Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-20 / 17. szám
12 2012. JANUÁR 20., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Megszűnhetnek a sportági szakszövetségek nógrád megye Hattyúdalként a legjobb sportolóinkat még köszöntik és díjazzák Légüres térbe került az utóbbi időben a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség, működése „gazda” és anyagi források nélkül ellehetetlenült, nem tudja ellátni eddigi feladatait, tevékenységét. Január végéig a megyei közgyűlés jóvoltából még kitart a két főre zsugorodott és részmunka- időben tevékenykedő „apparátus”, Ferencz Gyula elnök pedig eddig is önzetlenül, juttatások nélkül végezte tevékenységét. A hónap vége felé az óra „leketyegni” látszik, ugyan lesz-e valamilyen megoldás addig, vagy a közeljövőben? - vetettük fel a kérdést. Márton (Satis) István- Patthelyzet állt be azzal, hogy a kialakult helyzetben nem tudjuk, végül is szervezeti és finanszírozási szempontjából kihez tartozik a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség, megyénk sportja - osztja meg velünk gondját Ferencz Gyula társadalmi elnök, mivel sem a sport, sem az önkormányzati törvényben nincs utalás erre nézve. Illetve utóbbiban a kistérségi sportfeladatokról érintőlegesen szó esik, de hát ez nem sok és érdemi.- Levelet írtunk Czene Attila Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárának, hogy segítsen értelmezni és megoldani a szituációt valamint a Magyar Olimpiai Bizottság útmutatását is kértük, de előbbitől még nem érkezett válasz, utóbbi pedig március környékén tartja közgyűlését és csak utána kerülhet tiszta víz a pohárba, s jöhetnének az érdemi dolgok. Addig mi viszont anyagi okok miatt nem tudunk kitartani, nekünk nincsenek bevételeink, nincs semmilyen forrásunk a működéshez. De nem csak mi járunk ebben a cipőben, hanem a többi megye hasonló szövetsége is, tehát országos problémáról van szó - vázolta a helyzetet az elnök. - Úgy, hogy fogalmam sincs, mi lesz addig, amíg felszáll a fehér füst - szólt érdeklődésünkre a nem sok jót ígérő válasz.- És mi lesz az 1979 óta hagyományos, „Nógrád Megye Legjobb Sportolója” kitüntetések odaítélésével és díjátadójával, legkiválóbb- jaink ugyancsak illő és hagyományos megjutalmazá- sával, mely mindig is a szövetséghez kötődött? - firtattuk.-Szerencsére, azaz Becsó Zsolt megyei közgyűlési elnök jóvoltából és a Nógrád Sportjáért Alapítvány támogatásából, valamint az utóbb említett szervezet pásztói kuratóriumi tagjának, Káposzta Csaba magánfelajánlásából méltó módon tudjuk köszönteni, elismerni és jutalmazni megyei legjobbjainkat. Lehet, hogy ez lesz a hattyúdalunk, bár például más, függőben és folyamatban lévő elszámolásaink (mint például az október 23-i emlékfutás) kötelezettségeink is maradtak, melyekkel ha bekövetkezik a vég, nem tudom mi lesz - tájékoztatta lapunkat Ferencz Gyula. A tavalyihoz hasonló díjátadóra tehát idén is számíthatunk fot&sts Dósa és Rózsa is összetett győztes lett cyclo-cross II. SuperCross-sorozat - Sokakat sikerült megszólítani Januar második hét vegejen a kerekegyházai Kiskun Cross versennyel lezárult a SuperCross-sorozat második szezonja, melyen a nógrádiak ismét meghatározó részét képezték a mezőnynek. Az összetett dobogók harminchárom pozíciójából nyolcban végeztek megyénk képviselői. Kéri István A reális esélyeket már a záró futam előtt is tisztán ki lehetett olvasni az eredménylistákból, de azért természetesen közel sem volt minden lefutott. Az idei SuperCross-sorozatban lényegében sehol sem volt „igazi” krosszos időjárás, így sár, hó, fagy, jég - ez pedig a kerekegyházai eseményen sem változott. A január elején megszokotthoz képest igense. A legnagyobb csatát itt a master 3-asok között láthattuk, ahol Zsingor Attila (Blue Scorpions) és a salgótarjáni Huszár László (Karbona) meccseit egymással az ötkörös versenyben. Kettejük között végül igazi sprintbefutó döntött - az előbbi javára, aki ezzel az összetett győzelmet is megkaparintotta megyénk versenyzője elől. Férfi U15-ben a balassagyarmati Béla Dávid nyerte a futamot, mely eredménnyel sike• /r * \ A Dósa Eszter megvédte tavalyi szuperkrosszos elsőségét FOTÓ: BABKA SZABOLCS csak enyhébb időjárás fogadta a településre érkezőket, de talán senki sem bánta, hogy nem kell nyakig érő sárban vagy hóban teljesíteni az utolsó futamot. A nyomvonal lényegében teljes egészében sík volt, a tempót a visszafordítós és egyéb kanyarkombinációk, a szokásos akadályok és a kevésbé megszokott „homokozó” szekció törték meg. A legfiatalabbak és a master 3-as férfiak rajtjával indult a verseny, ahol mind a négy kategóriában nyitott volt még az összetett győztes személyének kérdérült felkapaszkodnia a dobogóra is. Az U17-es hölgyek között Csikány Bianka (Salgótarjáni íJKE) a szezont végigversenyezve, három ezüst és egy bronz mellé utóbbiból még egyet begyűjtve, az összetett második pozíciójában végzett. Az U17-es férfiaknál Csőke Márk (SHKE) kiegyensúlyozott teljesítményét Kerekegyházára is átmentve végül a korcsoport összetett második pozícióját szerezte meg. A második rajt három kategóriája közül a férfi U19- es futam tűnt a legnyugodalmasabbnak, hiszen a balassagyarmati Rózsa Balázs (KSI Schwinn - Csepel) mind a négy eddigi eseményt megnyerte. Bár az összetett győzelem már az övé volt, a tempóból nem engedett alább és az ötödik futamot is nyert korcsoportjában. A hölgyeknél ha matematikailag tekintettünk az összetett állásra, akkor azt láthattuk, hogy sokaknak van esélye a végső diadalra, ám a realitás talaján maradva biztos volt, hogy Dósa Eszter (Vitalitás ) és Módos Gabriella (Merida Maraton Team - CST) csatáját hozza majd ezen esemény is, kettejük között születik döntés ezáltal a sorozatgyőzelemről is. A csata némileg elmaradt, a két hölgy között voltak ebben a szezonban ennél sokkalta szorosabb meccsek is, Dósa magabiztosan gyűjtötte be újabb győzelmét és védte meg SuperCross-bajnoki címét. A master 2-es futamon a versenynap nem a nógrádiaké volt, Komka Gá- bor (Salgótarján) hetedik helyével a legjobbnak bizonyult megyénk krosszosai közül, ami számára sajnálatosan az összetett dobogójáról való lecsúszást eredményezte. A 13 órakor kezdődő master 1- es versengés sem volt izgalommentes, legalábbis a dobogó alsóbb fokait tekintve. VmczeffyZsolt (Footstrong), a szakág korábbi sokszoros bajnoka, Athén hegyikerékpáros olimpikonja már az elején biztosított mindenkit arról, hogy senkinek semmi keresnivalója a kategória-, és ez által az összetett győzelmet érő pozíció környékén. A további helyezésekért azonban érdekes fordulatokat láthattunk. A verseny első felében dr. Bakos Gergő (SHKE) és Cser Gábor (Alpinbike Team Giant) húzták egymás idegeit, aztán Cser meglépett ellenfelétől. Hátulról azonban érkezett egy trió, köztük a korcsoport egy másik prominens képviselőjével, Kovács Istvánnal (Ózdi KE), melyhez Bakos is csatlakozott és lényegében három kör alatt mindannyian visszakapaszkodtak Cserre. Az utolsó előtti körről a célegyenesbe fordulva a rendezők azt hihették, rossz információkat adtak a versenyzőknek és a beiutóra sprintéinek éppen, ám a master 1-esek ilyen tempóban indultak neki az utolsó körnek. Végül aztán a fizikai és pszichikai adok-kapokból Kovács jött ki legjobban, Cser pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel, Bakos pedig negyedikként ért célba, de őt közelről-távolról senki sem zavartatta az összetett ezüstérem megkaparintásában. Az elitek között talán a szezon legkisebb mezőnyét üdvözölhettük Kerekegyházán, azonban aki számított a dobogós helyek eldöntésénél az ott volt a rajtvonal mögött. A miértek megértése érdekében fontos megemlíteni, hogy abban az esetben, ha Fejes Gábor (Team Bátorfi - AKTK) és Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) egymásmö- gött végez (bármelyik pozícióban), akármelyikük is verje meg a másikat, az összetett győztes mindenféleképpen Fejes. Buruczki csak azon esetben lehetett volna bajnoka a SuperCrossnak, ha kettejük közé valaki beékelődik a befutásnál. Vélhetően ezt Buruczki is kiszámolta az esemény előtt, hiszen próbálta a tempót lassítani, miután már az első kör végére elszakadtak a mezőnytől. Bár Zsolt (Bringabanda SC - SWAT) végig ott ólálkodott az élen álló duó mögött, hátránya egyszer sem volt több 25 másodpercnél. Vélhetően Buruczki is abban bízott, hogy Búr felér rájuk és onnantól kezdve már bármi „benne van a pakliban”. Végül ez nem történt meg, így mind a 11 kört együtt tették meg az élen ellenfelével, a döntés pedig majdnem a sprintbefutóra maradt, de a célegyenesre fordulva Fejesnek nem volt esélye támadást indítani ellenfele mögül. Buruczki, a SuperCross címvédője nyerte a futamot, de az összetett bajnoki cím Fejest illeti. A balassagyarmati Béla Attila (LTV- Merida Racing) egy igen kiegyensúlyozott versenyt teljesítve a 4. helyen ért célba az abszolút favorit trió után, megszerezve ezzel ugyanezen összetett pozíciót is. Reitinger Gábor (Vitalitás SE) és Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) kihagyták a futamot, előbbi hatodikként, utóbbi kilencedikként zárt az elitek között. n. SuperCross-sorozat - jobb nógrádi összetett eredmények. Női U17 (5 induló a kategóriában a szezon során): 2. Csikány Bianka (Salgótarjáni HKE). Női felnőtt (13): 1. Dósa Eszter (Vitalitás SE), 6. Sejben Anita (SHKE), 7. Reitingemé Gólyán Szabina (Vitalitás). Férfi U15 (14): 3. Béla Dávid (Balassagyarmat). Férfi U17 (18): 2. Csőke Márk (SHKE), 4. Rónay Máté (SHKE), 7. lamrik Egon (Vitalitás). Férfi U19 (11): 1. Rózsa Balázs (KSI Schwinn - Csepel SE). Férfi U23/felnőtt hobbil (27): 7. Sándor Csaba (SHKE). Férfi U23/felnőtt elit (31): 4. Béla Attila (LTV - Merida Racing), 6. Reitinger Gábor (Vitalitás), 9. Fenyvesi Péter (Bringabanda SC). Férfi master 1 (46): 2. Dr. Bakos Gergő (SHKE), 12. Adame László (Nagybárkány), 18. Kispál István (SHKE), 20. Koleszár Norbert (Vitalitás), 21. Szász Viktor (Vitalitás), 22. Nagy Péter (Footstrong), 24. Szendi Ádám (SHKE). Férfi master 2 (28): 4. Komka Gábor (Salgótarján), 6. Gombolai László (Vitalitás), 11. Rónay Tamás (SHKE). Férfi master 3 (7): 2. Huszár László (Karbona). Csapat- verseny: 3. Salgótarjáni HKE, 6. Vitalitás SE, 22. Karbona. SuperCross-értékelés A n. SuperCross-sorozat a sportág közelmúltbeli hazai történetében eddig még nem látott mennyiségű versenyzőt tudott megszólítani. A kázincbarcikai nyitó futamon 102-en, majd az azt követő salgótarjánin rekord létszámban, 118-an álltak rajthoz. A kedv némileg alábbhagyott a borongós idő beköszöntével, hiszen Ózdon november második felében „csak” 95 versenyzőt üdvözölhettek, de aztán újfent 108 fős létszámmal (ahol már szlovák krosszosok is emelték az esemény rangját) került megrendezésre a balassagyarmati Palóc Cross. A záró futamon már sokan nem vettek részt, akik nem voltak érdekeltek az összetettben, de még így is 91 indulót regisztráltak, a lezárt összetett eredménylistán pedig 197 krosszos neve szerepel. A mezőny harmada a szezon mind az öt, de legalább négy versenyén részt vett, a mezőny fele pedig (tehát közel száz sportoló) három versenyt, vagy attól többet teljesített. A SuperCross-sorozat hiánypótló célzattal lett életre keltve a 2010/2011-es szezonban, a minőségi versenyekre való igényt pedig jól jelzik a fenti számok. Pedig a sorozatba tömörülő csapatok (Kerékpár Klub Kazincbarcika, Salgótarjáni HKE, Ózdi KE, Vitalitás SE, Guriga Bringa Kerekegyháza KE) nem mutatnak semmi különlegeset, a lehetőségekhez mérten csupán megteremtik a kulturált és megfelelő színvonalon megszervezett versenyzési lehetőséget Egy újabb olyan kezdeményezéssel állunk tehát szemben, melynek két nógrádi egyesület is alapítója volt, hozzátéve ezzel egy újabb adagot a kerékpársport hazai előmeneteléhez.