Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)
2011-11-10 / 262. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2011. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Felgyújtották a hétvégi házakat Az egységek külön-külön oltották az építményeket Két, egymástól több száz méterre fekvő hétvégi ház gyulladt ki szerda délelőtt, csaknem azonos időben Salgótarján külterületén. A faépületeket szándékosan gyújtották fel - egy 17 éves férfi már rendőrkézre került. Szociális munkásokat köszöntenek Salgótarján-Balassagyarmat. November ll-én, pénteken 11 órától a lózsef Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermében a Szociális Munka Napja alkalmából rendeznek ünnepséget, amelyet Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása szervez meg. Az eseményen Székyné dr. Sztrémi Melinda, polgármestere, országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. Köszöntőt mond Peleskei-Balázs Rita, az Egészségügyi-Szociális Központ igazgatója, valamint Holecz Istvánné, a Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ igazgatója. A rendezvény alkalmat ad arra, hogy köszöntsék mindazokat, akik a szociális vagy az egészségügyi pályán dolgoznak. E napon a város Egészségügyi-Szociális Központja és a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központja ad át elismeréseket. Az ünnepi műsorban a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei és tanárai működnek közre. A programok után állófogadás várja a résztvevőket az üvegcsarnokban, ahol a megjelentek tiszteletére dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója, a salgótarjáni közgyűlés népjóléti bizottságának elnöke mond pohárköszöntőt. Balassagyarmaton pénteken 13 órakor ünneplik a vármegyeháza dísztermében a szociális munka napját. A megjelenteket Medvácz Lajos polgármester köszönti. Ünnepi beszédet mond Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és igazságügyért felelős államtitkára, valamint Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. A beszédeket ünnepi műsor és a kitüntetések átadása követi. Mesedélelőtt Salgótarján. November 12-én, szombaton 10 órától Edit néni könyvespolca elnevezésű vidám mesedélelőtt és kézműves foglalkozás várja a gyerekeket. Az összejövetelnek ezúttal is a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet ad otthont. S. K. Salgótarján. A városi tűzoltóságra november ú-én, szerdán, 10.18 órakor érkezett bejelentés arról, hogy hétvégi ház ég a Kotyháza felé vezető út mellett; egészen pontosan az ipari parkkal szemben, Kormospuszta Luhó-dűlői részén. A lánglovagok két gépjárműfecskendővel indultak a helyszínre, amelyet két irányból, földúton próbálták megközelíteni.- Csak amikor megérkeztek, akkor derült ki, hogy két egymástól teljesen különálló - több száz méterre fekvő - faépület ég. Az egységek külön-külön oltották el az építményeket - közölte Noskó Zsolt, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese. A tűz oltását Berecz György, a katasztrófavédelem megyei vezetője, Juhász László tűzoltósági felügyelő, valamint Antal István, a salgótarjáni hivatásos önkormányzati tűzoltóság tűzoltási és műszaki-mentési osztályvezetője is a helyszínen felügyelte. A tűz keletkezési körülményeit a rendőrség bevonásával vizsgálják A tűzoltók jelentették be a salgótarjáni rendőrkapitányságra, hogy feltehetően szándékos tűzFOTÓ: KATASZTRÓFAVÉDELEM okozás miatt gyulladt ki a két hétvégi ház. A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, ahol a szemle és az azonnali nyomozási cselekmények adatai alapján megállapítást nyert, hogy a faépületeket két férfi gyújtotta fel.- Közülük egy 17 éves salgótarjáni fiatalembert a helyszín közelében elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A fiatalkorú ellen rongálás miatt kezdeményeztek büntetőeljárást, társának felkutatása folyamatban van - közölte megkeresésünkre Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Márton-napra készülnek Hollókő. A település védőszentje, Szent Márton ünnepére készülnek a helyiek. November 12-én, szombaton 11-től 15 óráig az ófalu és a templom környékén tartják majd a vígasságot. Gazdag programmal, látványossággal, libából készült finomságokkal, valamint ingyenesen fogyasztható libazsíros kenyérrel, forralt borral és teával várják a vendégeket. A szent legendáját, a középkori és libás játékokat Szent László Vitézei elevenítik fel, vidám előadáson itt lesz Ludas Matyi, s a „Hollókő főgúnárja” címért felnőttek versengenek. Kísérő rendezvényekkel kapcsolódik az eseményhez a kézművesporta, ahol a bemutatók mellett Márton-napi gyékényludat lehet készíteni. „Gyertek haza ludaim" címmel kora délután népi mesejátékot nézhetnek, majd bekapcsolódhatnak a körtáncba, éneklésbe a gyerekek. A Kaláris kézművesboltban Ferenczi Éva tojáspatkoló bemutatóján a hagyományos patkóit, miniatűr réz- és ólomtárgyakkal díszített tojásokat nézhetik meg a látogatók. Generációk találkoznak Kazár. November 12-én, szombaton Generációk találkozója címmel rendeznek interaktív programokat Kazáron. Az esemény - amelynek mottója: „Éljük át újra együtt a 60-as éveket!” - helyszínéül az újonnan elkészült Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) szolgál, ahová a játékos vetélkedőkre, ötfős csapatok jelentkezését is várják. A rendezvény 16.30 órakor az új létesítmény átadójával kezdődik, majd 17.30 órától a nevezettek játékos vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. Este 20 órától pedig retroparti várja a szórakozni vágyókat. Kölcsönkapott Föld Pásztó. November 12-én, szombaton 15 órától a Nők a Szebb Jövőért Egyesület családi délutánt szervez lOOxSzép Világunk - kölcsönkapott Föld elnevezéssel. A Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban változatos programokkal várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Kevesebb pályázati pénz Salgótarján. A 2012-ben életbe lépő civil törvény várható változásairól szervezett tanácskozást a Salgótarjáni Civil Fórum kulturális és művészeti szekciója a megye- székhelyen a közelmúltban. A rendezvény vendége volt Barabás Miklós, az Európa Ház igazgatója és Barabás Emese, a Nemzeti Civil Alap tanácsának tagja. Cégbírósági bejelentkezés Az NCA december 31-gyel megszűnik és helyébe a Nemzeti Együttműködési Alap lép. A tanács mandátuma 2012 februárjában, a kollégiumé pedig márciusban lejár. Barabás Emese hasznos tanácsokat adott a civil szervezeteknek az idei nyertes pályázatok pénzügyi elszámolásához. így többek között a költségvetés, illetve a elszámolási időszak módosítási lehetőségeiről, a kötelező önrész elszámolásáról, a számlák beküldési időpontjáról, a pályázatban kiírt korlátozásokról. A továbbiakban a 2012-ben életbe lépő civil törvény pályázati-támogatási lehetőségeiről szólt A törvény célja, hogy új, közhasznú szféra alakuljon ki. Június végéig minden civil szervezetnek be kell jelentkeznie a cégbíróságon. Ez az alapvető feltétele a támogatásnak, amelyre a törvény szerinti egyesület, alapítvány pályázhat Az a szervezet, amelynek éves forgalma meghaladja az 5 millió forintot, működésre csak visszatérítendő támogatást - hitelt - kaphat A 2012-es költségvetés meglehetősen szűkre szabta a civil szféra mozgásterét, mindössze 1,3 milliárd a támogatásra szánt előirányzat A tervezet szerint megújul az irányító, koordináló szerepet betöltő tanács és a forrásokat elosztó kollégium, változik összetételük. Eddig mindkét testületben a civilek által választott tagok aranya kétharmad volt, most ez harmadára csökken. A többséget a kormány, illetve a szakminiszterjelöli ki a minisztériummal partnerséget kötött szervezetek közül. Közös pályázat A civilekről szóló törvény akkor lép életbe, ha a parlament elfogadja, hangsúlyozta Barabás Miklós. Majd megkísérelte felvázolni azt a perspektívát, amely az eddigi ismeretek szerint kirajzolódik a civil szervezetek számára. Ezt egy országos civil összefogásban látta. Az együttműködés akkor valósulhat meg, ha a sokféle érdekek között sikerül közöset találni. Az így kialakított jövőkép bebizonyíthatja, hogy a civilek hasznos munkát végeznek a településeken, szükség van rájuk. a civileknek A továbbiakban az NCA pályázati-támogatási rendszer tapasztalatairól szólt az előadó és arról, hogy az új támogatási rendszer, a Nemzeti Együttműködési Alap a kreatív pályázatokat ismeri el. Felhívta a figyelmet az együttműködő civil szervezetek közös pályázatára és az EU pályázati lehetőségeinek kihasználására. Szükségesnek mondta egy országos civil érdekvédelmi szervezet létrehozását is. Szakmai műhelyek Ezt követően kérdéseik és kétségeik egész sorát mondták el a törvénnyel kapcsolatban a civil szervezetek képviselői. Hangsúlyozták, kevesebb lenne az aggodalmuk, ha a készülő törvényt érdemi egyeztetés előzte volna meg a civilekkel és több információt kapnának arról, hogy mire készüljenek a következő évben. Simon József, a tanácskozás egyik szervezője úgy látta, hogy a civil autonómia felszámolása folyik. Hangsúlyozta, ma azok a civil szervezetek vannak többségben, akik napi pénzügyi és szervezeti gondokkal küszködnek. Szakmai műhelyek, fórumok, csoportok kellenek, ahol olyan lényeges kérdésekről lehet beszélni, hogyan lehet kijutni a jelenlegi helyzetből és elindulni az egységesítés irányába. - vg Társadalmi ügyünk a rendvédelem és a környezetügy! Salgótarján. Az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ „A rendvédelem és a környezetügy” címmel konferenciát szervez november ll-én, pénteken 10 órától a Környezetvédők Háza (Rákóczi út 11.) nagytermében. Ä megjelenteket dr. tech. Kecskeméti Sándor az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ elnöke köszönti, majd ezt követi A rendvédelmi szervek helye és szerepe a környezetügyben című előadás, amely prezentációt a Belügyminisztérium képviselője ismerteti. A továbbiakban dr. Dobi Bálint a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetmegőrzési és- fejlesztési főosztály köz- igazgatási főtanácsadója ad tájékoztatást a hazai környezetvédelem helyzetéről, aktualitásairól, kihívásairól, majd Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke beszél a szervezet eddigi munkájáról, kiemelten a környezetkárosítás megelőzéséről. A környezetvédelem, a környezetügy minden szakterületen belül megtalálja a helyét, így a rendvédelmen és a polgári védelmen belül is, vallja dr. tech. Kecskeméti Sándor, a regionális környezetvédelmi központvezetője. Ezért tartják fontosnak a megfelelő tájékozottságot és tájékoztatást hiteles forrásokból, ahhoz, hogy mindig a legaktuálisabb információkat tudják nyújtani a velük együttműködésben lévő szervezetek, valamint a természetet szerető és a környezetügy iránt érzékeny emberek számára. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a központ számos szakmai és civil, a környezet- védelem területén elismert, kiemelkedő tevékenységet végző szervezettel kötött együttműködési megállapodást. így a központ partnerei között szerepel a szaktárca, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, valamint a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság is. Ez utóbbiak kapcsán kiemelte a szakértői vélemények elkészítését, amely- lyel céljuk a természetkárosító bűncselekmények megakadályozása, a környezetkárosítás mértékének visszaszorítása, amelyben mind a rendvédelmi, mind a polgári védelmi szervek jelentős feladatot vállaltak. Ugyanakkor büszkén hangsúlyozta, hogy a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodás egyedülálló kezdeményezés volt, amely kimagasló eredményeket hozott. Ezen törekvéseikre és együttműködéseikre még nagyobb hangsúlyt kívánnak fordítani a jövőben. A rendezvény - amelynek fővédnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter - nyilvános, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! PORIG ÉGETT A LAKÓHÁZ Alsópetény. Bár a váci lánglovagok három tűzoltóautóval - két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval - is vonultak, már nem tudták megmenteni azt az alsópetényi lakóházat, amely nojjvember 9- |én, szerda ^hajnali 2 óra I körüli idő- |ben gyulladt ?ki. A helyszínre érkező egységeket az akkor már gyakorlatilag teljes terjedelmében lángoló ház látványa fogadta. A gyors tűzoltói beavatkozás ellenére a tetőszerkezet és a lakótér egyaránt kiégett. A keletkezett kár - az előzetes becslés szerint - több millió forint. A hatszor tizenöt méter alapterületű épület teljesen lakhatatlanná vált. Az ingatlan tulajdonosa a tűzeset során fejsérülést szenvedett. A mentők a váci kórházba szállították őt további ellátásra.