Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)
2942011-12-17 / 294. szám
2011. DECEMBER 17., SZOMBAT 5 A NAP TÉMÁJA Mit tenne egy átlagember, ha egyik napról a másikra lebénulna? Valószínűleg véget vetne életének, vagy a két kerék és a négy fal fogságában „létezne” tovább - lelki halottként. S mit tenne ugyanez az átlagember, ha tökéletesen tisztában van azzal, hogy az őt mozgáskorlátozottá tevő - egyúttal a barátja halálát okozó - autóbaleset kizárólag az ő hibája volt...? Kanyó Zsolt: „visszaadhatok valamit a sorsnak” Eleinte Kanyó Zsoltot, Magyar- ország nemzetközileg jegyzett paraatlétáját is hasonló gondolatok gyötörték, mígnem egyszer csak gerelyt vett a kezébe és az első dobásával rögtön rekordot döntött. Az idén harmincharmadik életévében járó, tari származású sportoló - akit addig javarészt az foglalkoztatott, miért maradt életben - ekkor már tudta, neki küldetése van: utat mutatni sorstársainak. És most itt az újabb kihívás: minél többeket megóvni attól, hogy a sorstársaivá váljanak...- Az autóbaleset 2004. október 31-én történt, az én hibámból; két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek érte - emlékezett vissza a kezdetekre Kanyó Zsolt: - Én vezettem, hazafelé tartottunk, amikor elveszítettem az uralmam a kocsi felett, s egy fának csapódtunk. A barátom, aki mellettem ült életét vesztette, nekem pedig eltört a gerincem és deréktól lefelé megbénultam. Sokáig depressziós voltam, egész nap sírtam, szedtem a gyógyszereket. És igen, meg akartam halni - de ez ilyenkor normális... Egyfolytában arra kerestem a választ, hogy miért maradtam meg, mi célja lehet még az életemnek?- Mire jutott?- Kezdetben semmire, de mostanra már tudom, hogy küldetésem van, amit véghez kell vinnem. Ma már azért is küzdők, hogy követendő példát mutassak a mozgáskorlátozottaknak és a magam módján mindegyiküket elindítsam egy-egy úton. Túlnyomó többségüknek ugyanis a négy fal között telik el az élete, a tévé vagy a számítógép előtt. Semmi cél. Csak léteznek, de nem élnek. Feltámadás- Ön mikor „támadt fel”?- Másfél évvel a baleset után, Zánkán részt vettem egy kerekes székes életmódtáborban, ahol mozgáskorlátozott sportolókkal is találkoztam, az ő hatásukra döntöttem a dobóatlétika mellett. A Magyar Paralimpiai Bizottság segítségével 2006-ban kerültem a Váci Reménység SE- hez, ahol Szikora Gyula lett az edzőm. Vele az év augusztusában, a Németh Miklós atlétikai verseny napján ismerkedtem meg. Életemben akkor vettem először gerelyt a kezembe, de bemutatkozásként új magyar mozgássérültcsúcsot állítottam fel, 14,55 méterrel.- Korábban is sportolt?- Gyerekkoromban hobbiszinten fociztam és karatéztam, de ezen kívül semmi. A baleset előtt ácsként dolgoztam, s éltem a magam hétköznapi, mondhatni léha életét. Az első kerekes székes siker után kezdtem el komolyabban tornázni és súlyzózni. Általában napi hat órát edzem. A délelőtti talajtorna és gumiszalagozás után a gerelyhajítást gyakorlom, délután pedig kondizom, majd megyek ismét dobni.- Nem okoz fájdalmat a megterhelés?- Dehogynem, de az akaratom erősebb. Nekem csak a sport maradt, ez adta vissza az életemet. Fanatikussá váltam, heti egyszer érzem rosszul magam, a pihenőnapomon, vasárnap. Megérte szenvedni, mert sorra nyertem a magyar versenyeket. A gerelyhajítás mellé a súlylökést és a diszkoszvetést is felvettem, mindháromban országos bajnoki címet nyertem. Első nemzetközi szereplésemen, 2008 augusztusában a csehországi Olmützben (Olomouc), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság nyílt atlétikai versenyén pedig az első tízben végeztem. Stációk- Ma pedig már London, a paralimpia a legfőbb cél- Egyértelműen! Azzal kelek, azzal fekszem, hogy eljutok Londonba, s nem is jövök haza onnan üres kézzel. Gerelyhajításban jelenleg hatodik vagyok a világranglistán, 27,09 méterrel. Ezzel teljesítettem a paralimpiai B-szintet. Sajnos, az Egyesült Arab Emírségekben nemrég megrendezett megmérettetés nem úgy sikerült számomra, ahogy szerettem volna, de jövő márciustól már megkezdődnek a versenyek, amelyeken valóra válthatom az álmom. A kvalifikációhoz 2012. május 20-ig 29,60 métert kell elérni. Bele kell húznom: én legalább 31 métert szeretnék dobni, azzal ugyanis gyakorlatilag teljesen biztossá válna az ötkarikás részvételem.- Az ön nevét 2008-ban ismerhette meg az ország, amikor megkapta a Magyar Olimpiai Bizottságfair play díját, miután felajánlotta ellenfeleinek a speciális dobószékét, hogy ők is minél jobb eredményeket érhessenek el. Ám az idei év sem telt el elismerés nélkül...- A közép-magyarországi regionális Príma-díjat vehettem át az idén, egy váci vállalkozó jelölésére. A minél eredményesebb paralimpiai felkészülés érdekében ugyanis Vácra költöztem. Manapság a Szent József Kollégiumban lakom. Havonta egyszer, egy hét végére látogatok haza Tarra, a családomhoz és a tizenegy éves kislányomhoz. Visszatérve az említett kitüntetéshez: sporteredményeimért és edzői munkásságomért találtak méltónak erre.- Edzőként is dolgozik?- Jelentkeztem egy tanfolyamra és hamarosan leteszem - a paraatléták közül elsőként - az atlétikaedzői vizsgát. A tapasztalataimat azonban addig is nagyon szívesen megosztom másokkal. Tanítványom a fejsérült, idegrendszeri alapú mozgásproblémákkal küzdő Kálmán Krisztina esetében például egyetlen erős kézfogásból ítéltem meg, hogy neki helye lenne a paralimpián. A huszonéves, a mindennapok során édesanyja segítségére szoruló huszonéves lány - aki az enyémmel nagyjából egy időben történt balesete előtt nyolc éven keresztül úszott - Dubaiban buzogányhajításban aranyérmet szerzett és teljesítette az A-szintet, emellett jelenleg nyolcadik a világranglistán. Vezeklés- Akkor - pár évvel ezelőtti szív- fájdalmával ellentétben - már nem kizárólag ön „a” magyar paraatléta?- Szerencsére ez mára annyiban módosult, hogy én már „csak” az egyetlen kerekesszékes, férfi paraatléta vagyok. Ma már hét-nyolc segítségre szoruló ember űzi Magyarországon ezt a sportágat. És nagyon büszke vagyok rá, hogy túlnyomó többségük az én kezdeményezésemre, közbenjárásomra indult el ezen az úton.- Mostanság azon is fáradozik, hogy másokat megóvjon a kerekesszéktől.- Bevallom őszintén, egy nap gondolkodási időt kértem, amikor Vágvölgyi Zoltán, a salgótarjáni rendőrkapitányság civil referense először megkeresett, hogy vegyek részt tevékenyen az egyik általa szervezett baleset-megelőzési rendezvényen. Mások, idegenek előtt beszélni a saját tragédiámról, a saját bűnömről...? Végül arra jutottam, miért is ne. Ha csak egyetlen ember életét, egészségét megmenthetem ezzel, már megérte. Tehát fogtam magam és a saját hibámból kiindulva elmondtam a jelenlévőknek: soha ne vezessenek ittasan, ne üljenek be részeg sofőr mellé, inkább időben induljanak útnak mintsem siessenek és persze minél többet sportoljanak. Mindez így együtt ugyanis meghosszabbítja az életet.- Mi ez, vezeklés?- Talán igen. A balesetem után sokáig kerestem a választ arra kérdésre, hogy miért maradtam életben, amikor köny- nyen meg is halhattam volna. Ma már tudom: nekem még dolgom van... A mozgáskorlátozottak ügye és a paraatlétika területén történő bizonyítás mellett ez is egyfajta küldetés lehet. A saját példám alapján megóvni másokat. Ezzel is visszaadhatok valamit a sorsnak... Schveiczer Krisztián Dicsőséglista 2007. Nemzetközi verseny Olomouc 4. hely gerelyhajítás, 5. hely súlylökés, 6. hely diszkoszvetés 2007. Világranglista 10. hely 2008. Nemzetközi verseny, Huttwill 2. hely gerelyhajítás, 3. hely súlylökés 2008. Fair play díj, sportszerű cselekedetért 2008. Világranglista 7. hely 2009. Nemzetközi verseny, Olomouc 3. helyezés gerelyhajítás 2009. Az Év paraatlétája díjazott 2009. Világranglista 4. hely 2010. Nemzetközi verseny, Imola 3. helyezés gerelyhajítás 2010. Világranglista 3. hely 2011. Világbajnokság, Új-Zéland 5. helyezés gerelyhajítás 2011. Kvalifikációs verseny, Nőve Mesto 3. helyezés gerelyhajítás, Londoni kvalifikációs B szint 2011. Kvalifikációs verseny, Olomouc 3. helyezés gerelyhajítás 2011. Príma-díj tulajdonosa 2011. Pest megye parasportolója cím 2011. Világranglista 6. hely 15 országos bajnoki cím 3 atlétikai számban
