Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-16 / 13. szám
4 2012. JANUÁR 16., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE (Folytatás az 1. oldalról.) és megemlékezzenek a háborúkban elesett hősökről. - Az a nép, amely megtagadja a múltját, elveszíti létjogosultságát a jövő nemzetei sorában. Aki pedig őseit tagadja meg, az elkótyavetyéli utódai tiszteletét - hívta föl a figyelmet a polgármester. Révay Endre azt is elmondta, hogy csak az a hős, aki jelleme szerint cselekszik, akkor is, ha sorsa mást követel tőle.- A hősök napja emlékünnepségünk jelentőségére mutat rá, hogy ez az ünnep Is hozzájárul, a magyar ifjúság erkölcsi neveléséhez. Szent kötelességünk hőseink sírját rendben tartani, emlékezni azokra a magyarokra, akik vérüket ontották a hazáért - hangsúlyozta a polgármester. Az ünnepi beszédet követően, rövid műsorral tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. A helyi fiatalok verssel és prózai gondolatokkal emelték az esemény fényét. A megemlékezés koszorúját, elsőként dr. Turi- Kovács Béla, országgyűlés képviselő, a Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetségpárt elnöke és Szita Ferenc, a párt megyei elnökségi tagja helyezte el. De koszorút helyezett el Juhász István nyugállományú rendőrezredes, a Rendvédő Szervek Nyugállományú Egyesületének (RENYUBE) elnöke; Csank István Csaba, a MATASZ megyei elnöke; Tóth Tibor alezredes és Kovács Gábor ezredes is. Dr. Havasi Zoltán rendőrtábornok és Ponyi Béla rendőrezredes, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság képviselőjeként, míg Szép Tamás százados a salgótarjáni III. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetőjeként helyezett el koszorút. A község önkormányzatának nevében Révay Endre polgármester, Lórik Ildikó körjegyző és Somoskői Zoltánná a község alpolgármestere helyezte el a megemlékezés virágait. Hogyan tovább Főiskola...? Hogyan tovább közgazdászképzés? Salgótarján. A 2012/2013-as tanévhez kapcsolódó felvételi keretszámokról január elején döntött a kormány. Az üzleti, illetve közgazdászképzés iránt érdeklődő fiatalok megdöbbenve tapasztalhatták, hogy a tavalyi 4900 fős úgynevezett államilag finanszírozott keretszámot 250 főre csökkentette a rendelet! Mit is jelent ez egy nógrádi, egy balassagyarmati vagy térségében élő, és a közgazdászképzés iránt érdeklődő számára? Gyakorlatilag nincs esélye arra, hogy amennyiben továbbra is kitart az elképzelése mellett, akkor költségtérítés („köznyelven tandíj”) fizetése nélkül lehet belőle jó pénzügyes, számvite- les vagy akár turisztikai illetve kereskedelmi szakember. Valószínűleg ezt a kevés helyet azok kaphatják meg, akiknek az emelt szintű érettségi eredményük közel 100 százalék lesz a felvételi tárgyakból, illetve több nyelvvizsgával rendelkeznek. Sajnos a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a vidéki diákok ezekkel a mutatókkal - az ismert szociális, társadalmi-gazdasági viszonyok miatt, amelyek a térségünket jellemzik - elvétve rendelkeznek. Ez nem a diákok, illetve a szüleik hibája, egyszerűen egy terület fejlettsége meghatározza a családok helyzetét, ezáltal a gyermekeik lehetőségeit! A kérdés ezután az, vajon érdemes-e ezután közgazdász hallgatónak lenni? A válasz igen ösz- szetett. Figyelembe kell venni, hogy a közgazdászdiploma önmagában jó elhelyezkedési lehetőséget biztosít, más oklevelekhez képest még napjainkban is. Számos tarjáni „PSZF”-es hallgató most még végzős diákként már munka- viszonnyal rendelkezik. Csak néhány egészen friss példa: két hallgató a KPMG-nél dolgozik, egy Salgótarjánban a területfejlesztési ügynökségnél kapott állást. A Bombardier számviteli részlegébe szintén most került be egy végzős diák. A válság egyszer elmúlik és helyre áll a gazdaság normális működése. (Ha meg nem így történik, akkor már régen rossz...) Talán azok a Fiatalok, akik most bekerülnek a felsőoktatásba, 3-4 év múlva egy felfelé ívelő tendenciával találkoznak - valódi esélyekkel. Különösen értékes a piacon a pénzügy és számvitel diploma, de a gazdaságinformatika is keresett oklevél. De nem csak a munkaerő-piaci kereslet megfelelő, hanem a megszerezhető jövedelem is. Ha az elhatározás komoly a közgazdász diploma irányába, akkor a következő lépés: egy jó nevű intézményt keresni. Közel 40 helyen képeznek közgazdászokat hazánkban. Ez kétségkívül sok! Kiváló hírnévvel bíró intézményt kell keresni, amelynek diplomája jó ajánlólevél a munkaerőpiacon. És ha már az ember fizet, fizessen minőségi „áruért”! Tény a BGF-es diploma, „PSZF”- es diploma nyerő a piacon! Elég csak azt megnézni, hogy mi a véleményük a fejvadászoknak vagy a munkaadóknak a diplomákról! És ez a fontos, ez a lényeges mutató: a munkaerőpiac ítélete, hogy a diplomásból ne legyen diplomás munkanélküli, képzettségének, tudásának megfelelő munkahelyet tudjon találni. És érdemes bizony számolni! A családok számára nem mellékes mutató az sem, hogy mennyi költségtérítést kell kifizetni? A Salgótarjáni Intézetében 150 000 forint lesz egy félév költsége. Számos - főleg fővárosi intézményben - jóval magasabbak ezek, bizony a 200 000 forintot is meghaladhatja. Ez egy félévben minimum 50 000 forint különbség, 7 féléves tanulmány alatt 350 000 forint! A BGF egy jó „brand” a közgazdászképzésben, de egy BGF- es diplomáért nem is szükséges - a több tekintetben - jóval drágábbnak számító főváros valamelyik felsőoktatási intézményében tanulni. De a számolást érdemes folytatni! Hiszen nemFranciaországi, kis hegyvidéki szállodába érkezik egy orosz turista és megkérdezi van-e üres szoba kiadó, majd letesz egy 100 euróst a pultra. A szálloda tulajdonosa megörült, mert mostanában igen pangott az üzlet és a legjobb szoba kulcsát adta a vendégnek, aki el is indult fölfele a lépcsőn, hogy elfoglalja a szobáját. A tulaj fogta a 100 euróst, átrohant a henteshez, kifizetni az előző heti adósságát és visz- szament a szállodába. A hentes fogta a 100 eurót és elrohant a gazdához, hogy kifizesse a hitelbe kért disznót és visszament a boltjába. csak a „tandíj” a tanulás költsége. Egy pesti albérlet, a közlekedési bérlet, adott esetben az internet-szolgáltatás ára stb. stb. stb. Bizony akár 1-2 milliót is spórolhat az a hallgató, aki ügyesen választ intézményt. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézete várja azokat a leendő hallgatókat - nappali és levelező képzésen egyaránt - akik eléggé elszántak ahhoz, hogy minőségi diplomát szerezzenek. A hallgatónk tanulmányait számos főiskolai ösztöndíj lehetőségével A gazda rohant Jennyhez, a helyi örömlányhoz, hogy kifizesse annak szolgálatait és ment vissza a farmjára. Jenny rohant a szállodába, hogy kifizesse a múlt héten kivett szobák árait és letette a 100 euróst a pultra. Ebben a pillanatban jön le a lépcsőn és megy a pulthoz az orosz turista, ahol közli, hogy a felkínált szoba nem felel meg, kéri vissza a 100 euróst, s ezzel távozott. Tulajdonképpen senki nem csinált semmit, és mégis mindenki kifizette az adósságát. Na ennyit a közgazdaságtanról és a gazdasági válságról... igyekszünk megkönnyíteni a jövőben. Erről részletesen olvasható a főiskola honlapján: www.pszfs.hu. De ha egyéb kérdése lenne, szeretettel várjuk személyesen is a főiskolán. Ahogy egyik'szlogenünk hangzik: „Ugorj be hozzánk!” Körbetartozás - közgazdasági tanmese