Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)
2922011-12-15 / 292. szám
2011. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 5 ORSZÁGJÁRÓ - GAZDASÁG Támogatják a juh- és húsmarhatartókat A juhágazat támogatási csúcséve lesz 2013., amikor a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kifizeti a jövőre igényelhető ösz- szegeket, a 2011. évi igénylések alapján anyajuhonként mintegy 5000 forintos támogatást kapnak a gazdák; a tárca 2012-ben elindítja a Kérődző Szerkezetátalakítási Programot, amelynek a juhtartók és a húsmarha- tartók lesznek a kedvezményezettjei. Budapest. A minisztérium közleménye szerint a kérődzőszerkezetátalakítási támogatásra évente 44,5 millió euró, mintegy 13 milliárd forint áll rendelkezésre. Az állattenyésztők a 2012. évi egységes kérelem benyújtásával egyidejűleg jelentkezhetnek a programra. A VM közölte azt is, hogy 2012-ben még együttesen igényelhető a top-up (anyajuh és anyajuh kiegészítő) és a de minimis anyajuh támogatás, valamint a kérődzőszerkezetátalakítási programban nyújtott megemelt egységes területalapú támogatás (SAPS). Ezek a tárca szerint együttesen komoly segítséget jelentenek a 2013. évi kifizetésekkor a magyar juhtenyész- tőknek. A közlemény idézi Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárt, aki a Magyar Juhtenyész- tők és Kecsketenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén, Herceghalmon kiemelte: a kérődző-szerkezetátalakítási programot közösségi forrásból finanszírozza a tárca. A gazdák a gyakorlatban megemelt SAPS támogatást kapnak. A kérődző-szerkezetátalakítási programot a 2004 óta működő nemzeti kiegészítő támogatások (top-up) jövő évtől kezdődő csökkenésének, majd 2013- ban történő megszűnésének ellentételezésére indítják. A top-up támogatások a régi és új tagállamok között meglévő támogatáskülönbségek ki- egyenlítését szolgálják. A kérődző-szerkezetátalakítási támogatásért cserébe a gazdáknak vállalniuk kell, hogy részt vesznek a nemzeti programban, amely a foglalkoztatás fenntartására, a beruházásokra, a továbbképzésre, a szakmai fejlődésre, összességében tehát a vállalkozói tevékenység fenntartására ösztönöz. A kérődző szerkezetátalakítási támogatásra évente 44,5 millió euró, mintegy 13 milliárd forint áll rendelkezésre. Az állattenyésztők a 2012. évi egységes kérelem benyújtásával egyidejűleg jelentkezhetnek a programra. 1088M 1082 1030 977 ■ 964 ^ 968 ; L 844 juhállomány (ezer darab) 956 897 854 849 ebből anyajuh (ezer darab) 20CC 200 ! 2002 2003 200* 2005 2006 2007 2008 200S 201C Forrás KSH MTVA-Sajtoadalbank MTI mtij »wwmti.h Újabb hét autóbuszt állítanak forgalomba Szombathely. Újabb hét alacsony padlós, a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat is teljesítő Credo típusú autóbuszt állítanak forgalomba Szombathelyen - közölte Papp László, a Vasi Volán Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel. Szombathely önkormányzata 2008-ban írt ki pályázatot a közforgalmú autóbuszközlekedés szolgáltatásának ellátására, a megbízást hét pályázó közül a Vasi Volán nyerte el és végezheti 2016 végéig - mondta. Emlékeztetett: a pályázatban a Vasi Volán vállalta, hogy 2009 és 2011 között évente 7-7 darab új, megfelelő kényelmet és biztonságot nyújtó, a szigorú környezetvédelmi szabályoknak is megfelelő alacsonypadlós autóbuszt szerez be és állít forgalomba, összesen több mint 800 millió forint értékben. A Vasi Volán Zrt. a pályázatban vállaltaknak eleget tett, hiszen az utóbbi három évben, egy 2009. évi közbeszerzési eljárás alapján összesen 21 darab autóbuszt állított forgalomba a helyi közlekedésben. Papp László szerint az elmúlt évben Szombathely lakossága megismerte és megszerette az új Credókat. Az üzemeltetési tapasztalatok kedvezőek, autóbusz-vezetők elismerően nyilatkoznak a járművekről, mind az autóbuszok kezelését, mind a menetdinamikai tulajdon- ságaikat tekintve. ________ Vi ta a diplomás nyelvvizsga körül A rektori konferencia és a kamara a közoktatástól várná az ismeretek bővítését Oktatás egy nyelviskolában. Helyettesítő képzés Míg Hoffmann Rózsa egyetemi felvételi követelményként írná elő a nyelvvizsgát, Pokorni Zoltán akár diplomát is adna nélküle. Az érintettek véleménye megoszlik. Braunmüller Lajos Az elmúlt években több tízezer fiatal nem kaphatta meg a (üplo máját csak azért, mert nincs nyelvvizsgája - érveit Pokorni Zoltán az Országgyűlés oktatási bizottságának fldeszes elnöke az általa jegyzett módosító javaslat mellett tegnap a köztévé Ma reggel című műsorában. A javaslat szerint 2012-től kezdve azok a hallgatók, akik a záróvizsgájukat követő három évben sem szerez nek nyelvvizsgát, mégis megkap hatják az oklevelüket A szabály visszamenőleges lenne, vagyis a lehetőség kiterjed azokra a volt hallgatókra is, akik három évnél régebben záróvizsgáztak, de a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudták átvenni a diplomájukat. A mentességről szóló döntést a felsőoktatási intézmények szenátusainak kell majd meghozniuk. Az eredeti törvénytervezet, melyet Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata oktatási állam titkár jegyez, a felsőoktatásba való belépés követelményeként határozná meg a nyelvvizsgát, vagyis az a felvételi része lenne. A javaslat egy rossz állapot oldására tett kísérlet jelentette ki lapunknak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkama ra elnöke. Parragh szerint össze„mintegy 20 százalékos azon hallgatóink aránya, akik a nyelvvizsga hiányában nem jutnak diplomához” - mondta el a Világgazdaságnak Kottász Gergely. A Pécsi Tudományegyetem sajtóreferense hozzátette: „Az intézmény hírtett kérdésről van szó, lúszen „az nem normális”, hogy valaki nem kapja meg a diplomáját az egye tem elvégzése után, ugyanakkor az sem elfogadható, hogy egy dip neve csorbulhat azzal, hogyha nem kémek nyelvvizsgát a diplomához, de ez egy olyan fajsúlyú kérdés, amelyhez szenátusi döntés szükséges, melyet mindenképpen megelőzne a dékánokkal történő egyeztetés a témában. Mi egy lomás nem beszél idegen nyelvet „A magyar munkaerő rendszerint nagyon gyengén beszél nyelveket, elemi érdekünk ezt erősíteni Nem hiszem, hogy itt a libe^ másik megoldást dolgoztunk ki erre a problémám: támogatott nyelvi képzések levezetését teivezzük, mellyel komolyabb anyagi terhek nélkül segítenénk hallgatóink nyelvvizsgára történő felkészülését” - közölte Kottász Gergely. rális megoldások célravezetők lennének, bizony kötelezővé kellene tenni az angol nyelv oktatását. Az angol az üzleti világ nyelve, de egy hazánkba látogató tu rista is angol nyelven fog érdek lődni, ezért azt akár már az óvó dától kezdve kellene tanítani. Hogy a nyelvoktatást pontosan hogyan helyezik el a közoktatás ban, az már szakmai kérdés” - tette hozzá Parragh. „A kérdés tipikusan olyan szituáció kapcsán merül fel, ahol mindkét fél véleményében van valamennyi igazság” nyilatkozta a Világgazdaságnak Bódis József. A Magyar Rektori Konferen da (MRK) elnöke kifejtette: „Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a hazai nyelvkultúra alacsony szintje amiatt van, hogy a közok tatás nem teljesíti a feladatát. Az zal mindenki egyetért, hogy a diplomához társulnia kellene leg alább egy idegen nyelv ismereté^ nek, de ennek biztosítása nem a felsőoktatás feladata lenne.” Bódis hozzátette: „Az eredeti célt, a nyelvtudás szintjének eme lését nem szabad félretenni, de az is igaz, hogy a szakemberek képzésére fordított források nem térülnek meg kellő hatékonyság gal. Nem szabad a történelem ke rekét visszaforgatni. A közoktatásnak kellene felkészülnie a fel adathoz, mert az valóban igaz, hogy a befektetett energiáknak ma már működniük kellene” - vélekedett az MRK elnöke. Elfogadta a parlament az új munka törvénykönyvét szavazás Legalább egyéves munkaviszony szükséges ah hoz, hogy a választott szakszervezeti üsztségviselőt védelem illesse meg, az azonban megbí zatása teljes időtartamára és még hat hónapra jár - ezzel a zárószavazás előtt benyújtott kormánypárti módosítóval sza vazta meg az új munka tör vénykönyvét a parlament Emellett alacsonyabb munka vállalói létszámhoz kötik a tisztségviselők megjelölését, ez az ereded javaslathoz képest könnyítés az érdekképviseletek számára. Orbán Viktor kormányfő azt mondta, kompro misszumos törvény született, van, amiben nem a kormány álláspontját tükrözi a jogsza bály, de felelősséget vállal érte. Érkeztek ellenzéki módosító indítványok is, egyebek mellett a várandós munkavállalók védelméről, a munkavállalói kau ció és az elmaradt jövedelem után járó kártérítés szabályozásának enyhítéséről, de eze két nem szavazta meg a Ház. Voksoltak az új önkormányzaü törvény módosító indítványai ról is. A legtöbbet vitatott témák közül eldőlni látszik, hogy Budapest egységes város ma rád, nem sorolják a megyékkel egy szintre. Módosullak az eredeti tervekhez képest a várossá nyilvánítás feltételei, nem lesz kötelező a legalább 5000 fős népesség. ■ B. L-Sz. 1. A pécsi egyetemen támogatott képzésben gondolkodnak