Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)

2011-11-08 / 260. szám

6 2011. NOVEMBER 8., KEDD A NAP TÉMÁJA Egy új világ épült fel Cereden molt be az egyik tanárnő a gye­rekek és a pedagógusok első él­ményeiről. A három önkormányzat pol­gármestere a következő élmé­nyeiket osztották meg lapunk­kal. Elsőként Nagy György, Szilaspogony polgármestere mondta el gondolatait: - Nagyon örömteli, hogy egy ilyen beruhá­zást sikerrel fejeztünk be. Azért dolgozunk, hogy minden fejlesz­téssel, a településeink előbbre jussanak. A legfontosabb az, re szólalt meg az örömteli ese­mény kapcsán. A polgármester azt hangsúlyozta, a felújított is­kolában végre megfelelő körül­mények várják a három telepü­lés iskoláskorú tanulóit.- Ez az iskola mindenkié! A három település olyan mérték­ben vállalta az önerőt, ahogy ed­digiekben az iskolafenntartás­hoz Is hozzájárultak. A legjobb visszajelzés az, hogy a nebulók azonnal birtokukba vették az új intézményt. Az új iskola bizto­Ünnepélyes keretek kö­zött adták át a teljesen felújított és megszépült Id. Szabó István Általános Iskola, Óvoda és Körzeti Könyvtár épületét. Az új intézmény a ÉMOP- 4.3.1/2/2F-2f-2009-0023 pályázat keretein belül valósulhatott meg. Az „Ál­talános iskola és óvoda felújítása Cereden” című projekt összköltsége, mintegy 392 379 711 fo­rint volt. Ceted. Kicsivel több, mint egy év telt el azóta, hogy 2010. au­gusztus 4-én megkezdődtek a felújítási munkálatok, s most 2011. november 7-én, hivatalo­san is átadhatták a felújított épületet. A sikeres projekt, Cered, Zabar és Szilaspogony kai tágasabb, jobban elférünk benne, még kicsit el is lehet té­vedni - tette hozzá egy másik nebuló. Arra a kérdésre, hogy voltak-e már az új számítástech­nika-teremben a válasz abszo­lút igenlő volt: - Persze, már voltunk, nagyon gyorsak az új gépek - mondták örömmel a di­ákok. Az iskola épületében található könyvtár, mintegy 15 000 kötetet számlál. Több tucat folyóirat, nyugodt hangulatú, új olvasó­szobák állnak nemcsak az itt ta­nuló diákok és az őket oktató ta­nárok, hanem a környéken élő és a kultúra iránt érdeklődő la­kosok rendelkezésére. Szemmel láthatóan a gyerme­kek, szinte azonnal belakták az épületet. A tágas folyosók, a ma­gas belterek, a vadonatúj nyílás­zárók, padok és székek, vala­mint az oktatáshoz elengedhe­tetlen technikai eszközök, kivé­tel nélkül sikert arattak köreik­ben. De nemcsak a nebulók körében. A megkérdezett taná­rok is pozitívan nyilatkoztak az új intézmény technikai felsze­reltségéről, ami tényleg meg­könnyítheti számukra az okta­tást.- Remélem nagyon jól fogjuk magunkat érezni benne - szá­nek hátrányba - hangsúlyozta Nagy Tamás. Végül, de nem utolsósorban Czene Árpád, Cered polgármes­lói létszámmal fog működni - számolt be terveikről a polgár- mester. Kiss Józsefné, az iskola igazga­tója a következőket nyilatkozta lapunknak: - Intézményünk, je­lenleg 162 tanulónak ad otthont. Picivel többen vannak azok a ne­bulók, akik nem cerediek, va­gyis „bejárósak”. A minőségi ok­tatásukról pedig ló tanár gon­doskodik, ebből egyik kollégánk könyvtárosi feladatokat lát el. A hátrányos helyzetű gyerekekkel egy főállású, fejlesztőpedagógus kollégánk foglalkozik. A tanuló­ink között, egy vak kislány is van. Őt a tanulásban, egy speci­ális felkészültségű kolléganőnk segíti. Ennek köszönhető, hogy a három település egyikéről sem kell senkit elutasítani fogyaté­kossága miatt. Intézményünk­ben 11 fogyatékkal élő tanulóval foglalkozunk. Ez az iskola sokat jelent mindannyiunk számára. ( rí községek önkormányzatainak, régóta jól működő, összehan­golt munkájának és összefogá­sának köszönhető. A megújult iskola épülete, szinte minden igényt kielégít, s mind szemé­lyi, mind tárgyi feltételei adot­tak ahhoz, hogy egy modern, XXI. századi intézményben sa­játíthassák el az itt tanuló gyer­mekek, a tanárok által átadott ismeretanyagokat. Az iskola számítástechnikai termében új számítógéppark vár­ja a nebulókat. Ä kiváló felszereltségű nyelvi és kémiala­bor pedig a gyermekek számára megkönnyíti az idegen nyelvek, valamint a természettudomá- ny- ok magas szintű elsajátítását. A tanulók örömmel vehették birto­kukba a vadonatúj tornatermet, hiszen a régi iskolában, rossz idő esetén, eddig csak egy húsz négy­zetméteres terem állt rendelke­zésre. Akiknek még nem volt testnevelésórájuk, azok elmondá­suk szerint nagyon várták már, hogy a vadonatúj tornaterem minden zugát felfedezhessék.- Nagyon tetszik az új épület, mondta az egyik kislány. Sok­sítja a három település hosszú távú fejlődésének és megmara­dásának a lehetőségét, valamint az itt felnövekvő diákoknak azt a minőségi környezetet, hogy a továbbtanulásuknál ne kerülje­hogy gyermekeink jó körülmé­nyek között szerezhessék meg azt a tudást, ami a későbbi to­vábbtanulási lehetőségeiket megalapozhatja. Másodikként Nagy Tamás, Zabar polgármeste­tere nyilatkozott lapunknak. A polgármester elmondta, hogy rendkívüli összefogást igényelt, hogy a projekthez szükséges ön­erőt, a három település közösen biztosítani tudja.- Az új intézmény büszkeség­gel és elégedettséggel töltheti el az itt tanuló diákokat, az őket ok­tató pedagógusokat, valamint mindhárom település önkor­mányzatát és a településen élő közösségeket is. Ennek az isko­lának közösségmegtartó ereje lesz. Reményeink szerint az új iskola, évről évre növekvő tanu­Azt vettem észre, hogy a beköl­tözésünkkor a kollégáim, szinte nem is akartak az új épületből hazamenni. Nehéz betelni a lát­ványával. A régi épületünk na­gyon rossz állapotban volt, ami állandó gondot okozott. Nem volt tornatermünk, nem volt szak- tantermünk sem. Úgy is fogal­mazhatnék, hogy már nem volt képes betölteni az iskola funkci­óját. Az új épület számunkra olyan, mint a Kánaán, mintha egy új világba csöppentünk vol­na - zárta gondolatait Kiss Józsefné. Báli Dániel SZÉCHÉNYI TERV MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt az~Európai Unió támogatásával, az ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f-20Q9-0023 pályázat keretein belül valósulhatott meg.

Next

/
Thumbnails
Contents