Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)
2011-11-05 / 258. szám
2 2011. NOVEMBER 5., SZOMBAT NOGRAD MEGYE Csodaturmix Salgótarján. Csömör Imre „Csodaturmix” című fotókiállítása nyílt meg a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Kós Károly galériájában az elmúlt hónapban. A tárlatot, mely november 28- ig tekinthető meg, Homoga József ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás érdekessége az, hogy minden képhez egy idézet tartozik. Az idézetek november 8- án 17 órakor kerülnek fel a képekre egy interaktív beszélgetés keretében. Ez alkalomból a „Gyökerek és szárnyak” című digiporámát vetítik le, mely a 2010-es országos digiporáma versenyen második helyezést ért el. Ezerszínű ősz Rétság. A Krasznai Gyula költőt bemutató rendezvénnyel, november 7-én hétfőn 8.50 órakor indul az Ezerszínű rétsági ősz című programsorozat a városi művelődési központ és könyvtárban. Közre1 működűt Takács Pamela és Szájbely Zsolt. A következő esemény időpontja november 9. szerda, 8.45 óra, ez alkalommal megzenésített verseket hallhatnak a résztvevők, a vendég DovákB. József lesz. A hónap folyamán további rendezvényekkel jelentkezik az ezerszínű kulturális ősz. Ülésezett a bizottság Pásztó. A helyi védelmi bizottság ülésének adott otthont a minap a városi önkormányzat tanácsterme. Berecz György tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője ismertette a megjelent polgármesterekkel a katasztrófavédelem szervezetében 2012. január 1- től bekövetkező változásokat Noskó Zsolt tűzoltó százados a védelmi bizottságokat érintő törvényi változásokról szólt Bakos Krisztián tűzoltó őrnagy a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésért felelős iparbiztonsági szakterületet mutatta be. Cser Tamás polgári védelmi százados pedig a jövő év első napjától érvényes polgári védelmi szervezet- rendszer felépítését vázolta a jelenlévőknek. Lángolt a kazánház Pásztó. Egy családi ház pincéjében keletkezett tűz csütörtökön, a kora esti órákban Pász- tón. A kazánházban a tüzelőanyagok mellett szabálytalanul tárolt papírok, rongyok is égtek. A tűzoltók még időben eloltották a lángokat, így azok nem terjedtek tovább a lakóegységre. Munkájukat nehezítette, hogy a pincében tárolt nagy mennyiségű éghető anyag égése során rendkívül magas hőmérséklet és hatalmas füst alakult ki. Szerencsére azonban személyi sérülés nem történt. A beavatkozás alatt Berecz György, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője és Csépe Zsolt, pásztói tűzoltóparancsnok is a helyszínen tartózkodott. Itt az ideje felkészülni a téli üzemre a sofőröknek (Folytatás az 1. oldalról.) Fontos kellék lehet a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő is. Az őszi-téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit, ezért nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor gyakrabban kell tisztítani. Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, amelyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így kormányozható marad az autó. Az út felülete az időjárás hatására csúszóssá válhat, ezért a fékút ilyenkor általában hosz- szabb, mint optimális fékezésnél. Amennyiben a kocsi nem rendelkezik az ezt meggátló szerkezettel - vagyis ABS-szel - úgy a kerekek gyorsan leblokkolüak, a jármű kormányozhatatlanná válhatJs könnyen kicsúszhat. HIRDETÉS- Ilyenkor vegyük le a lábunkat a fékpedálról, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor fékezzünk, amikor a jármű már újra a kívánt irányban áll. A balesetek elkerülése érdekében tartsunk nagyobb követési távolságot és hajtsunk lassan - tanácsolta Lászlók Nóra. A rendőrség szerint a téli hónapokra tervezett hosszabb autózás előtt tanácsos mindig informálódni az érintett útszakasz időjárási és forgalmi viszonyairól, hogy felkészülhessünk a biztonságos utazásra, vagy éppen elhalaszthassuk, lemondhassuk azt. Előfordulhat, hogy nem érdemes kockáztatni és biztonságosabb a tömegközlekedést választani.- A közúti közlekedés során a járműveket ellenőrző rendőrök felhívhatják a sofőrök figyelmét az adott útszakaszra, területre vonatkozó veszélyhelyzetekre, kérjük, hogy azokat vegyék fi- .gyelembe a biztonságos közlekedés érdekében - zárta szavait Lászlók Nóra. ■ szeretné1J Hónapról hónapra összeköt a stílus! Lábra simuló elegancia —— NYERJ! 1 db Chevrolet Aveo 3 db 25 000 Ft értékű Agria Park vásárlási utalvány 6 db 15 000 Ft értékű Agria Park vásárlási utalvány Nyereménysorsolás: 2011. november 26. 18.00 A fődíj megnyerésének feltétele a fődíj sorsoláson való személyes jelenlét! Részletes információk és szabályzat az információs pultnál és a weboldalon. A képen látható autó illusztráció. agria parh ÉLMÉNY EGER SZÍVÉBEN www.agriapark.hu Játsszon velünk a www.kiskegyed.hu/ deichmann oldalon, és kis szerencsével megnyerheti a havi 5 db Deichmann vásárlási utalvány és az 5 db magazinelőfizetés egyikét... Részletek és játékszabályzat a www.kiskegyed.hu/ deichmann oldalon. 14.900 Ft-TÓl ÁJ7 www.deichmann.com DEICHMANN