Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)

2011-11-29 / 278. szám

8 2011. NOVEMBER 29., KEDD SZTÁRVILÁG A Mosoly Alapítványnak gyűjt idén a VIVA Teleton! Immáron hagyománnyá vált, hogy a VIVA Televízió minden évben, Karácsony előtt egy-egy jó ügy mellé áll. Most sincs ez másként, a VIVA Teleton segélyvo­nala idén a Mosoly Alapítvány kis pártfogolt]ain sze­retne segíteni. A csatorna két VJ-je hazai sztárokkal látogatott el a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika onkoló­gia és neuroonkológia osztályaira, ahol igyekeztek jó­kedvre deríteni a kórház legkisebbjeit is. A Mosoly Alapítvány 1996 óta működik, célja a króniku­san vagy súlyosan beteg, illetve nehéz körülmények között élő gyerekek lelki egészségének visszaállítása. A VIVA TV célul tűzte ki, hogy idén az ünnepek­kámat. Egy-két trükkre is meg­tanítottam a sápival - mesélte SP.- A súlyosan beteg gyerme­keknél sorsdöntő, hogy meny­nyire befogadóak a kórházi ke­zelésekre. A Mosoly Alapítvány Éder Krisztiánt nagyon meghatotta a kórházi látogatás re még szélesebb mosolyt csal az alapítvány pártfogoltjainak arcára. Az adománygyűjtő ak­ció első lépéseként a VIVA VJ-i Iszak Eszti és Búza Marci ha­zánk legnépszerűbb fiatal elő­adóival, Vastag Csabával és To­mival, Király L. Norbival, Lolá­val, Adrival, SP-vel és Fluor To­mival látogattak el a Tűzoltó Ut­cai Gyermekklinikára. A fiatalok egyik legnagyobb kedvencét Éder Krisztiánt na­gyon megviselte a kórházban töl­tött pár óra.- Nagyon megérintett, hogy láttam a beteg gyerekeket a Klinikán, de ez a látogatás még jobban megerősített abban, mese- és művészetterápiás fog­lalkozásai abban segítenek, hogy könnyebben elviseljék a kórházi környezetet és a fájdal­mas kezeléseket. Gyorsabban gyógyulnak, és ritkábban es­nek vissza a betegségbe. Miu­tán kikerülnek a kórházból, ha­marabb tudnak visszailleszked­ni az iskolai és a mindennapi életbe azok a gyerekek, akik eb­ben az időszakban is részesül­nek mese- és művészetterápiás segítségben - mondta el dr. Ga­rami Miklós, klinikai onkoló­gus, osztályvezető, egyetemi do­cens, a SOTE II. sz. Gyermek- klinika neuroonkológiai osztá­lyának vezetője. A Vastag testvérek örömmel segítenek hogy a kicsik lelki rehabilitáci­ója mennyire fontos. Hiszen hi­ába súlyos betegek, amikor megláttak minket, őszintén mosolyogtak és nagyon örültek nekünk. Egy kissráccal sokat beszélgettem és neki ajándé­koztam az egyik kedvenc sap­VIVA Teleton 2011. decem­ber 16-án az Interaktívban Teleton segélyvonal 06-91-33-55-33 Ügyfélszolgálat 06-1-371-4820 Díj: Bruttó 375 Ft/ hívás További infó: www.vivaty.hu Flour is a gyerekek egyik kedvence A Morning Show padlóra küldte a Bumerángot Éveken át folyt a küzde­lem a hallgatottsági ada­tokért, mára azonban el­dőlt, Balázsék a Class FM-el véglegesen padlóra küldték a konkurens rá­diós veteránokat. Ez már KO! 2011 meghozta a várva várt győzelmet, a kereske­delmileg legfontosabb célcso­portban, azaz 15-49-ben a Class FM tíz hónap alatt 10:0-s győzel­met aratott, egyedülálló ered­ményt produkálva ezzel a keres­kedelmi rádiók piacán. Az egyetlen hivatalos mérés szerint a csatorna októberben is megőrizte, sőt, tovább növel­te vezető pozícióját. így egyér­telműen kijelenthetjük, hogy közel másfél milliós hallgatótá­borával, a Class FM a leghallga­tottabb országos kereskedelmi rádió! Egy kis érdekesség: a teljes né­pesség körében a Class FM 171 ezer fővel előzi meg fő riválisát, amely megegyezik Miskolc ak­tuális teljes lakosságának szá­mával. A fiatalok (15-29) 97 százalék­kal, a kereskedelmileg fontos célcsoport tagjai (15-49) 39 szá­zalékkal, a hatvan év alattiak 20 százalékkal többen hallgatják Sebestyén Balázsékat és a Class FM-et, mint a másik országos ke­reskedelmi csatornát. Az idei évben, a hatvan év alatti célcsoportokban (15-29, 15-49, 15-59) minden hónap­ban, azaz 10 alkalomból 10-szer a Class FM az első a rádiós pia­con. (Ipsos-Gfk rádiós közönségmé­rés, országos adatok, átlag nap 2011. január, február, március, április, május, június, július, au­gusztus, szeptember, október) Kispál, immár borz nélkül Ezen a héten jelenik meg Kispál András új zeneka­ra, a Velőrózsák debütáló albuma Hamburgerko­vács címmel; a tavaly el­búcsúzott Kispál és a Borz exgitárosa és társai december 9-én az A38 ha­jón mutatják be a friss anyagot. Nyilván nem tudom elkerül­ni, hogy a Velőrózsákat folyama­tosan összehasonlítsák a Kispál és a Borzzal. Erre azt tudom mondani, hogy a számok telje­sen másként születtek, a zene­kar alkotói módszere eltér attól, ahogy az korábban Lovasival volt, és persze talán a legmar­kánsabb különbség a frontem­ber és a másmilyen stílusú szö­vegek. Persze a gitárhangzás óhataüanul hasonlít a korábbira, de magamat nem tudom kicse­rélni - jegyezte meg Kispál And­rás az MTI-nek. (Lovasi András jelenleg a Kiscsillag frontembe­re.) Kitért arra, hogy több szám alapját még a Kispál és a Borz­időkben született ötieteiből men­tett át a Velőrózsákba, ezek ak­kor nem kerültek be a próbafo­lyamatba. Kispál felidézte, hogy a Velőrózsák mai felállásának ki­alakulása hosszú folyamat volt, több énekest kipróbált, míg a ko­rábban az Éden nevű formáció­ban szerepelt Pavlicsek Lászlóra rátalált, Bajkai Ferenc (Eat Me!) dobos pedig a lemezfelvételek előtt váltotta Tóth Zoltánt. A Ve­lőrózsák basszusgitárosa Percsy Zoltán, Kispál egykori osztály­társa lett. A zenekarból csak Kispál és Percsy pécsi lakos, de a gitáros szerint ez nem okoz problémát. - Nagyon jól egymás­ra találtunk Pavlicsek Lacival, mellette még egy külsős, Püspö­ki Péter játszott komoly szerepet a dalok írásában, hiszen három szám szövegét is ő hozta és vol­tak zenei ötletei is. Ami kiala­kult, az egybevág azzal, amit több mint egy évvel ezelőtt, a Kispál és a Borz búcsúkoncertje előtt elképzeltem, vagyis hogy legyen egy alkotóközösség, ame­lyik majd a dalokat írja. Bajkai egy fiatalabb generáció képvise­lője, stílusa groove-os, energikus - mondta Kispál. Kitért arra, hogy Püspöki Péter egy gyorsét­teremben dolgozik és a lemez cí­me, illetve a címadó dal, vagyis a Hamburgerkovács egy felé tett tiszteletkörként is értelmezhető.- Péter el van rugaszkodva a va­lóságtól, olyan furcsa mondatai vannak, amikre az ember állan­dóan csak felkiálthat, hogy miért nem nekem jutott ez az eszembe!. Bár a Kispál és a Borz­ban a gitáros soha nem írt szöve­get, legfeljebb egy-egy sorát használta fel Lovasi, ezúttal ezt is kipróbálta, például az album első dalában, a Főzzél nekemben, amelynek a refrénje így szól: „Főzzél nekem, moso­gass el, aztán menjél innen el”.- Mielőbb nekünk támadnának a feministák, szögezzük le, hogy ez nem egy nőellenes, férfisoviniszta szám, éppen el­lenkezőleg: arról szól, hogy van egy férfi, aki próbál kemény len­ni, de rájön, hogy elrontotta az életét, és a refrén csak egy siker­telen kísérletét rögzíti. Nem a szövegek írását, hanem magát a helyzetet élvezem. Kicsit nosz- talgiaszagú, mert olyan, mint amikor 17-18 évesen zenélgetni kezdtem, egy kicsit kínlódva, de örülve - magyarázta a zenész. A lemez talán legjobb dala a Kibe­szélve, amely jellegzetes kispálos riffre épül, a szöveg meg azt vázolja, miért hagyják el sokan az országot; mint a refrén­ben szerepel: „külföldön egysze­rűen jobb”. A CD Pavlicsek Lász­ló budapesti stúdiójában ké­szült, a producer Kispál és Pavlicsek volt. A borítón a Velő­rózsák tagjairól készült karika­túrák, Verhóczki Ádám rajzai szerepelnek. - Tavasztól már koncerteztünk, fesztiválokon is voltunk, a Szigeten is, bár vi­szonylag korai időpontokban ját­szottunk. Talán a két legjobb hangulatú fellépés júniusban az orfűi Fishing Ón Orfű fesztivá­lon, valamint október közepén a Pécsi Est Caféban volt. Szerin­tem a mi közönségünk annyiban mindenképpen más, mint a Kis­csillagé, hogy a zenénk és szöve­geink valamivel idősebb korosz­tálynak szólnak, mindenképpen a 25 év felettieknek. Ez talán ért­hető, hiszen 47 éves vagyok - fo­galmazott Kispál András. Mint elmondta, a december 9-i lemez­bemutató-koncert után, ami a fő­városi A38 állóhajón lesz, ta­vasszal szeretnének turnézni, el­sősorban klubokban, mert az sokkal emberközelibb, a Kispál és a Borzzal az utolsó években már túlságosan monumentális volt számomra a fesztiválokon játszani. Velencére költözik az EFOTT! Az ország legnagyobb hallgatói bulija a Velencei-tó partján horgonyoz le a nyáron Fesztiválvárossá válik Velence 2012. július 3-8. között! A legna­gyobb magyar zenekarok, a ha­misítatlan EFOTT-hangulat és a változatos kulturális- és sport- programok évtizedek óta adot­tak, ehhez társulnak hozzá jövő­re a Velencei-tó remek természe­ti adottságai valamint a házigaz­da Budapesti Műszaki és Gazda­ságtudományi Egyetem kreatív csapata. így a következő egyete­misták és főiskolások országos turisztikai találkozója garantál­tan felejthetetlen lesz! Az egyetemisták és főiskolá­sok országos turisztikai találko­zója (EFOTT) hazánk legrégebbi kulturális és könnyűzenei fesz­tiválja, amely az elmúlt két év­ben folyamatosan látogatócsú­csot döntött. Pécs-Orfűre és Szol­nokra is közel hetvenezren láto­gattak el. Az 1976 óta vándorló, folyamatosan bővülő hallgatói rendezvény jövő nyáron egy ki­váló környezeti adottságokkal rendelkező helyszínre, Velencé­re költözik. Hosszú strandszakasz a Ve­lencei-tó partján, úszómedence és változatos sportpályák: Mszabadok wakeboard, kosárlabda, strand­foci, tenisz, röplabda, valamint túra- és sárkányhajózási lehető­ségek. A fesztivál területén, azaz velencei vízi várban minden ed­diginél több sportolási lehetőség várja a látogatókat, így a 2012-es EFOTT programkínálatában még hangsúlyosabbá válik a sport. A következő EFOTT-on is a leg­nagyobb hazai előadók zenéjére szórakozhatnak a hallgatók, s a szervezők annyit elárulnak, hogy jövőre sem lesz hiány a meglepetésekben és a rendha­gyó, különleges, kizárólag a fesz­tiválra szervezett produkciók­ban. A házigazda felsőoktatási in­tézmény a számos kulturális ha­gyománnyal rendelkező Buda­pesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem, amelynek egye­temi hallgatói képviselete min­dent megtesz azért, hogy felejthetetlenné tegyék hallgató­társaiknak a 2012-es fesztivált. Az EFOTT 2012. július 3-8. kö­zött hazánk második legna­gyobb tavát változtatja a nyár legnagyobb bulihelyszínévé! A 2012-es rendezvényen Hajós András és Dévényi Tibi(bácsi) is részt vesz

Next

/
Thumbnails
Contents