Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)
2862011-12-08 / 286. szám
2011. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 5 ff $A7TÓ V) TANUtÁJ A csodával volt határos Milyen érzés volt a Nógrádba írnom? Milyen érzés is volt? Egy olyan érzés, amely már szinte a csodával határos. Sok jó visszajelzést kaptam családomtól, ismerőseimtől. Sőt mi több, a nagyimnak könnybe lábadt a szeme, amikor az első cikkemet elolvasta. Nagyon örültem, mikor felajánlotta a tanár úr, hogy próbáljam meg. Erre a kérésre én igent mondtam és nem bántam meg. Végre kiderült, mihez értek. Nem azt mondom, hogy egy született Petőfi vagyok, de nem is egy analfabéta. Mivel írni és olvasni tudok. De a lényegre visszatérve, egy kicsit szomorú vagyok. Hisz ez az utolsó, viszont ez nem csak fájdalom, hanem öröm is egyben. Mert lehet ez a vég, de lehet, hogy ez a kezdet. Ezúttal szeretném megköszönni Farkas Gábor tanár úrnak, aki ajánlotta nekem, hogy próbáljam meg. Természetesen az újság szerkesztőinek is, azért, hogy megjelenhettek a cikkeim ebben a lapban. Az olvasóknak is, hogy elolvasták az írásaimat. ^ Végül szeretném a családomnak is megköszöni a sok, támogatást, mert édesanyámék| nélkül soha nem ^ ment volna. Rácz Dalma Madách Imre Őrizze, ápolja a sajtó a demokráciát! Rendkívül felemelő és jó érzés volt, az első „cikk” után, szinte el sem akartam hinni hogy ez az én írásom! Szüleim és testvéreim őszinte örömmel gratuláltak, majd folyamatosan várták hétről hétre írásom megjelenését. Édesül elismerést kaptam, baráti gratulációkat. Ez a média pedagógiai kurzus nagyon jó és tanulságos volt számomra, észre sem vettem hogy jobban és egyre megfontoltabban vetem papírra gondola taimat. Átgon- doltabbak a mon- ' dataim, önmagámmal szemMindent összevetve nagyon jó érzés volt a Nógrád Megyei Hírlappal együttműködni, s már sajnálom hogy vége lesz a Séta-rovatnak. Ami szintén megérintett az a felelősség, a kimondott szó lehet baráti és simogató, tisztelettudó és másokat megalázó, tiszta lélekkel és feldúltan kimondott. Ugyanez vonatkozik az újságokban, könyvekben leírt gondola- hogy kicsiny országunkban még sokszor sérül ez a szép eszme. Ezért fontos és szép hivatás az újságírás, kérem őket, hogy az írástudók felelősségével bátran álljanak ki a demokrácia mellett, s írják meg következetesen, ha valahol sérülnek az emberek jogai, nevezzék meg, akik megsértik emberségükben a gyengébbet és a kiszolgáltatottat, függetleMunka közben: Csizmadia Norbert, Koós Szabina, Hunyadi Alexandra (balról jobbra) anyám volt talán a legjobban „besózva” mert mindjárt megreklámozta az első cikktől kezdve, onnantól egyszerű volt a népszerűség. Kézről kézre járt a szomszédok között a Nógrád Megyei Hírlap de volt aki a sajátját olvasta, de rendkívül gyorsan elterjedt a híre lakóterületünkön, és jó benyomást keltett környezetemben. Nagyon sok ben is igényesebbé váltam, ha valamit meg kell fogalmazni. A tanulásban mindenképpen hasznosítani tudom az újonnan szerzett tapasztalataimat. Érthetőbben, tisztábban fogalmazom meg gondolataimat írásaimat, próbálom a lényegest a lényegtelentől elválasztani, s úgy vetni papírra, majd beírni a számítógépbe, s ez már nagy haladás számomra. tokra, s erről szólhat - gondolom - az írástudók felelőssége. Lehet, hogy ezért szeretek olvasni, különösen a meséket. Mert nemcsak az értelemhez, hanem a lélekhez is szólnak. Ezért jelentenek számomra ismeretszerzést, felüdülést és megnyugvást. Egyik vesszőparipám volt és marad a demokrácia kérdése, mert úgy érzem sajnos - finoman fogalmazva nül, hogy azok milyen rang- és címkórságban szenvednek. Hát ezért bízom én az újságírókban, hogy ezt megteszik, ezért szeretem és irigylem őket szép hivatásukért. Ne okozzanak csalódást: éljenek és ne éljenek ezzel vissza! Csizmadia Norbert 10. a Szent József Katolikus Szakiskola és Speciális Szakiskola Egyházasgerge 11 l^úiiílie I LdZ.ll dSWil 11 [' Kollégium,, Balassagyari Október 20-án, amikor az első cikkem megjelent reggel azzal fogadott az iskolában az egyik tanárnő, hogy egy idős, kedves néni telefonon keresett, hogy gratuláljon nekem. Olyan jó érzés volt, hogy a legelső cikkem jelent meg és már meg is dicsérnek! Amikor hazavittem az újságot, nagymamám és anyukám boldogan olvasták és dicsértek mindketten. Nagyon jó érzés volt, később már a buszon is megdicsértek és büszke voltam magamra, mert még soha nem írtam ilyet. Meg aztán ilyen lehetőség sem minden nap kö- szönt az emberre. Lehet mm. W hogy ha az igazgató úr megkér még, szívesen fogok írni. Szerintem nem mindenki érzi, hogy mekkora öröm mikor az újságban az ember a saját nevét látja, olvashatja nyomtatásban és az olvasókhoz „szólhatok” ezzel bővült a fogalmazás-készségem, s talán nemcsak a sajtóhoz, hanem a magyar irodalomhoz is közelebb kerülhettem általa. Öröm volt látni és végigkövetni, ahogy a papírra vetett, bizony olykor kusza sorok a nyomtatott betűknek köszönhetően katonás rendben sorakoztak és csodálatosan elrendeződtek. De nemcsak az irodalom, hanem a magyar nyelv szépsége és kifejezőkészségünk gazdagsága is feltárult előttem. Ebből szeretnék megőrizni olyan értékeket, amelyek jól szolgálják személyiségem fejlődését. Nem felejthetem, hogy a várakozás hónapjában írom ezeket a sorokat, ezért áldod adventi időket kívánok az olvasóknak, s azoknak, akik hétről hétre olvastak bennünket. Végül ismeretlenül is üdvözlet azoknak a gyarmati diáktársaknak, akikkel szerzőtársként ekét hónap alatt együtt jelentünk meg. Sziasztok, s ha a közeljövőben Egyházasgerge felé jártok, ugorjatok be a Szent József Katolikus Szakiskolába és Speciális Szakiskolába. Szeretettel várunk benneteket. Hunyadi Alexandra 10. a Még a portán is gratuláltak Megtiszteltetésnek veszem, hogy egy hónapig a Nógrád Megyei Hírlap egyik újságírója lehettem. Akkor éreztem magam a legjobban, amikor visszajelzéseket kaptam az írásaimról. Többségben csak jókat mondtak, dicsértek, talán rosszat nem mondott senki sem. Hogy ez így történt, a nevelő tanárom Viki néni segítségének is köszönhetem, mert ő is segített a javításokban. Tehát sok visszajelzést kaptam. Legjobban az tetszett, hogy amikor a portára beköszöntem, vagy csak megkérdeztem, hogy van-e újság, a portás nénik mindig megjegyezték, hogy elolvasták a cikkemet és tetszett nekik. Nagyon aranyos volt tőlük. De a legnagyobb örömöm akkor volt, amikor anyukám elolvasta a példaképeimről szóló cikkemet és elsírta magát... Azt mondta, hogy nagyon büszkék rám apuval együtt. Néhány osztálytársam is kíváncsi volt egyes témákra. Ők sem mondtak egyszer sem rosszat. Remélem, nem csak kímélni akartak és őszinte véleményt mondtak. Ezen kívül a barátom is kíváncsi volt rá, hogy miket írogatok. Mivel a szerkesztőség azt ígérte, elolvashatom a cikkeket az interneten, neki ott szerettem volna megmutatni. Sajnálatomra egyet kivéve nem találtam az írásaimat. Remélem, később majd fellelhetők lesznek az interneten is. Persze a többi kolis írásait is elolvastam. Nekem tetszettek. A kedvencem Nagy Tibi „Öcsi” című cikke. Szerintem Tibi nagyon tehetséges író. Egy szó mint száz, nagy örömmel töltött el, hogy kipróbálhattam magam mint újság- x író. Tehát köszönöm Farkas tanár úrnak, hogy szólt a lehetőségről, és persze a szerkesztőknek is. Remé- ^ lem, lesz még ilyen lehetőségem. Szántó Bianka Madách Imre Kollégiui Balassagyarm, Lehet, hogy újságíró leszek? Az utolsó írás? A „Séta-időszak” számomra nagyszerű előre lépés volt az életem során. Kis újságíróként bepillantást nyerhettem a napilapok kulisszatitkai mögé, és ez idő alatt kellemesen éreztem magam. A témákat nagyon találékonynak és érdekesnek találtam. Én a szülőfalumról és a példaképemről szóló művekben tudtam teljesen kiteljesedni, hisz ezek voltak számomra a legkedvesebbek. Jó érzéssel töltött el, amikor Varsányról kellett írnom. Itt élek már tizenkilenc éve a családommal, rokonaimmal és a barátaimmal, s jó pár évemet is e faluban szeretném eltölteni. A példaképem cikk minden idők legnagyobb magyar futballistájáról, Puskás Ferencről volt olvasható. Egy csodálatos embert mutattam be ismereteim által, saját véleményem, édesapám, könyvek és filmek alapján. A cikkemnek köszönhetően is próbáltam tisztelegni Öcsi bácsi előtt. Szüleim örömmel látták rajtam, hogy egy olyan elfoglaltsággal tevékenykedek, mely lehet, hogy a jövőmet alapozza meg. Ki tudja, meglehet újságíróként végzem...?! Nagyon köszönöm a Nógrád Megyei Hírlapnak ezt a lehetőséget és írótársaimnak a kitartást. Boldogan láttam, hogy a gyerekek munkája által is próbálták színesítem a napüapot, örömet csalva így az arcukra. Nagy tWF Madách Imre Kollégium, Balassagyarmat Ez lenne a vég? Egyelőre nem tudnám megmondani. Az újságírásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Nem állnak távol tőlem a már szinte agresszívan kritikus véleménykifejtések sem (pl.: Igazság feketén-fehéren című „dolgozatom”, amiben Vanyarcot írom le kritikus szemmel), írásaimat mégis egyhangúlag pozitívnak ítélték. Lehet, hogy fogyatkozik az olyan újságot olvasók száma, akikkel szembe akarok szállni? Csak azt remélem, hogy mindig lesznek emberek, akik szívesen olvasnak újságot amellett, hogy rendelkezésükre áll az internet is. Nem titkolom, hogy (eddig) én magam sem szoktam újságot olvasni, mert jobban szeretek internetről információt gyűjteni, de az igaz, hogy az újságok is ugyanolyan hasznosak. Visszatérve az újságírás élményeihez: nem volt könnyű! Tanulás mellett nagyon fárasztó volt, viszont az írás izgalma, és tanáraink biztatása elég erőt adott ahhoz, hogy kitartsunk, és hogy újabb és újabb témákban írhassunk. Most, hogy vége a Nógrádba való írásoknak, nem tudom, hogy mikor fogom toliamat újra cikkek írására használni. A pályázat azt hirdette, hogy amit írunk, nagy valószínűséggel megjelenik az újságban, vagy ha nem, felkerül az internetre. Ez nem mindig történt így, amiért egy kicsit csalódott voltam és vagyok is, de folytattam írásaimat Minden rossz tapasztalatot félretéve, nem bántam meg az írást, jó volt látni megjelent soraim alatt a nevem, és jólesett az a sok pozitív visszajelzés a cikkeimmel kapcsolatban, melyeket az ismerőseimtől kaptam. Ha visszamehetnék a múltba, akkor is újra elkezdeném az írást. Nguyen Tuan Dal Madách Imre Kollégium, Balassagyarmat
