Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)

2932011-12-16 / 293. szám

2 2011. DECEMBER 16., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Hol legyen a múzeumi központ? (Folytatás az 1. oldalról) megyei múzeummá tételére, de- A megyei múzeumokat egyéb­ként országosan is a megyei jo­gú városokban tartják már csak a működtetés praktikuma miatt is. A salgótarjáni múzeum im­máron második éve rekord fize­tő látogatószámot könyvelhet el. A szakmai elismerés és bizalom jeleként országos jelentőségű vándorkiállítások első vidéki ál­lomása voltunk 2009-ben a Capa-kiállítás, 2010-ben „A lehe­tőségek országa” kiállítás kap­csán. Nemrég avattuk fel az ajándékba kapott, hárommillió forint értékű gördülő állvány- rendszert. A látogatók és a segí­tők nagy száma mutatja, hogy a múzeum fenntartására áldoza­tokat vállaló közösség áll a Nóg­rádi Történeti Múzeum mögött - vélte a megyei múzeumi szerve­zet vezetője, hangsúlyozva: le­hetséges indokokat felhozni a Nógrád Megyei Múzeumi Szer­vezet bármely múzeumának a realitások és a pénzügyi érvek a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum központi szerepe mel­lett szólnak, s a kormányhivatal­hoz kerülés nem feltétlenül je­lenti a többi múzeum visszami­nősítését. Dr. Lengyel Ágnes, a Palóc Mú­zeum igazgatója álláspontja sze­rint a Balassagyarmatra történő átszervezéssel oda kerülne a múzeumi központ, ahol a múze­umtörténet során a maga termé­szetes módján kialakult, és 79 éven át működött, és amely a múzeumi intézmények közép­pontjában helyezkedik el.- A múzeumi szervezet a leg­fejlettebb térségben számíthat szponzori és civil támogatásra - ráadásul legközelebb a főváros­hoz, ahova az M2-es autóút meg­kezdődő fejlesztésével időben is a legoptimálisabb a kapcsolat, ügyintézési és turisztikai érte­lemben egyaránt. További költ­ségvetési előnyt jelent, ha az 1970-es évek óta külön városi fenntartásban létrejött Csillag­ház és helytörténeti gyűjtemény - városi költségtámogatását fenntartva - beintegrálódik a megyei múzeumba, és így több­letkapacitást nyújt - érvel az igazgató, hozzátéve: tanulmányi raktár, látványtár, múzeumpeda­gógiai oktatóterem, előadóterem funkcióval bővül a Palóc Múze­um épülete. A 160 m2-es bővítés a lapidáriumhoz kapcsolódik, a két helyiség egybenyitásával konferenciák, hangversenyek múzeumpedagógiai és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas tér jön létre. - A balas­sagyarmati múzeum a szervezet földrajzi-funkcionális központja, a külső raktárak, tájházak jelen­leg is a Palóc Múzeumhoz legkö­zelebb találhatók. Nyilvánvaló, hogy legkisebb logisztikai, szál­lítási, utazási stb. költséggel Ba­lassagyarmatról működtethető a múzeumi szervezet. Kétségte­len, hogy az 1970-ben politikai alapon, „profiltisztítással” szét­tagolva kialakított jelenlegi mú­zeumi szervezet költséges, mi­vel az eredeti balassagyarmati múzeumpalota mellett kolostor­épület, kastély és munkásmoz­galmi múzeumépület működte­tésével is jár, nem beszélve a ki­állítóhelyekről és külső raktá­rakról - fejtette ki az igazgató, hozzáfűzve: a múzeumi központ Balassagyarmatra helyezésével összefüggne az, hogy a megyei múzeumi szervezethez kapcso­lódik majd a városi és megyei tervek szerint létrehozandó ba­lassagyarmati Nógrád identitás­központ, mely Nógrád megye kulturális értékeinek kutatásá­ra, és a jelenkor régióhoz kötődő kortárs értékeinek gyűjtésére jön létre, a Palóc Múzeum mel­letti épületben.- Az Ahninger-házban, és a volt vármegyeháza épületében kapna irodákat a Balassagyar­matra koncentrálódó múzeumi apparátus és a központi restau­rátor-műhely is. A Palóc Múzeu­mot a civil társadalom 120 esz­tendeje hozta létre, majd működ­tette a megyei múzeumot Balas­sagyarmaton. A vezérszerepet betöltő Nagy Iván akadémikus végrendeletileg minden ingó és ingatlan vagyonát az örökösen Balassagyarmaton székelő Nóg­rád megyei múzeumra hagyta. Ez jelentette a gyűjtemények alapját, és az 1914-ben épült mú­zeumpalota költségvetésének mintegy felét. 1932-ben létesült országos jelentőségű fejlesztés­ként Magyarország első szabad­téri múzeuma Palóc fundus né­ven, Balassagyarmaton. A gyűj­temény 1996-ban palóc szabad­téri feszülettel és „káponká”-val gyarapodott. A múzeumi szerve­zet úgy épült ki, hogy közép­pontba Balassagyarmat kerül (1954 Horpács, 1964 Csesztve, 1964 Hollókő, 1971 Bánk, 1975 Szécsény). De idetartozik kultu­rális értelemben - utóbb szerve­zeti együttműködéssel is - a szklabonyai és alsósztregovai emlékház is. 2009-től a Palóc Múzeumhoz kötődik a balassa­gyarmati vármegyeházán kiala­kított Madách-emlékszoba és irodalomtörténeti gyűjtemény is - nyomatékosította dr. Lengyel Ágnes. Hol lakik a királynő Londonban? Az iskolabarát múzeum Salgótarján. Angol nyelvi civilizációs ve­télkedőn, a Bolyai János Gimnáziumban a megye általános iskoláiból érkezett 7. és 8. osztályos tanulók mérték össze tu­dásukat nemrégiben. A középiskola nyolcadik alkalommal szervezte meg a nyelvi-műveltségi versengést, ahol pél­dául ilyen kérdésekre is választ kellett adni: Hány várat építettek Hódító Vil­mos uralkodása idején? Mennyi ideig uralkodott Viktória királynő? Hány fele­sége volt VIII. Henriknek? Hol lakik a ki­rálynő Londonban? Ebben az évben ugyanis az angol kirá­lyok, királyi családok és a hozzájuk kap­csolódó intézmények, események, neve­zetességek és fontos dátumok ismeretét ölelte fel az érintett témakör. Kiss Ernőné igazgatóhelyettes arról is tájékoztatta la­punkat, hogy tapasztalataik szerint nép­szerű ez a vetélkedő az általános iskolák körében, vannak rendszeresen visszaté­rő és új résztvevői is ezeknek. Ez alkalom­mal negyven tanuló mérte össze tudását, ők Salgótarjánon kívül Pásztóról, Balassa­gyarmatról, Csécséről, Bátonyterenyéről érkeztek a Bolyaiba. Többféle feladatot kellett teljesíteniük, szerepelt ezek között képfelismerés, hal­lásértés, lyukas szöveg kitöltése, villám­kérdés és előzetes feladatként valamilyen királyi címer elkészítése. A szóbeli felad­vány ezúttal egy Artúr királyhoz kötődő monda színpadi megjelenítése volt. Na­gyon jó hangulatú, fordulatos versenyzés színhelye lehetett a középiskola, érdekes jeleneteket adtak elő a gyerekek, jó ré­szük kívülről tudta a szöveget és igazi be­leéléssel, figyelemre méltó játékkal színe­sítették az előadásokat. Színvonalas vendéglátásról is gondos­kodtak a szervezők, s a számos szponzor­nak köszönhetően minden résztvevő tar­talmas ajándékcsomagot vihetett haza. A felkészültségről pedig elmondható, hogy a tanulók angol nyelvi tudása évről évre jobb színvonalú. Dicséri ez az őket tanító és felkészítő lelkiismeretes peda­gógusok munkáját is. A verseny győzte­se a pásztói Gárdonyi Géza Általános Is­kola csapata lett (tagjai: Katona Anna, Robotka Sára, Koczka Alexandra, Frei No­émi). Felkészítő: GömbiczNándomé. Má­sodik helyezett a Balassi Bálint Gimnázium csoportja (Selymes Patrik, Rákóczi Dominik, Pap Luca, Cserháti Lili), felkészítő: Török Tünde. Harmadik helye­zett: Gárdonyi Géza Általános Iskola (Kanyó Emese, Bronz Adél, Lórik Máté, Troli Eliza), fel­készítő: Gömbicz Nándorné. A vetélkedő levezetése mindig a 12-es angol-magyar két tanítá­si nyelvű osztályokba járó tanu­lók feladata, amit ügyesen, haté­konyan oldottak meg a gyerekek. A tartal­mi munkáért pedig az intézmény angol nyelvi munkaközösségét illeti a köszönet. Kiss Ernőné összegzésében kiemelte: egy ilyen tudáspróbán rengeteget tanul­nak a diákok, hiszen sok olyan hasznos információ és ismeret birtokába jutnak, ami gazdagítja tudásukat. Ugyanakkor lehetőségük van tudásszintjük felmérésé­re azáltal is, ha a más iskolában tanulók teljesítményével összevetik a sajátjukat. Végeredményben nagy kihívást jelent számukra a verseny, hiszen sok jó csapat közül kell a legjobbnak lenni. (Mj.) Szécsény. Stílszerű volt december 13- án, Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumban, a Múzeumok iskolaba­rát fejlesztése oktatási-képzési szere­pének infrastrukturális erősítése cí­mű TIOP 1.2.2 - 09/1. pályázat pro­jektzáró ünnepélyén a „nyitány”, a helyi művészeti iskola, Garamvölgyi Andrea tanárnő növendékeinek a szereplése. A projekt célja pontosan az, hogy megteremtsék azokat a felté­teleket, melyek között a múzeum hozzátud járulni a tantervi oktatás egy szeletéhez, bízva abban, hogy színesíteni és szélesíteni tudják ezál­tal a tanulóknak az átadandó isme­retanyagot. Ami a szereplőket illeti, minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola Szécsényi Tagintézményének színját­szósai, Garamvölgyi Andrea diákjai házi szereplői a múzeumnak. A vendégeket, közöttük a iskolák igazgatóit, jelenlévő tagjait Stayer László, Szécsény város polgármeste­rét, dr. Bablena Ferencet, a Nógrádi Me­gyei Önkormányzat alelnökét, Gusztiné dr. Toronyi Judit, a múzeum igazgatója köszöntötte. Dr. Bablena Fe­renc köszöntőjében elismerően szólt a múzeum megújuló törekvéseiről, rá­mutatott a múzeumok és az oktatási intézmények együttműködésének fon­tosságára. Bejelentette, hogy 2012. ja­nuár 1-jétől a múzeumok fenntartása az önkormányzatuktól átkerül a kor­mányhivatalhoz. Megköszönte az ed­digi jó együttműködést. A projektben közreműködő iskolák nevében előbb Zsolnai Györgyné, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Össze­vont Oktatási Intézmény igazgatója szólt a projekt, a múzeummal történő együttműködésük jelentőségéről. Hangsúlyozta, a múzeumnak a város­ban, így intézményükben is betöltött fontos szerepét. - A most lezárult pro­jekt a múzeum infrastrukturális fej­lesztését oktatási, képzési szerepének iskolabaráttá válásának elősegítését szolgálja... A pályázattal az interaktív múzeum lehetőségét teremtették meg... A projektnek köszönhetően még szélesebb lehetőséget tud biztosí­tani diákjaiknak az alapvető kompe­tenciák fejlesztésére. A múzeumi láto­gatásoknak, foglalkozásoknak helye van a mai nevelési, oktatási rendszer­ben. Történelem szakos tanárként val­lom, hogy az iskola és a múzeum együttműködése előreviszi a múlt megismerését, a jövő építését - mondta. Ezt követően Antalné Varga Katalin, az endrefalvai általános iskola igazga­tója szólt az együttmű­ködésben rejlő nevelési­oktatási lehetőségekről. - Örülök, hogy partner- intézményként mi is olyan lehetőségnek le­hetünk részesei, mely a Kubinyi Fe­renc Múzeum infrastrukturális fej­lesztését a múzeumpedagógiai tevé­kenységhez biztosítja. A pályázat ke­retében, a múzeum könyvtártermében egy olyan oktatótér került kialakítás­ra, amely megfelelő technikai eszkö­zökkel felszerelve teret biztosít a mú­zeumpedagógiai órák számára, s amely a környező iskolákból, így Endrefalváról is könnyen elérhető. A gyermekek már nagyon várják a fog­lalkozásokat, amelynek egyik legfon­tosabb feladata, hogy a különböző kor­osztályú gyermekek múzeumlátoga­tó, a művészetet értő és befogadó fel­nőttekké váljanak. Gusztiné dr. Toronyi Judit megköszön­te mindazoknak a munkáját, akik előse­gítették a projekt megvalósítását A szak­mai anyag kidolgozásában Kazareczki Noémi és Zandler Krisztián munkatár­sai nyújtottak segítséget. GyőrinéMojzes Anikó informatikus a menedzser felada­tok ellátásában vett részt Segítette mun­kájukat FülöpFerencné pénzügyes mun­katárs. A kivitelezést a Professionái Kft, valamint Murár Zsolt vállalkozó és Bállá Bútor Kft. végezték. Márió atya a ferences templom plé­bánosa megáldotta a beruházás eszkö­zeit. A program a Till Collapse Dance műsorával zárult. ▲ Szenográdi Ferenc SZÉCHÉNYI TERV Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 0040 638 638 MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Next

/
Thumbnails
Contents