Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)

2011-11-08 / 260. szám

12 2011. NOVEMBER 8., KEDD SPORTTÜKÖR Jövőre kezdődhet labdarúgás. Fürjes Balázs reméli, hogy jövőre elkezdőd­het az új Albert Stadion építé­se, amely 12 milliárd forint­ból valósítható meg, s legha­marabb a 2013-as év őszi idé­nyére, optimálisabb esetben 2014 tavaszára készülhet el. A budapesti nagyberuházáso­kért felelős kormánybiztos hétfőn, a Digi Sport televíziós csatorna Reggeli start című műsorában beszélt erről. Für­jes hangsúlyozta: az első lé­pés, hogy a magyar államnak az Üllői úti ingatlant vissza kell vásárolnia a jelenlegi tu­lajdonostól, Kevin McCabe- től. Kifejtette, hogy ezt a tár­gyalást Kubatov Gábor FTC- elnök és munkatársai már el­kezdték és ő most kapcsoló­dik be. „Remélem, hogy egy héten belül le tudjuk zárni ezt a megállapodást, de még nincs megegyezés” - tette hozzá. Hogy a visszavásárlás meny­nyiért sikerülhet, azzal kap­csolatban Fürjes egyértelmű­sítette: „McCabe úrnak ko­moly veszteségeket kell el­szenvednie, ugyanakkor a vé­telárnál figyelembe kell venni, hogy milyen lépéséket tett az új stadion megépítése érdekében” - fogalmazott a kormánybiztos. A műsorveze­tői kérdésre elmondta, ő a tiszta helyzet híve, ezért nem tartaná jó megoldásnak, ha olyan telekmegosztásra ke­rülne sor, hogy az Üllői út és a Könyves Kálmán körút felő­li terület - az ingatlan legérté­kesebb része - McCabe tulaj­donában maradna. „Az Üllői út-Könyves Kál­mán körút felőli területtel há­romféle dolgot tehet az állam. Valamilyen állami létesít­ményt helyez el - ez nem hoz bevételt - hosszú távon bérbe adja a területet, vagy értékesí­ti. Ha eladjuk, akkor annyival olcsóbban épülhet meg az Al­bert Stadion.” - mondta Für­jes. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. illetékes a döntés­ben, „s akik ott ezzel foglal­koznak, ki fogják találni, hogy melyik a leghasznosabb és legkedvezőbb megoldás a ma­gyar állampolgárok számára”. Fürjes megerősítette, hogy az Üllői úton egy 22 ezres sta­dion épülhet, de ennek egy olyan jó és korszerű stadion­nak kell lennie, amelyre a vi­lág bármely pontján büszkék lennének. Fürjes szerint az a cél, hogy összességében egy 21. századi, jó, a családoknak is szórakozást nyújtó stadiont lehessen építeni az Üllői úton. „Azt gondolom, 12 milliárd- ból ezt meg kell tudni valósí­tani” - jelentette ki a kor­mánybiztos, aki szerint ugyan nincs sok idejük, ugyanakkor nem maradtak le semmiről, mert még a jövő év elején is le­het megfelelő forrást találni a költségvetésben az új Albert Stadion megépítésére. A kormánybiztos ambició­zus célja, hogy már a 2013-as őszi idényt az új stadionban kezdhesse meg a zöld-fehér csapat, de optimálisabbnak tartja, ha ez csak 2014 tava­szára valósul meg. „Nehéz lesz, ma még ezt nem tudom százszázalékosan megígérni, de ezen dolgozunk, s ennek megfelelően szeretnénk kiír­ni a közbeszerzéseket” - zár­ta szavait Fürjes Balázs. A kevesebb hiba és a nagyobb rutin döntött kosárlabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 7. forduló Kecskeméti Főiskola - Konecranes-Salgótarjáni KSE 55-63 (10-15,16-14,16-19,13-15) Kecskemét, GAMF-sportcsarnok, 100 néző, vezette: Szabó G., Ko­vács N. Kecskemét Puszta 7/3, PONGÓ MARTIN 8, MÉSZÁROS M. 18/6, Lakits 8/3, Gruda 6. Csere: Pongó Máté 6, Legéndi 2, Kovács B. Edző: Forray Gábor. Salgótarján: SURMANN P. 18/9, Szabó Z. 4, Kocsis 5/3, HARWICH 18, Godena 6. Csere: Likár, Surmann G. 7/3, SEBŐK 5/3. Edző: Dániel Tamás. Az eredmény alakulása. 3. perc: 4-4,8. perc: 10-8,13. perc: 19-17,18. perc: 24-25,24. perc: 34-36, 28. perc: 40-48, 34. perc: 48-53, 37. perc: 54-57. Horváth Péter A tripla-dupláról csupán hajszállal lemaradó Surmann Péter gyenge kez­dés után a mezőny legjobbjává küzdötte föl magát fotó: archiv/hüvösi csaba Ahogyan az várható volt a két gárda egy héttel korábbi, az SKSE által fölényesen megnyert Hepp-kupa találkozóján szerep­lő kecskeméti csapatból gyakor­latilag hírmondó sem maradt a vasárnap esti bajnoki rangadó­ra, a túloldalon ugyanakkor csak a minap műtött Sebők visszatérése jelentett változást a legutóbbi felálláshoz képest. Bár nyilvánvaló volt, hogy az A- csoportban is számításba vett főiskolás fiatalokkal szemben a leginkább sikerrel kecsegtető taktika a mieink részéről a tem­pó lassítása, az „agarászásban” verhetetlennek tűnő ellenfél po­zíciós játékra kényszerítése le­het, ennek ellenére a feldobást követően mégis megpróbált fu­tóversenyre kelni riválisával a tarjáni együttes. A rohanásba azonban itt is, ott is rengeteg hi­ba csúszott, a vendégek példá­ul csupán ötödik nekifutásra- szerezték meg első kosarukat, az utolsó hat fellépéshez hason­lóan természetesen ezúttal is Hartvich révén. A támadásban helyenként egészen érthetetlen megoldásokat választó (különö­sen az olykor önjelölt játékmes­ter szerepben tetszelgő Godena sorozatos labdaeladásai és ki­hagyott ziccerei voltak meghökkentőek) piros-feketék a folytatásban sem tudtak iga­zán lehiggadni, viszont a talán még náluk is kapkodóbban ját­szó házigazdák ügyetlenkedé­sét kihasználva így is vezetés­sel zárhatták a roppant pontsze­gény nyitó negyedet (10-15). A rövid pihenőt követően azonban hamar fordult a kocka, a meg­szerzett labdákból gyors leroha- násokat indító, s a hárompontos vonalon túlról is többször beta­láló kecskemétiek ugyanis egy 14-1-es rohammal a második felvonás közepére 24-18-ra megléptek. Míg a házigazdák kedvükre száguldozhattak, az SKSE játéka sehogyan sem akart összeállni, az általában parádésan forgatott karmesteri pálcával az első negyedórában jobbára összevissza „hadoná­szó” Surmann Péter és a játék- szervezésben máskor szintén elévülhetetlen érdemeket szer­ző Surmann Gábor például ta­lán eddigi salgótarjáni pályafu­tása alatt összesen nem köve­tett el annyi csacskaságot és technikai hibát, mint most az első szűk negyedórában (3/14- es mezőnydobási mutató kette­jüktől). A félidő hajrájába for­dulva Kocsis triplájával, illetve Hartvich közeli találataival a mieinknek azért mégiscsak si­került véget vetniük a féket lát­ványosan behúzó hazaiak „tün­döklésének”, olyannyira, hogy a nagyszünetre már ismét ven­dégvezetéssel vonulhattak a csapatok (26-29). A fordulás után a vészhely­zet esetére tartalékolt Sebők beállítása hozott új színt a tarjániak játékába, az orvosai tanácsa ellenére pályára lépő hátvéd kosarai, gólpasszal és labdaszerzései nagyban hozzá­járultak ahhoz, hogy a harma­dik periódusban öt-nyolc pont között állandósult a felek kö­zötti távolság. Mivel Hartvich továbbra is rendíthetetlenül centerezte be a hazai gyűrűbe a labdákat, és végre Surmann Péternek is sikerült úgy isten­igazából belejönnie a játékba, a záró tíz percet viszonylag meg­nyugtató előnnyel várhatta az SKSE (42-48). Csakhogy a há­romfős szakmai stáb mellett a nézőtér első sorában helyet foglaló Sztojan Ivkovics által is űzött hazai fiatalok még egyál­talán nem mondtak le a bravúr lehetőségéről: a többször is két-három pontra felzárkózó kecskemétiek sorra ragadták vissza a támadó lepattanókat, s ha kicsivel is jobban használ­ják ki szép számmal adódó le­hetőségeiket (32%-os mezőny-, 17%-os triplamutató hazai ol­dalon) a mieink bizony nagy bajba kerülhettek volna. Az 54-57-es állásnál elérkező vég­hajrában így is pengeélen tán­colt a vendégek sikere, ám az utolsó percekben Hartvich le­hetetlen helyzetből, szabályta­lansággal együtt betermelt duplája, Godena mesteri do­básblokkolása, valamint a ma­gát szép lassan a mezőny leg­jobbjává felküzdő, s a tripla­dupláról csupán hajszállal le­maradó (18 pont, 9-9 lepattanó és gólpassz) Surmann Péter dudaszó pillanatában beszórt hármasa végleg a győzelmi ös­vényre terelte a tabella máso­dik helyére fellépő tarjániakat. A tabella harmadik és negye­dik helyezettjének roppant küz­delmes, ám alacsony színvonalú mérkőzését szinte végig vezetve nyerte meg a valamivel keveseb­bet hibázó és a hajrában nagyobb rutinját remekül kihasználó SKSE. A tarjániak újabb, immár sorrendben harmadik idegenbeli sikere mindenképpen dicséretes teljesítmény, ám a vasárnap este mutatott játék a közelgő nagy rangadókon már nem biztos, hogy elég lesz az üdvösséghez. Dániel Tamás: - Mikor fegyel­mezetten, pontosan játszot­tunk, akkor egyértelmű volt, hogy melyik a jobb csapat. Ki­hagyásainkat ugyanakkor kö­nyörtelenül büntette az A-cso- portos játékosokkal megerősí­tett Kecskemét, de ennek elle­nére is sikerült megnyernünk az eddigi legnehezebb mérkő­zésünket. További eredmények: Óbudai Kaszások - EKF-Eger-Hész 50-78, Bajai Bácska FKE - MTK Törökbálint 83-76, Tiszaúj- városi Tisza Tv-Phoenix KK - EnterNet-Vásárhelyi Kosársuli 70-80, Nagykőrösi Sólymok KE - Szerencs VSE 91-49. Szabad­napos: Debreceni EAC. Az 1. for­dulóból pótolt mérkőzés: Debrece­ni EAC - EnterNet-Vásárhelyi Kosársuli 79-74. A bajnokság állása 1. Eger 6 6 0 487-310 1.000 2. Salgótarján 6 5 1 517-414 0.917 3. MTKTörökb. 6 5 1 512-415 0.917 4. Baja 7 4 3 521-541 0.786 5. Kecskeméti F. 6 3 3 471-450 0.750 6, Vásárhely 6 3 3 467-446 0.750 7. Nagykőrös 7 3 4 523-515 0.714 8. Tiszaújváros 7 3 4 473-528 0.714 9. DEAC 6 2 4 396-468 0.667 10. Óbudai K. 6 1 5 421-464 0.583 11. Szerencs 7 0 7 419-656 0.500 Három aranyérmet szereztek a dornyaysok Czimer Z. József tájfutás. Az Egri Spartacus az év utolsó kiemelt szorzójú két- futamos nemzetközi tájfutóvia­dalát, 796 indulóval rendezte meg a hevesi megyeszékhe­lyen, illetve Bükkszentkereszt térségében. A nagydíjas ver­seny küzdelmével egy időben döntötték el a hazai felsőfokú intézmények tájfutó hallgatói az egyetemi egyéni és csapat­bajnoki címeket is. Az első fu­tamot Eger belvárosában bo­nyolították le. Három salgótar­jáni Dornyay-tájfutónak - Stork Mihály, Nagy Ákosné, Varga István - is sikerült élet­kori kategóriájukban futam­győzelmet szerezni. Másnap a Bükkszentkereszt-Hollóstető térségében rendezett esemény zárófutamán Stork Mihály és Nagy Ákosné megismételte előző napi futamgyőzelmét és az idei Eger Grand Prix kategó­riagyőztese lett. A keresztbe- verések folytán Deák Maximilien Benedek az F14 C kategóriában szintén nagydíj- győztes lett. Újonc klubtársa, Básta Attila némi meglepetés­re ugyanebben a versenyszám­ban a második helyen zárt, de lányoknál is sikerült Bakos Szabinának összetettben a do­bogó harmadik fokára felka­paszkodnia. Junior elit ver­senyszámban legjobb magyar­ként a tarjáni Diószegi Bálint ezüstérmes lett. Az egyetemis- ták-főiskolások háromfős nem­zeti csapatbajnokság férfi elit versenyszámban a bajnoki cí­met szerzett MEAFC együtte­sének tagja volt a salgótarjáni Dornyay I. osztályú tájfutója, Fehérvári Zsolt is. Az idei Eger Grand Prix kétfu- tamos nemzetközi ranglistaver­seny jobb nógrádi eredményei. F10D (39 induló): 4. (1. futam: 8. hely, 2. futam: 2. hely) Tábor Marcell 27:57 perc. F14C (19 induló): 1. (3., 2.,) Deák Maximilien Benedek 54:11, 2. (2., 5.) Básti Attila 55:37, 7. (8., 8.) Horváth Szabolcs 72:08. F14 Elit (19): 1. (1., 1.) Stork Mihály 69:17. F 16 Elit (25): 5. (5., 6.) Horváth Ádám 89:36. F18 Elit (19): 10. (9., 13.) Fe­hérvári Dániel 121:57. F20EIÜ (7): 2. (2., 3.) Diószegi Bálint 151:28. N12C (32): 5. (7., 5.) Goldmann Kata 57:46,13. (13., 16.,) Kovács Flóra 73:26, 14. (6., 19.): Dénes Réka 76:36. N14C: 3. (6., 3.) Bakos Szabina 59:21, 4. (2.,4.) Babka Zsófia 60:28,7. (5., 9.) Gyurcsó Csen­ge 84:41. N16 Elit (20).A. (11., 4.) Goldmann Júlia 81:55. N21 Elit: 9. (14., 10.) Boros Anna 133:06. N21B (35): 16. (14., 22.) Győri Gabriella 138:54. Nyílt K. (50): 11. (1., 31.) Varga István 119:12. Nyílt T. (51): 4. (14., 6.) Stork J. Gábor 121:58. F21Br (40): 10. (11., 12.) Szikszai Szabolcs 104:03. Sze­niorok N35A: 1 (1., 1.) Nagy Ákosné 131:42. F40A (27): 11. (11.,11.,) Goldmann Róbert 129:01, 16. (18., 17.) Fehérvári Péter 148:33, 18. (23., 15.) ifj. Marczis István 154:51. F50A: (19): 8. (4., 10.) Sramkó Tibor 109:26. Stork Mihály és Deák Maximilien Benedek (St. Dornyay) kategóriagyőzte­sek lettek

Next

/
Thumbnails
Contents