Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)

3022011-12-27 / 301. szám

2011. DECEMBER 27., KEDD SPORTTŰKÖR Aki indiánokat tanít futni atlétika Beszélgetés Molnár Dániellel Salgótarjánban született, az Öblösben, majd a SAC- ban atletizált, többször is dobogós helyen végzett a korosztályos országos bajnokságokon. 2005 augusztu­sa óta bejárta szinte az egész Amerikai Egyesült Álla­mokat, és kitartásának köszönhetően mára megtalálta számításait. Molnár Dániel ma már egy Észak-dakotai egyetemen tart edzéseket, és emellett triatlon verse­nyekre készül. Az internet segítségével kérdeztük a 27 éves sportolót.- Hogyan került be az életedbe a sport?- Amióta az eszemet tudom, azóta a sport és én jó barátok va­gyunk, úgy is lehet mondani, hogy mindennél jobban szere­tem akármilyen formáját, és hogy nekem az atlétika jutott, csak hab a tortán. - Az óvodai futkározásokat követően a salgó­tarjáni Gagarin Általános Iskolá­ban Ringeisen Andrásáé, Cimbi néni mondta, hogy helyem van az iskolai tornacsapatban. Har­madikos voltam, amikor először kimentem az Öblös-pályára fut­ni, de aztán inkább csak fociz­tam, majd a sportlövészetet is ki­próbáltam. Aztán az atlétikai Metálfény kupákon elért sikere­imnek köszönhetően már rend­szeres látogatója voltam a futó edzéseknek, Király Zoltán foglal­kozásain, az akkori Salgó Öblös Faipari SC-ben. Később a szüle­im válaszút elé állítottak, hogy csak egy sportág maradhat, és én az atlétika mellett voksoltam. Király Zoltánnak köszönhetek egy mezei diákolimpiái ob har­madik helyet 1999-ből, majd még ebben az évben 1500 méte­res akadályon is bronzérmes let­tem az országos serdülő bajnok­ságon, Tatán. Ezt követően meg­szállottan futom a kilométere­ket, 2003-tól Máté Csaba kezei alatt, a Salgótarjáni Atlétikai Clubban, majd a Budapest Hon­véd SE Iharos pályáján edzet­tem, Urbán Ákos segített össze­hangolni az otthoni edzéseket a pestivel. 2004-ben a felnőtt baj­nokságon, 3000 méteres akadá­lyon hatodik lettem. Egy héttel később, és egy kemény honvé- dos edzőtábor végén bronzérmet , szereztem az U23-as bajnoksá­gon. Régi vágyam volt - mint sze­rintem rengeteg fiatalnak -, hogy egyszer az Egyesült Álla­mokban éljek, tanuljak. Nekem hosszú évek álma volt ez, de mi­kor elhatároztam magam, akkor a szerencse is közrejátszott és rövid ügyintézés után sikerült elérni célomat.- Miben más ott az élet, mint itthon?- Itt az egyetemhez szorosan hozzákapcsolódik a sport, annak minden ágával együtt. Az intéz­mény támogatja a sportot, ezzel mindenkinek lehetőséget adva a test edzésére. Itt mindenki ér­deklődik, hogy éppen mikor mi­lyen versenyen volt és hogyan szerepeltünk, ez pedig igen jó hangulattal tölti meg a hétközna­pokat.- Hogy alakult a sorsod az USA-ban?- Az utóbbi 6 év alatt bejár­tam az Egyesült Államok legtöbb kontinentális államát és Hawaii- t is. Először a University of Central Missouri tanulója és fu­tója. Sajnos az edzések és legfő­képpen a versenyek nem úgy alakultak, ahogyan azt koráb­ban elképzeltük. Jól illik a hely­zetre a „sok akarásnak nyögés lett a vége” mondás. így május­ban már tudtam, hogy nem lesz szerződéshosszabbítás, és hogy újra kell kezdeni az alapoktól. A 2006-os nyarat így inkább Ha- waii-on töltöttem el, az a nyár fe­lejthetetlen marad a számorrtra. Kevesebb volt a futás, mert úgy gondoltam jobb, ha kipihenem azt a rengeteg versenyt, amit még a Warrensburgben halmoz­tam fel és a túlhajszolt életet. Be­jártuk Oahu szigetet, futottunk vízesés alatt, bambuszerdőben és a fehér homokú strandok majd’ mindegyikén. Tehát ilyen, és ehhez hasonló élmények után jöttem haza egy rövid időre Ma­gyarországra, hogy aztán el­kezdjem USA-beli tartózkodá­som második, jelenleg is tartó fejezetét.-Egy másik kis városka még kisebb egyetemétől kaptam ösztöndíjat, az Észak-Dakota-beli Dickinson State University-től. Ide már eltökélten jöttem, hogy most vagy soha, nekem be kell fejeznem végre felsőoktatási ta­nulmányaimat, egy egyetemi diplomával. Rögtön a legelső ver­senyemen - 7 hónap kihagyás után - sikerült magaslaton egy egyéni csúcsot futni egy mérföl- dön, majd egy héttel később majdnem egyéni csúcsot futni megismerni több, mára már olimpiai- és világbajnoki helye­zett sportolót, mint például a ba­hamai Derrick Atkins-t és Ramon Miller-t. Annával együtt diplomáztunk 2010 májusában, ezt követően Bismarck-ban tele­pedtünk le, ami Észak-Dakota székhelye.- Hogy telt az idei esztendő?- 2011-ben a triatlon volt előtér­ben, és nem is ment rosszul. Több xterra (úszás tóban, technikás mountain bike, majd terepfutás ­Molnár Dániel 3000 méteren, ugyancsak fedett pályán (8:58 perc). Ezek az ered­mények nagy lendületet adtak nekem. A 2009-es év azért ma­rad emlékezetes a számomra, mert azóta élek boldog házas­ságban a feleségemmel, akit egyetemi tanulmányaim alatt is­mertem meg. Többször is változ­tattam a szakirányaimat, de vé­gül az Exercise Science mellett maradtam, ami lényegében sporttudományt jelent. Tanul­mányaim alatt szerencsém volt a szerk.) versenyen is részt vet­tem, ahol mindig nekem volt a legjobb a futóidőm. Sajnos a ke­rékpárra többet kellett volna ké­szülnöm. Lényegében triatlon edzésekből futottam augusztus végen egy 71 perces félmaratont, aminek nagyon megörültem, de ezt sajnos túl korán tettem. Ugyanis egy régóta kísértő térd­sérülés súlyosabbá vált, aminek kevesebb figyelmet fordítottam az évek alatt. Bár a térdem még mindig nincs rendben, de boldog­gá tett, hogy nemrég közel három hónap kihagyás után is tudtam 35 percet futni 10 kilométeren. Jelenleg úszás és vízben futás, ami kiteszi az edzéseim nagy ré­szét Amikor erősítek, akkor a tér­demet erősítem, óvatosan.- Mivel foglalkozol most?- Nem volt egyszerű, de sike­rült közben olyan munkahelyet találni magamnak, ami a diplo­mám szakirányába - és legin­kább az érdekeltségi körömbe - vág. Amíg az egyetemen csak a suli uszodájában dolgoztam, mint életmentő, heti 20 órában, addig jelenleg egy egyetem futó­csapatának vagyok a vezető­edzője és mellette az egészséget promocionáló specialista is, egy személyben. Mint specialista, az a feladatom, hogy a suliban kü­lönböző sport- és szabadidő ese­ményeket szervezzek. Jelenlegi terveim között szere­pel annak az elképzelés megva­lósítása, hogy - a személyi edzői képzettségemet is felhasználva - beindítsak egy reggeli, csopor­tos edzést, ami ingyenes a diá­koknak, családoknak és dolgo­zóknak egyaránt. Az egyetem (United Tribes Technical Coll­ege) egy - elsősorban indiánok­nak - megfizethető felsőoktatá­si lehetőséget adó iskola, ahová az ország minden pontjáról, és már külföldről is érkeznek hall­gatók. Nagyon szerencsésnek ér­zem magam, mert nagyszerű a közeg, mindenki barátságos és kedves, és nem mellékesen segí­tőkész. A futócsapat még csak készülőben van, jelenleg durván fél tucat emberről beszélünk, mert ugyan már régóta van - az ősszel zajló mezei versenyekre - csapatuk, de a tavaszi pályaver­senyekre eddig nem készültek szervezett keretek között. Nagy kihívás is, hisz eddig senki sem próbált atlétákat toborozni. Je­lenleg mi nem tudunk ösztöndí­jat adni az atlétáknak, hisz ez egy friss program. A lehetősé­gek sem olyanok, mint más su­liknak, mert nekünk egy kosár­labda pályán . és egy konditermen kívül nincs más, ahol edzeni tudnánk.- Terveid?- Amint helyrejön a térdem, célom, hogy közelebb kerüljek a triatlon profijaihoz, mert ugyan futásban már tudok hasonlókat futni - az úszás és kerékpározás után is bringán azért még so­kat adnak nekem időben. Leg­utóbbi terveim között szerepel még esetleges tanulmányaim folytatása is, még az is elképzel­hető, hogy valamelyik európai egyetem valamelyikén töltünk majd el pár évet.- Nem hiányzik az otthonod?- Magyarországra hazatérek, amikor csak tehetem. Ha otthon vagyok, akkor az első teendőim között szerepel, hogy kimenjek a régi futóterepekre. Mindig megpróbálom meglátogatni régi csapattársaimat a SAC-nál, és edzőmet, Máté Csabát. Sajnos sok jó hírt nem tud mondani Csaba bácsi az edzéskörülmé­nyekről, vagy a tehetségek sor­sáról, akik inkább más sportok fele kacsintgatnak, ha egyálta­lán akarnak-e még edzeni vala­mit is. Egy dolgot viszont min­denki megtanulhat a példám­ból, hogy ha nagyon akar vala­mi az ember, akkor azt több-ke­vesebb munkával elérheti, akármi is legyen az. Futással még mindig el lehet érni renge­teget, csak kitartónak kell lenni. Ösztöndíjakat még ma is oszta­nak az Egyesült Államokban a jobb futóknak, dobóknak, ug­róknak, és a kellő nyelvtudással bárkinek összejöhet egy egyete­mi diploma. Nem egy példa van már rá Salgótarjánból.- Van, akire felnézel?- Sok példaképem van, de leg­szívesebben városom kiváló at­létáit emlegetem mindenhol, ahol járok, így Mecser Lajost és korábbi edzéstársamat, Kadlót Zoltánt, akinek az eredményei messze felülmúlják azt, amit én valaha is el tudnék érni, de hát ne legyen pesszimista az ember.- Kik a legfontosabbak a szá­modra?- Ezúton is szeretném a csalá­domnak megköszönni, és azok­nak is, akiknek már sajnos nem lehet, az odaadó és önzetlen se­gítségüket, amit nyújtottak ne­kem az elmúlt hat évben. Ugyan egyedül is sok mindent el tud ér­ni az ember, de egy nagyszerű család segítségével biztosan többre fogja majd vinni. Akik a végére hagyták bejelentkezéseiket Dakar 2012 Volt Forma- 1-es versenyző és motoros sztár is indul A nagy csapatoknak még szinte az utolsó pillanatban is van lehetőségük új nevezések leadására, vagy módosítani a ko­rábbiakat. Jó egy héttel ezelőtt például Johnny Campbell visszatérése, vagy a Forma-1-es versenyző, Jós Verstappen debütálása volt a szenzáció. Elmúlt héten még mindig volt mit pontosítani a nevezési listán, hiszen néhány csapat név nélkül adta le a regisztrációját. Mostanában sokat hallunk Robby Gordonról, nemrég ugyanis Nasser Al-Attiyah csatlako­zott az amerikai csapatához, majd pedig Johnny Campbell jelentette be, hogy ő is Hummerrel indul a verse­nyen. A korábbi motoros versenyző, aki 2001-ben a nyolcadik helyen vég­zett a Dakaron (a Baja 1000 elneve­zésű észak-amerikai versenyt pedig tizenegy alkalommal nyerte meg!), ezúttal navigátorként próbálja ki magát, és nagyon büszke arra, hogy egy ütőképes autóval vehet részt a kemény csatában. „Mindig mond­tam, hogyha lehetőségem lesz rá, vis­szatérek egy győzelemért Amikor Robby felhívott, tudtam, eljött ennek az ideje” - mondta Campbell. Az autósport egy másik meghatá­rozó alakja is jókora „spéttel” jelen­tette be, hogy indul a Dakar ralin, a holland Jós Verstappen azonban el­ső alkalommal vesz majd részt a ne­héz küzdelemben. Egy DAF-ot fog vezetni és ebben Charly Gotlieb lesz a segítőtársa. A korábbi Forma-1­es versenyző 107 futamon állt raj­hoz 1994 és 2003 között, később Le Mans-i gyorsasági versenyeken is részt vett, de végül mégis a sivatag­ban kötött ki. Megszerezte a kami- onos jogosítványt, így az egyébként négyszeres Bol d’Or vitorlásver­seny-győztes most ismét hullámo­kat lovagolhat meg, csak ezúttal a homokban teheti mindezt. „Nagyon aggódtam a kresszvizsga miatt, de sokat tanultam és végül egyetlen hi­ba nélkül megcsináltam a jogsit!'Nagy reményt fűznek hozzá a hollandok, úgy gondolják, hogy Verstappen jól fog szerepelni a Da­karon. Franciaországban a bizton­ságos közlekedés nagyköveteként is tevékenykedik, úgyhogy már csak az itinert kell ismernie, ügye­sen kell vennie a köves szakaszo­kat, jól kell áthaladnia a dűnéken... Verstappen 1994-ben egy F-l-es Benettonban tankoláskor majdnem benne égett kocsijában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents