Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)
2011-10-04 / 231. szám
4 2011. OKTÓBER 4., KEDD NÓGRÁD MEGYE Tápláló szeretet Civil segítség a nagycsaládosoknak Már-már kezdődött a rendezvény, de még mindig hoztak újabl) és újabb befőtteket. Alig fért el a sok összetoldott asztalon. Kis híján kicsinek bizonyult az evangélikus imaház nagyterme, annyi ajándék érkezett. Több mint hétszáz üveg befőtt, s ráadásul még egy jó nagy halom egyéb tartós élelmiszer és gyümölcs. Az ajándékozók száma is elérte a másfélszázat. A nógrádi Napraforgó Hagyományőrző és Szociális Egyesület az idén immár harmadízben szervezete meg azt az akciót, melynek során a nyugatnógrádi térség nyugdíjasai házi készítésű befőttekkel, lekvárokkal, savanyúságokkal ajándékozzák meg a nagycsaládosokat. Kezdeményezésükhöz mind többen társultak. A 2009-ben indított akcióhoz ez évben csatlakoztak a drégelypalánki, horpácsi, az ipolyvecei, a kétbodonyi, a rétsági és a tolmácsi nyugdíjasok is. Önzetlen szeretetük, gondoskodásuk számukra ismereüen embereket táplál. Mint azt Nyilas Kálmánná, a kezdeményező egyesület vezetője elmondta, abból indultak ki, hogy egy nagy családot, sok gyermeket eltartani mindig embert próbáló feladat volt. A mostani gazdasági helyzetben ez bizonyára még nehezebb. Az egyesületük tagjai elhatározták, hogy a maguk módján segítenek nekik. Vidéken a legtöbb háznál több zöldség-gyümölcs terem, mint amennyit feldolgoznak. A maradékot többnyire szomszédoknak adják, elcserélik, megetetik az állatokkal, de az sem ritka, hogy végül hagyják elrothadni. Az egyesület tagjai ezeket a feleslegesnek mutatkozó terményeket is feldolgozzák, és ebben az évben már harmadik alkalommal a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOÉ) ajándékozzák. Az idén Budapesti nagycsaládosok kapták meg a szeretet a szó legközvetlenebb értelmében is tápláló nyugat-nógrádi jeleit. VJ. Ilyenkor mi a teendő? Ludányhalásziban a Köztársaság utcán járva mi is megtapasztaltuk, hogy bizony oda kell figyelni a kerékpározó, fogócskázó gyermekekre, akik a település csendes utcáján, vagy annak közelében játszanak. Ha nem lettünk volna elég körültekintőek, akkor az Árpád út felől érkezve a tábla is felhívta volna figyelmünket, hiszen a friss betonban álló néhány napos oszlopon ott található a gyermekek jelenlétére figyelmeztető szimbólum. Felette azonban már olyan táblát találunk, amelyre valahogyan nem emlékeztünk a KRESZ-tanfolyamról. Ludányhalászi. Közel sem egyedi a helyzet, hiszen ezen a nyáron például Debrecen közelében a 4- es számú úton volt megtalálható az az előzési tilalmat jelző (vagy inkább jelezni szándékozó) tábla, amelyen a bal oldali autójelkép volt a fekete és a jobb oldali a piros - és „természetesen” ezek csak kiragadott példák. Ez a szituáció Ludányhalásziban lényegében humorosnak fogható fel, hiszen nagy valószínűséggel sejthetjük, hogy az elsőbbségadás kötelező táblát sikerült fejjel lefelé kihelyezni. Ha a dolgok mélyére ásunk, akkor azonban már nem is Uyen vicces a helyzet. Egy közlekedésjogász szerint akkor is a KRESZ-táblára kell hagyatkoznunk, ha az lényegében ellentmond a gyakorlatnak és megszokottnak. Lehetőségünk van felhívni a hatóság figyelmét a hibára, de alapjában véve alkalmazkodni kell a táblához. Jelen tormában kihelyezve, alapjában véve ez egy veszélyt jelző tábla. Ha feltételezzük, hogy így akarták kihelyezni, akkor a táblához érkezőnek - feltételezve ugyebár, hogy hiányzik belőle a szimbólum - fel kellene készülnie a „rakpart vagy meredek part", a „kőomlás”, a „villamos”, vagy akár a „sorompóval biztosított vasúti átjáró” által jelentkező veszélyhelyzetekre, hiszen ezekkel mind-mind kiegészíthető, teljessé tehető lenne ez a tábla. Az sem lenne egy tiszta szituáció, ha netalántán egy baleset következne be ebben a kereszteződésben. Hiszen a hivatalos megfogalmazás szerint útkereszteződésben - ha közúti jelzésből vagy forgalmi szabályból dési helyzetben a nyílegyenes más nem következik - a jobbról Köztársaság úton haladó, balról érkező járműnek van elsőbbsé- érkező autósnak elsőbbséget ge. Márpedig itt jelen közieke- kellene adnia - a jobbkézszabály alapján - a helytelen tábla alól, az Árpád útról kikanyarodó autós számára. Lehet, hogy ezen kérdések már messze állnak a valóságtól, de mint tudjuk, „az ördög nem alszik”. Abba a kérdésbe pedig már ne is menjünk bele, hogy velünk, autósokkal szemben milyen büntetési tételeket alkalmaznak a hatóságok, ha egy-egy tábla jelentését figyelmen kívül hagyjuk. Csak nekünk, autósoknak kell ilyen precíznek lennünk minden egyes esetben, minden tábla mellett elhaladva? Költői kérdés volt... Kéri István Aztán dübörgést hallottunk Expedíció egy kihűlt vulkánba - T. Pataki László emlékére A megázott bükkfák, mint óriási fekete viaszgyertyák álltak a szakadék partján. A halovány fényben ködsárkányok bujkáltak. Sátraink a terjengő párában megbújva bölényekre hasonlítottak. A tisztás magas füvében a szép apró állatok mozgását imitálta. Egy újabb megmozdulás Ágasvár barlangjában. Miután nagyon sok barátomról kiderült, jobb egy ellenség, mint sok barát, úgy döntöttem, a szokásos tavaszi felfedező túránkat külső segítséggel fogom megoldani. Budapesti és várpalotai barátaim készségesen álltak a feladat elé. Irány a Mátra. A Vándor-rétre vezető út némi meglepetéssel szolgált, ugyanis a legutóbbi eget, földet megrázó vízfolyam annyira tönkretette az utat, hogy csak Niva típusú terepjáró fért el rajta. Hát ez nem volt Sokszor cipekedtünk már fel a táborozó helyig, így ezt újra megtettük. A sátor felállítása, majd terepszemle következett A bejáratot lezáró lánc, amit a Bükki Nemzeti Park helyezett el - ki tudja milyen okból - hiszem a barlang kezelői vagyunk, szerencsére füstté vált. így könnyű dolgunk volt, idézőjelben, hiszen, még két zár állja az útját mindenkinek. Természetesen nem a barlang értékeit védjük vele, hanem a gyanútlan embereket. Amikor Laci barátom megkért, vigyük le a barlangrendszerbe, Manga Misi barátommal készséggel álltunk rendelkezésére. A cikke a beszélő tájak sorozatban jelent meg, „Ágasvár barlangjában” címmel. Többek között egy bölcsészetet végző tudósról írt (Némethi Kálmánról, 1855), aki egy évet élt a barlangban remeteként. Vajon mit keresett itt Mátrakeresztesen. A faluban a Magyar Televízió évekkel ezelőtti riportjában nyilatkozott egy-két falubeli, hogy az üregrendszerben több ember nyomtalanul eltűnt. Hová? És most hol vannak? Furcsa és elgondolkodtató kérdések. Talán a kutatásaink előbb-utóbb nyomra vezetnek. Már az első nap eredményes volt a rendszer jobb megismerésében. Találtunk egy új járatot, elég „sportosnak” tűnt. Laci annak idején egy hasonlónál szorult be és nagy nehézségek árán tudott csak visszamanőverezni. A járat az úgynevezett egyes körjárat átbújó szakasza fölött indul éles bal kanyar után lefelé, egy „kripta” nevű helyre. Klausztrofóbiásoknak nem javasolt. Majd jobbra igen szűk járaton vissza az eltűnt kék jelzésű ágba. Véletlen volna? Második nap szokott felmérésre indultunk a denevérterem felé (érdekes, hogy évek óta nem találtunk itt denevért). Ott nyakig érő víz fogadott, és óriási dübörgés. Megvolt az 1954-es expedíció leírásából a vízesés. Mintegy 3-4 méter magasságból zuhogott a víz. A teremben magasan állt a sötét átlátszatlan víztömeg. (Ez lent a Vándor-forrásnál óriási vízhozamot produkál.) Megpróbáltam egy időközben elmozdult szikla mellett bekúszni (ugyanis a járatok állandó mozgásban vannak). Bent egy nagyobb üregben az év szenzációja. Egy boksz típusú, fényképezőgép hevert, szinte változatlanul az elmúlt évek alatt. Körülbelül 1920-1930 között gyárthatták, ez azért érdekes, mert 1945-ben járt itt egy csapat, megtaláltuk a földrajzi közlönyben az útjuk leírását. Külön érdekessége a dolognak, a gépben volt film. Később megpróbálkoztam' előhívni, egy felvétel sikerült. A barlang akkori bejárata a bal oldali kövön nagy „H” betűvel. A nyári pszeudokarszt táborunkban jobban utánanézünk a dolognak. Harmadnap a várpalotai barátunk megtalálta a sziklatükröt. Nem szó szerint tükör, de érdekes. Manga Misivel egy munka kapcsán a csesztvei kúriában aludtunk, ahol egy hatalmas tükör volt. Állítólag „lidércke”, Madách volt neje éjfélkor előjön belőle. Hát az éjszaka közepén hasonló élmény volt abba belenézni, mint ebbe. Mint egy fekete lyuk. Beleborzong az ember lelke. Táborunk nagy eredményeket könyvelhet el. Laci barátom, mikor régen előjöttünk, megölelgette a bükkfákat. Mondása szerint energiát vételezett (ezt a szokást később is láttam, fotóztam is). Mi most ugyanezt cselekedtük. Menetközben a köd is eltűnt, az éjszaka oly zajos Csörgő-patak is csendesedett. Teljesítettem barátom kérését, „minden tavasszal gyertek ki, nagy dolgok várnak még rátok”. Buda László
