Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-20 / 17. szám
10 SPORTTURMIX Sorsoltak röplabda. Az Európai Röplabda Szövetség Luxemburgban, 14 nemzeti szövetség részvételével összeállította az idei Európa-liga menetrendjét és kisorsolta a csoportbeosztásokat A férfiaknál ösz- szesen tíz csapat szerepel két ötös csoportra osztva; négycsapatos, körmérkőzéses tornákon vesznek részt, oly módon, hogy egy csapat az ötből szabadnapos lesz. Ami a hölgyek versenyét illeti - amelyben a magyar női válogatott is érintett - a tizenkét résztvevő csapatot három darab négyes csoportba sorsolták. A csoportmérkőzéseket júniusban rendezik meg, ezalatt négy kört játszanak minden csoportban, a négyes döntő helyszínéül pedig Karlovy Varyt jelölték ki. Nők. A-csoport: Szerbia, Spanyolország, Románia, Magyarország. BesöpörtTörökország, Franciaország, Bulgária, Svájc. C- csoport■ Hollandia, Csehország, Izrael, Görögország. Férfiak. A-cso- port: Szlovákia, Spanyolország, Görögország, Izrael, Dánia. B- csoport: Csehország, Törökország, Hollandia, Románia, Ausztria. Versenyprogram futsal Kaposváron rendezték meg az V-VI. korcsoportos futsal teremlabdarúgó-diákolimpia döntőjét A selejtezőket követően az igen nagyszámú csapatok közül a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola (felkészítő: Oláh Sándor) beverekedte magát az ország legjobbjai közé, ahol holtversenyben a 17-20. helyen zártak. Az V-VI. korcsoportban a Kazincbarcika lett az első, megelőzve a Tatabánya és a Budapest IX. kér. csapatát Lehet nevezni sírÁJFirrÁs. Az MTFSZ Sítájfutó Bizottsága megbízásából a Hegyi Sport Szentendre egyesülete január 29-én Mátraszentimrái rendezi meg a sprint és váltó magyar bajnokságot Nevezési határidő január 24., kedd. Nevezni lehet e-mail- ben: benedek.kiacz@gmail.com, illetve sms-n: 06-70-3334610. A verseny nyílt, bárki részt vehet rajta, de mindenki saját felelősségére indul. Az egyéni bajnoki kategóriák legjobb három magyar állampolgárságú versenyzője magyarbajnoki érem díjazásban részesül, amennyiben a kategóriában legalább négy honi versenyző eredményesen fejezi be a versenyt. A balassagyarmati utánpótláscsapatok a korábbi évek sikerei után, az elmúlt év őszén is remekül szerepeltek a nemzeti bajnokság második osztályában. A 13 és 15 évesek csoportjukban egyaránt őszi bajnokok lettek, a 17 évesek az ötödik, míg a 19 évesek a 4. helyen zárták az őszt. Értékelő sorozatunkban az U15 évesek után az U19-es csapatról, Cserni István edzőt kérdeztük. 4. BSE-Palóc Farkasok 13 9 0 4 . 55-21 27- Mik voltak a célok?- Mint minden évben a korosztályváltáskor, az egyik legfontosabb feladat a felkerülő U17-es játékosok beépítése a csapatba. Mivel az 1993-94 es korosztályból naMindent bele Újvárosban is! kosárlabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 13. forduló ____________________SPORTTUKOR____________________ Id ei első bajnoki mérkőzésén alaposan megszenvedett a két pontért a szívós bajai gárda ellenállását csupán a végjátékban megtörő SKSE, melyre pénteken - papíron legalábbis - jóval könnyebb feladat vár a várakozás alatt teljesítő Tiszaújváros otthonában. Sebők Tamásék (fehér mezben) ezúttal kevesebb küszködés árán hoznák a kÖteleZŐt FOTÓ: HŰVÖS! CSABA A toma legjobb centere lett H. P. Tiszaújvárosi-Tisza Tv Phoenix KK - Konecranes-Salgótarjáni KSE Tiszaújváros, péntek, 18 óra. Dávid Krisztián, a salgótarjáni egyesület elnöke: - A tiszaújvárosi együttestől én magam jóval többet vártam ebben a szezonban, hiszen NB I/B-s szinten kimondottan erős kerettel rendelkezik soros ellenfelünk. A statisztikai mutatók alapján nincs igazán kiemelkedő egyéniségük, ha viszont a fizikai paramétereket is nézzük, akkor van egy, az egész magyar mezőnyből kiemelkedő kosarasuk, a 224 cm magas Micsics személyében. Szerencsére a szerb fiú termetéhez még nem társul a mi centereinkéhez hasonló játéktudás, így véleményem szerint minden esélyünk megvan a semlegesítésére. Salgótarjáni mérkőzésünkön nem igazán jött ki nekik a lépés, mára azonban biztosan sokkal jobröplabda. Már megírtuk, az egyik legrangosabb utánpótlás tornán vett részt a magyar KRA leány csapata január elején Olaszországban. 97 csapat, 6 kategóriában, 20 csarnokban játszott három napon keresztül. A Központi Röplabda Akadémia csapata a csoportmecs- cseket megnyerve az első helyen végzett, így bekerült a Top 12-be. Majd azon is végig menetelve, fantasztikus játékkal a döntőig jutottak. A versenyen a szervezők két magyar leányt választottak a legjobbnak. Gyimes Zsófi lett a torna legjobb centere. Vele beszélgettünk.- Hogy éreztétek magatokat kinn?- Nagyon jól. Izgalmasak völgyön kevés játékos maradt, így próbáltunk tehetségeket felkutatni, volt játékosainkat visszahozni. így került hozzánk vissza Nagy Gergő Vácról, és igazoltuk le Hatala Balázst Ipolyszögről. Legfontosabb célunk a korosztályos csapat felépítése mellett azon játékosok további fejlődésének biztosítása, akik képességeik alapján a felnőttcsapathoz kerülhetnek, esetleg valamelyik jobb feltételekkel rendelkező egyesülethez igazolhatnának.-Milyen volt a gyerekek felkészülése, hogyan sikerült elképzeléseid megvalósítása?- A nyári felkészülés során a tanítási szünetet kihasználva naban összeálltak, s valamennyire talán minket is kiismertek. Nehezebb mérkőzésre számítok tehát, mint ősszel, de remélhetőleg így sem kell majd any- nyit erőlködnünk, mint legutóbb a Baja ellen. Egyáltalán nem becsüljük le a tiszaújváro- siakat, ezért mindent beleadva megpróbálunk egy magabiztos teljesítményt nyújtani. Ennek pedig elégnek kell lennie a két pont begyűjtésére. Nem közölt eredmény a 12. fordulóból: Nagykőrösi Sólymok KE - Óbudai Kaszások 97-78. A bajnokság állása 1. Eger 11 9 2 883-673 0.910 2. MTK Törökb. 10 8 2 895-718 0.900 3. Salgótarján 10 8 2 813-675 0.900 4. Kecskeméti F. 10 7 3 820-719 0.850 5. Nagykőrös 11 6 5 858-816 0.773 6. Baja 11 6 5 811-848 0.773 7. Vásárhely 11 5 6 819-838 0.727 8. DEAC 11 4 7 782-849 0.682 9. Tiszaújváros 11 4 7 754-866 0.682 10. Óbudai K. 11 2 9 786-878 0.591 11. Szerencs 11 0 11 658-999 0.500 tak a meccsek és az egész esemény fenomenális volt. Az ellátás is, a szállás pedig különösen jó és kényelmes volt.- Nehezek voltak a meccsek?- Az első csoportban nagyon jókat fogtunk ki, ott még viszonylag könnyebb meccsek voltak. Aztán bejutottunk ez első tizenkettőbe, ahol másodikként rangsoroltak bennünket. Mivel a 7. és 11. helyen állókkal játszottunk, így még azok sem voltak túl nehéz meccsek. Aztán a döntőbe jutás már izgalmasabb volt, ahol egy nagyon jó ellenféllel játszottunk.- Milyen volt a döntő?- Nehéz elmondani. Egyrészt izgultunk, másrészt átkerültünk egy teljesen más, nagyobb terembe. Ennyi néző előtt még sosem játszottunk, gyón sokat és nagyon keményen dolgoztunk, mivel a felnőttcsapattal együtt csináltuk végig a felkészülést Mohácsi László kollégámmal nem kíméltük a játékosokat. Örömteli volt, hogy a többségük becsülettel végigdolgozta a hathetes felkészülést- Hogyan értékeled a csapat őszi teljesítményét, mely mérkőzéseket emelnéd ki?- Alapvetően elégedett is lehetnék, ha nem lett volna két kimondottan gyengére sikerült mérkőzésünk az SBTC és a Hl. Kerület ellen. Ezeken a mérkőzéseken nemcsak játékban, hanem mentálisan is teljes csődöt mondtunk. Terméúgyhogy valószínűleg ezek mind hatással voltak ránk. Ha nem izgultunk volna emiatt annyira, szerintem meg is tudtuk volna verni őket.- Huszonnégy csapatból bejutottatok a döntőbe. Ez igazi csapatmunka volt. Ekkora összhang van a csapaton belül?- Igen, nagyon szeretjük egymást. Egy másik csapatnál kezdtem, de ott csak rövid ideig voltam, majd átkerültem a KRA-ba, úgyhogy mondhatni szinte ott kezdtem. Már 2007 óta vagyok ott, és nagyon szeretem. Jól összeszoktunk.- Mi a következő nagy megmérettetés?- Folyamatosan edzünk, készülünk az országosra. Aztán majd meglátjuk, hogy a nyár hogyan alakul. szetesen ebben nagy részben benne van az én felelősségem is. A többi találkozón megfelelő teljesítményt nyújtottak fiataljaink, és volt két kiemelkedően jó színvonalú mérkőzésünk a Budafok és a Gázművek ellen idegenben. A csapatnak taktikai fegyelemben, akarati tényezőkben van mit fejlődnie. Játékügyességben, kombina- ti'v megoldásokban viszont egy- szer-kétszer még engem is megleptek néhány találkozón a fiúk.- Egyénileg voltak kiemelkedő teljesítmények?- Igazán kiegyensúlyozott teljesítményt egyetlen játékosom sem nyújtott, így maradéktalanul senDöntetlen a spanyolokkal kézilabda. A magyar férfi kézilabda-válogatott az orosz csapat után - Császár Gábor időntúli hétméteresével - a vb-bronzér- mes spanyol együttessel is döntetlent (24-24) játszott a szerbiai Európa-bajnokságon, az újvidéki csoport szerdai, 2. fordulójában, és ezzel komoly lépést tett a középdöntőbe jutás felé, ahová az első három helyezett jut tovább. A magyarok négy év után szereztek ismét pontot a spanyolok ellen. Pénteken az olimpiai, világ- és Európa-bajnok franciák következnek. C-csoport (Újvidék), 2. forduló: Magyarország - Spanyolország 24-24 (12-11), Franciaország - Oroszország 28-24 (16-11). Az állás: 1. Spanyolország 3 pont, 2. Franciaország 2 (54-53), 3. Magyarország 2 (55-55), 4. Oroszország 1. kivel sem vagyok elégedett. A kapuban Marót Attilának voltak nagyon jó mérkőzései. A védelemben Mezei Gábor és Magos Márton nyújtott jó teljesítményt Középpályán Molnár Krisztián sokat fejlődött, bár néha még egy kicsit öncélú a játéka, meg kell tanulnia a csapat érdekeit előtérbe helyezni. Erősségünk volt még Nagy Gergő játéka. Örülök, hogy visszajött Vácról, és ha keményen dolgozik, akkor beválthatja azt az ígéretet, amit tehetsége alapján mindig is vártunk tőle. Elöl megemlíteném Bódis Martin és Hodúr Gergő gólerős játékát- Kik alkották az őszi keretet? 2012. JANUÁR 20., PÉNTEK A továbbjutás a tét teremlabdarúgás. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban pénteken a hatodik játéknap mérkőzéseivel folytatódnak a megyeszékhely hagyományos téli terem-labdarúgóbajnoksá- gának küzdelmei. A három profi találkozó közül ezúttal kettő is igen komoly téttel bír: a Spe- ciál-X csapatának mindenképpen győznie kell a középdöntőbe jutáshoz az eddig még pontot sem szerző La-Ver ellen, míg a Rallye és a Pole-Trade ki-ki mérkőzésen döntenek a legjobb hatba kerülésről. Az amatőrök B- csoportjában a TMRSZ Hársmetáll és a Salgó Center Coop-Áfész csapatai számára egy győzelem már biztosan elődöntőt érhet, míg a KSII. és a Főiskola együtteseinek reményeik életben tartásához lenne nélkülözhetetlen a három pont begyűjtése. A program. Január 20. péntek, 15.30 óra: La-Ver - Speciál-X. 16.20 óra: TMRSZ Hársmetáll - Salgó Center Coop-Áfész. 17.45 óra: Euro 26 - Fa-Héj. 18.30 óra: KS II. - Főiskola. 19.20 óra: Rallyé - Polc-Trade. Bajnokesélyes ellenfél futsal. A másodosztályú férfi futsalbajnokság idei mérkőzéssorozatát hétfőn hazai vereséggel nyitó Salgótarjáni VSE pénteken a bajnoki címre áhítozó Dunakeszi Kinizsi otthonában vendégszerepei. Az este fél kilenckor kezdődő találkozó egyértelmű esélyese a korábbi nagypályás, és futsalválo- gatottak mellett a Miniszterelnöki Hivatal számos munkatársát is felvonultató házigazda, míg Homyák János legénységének célja ezúttal leginkább a tisztes helytállás lehet. Évadnyitó értekezlet tájfutás. A néhány éve az ország legjobb tájfutó-egyesületei közé került Bodnár Benedek által elnökölt Salgótarjáni Domyay SE, ma délután 16 órakor Salgótarjánban évértékelő, évnyitó ülésre készülődik, ugyanis a tarjáni tájfutók hivatalosan ettől naptól kezdődően vehetik birtokukba az őszön felújított tóstrandi sportpályán lévő klubház egyik földszinti részét. Az avatást követően Sramkó Tibor szakosztály- vezető értékeli a Domyay tájfutóinak az elmúlt évi eredményeit, majd szó lesz az idei év versenyterveiről is.- Mezei Gábor, Urbányi Krisztián, Tóth Attila, Matus Rajmund, Nagy Martin, Bódis Martin, Hodúr Gergő, Striho Zsolt, Hegedűs Máté, Cserni István, Marót Attila, Doman Gergő, Nagy Gergő, Strehó István, Hatala Balázs, Molnár Krisztián, Kalmár Kristóf, Magos Márton, Gálik Gergő, Havjár Zoltán, Pintér Bence és Tátrai Ádám.- Milyen elvárásokat támasztasz a gyerekek elé tavasszal?- Ha együtt marad a csapat és a játékosok megfelelő alázattal, komolysággal vennék ezt a játékot, akkor harcban lehetnénk a dobogóért Ha ez nem így lesz, akkor a csak futottak még kategóriába fogunk tartozni. Egyénileg benne lenne négy-öt játékosban, hogy feljebb lépjenek, de ehhez tudomásul kellene venni végre, hogy ez csak nagyon komoly szemléletváltás és kemény munka árán sikerülhet Kanyó Ferenc Harcban lehetnek a dobogóért labdarúgás Országos ifjúsági bajnokság, II. osztály, Közép B-csoport, U19 - BSE-Palóc Farkasok