP 5-7. helyért HHH XXX - Futballerz 3-4 (2-1). Gl: Tótok, Benedek M., Szomora, ill. Rédei (2), Ábrahám Á., Polonkai. Szabadnapos: ZESZ. A bajnokság végeredménye a rájátszás után. Felsőház: 1. Pici Csel FC (16-11) 12, 2. Nyomdász FC (14-12) 10, 3. Babcsán Művek II. (18-17) 10, 4. Ipolyszög (17-25) 4. Alsóház: 5. ZESZ (6-4) 7, 6. XXX (9-7) 6, 7. Futballerz (7-11) 5. Old boys csoport, a Bérces László vándorserlegért Caffé Orchidea - Focisokk 5-3 (3-0). Gl: Mátyás Zs. (2), Szathmári Cs., Pintér I., Erdélyi R., ill. Magyar G. (2), Kovács A. A. C. Romák - No Name 1-4 (0-0). Gl: Oláh T., ill. Zöld L. (3), Barna Zs. A bajnokság végeredménye: 1. Caffé Orchidea (30-15) 23, 2. No Name (32-11)22,3. A. C. Romák (18-25) 8, 4. Focisokk (16- 45) 1. Különdíjak A torna gólkirálya: Zöld Levente (No Name) 14 gólA Caffé Orchidea gárdája (hátsó sor, balról): Pintér István, Koleszár Krisztián, Valent Sándor, Mátyás Zsolt, Naszály Aladár. Első sor: Hodászi László, Erdélyi Róbert, Istvanovszki Csaba, Szathmári Csaba, Benedek József. A képről hiányzik: Szathmári Zsolt. Különdíjak. Gólkirály: Bogdány Zsolt (Babcsán Művek II.) 16 góllal. Legjobb kapus: Szabados Róbert (Nyomdász FC). Téglái. Legjobb kapus: Oláh Tibor (A. C. Romák). Legjobb mezőnyjátékos: Hodászi László (Caffé Orchidea).