Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)
3022011-12-27 / 301. szám
12 2011. DECEMBER 27., KEDD SPORTTÜKÖR Kosaras ősz - a számok tükrében A Konecranes-Salgótarjáni KSE kosárlabdázói a második helyen álló MTK Törökbálinttal azonos pontszámmal, harmadikként zárták az NB I/B-s pontvadászat Keleti-csoportjának nemrégiben véget ért őszi idényét (a rivális kérésére elhalasztott törökbálinti rangadót később pótolják a csapatok). Dániel Tamás együttese a szezonnyitón elszenvedett bajai vereségét követően zsinórban hét bajnoki-, és négy kupamérkőzésen maradt veretlen, így bár az esztendő utolsó találkozóján, az éllovas Eger otthonában megszakadt a nagy sorozat, a néhány hónapja még a megszűnés szélén álló piros-feketék méltán lehetnek büszkék eddigi produkciójukra. A Hepp Kupa hazai rendezésű négyes döntője (január 7-8.), valamint a bajnoki folytatás (január 14-én a Baja érkezik Salgótarjánba) elé egyaránt nagy reményekkel tekintő megyeszékhelyi alakulat teljesítményét az alábbiakban a számok tükrében vizsgáljuk meg. Mérkőzésről mérkőzésre NB l/B, Keleti-csoport 1. forduló: Bajai Bácska FKE (idegenben) 63-78. 2.: Tiszaújvárosi-Tisza TV-Phoenix KK (otthon) 85-66. 3j Debreceni EAC (i) 96-79. 4- Szerencsi VSE (o) 100-51. 5j Nagykőrösi Sólymok KE (i) 110-85. 6j szabadnap. 7: Kecskeméti Főiskola (i) 63-55. 8j Óbudai Kaszások (o) 75-60.9~ MTK Törökbálint (i) elhalasztották. 10.: EnterNet-Vásárhelyi Kosársuli (o) 74-58. 11.: EKF- Eger-Hész SE (i) 71-77. 3. Salgótarján 9 7 2 737-609 16 hazai pályán 4 4 0 334-235 8 idegenben 532 403-374 8 Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa 1. forduló: Egri VSI EKF (i) 83-56. 2j Kecskeméti Főiskola (o) 91-57. Nyolcaddöntő: EnterNet- Vásárhelyi Kosársuli (i) 93-72. Negyeddöntő: MAFC (o) 103 65. Csapatstatisztika A gárda az alapszakasz első kilenc mérkőzésén mezőnyből 49 (271 találat/549 kísérletből) százalékos dobóteljesítményt produkált Ezen belül a közeli dobásoknak 66 (213/323), a középtávoliak- nak 30 (17/57), a távoüaknak (3 pontos) pedig 24 (41/169) százaléka volt sikeres. A javukra megítélt 237 büntetőből a játékosok 154-et értékesítettek, ami 65 százalékos pontosságnak felel meg. A csapat tagjai a 363 (40,3 mérkőzésenként) lepattanóból 271-et (30,1) saját, míg 92-őt (10,2) az ellenfelek palánkja alatt kaparintottak meg. A szerzett labdák száma 98 (10,9), az eladott labdáké 142 (15,8), a gól- passzoké 153 (17), a blokkolt dobásoké pedig 16 (1,8) volt Egyéni statisztikák Az őszi szezon folyamán összesen tizennégy játékost foglalkoztató tarjáni gárda legtöbbször a Surmann Péter, Sebők Tamás, Kocsis Tamás, Hartvich Tamás, Godena Ferenc ötössel kezdte a mérkőzéseket, míg a cserepadról beszállók közül általában Surmann Gábor, Kiss Károly, Szabó Zoltán és - az idény második felében - Likár Péter kapott komolyabb lehetőséget A legjobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a rendkívül sokoldalú, s tanári irányítójátékával a csapat eredményes szereplésében elévülhetetlen érdemeket szerző Surmann Péter, valamint a palánk alatti területeket uraló rutinos csapatkapitány Hartvich Tamás nyújtotta, a többiek produkciója ugyanakkor meglehetősen hullámzóra sikeredett. (Az alábbi statisztikák csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.) Volzovár Tamás Játszott mérkőzés/perc: 6/26 (4,3-es mérkőzésenkénti átlag). Szerzett pont/átlag: 8/1,3. Összes dobás: 2/9 (22%). Közeli dobások: 1/3 (33%). Középtávoli dobások: 1/5 (20%). Távoli (3 pontos) dobások: 0/1 (0%). Büntető dobások 4/6 (67%). összes lepattanó: 5 (0,8). Védő lepattanó: 3 (0,5). Támadó lepattanó: 2 (0,3). Szerzett labda: 0 (0). Eladott labda: 0 (0). Gólpassz: 0(0). Blokkolt dobás: 0(0). Surmann Péter Játszott mérkőzés/perc: 8/245 (30,6). Szerzett pont/átlag: 95/11,9. Összes dobás: 31/58 (53%). Közeli dobások: 23/34 (68%). Középtávoli dobások: 1/7 (14%). Távoli (3 pontos) dobások: 7/17 (41%). Büntető dobások: 26/37 (70%). összes lepattanó: 54 (6,8). Védő lepattanó: 45 (5,6). Támadó lepattanó: 9 (1,1). Szerzett labda: 19 (5,6). Eladott labda: 20 (2,5). Gólpassz: 55 (6,9). Blokkolt dobás: 0 (0). Sári Máté Játszott mérkőzés/perc: 3/11 (3,7). Szerzett pont/átlag: 2/0,7. Összes dobás: 1/2 (50%). Közeli dobások: 1/1 (\00%). Középtávoli dobások: 0/0 (0%). Távoli (3 pontos) dobások: 0/1 (0%). Büntető dobások: 0/0 (0%). Összes lepattanó: 0 (0). Védő lepattanó: 0 (0). Támadó lepattanó: 0 (0). Szerzett labda: 0 (0). Eladott labda: 5 (1,7). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). Kiss Károly Játszott mérkőzés/perc: 7/141 (20,1). Szerzett pont/átlag 60/8,6. Összes dobás: 24/60 (40%). Közeli dobások: 18/28 (64%). Középtávoli dobások: 2/9 (22%). Távoli (3 pontos) dobások■ 4/23 (17%). Büntető dobások 8/12 (67%). összes lepattanó: 39 (5,6). Védő lepattanó: 32 (4,6). Támadó lepattanó: 7 (1). Szerzett labda: 7(1). Eladott labda: 14 (2). Gólpassz: 6 (0,9). Blokkolt dobás: 0 (0). Szabó Zoltán Játszott mérkőzés/perc: 8/135 (16,9). Szerzett pont/átlag: 30/3,8. Összes dobás: 10/33 (30%). Közeli dobások 7/11 (64%). Középtávoli dobások 2/5 (40%). Távoli (3 pontos) dobások 1/17 (6%). Büntető dobások 9/16 (56%). Összes lepattanó: 18 (2,3). Védő lepattanó: 12 (1,5). Támadó lepattanó: 6 (0,8). Szerzett labda: 10 (1,3). Eladott labda- 11 (1,4). Gólpassz: 8 (1). Blokkolt dobás: 0 (0). Sebők Tamás Játszott mérkőzés/perc: 9/208 (23,1). Szerzett pont/átlag: 89/9,9. Összes dobás: 30/76 (39%). Közeli dobások 24/43 (56%). Középtávoli dobások2/U (18%). Távoli(3pon- tos) dobások 4/22 (18%). Büntető dobások 25/29 (86%). Összes lepattanó: 40 (4,4). Védő lepattanó: 33 (3,6). Támadó lepattanó: 7 (0,8). Szerzett labda 14 (1,6). Eladott labda: 19 (2,1). Gólpassz: 25 (2,8). Blokkolt dobás: 2 (0,2). Hartvich Tamás Játszott mérkőzés/perc: 9/256 (28.4) . Szerzett pont/átlag: 154/17,1. Összes dobás: 59/93 (63%). Közeli dobások 51/73 (70%). Középtávoli dobások 3/5 (60%). Távoli (3 pontos) dobások 5/15 (33%). Büntető dobások 31/42 (74%). Összes lepattanó: 59 (6,6). Védő lepattanó: 42 (4,7). Támadó lepattanó: 17 (1,9). Szerzett labda: 8 (0,9). Eladott labda 11 (1,2). Gólpassz: 5 (0,6). Blokkolt da bás: 5 (0,6). Surmann Gábor Játszott mérkőzés/perc: 8/140 (17.5) . Szerzett pont/átlag 76/9,5. Összes dobás: 26/48 (54%). Közeli dobások 21/29 (72%). Középtávoli dobások 0/2 (0%). Távoli (3 pontos) dobások 5/17 (29%). Büntető dobások 19/26 (73%). Összes lepattanó: 21 (2,6). Védő lepattanó: 13 (1,6). Támadó lepattanó: 8(1). Szerzett labda 4 (0,5). Eladott labda: 11 (1,4). Gólpassz: 19 (2,4). Blokkolt dobás: 0 (0). Stork Dávid Játszott mérkőzés/perc: 6/ 33 (5.5) . Szerzett pont/átlag: 4/0,7. Összes dobás: 2/5 (40%). Közeli dobások 2/3 (67%). Középtávoli dobások 0/2 (0%). Távoli (3 pontos) dobások 0/0 (0%). Büntető dobások 0/0 (0%). Összes lepattanó: 12 (2). Védő lepattanó: 9 (1.5) . Támadó lepattanó: 3 (0,5). Szerzett labda: 2 (0,3). Eladott labda: 4 (0,7). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). Wejwár Dávid Játszott mérkőzés/perc: 4/14 (3.5) . Szerzett pont/átlag: 0/0. összes dobás: 0/0 (0%). Közeli dobások 0/0 (0%). Középtávoli dobások 0/0 (0%). Távoli (3 pontos) dobások 0/0 (0%). Büntető dobások 0/0 (0%). Összes lepattanó: 3 (0,8). Védőlepattanó: 2 (0,5). Támadó lepattanó: 1 (0,3). Szerzett labda: 0 (0). Eladott labda: 3 (0,8). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). Godena Ferenc Játszott mérkőzés/perc: 9/233 (25.9) . Szerzett pont/átlag: 95/10,6. Összes dobás: 43/62 (69%). Közeli dobások 43/62 (69%). Középtávoli dobások 0/0 (0%). Távoli (3 pontos) dobások 0/0 (0%). Büntető dobások 9/31 (29%). Összes lepattanó: 67 (7,4). Védő lepattanó: 45 (5). Támadó lepattanó: 22 (2,4). Szerzett labda 12 (1,3). Eladott labda: 23 (2,6). Gólpassz: 15 (1,7). Blokkolt dobás: 5(0,6). Likár Péter Játszott mérkőzés/perc: 4/74 (18,5). Szerzett pont/átlag: 27/6 fi. Összes dobás: 7/18 (39%). Közeli dobások 6/11 (55%). Középtávoli dobások 0/1 (0%). Távoli (3 pontos) dobások 1/6 (17%). Büntető dobások 12/20 (60%). Összes le pattanó: 21 (5,3). Védő lepattanó: 14 (3,5). Támadó lepattanó: 7 (1,8). Szerzett labda: 9 (2,3). Eladott labda- 2 (0,5). Gólpassz: 1 (0,3). Blokkolt dobás: 4(1). Kocsis Tamás Játszott mérkőzés/perc: 9/269 (29.9) . Szerzett pont/átlag: 93/10,3. Összes dobás: 34/80 (43%). Közeli dobások 14/20 (70%). Középtávoli dobások 6/10 (60%). Távoli (3 pontos) dobások 14/50 (28%). Büntető dobások 11/18 (61%). Összes lepattanó: 21 (2,3). Védő lepattanó: 20 (2,2). Támadó lepattanó: 1 (0,1). Szerzett labda- 13 (1,4). Eladott labda 18 (2) . Gólpassz: 19 (2,1). Blokkolt de bás: 0 (0). Michal Tarabus Játszott mérkőzés/perc: 1/13 (13). Szerzett pont/átlag: 2/2. Összes dobás: 1/3 (33%). Közeli de bások 1/3 (33%). Középtávoli de bások 0/0 (%). Távoli (3 pontos) dobások 0/0 (0%). Büntető dobások 0/0 (0%). Összes lepattanó: 3 (3) . Védő lepattanó: 2 (2). Támadó lepattanó: 1 (1). Szerzett labda 0 (0). Eladott labda: 0 (0). Gólpassz: 0 (0). Blokkolt dobás: 0 (0). A tarjáni csapat őszi sikereiből oroszlánrészt vállaló Surmann Péternél általában a legjobb helyen volt a labda FOTÓ: Hüvösi Csaba Rangadót nyert a Caffé Orchidea teremlabdarúgás Balassagyarmat 26. téli bajnoksága a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért Kanyó Ferenc Balassagyarmat városi teremfoci bajnokságában a 6. fordulót rendezték meg. Az old-boys csoport rangadóját az előző győztes, Caffé Orchidea hátrányból fordítva, Hodászi két góljával legyőzte a No Name csapatát. Az A.C. Romák gyorsan értésére adták a Focisokknak, hogy ki az esélyes, amikor az első negyedóra végén két perc alatt háromgólos előnyre tettek szert, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Az első osztály első meccsén jött az első meglepetés. Az esélyes Rocco egy perc alatt összeszedett kétgólos hátrányát negyedóra játékot követően ugyanennyi idő alatt egalizálta, de az újabb hátrányát már nem tudta ledolgozni. A listavezető pizzások egy nagyon jó kis meccset játszottak a Favorittal, amely a hajrában az egyenlítésért küzdött, közben újabb gólt kaptak, így vesztettek. Az Észak Kapuja gyorsan hátrányba került a Kalotherm ellen, így futottak az eredmény után, de végül még kaptak egy gólt A Babcsán Spíelerek egy meccsen majdnem dupla annyi gólt szereztek, mint az eddigi négyen, míg a Cserhát Print eggyel többet, mint eddigi meccsein, végül a gólgazdag találkozót előbbiek nyerték meg. A csoport újabb rangadóján a Hiénák ezúttal nyerni tudott egy öngólnak is köszönhetően a Cortez ellen, így megtartotta harmadik helyét A második ligában a Babcsán majdnem elszórakozta biztosnak tűnő mérkőzését Futballerz ellen, míg az XXX nem adott esélyt a Pici-Cselnek. A csoportot vezető Nyomdászok egy félidő alatt ötöt rúgtak aztán önmagukat, szórakoztatták. Eredmények Abszolút csoport, I. osztály Rocco - Üget FC 4-5 (2-2). GL: Bogdány Cs. (2), Kardos, László, ill. Pancsovai (2), Mészáros, Mutter, Bogdány Cs. (öngól). Dolce Vita Pizzéria - Favorit 3-1 (1-0). GL: Kakuja, Szabó, Kelecsényi T., ill. Kómár. Kalotherm Zrt - Észak Kapuja 2-0 (1-0). GL: Balázs, Sági. Babcsán Spielerek - Cserhát Print 7-4 (3-2). GL: Scmidt (2), Béres M. (2), Nemcsok (2), Zachar, ill. Béres K. (2), Molnár, Holes. Hiénák - Cortez 2-1 (0-0). GL: Weigerding, Balga (öngól) ill. Kovács. A bajnokság állása: 1. Dolce Vita Pizzéria (17-7) 14 pont, 2. Klotherm Zrt. (14-4) 14,3. Hiénák (10-5) 12, 4. Cortez (11-10) 8, 5. Észak Kapuja (8-8) 8, 6. Rocco (13-15) 6, 7. Babcsán Spíelerek (12-11) 5,8. Üget FC (10-15) 5,9. Favorit (6-12) 3,10. Cserhát Print (7-21)0. II. osztály Babcsán Művek ff. - Futballerz 4-3 (3-1). GL: Kovács A. (2), Gyenes (2), ül. Rédei (2), Ábrahám. XXX - Pici-Csel FC 0-7 (0-3). GL: Nagy G.(2), Bódis (2), Molnár, Rónási, Beniczky (öngól). Nyomdász FC - ZESZ 5-0 (5-0). GL: Kalmár (3), Zolnyánszki (2). Szabadnapos: Ipolyszög. A bajnokság állása: 1. Nyomdász FC (23-7) 14 pont, 2. Babcsán Művek II. (21 -14) 9,3. Pici-Csel FC (24-7) 9, 4. Ipolyszög (16-10) 8, 5. Futballerz (7-20) 3, 6. XXX (4-21)2, 7. ZESZ (5-21) 1. Oldb-boys csoport AC Romák - Focisokk 5-1 (3-0). GL: Kuris(2), Virág, Oláh T., Strihó, ül. Kovács. Caffé Orchidea - No Name 2-1 (1-1). GL: Hodászi (2), ill. Zöld L. A bajnokság állása: 1. No Name (18-6) 12 pont, 2. Caffé Orchidea (14-7) 12,3. A.C. Romák (11-12) 5,4. Focisokk (7-25) 1. 6. forduló. December 27., kedd. 17 óra (II): XXX - Futballerz. 17.50 (II): Ipolyszög - Pici-Csel FC. 18.40 (II): Babcsán Művek II - ZESZ. December 28., szerda. 17 (o): No Name - AC Romák. 17.50 (o): Focisokk FC - Coffe Orchidea. 18.40 (I): Cortez - Kalotherm Zrt. December 29, csütörtök 17 (I): Babcsán Spielerek - Hiénák. 17.50 (I): Liget FC - Cserhát Print 18.40 (I): Favorit - Rocco. 19.30 (I): Észak Kapuja - Dolce Vita Pizzéria. Szabadnapos: Nyomdász FC. Jelenet a Pici-Csel FC - XXX (fehér sportszárban) mérkőzésről