Nógrád Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-12 / 10. szám
2012. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR „Megint jó volt salgótarjáninak lenni" KOSÁRLABDA A Hepp Kupa-győztes SKSE trénere szerint csapata még korántsem játszott tudása maximumán Mindkét másodosztályú csoport listavezetőjét legyőzve tartotta otthon a dr. Hepp Ferenc amatőr kupa serlegét a Konecranes-Salgótarjáni KSE NB J/B-s férfi kosárlabdacsapata, amely a hét végén a sportág helyi történetének első diadalát aratta országos kiírású versenysorozatban. A nagy sikerű négyes döntő eseményeit, tanulságait Dániel Tamás szakmai vezető segítségével elevenítettük föl. H.P.- Mi volt ön számára a hét vége legnagyobb pozitívuma?- Nagyon jó, felemelő érzés volt vasárnap látni azt a rengeteg boldog salgótarjáni arcot Ebben a városban annyira vágynak az emberek a sikerre, arra, hogy egy kicsit jobb életünk legyen, hogy az valami hihetetlen. Megtisztelő, hogy mi lehettünk most azok, akik megajándékoztuk az itt élőket egy ilyen élménnyel. Nagyon készültünk erre a viadalra, ami gondolom látszott is a csapaton. Számomra egyébként leginkább a Kanizsa elleni döntő volt fontos, mert bármily furcsa, annak ellenére, hogy a bajnoki mérkőzésen, ha csak néhány ponttal is, de vereséget szenvedtünk az egriektől, tőlük abszolút nem tartottam. Már a mérkőzés előtt elmondtam, hogy azt a meccset nem az Eger nyerte meg, hanem mi veszítettük el. Most azonban a kezdeti merevség után könnyebben, magától érthetődőbben tudtuk érvényesíteni minden poszton meglévő előnyünket- A félidő hajrájában néhány magáról megfeledkezett hazai néző agresszív viselkedése miatt az öltözőbe vonuló egriek viszont egyértelműen megkérdőjelezik - legalább is ilyen arányban - győzelmük jogosságát; mondván a mérkőzés az említett sajnálatos incidenst követő en gyakoríatilag minden sportérté két elveszítette.- Számunkra a legfájóbb, hogy egy kellemetlen intermezzo lehetőséget ad az egrieknek, hogy félremagyarázzák a pályán történteket Aki ott volt, és látta a meccset, az tudja, hogy olyan lendületben voltunk, amit már nem tudtak volna megállítani. A kényszerszünet inkább nekünk tett rosszat, lemerevedtünk, kiestünk a ritmusból, de így is nagyon magabiztosan hoztuk a mérkőzést Az atrocitással kapcsolatban most is hangsúTamás az oldalvonalon kiszaladva mentett meg egy labdát, majd a lendület miatt átugrott az egri kis- padon és a falnál tartózkodó hazai vezetőknél állt meg. Ellökte magát a bordásfaltól, hogy visszatérjen a pályára, mire Orosz Béla technikai vezető nemes egyszerűséggel utánarúgott. Nem érte el, és hála istennek nagyon kevesen látták a mozdulatát. Éppen ezért, én sem csináltam belőle ügyet, hisz' mi a mérkőzéssel foglalkoztunk. Ez a zést sem kaptunk, a rendezvény közelébe sem jött a városi tévé, ellenben Egerből, Budapestről, Sopronból és Nagykanizsáról is érkeztek televíziós stábok, akiknek fontos volt ez a rendezvény. Szerintem ez már minősíthetetlen, és igazán nem is akarom kommentálni, de azt kívánom, hogy a továbbiakban is csak koszorúzásokat vegyenek föl, mert az talán nem haladja meg a képességeiket. Hartvich Tamásékat a keleti listavezető egriek (sötét mezben Krasznai Tibor) sem tudták meggátolni első országos kupasikerük megszerzésében lyozom, hogy hiba volt a néhány szurkoló részéről, hogy bedőltek az egri provokációnak. Hazugság ugyanis, hogy a hevesiek semmit sem tettek azért, hogy ez így alakuljon. Erdei Ádám például végig mutogatott, köpködött, trágár kifejezéseket kiabált a játékosaink, szurkolóink felé, s ugyanígy viselkedett Váczi Péter edző is. A csapatuk fölött ülő vezetők és szurkolók szintén mindent megtettek azért, hogy legyen balhé, mégpedig nem is először, amire példát is tudok mondani. A december 17-i mérkőzésen történt, hogy Kocsis mentalitás érződött rajtuk a szombat esti elődöntő alatt is. Úgy gondolom tehát, hogy ők is konyákig benne voltak a balhéban, amit mondom még egyszer, nagyon sajnálok, mert egy sokkal simább győzelemtől fosztott meg minket. De ha már a negatívumoknál tartunk, akkor még egy dolog. A múlt hét elején megkerestük a Tarjáni TV vezetőjét, és kértük, hogy vegyék föl a mérkőzéseinket. Azt is fölajánlottam, hogy ha ennek valamilyen anyagi vonzata van, akkor arról is beszélhetünk. A mai napig semmilyen visszajelés a nyugaton éllovas kanizsaiak FOTÓ: HÜVÖSI CSABA- Ennyi negatívum után talán térjünk is vissza a pozitív dolgokhoz, annál is inkább, mivel a legtöbben azért segítőén álltak az eseményhez Kikvoltakazok, akiknek a támogatása nélkül nem jöhetett volna létre ez a nagyszerű rendezvény?- Elsőként Omaszta Zoltánt és Szabó Pétert kell kiemelnem, akik megkerestek minket, és felajánlották segítségüket Ugyanígy említhetném azonban Galcsik Tamást, Saxinger Csabát, Nagy Gábort, Pusztáné Belinyák Ágnest, dr. Gaál Zoltánt, vagy Tóth Zénót, de a sor nyilván még folytatható. A döntő előtt egyébként telefonon beszéltem Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester asszonnyal is, aki jelezte, hogy szabadságon van, ezért nem tud rész venni az eseményen, de gratulál a csapatnak. Én bízom abban, hogy a már korábban hozzá eljuttatott megkeresésre is választ kapunk, amiben én kértem, hogy ha nekünk sikerül az első országos kupát megnyerni Salgótarjánnak, akkor ezt anyagilag is ismerje el a város vezetése. Nem tudom elképzelni, hogy erre nemet mondana polgár- mester asszony.- A maguk részéről végül is mindent megtettek, hiszen az Eger eile ni sikert követően, másnap este az idény eddigi részében szinte megállíthatatlan Kanizsa KK csapatát is fölöttébb magabiztosan legyőzve elhódították a Hepp Kupa sertegét Számított ilyen fölényes diadalra a fináléban?- A döntőbeli ellenfelünket, mint csapat nem nagyon ismertük, de nagyon imponáló eredményekkel érkeztek Salgótarjánba. Én azt tartottam a legfontosabbnak, hogy ha lehet, akkor a saját stílusunkat, akaratunkat erőltessük rájuk. Az elején még döcögött a gépezet, de az első negyed végétől nagyrészt az érvényesült a pályán, amit mi akartunk. Már volt egy-egy klasszisteljesítmény is a részünkről, de még közel sem játszottunk úgy, ahogy valóban tudunk. Abban is biztos vagyok, hogy ez a Kanizsa is jóval többre képes annál, mint amit most mutatott. Éppen ezért nagyon fontos időszak előtt állunk, hisz' most jön az a bajnoki sorozat, ahol mintegy két és fél hónap alatt el kell jutnunk arra a szintre, hogy a rájátszásban valóban tudásszintűnknek megfelelően teljesíthessünk. A játékosállományban már igazán nagy változásokat nem tervezünk, de azt még szeretnénk elérni, hogy Gorszkijt és Tarabust egyszerre tudjuk játszatni, ületve boldog lennék, ha legalább a bajnokság végére a térdműtétéből lábadozó Ughy Albertre is számíthatnék. Emlékeztető Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa, négyes döntő, Salgótarján Elődöntő Soproni MAFC-NYME - Kanizsa KK-DKG-EAST 66-81 Konecranes-Salgótarjáni KSE- EKF-Eger-Hész 88-65 3. helyért Soproni MAFC-NYME - EKF-Eger-Hész 55-60 Döntő Konecranes-Salgótarjáni KSE- Kanizsa KK-DKG-EAST 79-60 Végeredmény 1. Konecranes-Salgótarjáni KSE (Godena Ferenc, Jaroszlav Gorszkij, Hartvich Tamás, Kiss Károly, Kocsis Tamás, Likár Péter, Sebők Tamás, Stork Dávid, Surmann Gábor, Surmann Péter, Szabó Zoltán, Volzovár Tamás, edző: Dániel Tamás), 2. Kanizsa KK-DKG-EAST, 3. EKF- Eger-Hész, 4. Soproni MAFC- NYME.- Melyek az előttünk álló hetek legfontosabb feladatai?- A hét végén folytatódik a bajnokság, ahol nem lehet más célunk, mint hogy az alapszakaszban hátralévő összes mérkőzésünket megnyerjük és keleti elsőként várhassuk a rájátszást. A Magyar Kupában a Falcot fogadjuk, mégpedig az egyeztetések alapján január 25-én, szerdán 19 órától. Szeretnénk egy jó meccset játszani az A-csopört egyik legjobb passzban lévő gárdájával és szeretnénk kiszolgálni a reményeink szerint szép számú közönséget. Előtte azonban két bajnoki találkozónk lesz: szombaton a Baját fogadjuk, amellyel szemben ugye szintén van törlesztenivalónk, illetve 20- án, pénteken Tiszaújvárosba utazunk. Végezetül még egyszer köszönöm mindenkinek a segítséget, a biztatást, a szurkolást, a gratulációkat. Sokan mondták, hogy ezen az estén végre megint jó volt salgótarjáninak lenni. Miért verekednek a hokisok? A sport egyik legnagyobb rejtélye, hogy miért tűrik el a verekedést a jégkorongban. A sportág történészei szerint senki sem tudja, pontosan mikor dőlt el - a miértről már nem is szólva - hogy ebben a játékban nem számít büntetendőnek a csihi-puhi, míg más erőszakos ütközésektől jellemzett sportágakban, mint például a rögbiben és az amerikai futballban, viszont igen. Adam Gopnik, a The New Yorker című hetilap szerzője azonban most előállt egy elmélettel, amely megpróbálja megmagyarázni, hogy miként vált a küzdelem és a csetepaté a hoki örökletes tartozékává. Gopnik a XIX. század végének Montrealjára vezeti vissza az erőszakot, arra a városra, ahonnan a jégkorong mint szervezett sport származik, és ahol különböző etnikai csoportok rivális klubokat alakítottak. A szerző, aki Montrealban nőtt fel, a legkreatívabb sportnak tartja a hokit, de egyben „a leginkább nemzetségekhez kötődőnek is, amelyben a legjobban érvényesülnek a sértés és megtorlás brutális törzsi szabályai”. A „miért van így?” kérdés kulcsát szerinte a Montreal zászlaját díszítő liliomban, rózsában, lóherében és bogáncsban - a Kanada lakosságának zömét alkotó négy nemzetiség jelképeiben - kell keresni, pontosabban az etnikai alapú „bandaháború” örökségében. Az első szervezett jégkorongmeccseket 1875-ben téli sport után néző angol-kanadai rögbisek játszották. Körülbelül az első húsz évben a játékosok zöme a montreali angol és skót elitből került ki. A francia kanadaiak az 1890-es években csatlakoztak hozzájuk, miután a québeci katolikus egyház enyhített sportellenes álláspontján. A montreali írek, lévén angolul beszélő katolikusok, egyfajta köztes álláspontot képviseltek a protestáns angol és skót elit, valamint a katolikus francia többség között. Mindnyájuknak megvoltak a saját hokiklubjaik, amelyek közül néhánynak a neve rá lett vésve a Stanley-kupára is. A Montreal zászlaján magukat bogánccsal képviseltető skótoké volt a Victorias, a rózsával jelzett angoloké a Montreal Amateur Athletic Association, a lóherét jelképnek használó íreké a Shamrocks, a li- liomos franciáké pedig a National és a Montagnards. A Shamrocks gyakran szövetséget kötött a francia klubokkal az angolok és a skótok ellen, amikor azt kellett eldönteni, hogy kik kerülhetnek be a felsőbb ligákba. A jégkorong keletkezésének etnikai vonatkozásaira először Michel Vigneault történész hívta fel a figyelmet 2001 Tien, amikor a québeci Laval Egyetemen megvédte doktori címét. Gopnik az ő téziseiből kiindulva a korai hokit részben a fagyos utcákon űzött improvizációs játéknak, részben rong sok erőszakos incidensét, jégen játszott, a futball elemeit is tény, hogy a kezdetek kezdetén vatartalmazó, nagy sebességű brutá- lójában ritka volt a játékosok közlis rögbinek nevezi. Bár feltevése ti tényleges ökölharc. Mint Bili megmagyarázza a korai jégko- Fitsell, a Nemzetközi Jégkorongkutató Társaság (Society for International Hockey Research) alapító elnöke megállapította, „az eredeti játékhoz nem tartozott hozzá az adok- kapok”. Ő éveket töltött a XIX. századi újságbeszámolók tanulmányozásával: azokban gyakran esett szó erőszakos játékról, a bottal ütésről, vadságról és szidalmazásról, de egyértelmű közlés arról, hogy a játékosok összeverekedtek egymással ritkán fordul elő A csetepaté a hoki örökletes tartozéka? bennük. A jelenleg a montreali Québeci Egyetemen oktató Vigneault érdekesnek tartja Gopnik elméletét, de szerinte az túlságosan is leegyszerűsítő. Az okot talán a lacrosse- ban, az amerikai indiánok játékában kellene keresni, amely az 1860-as években a legnépszerűbb, legtöbb nézőt vonzó játék volt „A lacrosse-ban legendásan nagy verekedések voltak, és az akkori idők jégkorongozóinak a többsége egyben lacrosse-játékos is volt” - fedte fel. Az 1960-61-es NHL-bajnokság még csak minden ötödik mérkőzésén volt dirr-durr, számuk azonban folyamatosan nőtt, míg az 1987-88-as bajnoki idényben már mérkőzésenként átlagosan 1,3 verekedés fordult elő. Később az incidensek gyakorisága apadni kezdett, és jelenleg az észak-amerikai bajnokságban átlagban tíz mérkőzésre nyolc ökölharc jut. A csetepaték elleni szigorúbb szabályokat egyébként már évtizedek óta sürgetik, eddig nem sok eredménnyel.
