Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)
2011-10-22 / 247. szám
2011. OKTÓBER 22., SZOMBAT SPORTBIZNISZ 7 büdzsé A nemzeti erőforrás tárca 2012-ben 22,7 milliárd forintot szánhat a sportra, amelyhez még 20 milliárd érkezhet a társaságiadó-kedvezményből. RENDSZERVÁLTÁS A SPORTBAN Berki Krisztián vb-címe londoni kvótát ért. Az olimpiai felkészülésre 2,4 milliárd forint juthat jövőre Jövőre tovább nőhet a sport támogatása a központi büdzséből, az ösz- szegeket az egyedüliként maradó köztestület, a MOB oszthatja majd el a magyar sportéletnek. Éber Sándor „Sikeres költségvetési tárgyalásokon vagyunk túl, ez a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben azt jelenti, hogy a 2011. évihez képest nem csökkennek a sport célú források” - tájékoztatta lapunkat a sportért felelős állam titkárság. A szervezet tárcája, a Nemzeti Erő- forrás Minisztérium jövő é\ i költségvelés «tó tervezete szerint 22,7 milliárd forintot szán a magyar sportra. „A kormánytól az idén ™ több mint 22 milliárd forintot kap a magyar sport, tavaly ez az összeg 14,7 milliárd volt” - nyilatkozta lapunknak a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára. Molnár Zoltán emlékeztetett, a 2010-es olimpiai felkészülési keretből egymilliárdot elvett az akkori kormány, hogy a Forma^l-es jogdíjat kifizesse. Ezt az új kabinet később vissza pótolta. Molnár kiemelte, jövőre a társaságiadó kedvez ményből mintegy 20 milliárd forintot kaphat a magyar sportélet, ez nem csak a látvány sportágaknak jelenthet plusz- bevételt. Az egyesületek és a MOB költségvetésében lehetőség lesz átcsoportosításokra, hogy más sportágak is részesüljenek a kedvezményből. „A költségvetésben szereplő olyan támogatások, amelyek el sősorban a versenysportot, az él sportot, az olimpiai felkészülést az utánpótlás nevelést segítik, már mind a MOB kezelésébe kerülnek” - mondta a szervezet fő titkára. A MOB 2004-ig az állami támogatásokról saját hatáskörében dönthetett, de ezt elvették a szervezettől. Csak az idei költségvetésben kaptak újra olyan feladatokat, amelyekkel kapcsolatban megvolt a döntési autonómiájuk mintegy 5,ó mii liárd forintról. Minden olyan, olimpiai mozgalomhoz kapcsolódó feladatot átvettek, amely eddig a minisztériumnál volt. Ilyen az idős bajnokok elismerése, az olimpiai járadék, a nemzet sportolója elismerés, valamint az élsportolóknak és az edzőiknek normatív alapon járó Gere- vich-ösztöndíj. A MOB dönt a sportegészségügyi, a doppingellenes, az egyetemi, főiskolai sport és egyes szabadidősportesemények támogatásáról is A MOB nak sikerült elérnie, hogy a jövő évi büdzsében már egy 570 millió forintos külön tétel lesz az olimpial-paralimpiai részvétel dologi kiadásainak fedezetére. Még folyik az egyeztetés arról, hogy a nehéz helyzetben lévő sportegyesületek további 500 millió forintot kapjanak jövőre. „A költségvetésről szóló tárgyalásokon szeretnénk elérni, hogy a MOB-hoz kerüljenek az utánpótlás-nevelési programok is, amelyeket jelenleg költségvetési intézményi keretben - Nemzeti Sport Intézet - végeznek” - mondta Molnár. A szervezet a szabadidősport teljes támoga tását és az állami tulajdonú oüm- piai központok - tatai edzőtábor, szegedi kajak kenu központ - üzemeltetését is átvenné. „A korábbi párhuzamosságokat megszüntetve az egycsatornás finanszírozás érdekében ezeknek a feladatoknak is a MOB nál kell lenni, így minden állami támogatás, amely a sport ba áramlik, a civilekhez kerül”- mondta Molnár. A főtitkár szerint minden területnek a nem olimpiai sportágaknak, a fogya tékkal élő emberek sportját irányító testületeknek, a sportfórumnak, a szabadidősportnak, az egyetemi, főiskolai és di áksportnak is - meglesz a meg felelő jogosítványa, hogy egy szervezeti keretben dolgozhassanak. Az áüami támogatásokat folyamatos szakmai egyeztetésekkel és civil kontroü alatt fogja szétosztani. „Ez az átalakulás olyan jelen tőségű, mintha a sportban most kezdődne a rendszerváltás” - hangoztatta Molnár. Most először az állam önként átad szinte minden fontos feladatot a civi leknek. Csak a törvényalkotás meg egyes hatósági feladatok maradnak az államnál. „Korábban nem mi döntőt tünk a támogatásokról, csak ritkán konzultáltak velünk” mondta a főtitkár. Az elmúlt években rendszeresen és folyamatosan késéssel érkeztek a tá mogatások, január helyett sok szór csak áprilisban, májusban. Az idén a MOB már januárban folyósította a pénzt, akár a saját bevételei és tartalékai segítségével. így már ez évben élvezhette az egész magyar sport a szerkezeti átalakítás előnyeit. „Szeretnénk jobban szerepel ni, mint Pekingben, bár reálisan nézve a magyar sport annyit tud, mint amennyit a 2008-as olimpiai játékokon mutatott” - mondta Molnár. A Magyar Ohm Az élsport elszívó ereje „A NEMZETGAZDASÁGOK versenyképessége mögött fon tos tényező az emberek egészség- ügyi állapota, amelynek egyik legfőbb biztosítója a szabadidős sportolási tevékenység’’ - mondta lapunknak a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdásza. András Krisztina szerint ezért indokolt a gyermek-, ifjúsági és felsőoktatási sport állami támogatása, a sportolás fiziológiai tevékenységgé tétele, a lakosság sporthoz való hozzáállásának megváltoztatása. Ez szükséges a tömegesítés megvalósulásához, hogy a piramis ne fordítottan álljon a jelentős forrásokat felemésztő, elszívó hivatásos sporttal a tetején. Mennyire lehet finanszírozója az állam a hivatásos sport olimpiai és világbajnoki érmekben meghatározott, gyakran túlzásokba eső eredményességének? András Krisztina szerint a sport támogatása vitathatatlan hatással van a fiatalok sport felé vezetésére, a nemzeti önérzetre, s országimázs- és ország marketing-hatása is jelentős, de önmagában a nyugat-európai 30 százaléknál nagyobb közvetlen állami finanszírozást nem indokolja. a közgazdász szerint az állam közvetlen sportfinanszímzásá- nak csökkennie kell, jól meghatározott, kormányzati ciklusokat átívelő prioritásait programokhoz kell kötnie. piai Bizottság főtitkára szerint biztató, hogy sok a tehetséges fiatal, és európai környezetben lesz az olimpia. EGYSZERŰBB INTÉZMÉNYRENDSZER „Az állam közvetlen sport támogatását áttekintve a 2007 és 2012 közti magyar költségvetési törvényekben, illetve a tér vezetékben ritka kivétel az, ha két egymást követő évben a tételek rendszere változatlan maradt” mondta lapunknak a Budapesti Corvinus Egyetem Spor- tgazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője. András Krisztina szerint még akkor is így van ez, ha egyébként több évet átívelő programról van szó. Az egyes tételeket és azok számszerű ala kiüását egyértelműen meghatározta a sporttal kapcsolatos politikai ciklusok változásával ösz- szefüggően módosuló politikai szándék. Jelentőssé váltak a - korábbi sportszakmai eredményekhez kötött - sportolói, edzői ösztönzők és a relatíve nagy szerepet kapó személyi juttatások. A közgazdász üdvözítőnek tartja, hogy csökken a működési támogatások köre és nagysága, amely korábban nemzetközi viszonylatban túlzottan nagy volt. Ez ráadásul nem kényszerítette a sport intézményi rendszerét a hosszú távú önfenntartás, a fo gyasztók és ügyfelek, az üzleti szféra felé. Szintén előnyös, hogy az intézményi rendszer egyszerűsödött, ez olcsóbbá, hatékonyabbá, átláthatóbbá teszi a működést. A Nefmi sportra tervezett kiadásai Jogcím 2011-es büdzsé 2012-es tervezet | Sporttevékenység támogatása 10510,0 10396,3- versenysport támogatása 613,8 613,8- szakszövetségek akadémia rendszeré2 200,0 1900,0 nek kialakítása, MLSZ-utánpótlás-nevelés- versenysport és olimpiai felkészülés 2742,1 2472,1- sporteredmények sportszakmai elismerése 2 070,0 2301,7- doppingellenes tevékenység 183,5 183,5- utánpótlás-nevelés 1620,8 1220,8- fogyatékosok sportjának támogatása230,0- olimpiai és paralimpiai kiutazás570,0 . - sportteljesítmények elismerése 14,0 ' 53,7- válogatott kerettagok emelt szintű 120,0 50,0 sportegészségügyi vizsgálata- szabadidősport 401,4 413,3- diák- és hallgatói sport 335,2 335,2- a sport népszerűsítése 15,0 15,0- stratégiai és sporttudományi innováció 44,2 37,2 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése 2884,5 5121,8- az MLSZ-sportlétesítmények biztonság960,0 960,0 technikai fejlesztése- állami, önkormányzati és egyéb sportléte1621,0 109,3 sítmények fejlesztése- a Magyar Sport Házának támogatása 302,5 302,5- a Nagyerdei Stadion Rekontsrukciós Kft.208,0 működésének támogatása- debreceni stadion rekonstrukciója3 5.42,0 Nemzeti Sport Intézet 910,1 1252,4 Nemzeti Sportközpontok 4491,6 5 293,9 Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok 544,3 380,0 MOB 163,1 268,7 Összesen: 22233,1 22 713,1 (MILLIÓ FORINT) FORRÁS: MKOGY.HU Pontatlan az extrém sportok meghatározása ombudsman Szakmailag megalapozatlan és pontatlan a jogszabályban meghatározott extrém spórtok köre - állapította meg Szabó Máté ombudsman. Az állampolgári jogok ország gyűlési biztosa ezért a nemzeti erőforrás minisztert arra kérte, kezdeményezze a szabályozás mielőbbi felülvizsgálatát. Az ombudsman azt követően indított vizsgálatot a különösen veszélyesnek nyilvánított sporttevékenységek körét meghatározó jelenlegi szabályozást illetően, miután panaszosok ki fogásolták, hogy egészségbiztosítási szempontból extrém sporttá minősítették a bar- langászást, illetve a falmászást. A panaszosok szerint a tevékenységek jogszabályi felsorolása esetleges. Vannak ugyanis olyan sportágak, amelyeknél hiába fordul elő több, orvosi ellátást igénylő baleset, azok mégsem szerepelnek a különösen veszélyes sportok listáján. Az Egészségbiztosítási Alap csak meghatározott, elsősor ban sürgősségi ellátásokat finanszíroz, ha a baleset a különösen veszélyesként meghatározott sporttevékenységek közben következett be, amelyet a sérültet ellátó orvosnak kellene eldönteni. Az ombudsman szerint az extrém sportok körének meghatározásakor elmaradt a tárgyilagos mérlegelés, a megalapozott szakmai előkészítés, és a szabályozás több alapvető fo galmi tévedést is tartalmaz. így egyesek indokolatlanul hátrányos helyzetbe kerülnek az egészségbiztosítás területén, ez pedig sérti az egyenlő bánás mód követelményét. ■ VG Gyorskorcsolya és műkorcsolya Eb Budapesten főpróba Budapesten rendezik a műkorcsolya Európa bajnok- ságot 2014 ben - döntött milánói ülésén a Nemzetközi Korcsolyaszövetség (ISU). A 2014-es eseménynek különös jelentőséget ad, hogy a szocsi olimpia előtt rendezik, így mindenki az ötkarikás játékok fő próbájának tekinti majd a versenyt. Magyarország legutóbb 2004-ben adott otthont a sport ág kontinensviadalának, a Papp László Sportarénában Sebes tyén Júlia aranyérmet nyert. ■ A januári gyorskorcsolya EB-t a felújított városligeti műjégpályán rendezik meg. . 2012. január ó. és 8. között Budapesten gyorskorcsolya Európa bajnokságot rendeznek a korszerű technikával felújított, a századforduló építészeti stílusát mégis megtartó városügeti műjégpályán. A viadalra 20 ország 200 sportolóját várják. Kosa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövet ség elnöke szerint a rendezvény „az országimázs építésében is szerepet kap”. ■ VG