Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)

2011-10-21 / 246. szám

2 2011. OKTÓBER 21., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Szécséliy. A városban október 23-án, emlékezzünk együtt Szécsényben címmel emlé­keznek meg az 1956-os forra­dalomról és szabadságharc­ról, s közösen tisztelegnek annak hősei előtt. Az ünnep­ség 16 órakor a városháza homlokzatán elhelyezett em­léktábla koszorúzásával kez­dődik, ahol Sulyok László, a Pofosz megyei alelnöke mond beszédet. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzzák az Ady Endre út 11. sz. ház fa­lán lévő nemzetőrség emlék­tábláját. Az épületben alakult meg és működött 1956-ban a nemzetőrség. Az ünnepség 16.30 órakor a Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ­ban folytatódik, ahol Stayer László a város polgármestere mond ünnepi köszöntőt. Az ünnepi műsorban közremű­ködnek a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Szécsényi Tagintézmé­nyének, Garamvölgyi Andrea tanárnő növendékei. A meg­emlékezést követően adják át a Közszolgálatért-díjat. Rétság. Méltóképpen emlé­keznek meg az '56-os hősök­ről Rétságon is. Mezőfi Zoltán polgármester elmondta, Rétságnak nincs XX. századi történelme, a rétsági laktanya történelme nélkül. A lakta­nya akkori sorsa, szorosán összefügg az 1956-os esemé­nyekkel. Mindszenty József bíboros, hercegprímás házi őrizetéből való kiszabadítása- miniszterelnöki utasításra- a rétsági páncélosok nevé­hez fűződik. Az akkori ese­mények - még ma is köztünk élő - rétsági kortanúi, még mindig élesen emlékeznek arra, hogy az itteni honvédek, milyen hősiesen álltak a for­radalom oldalára. A megemlékezés, október 23-án, vasárnap, 18.00 órától kezdődik a Rétsági Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. Az ünnepi beszédet Mezőfi Zoltán polgármester mondja el, meghívott vendégként az eseményen részt vesz Bállá Mihály országgyűlési képvi­selő is. Az ünnepségen adják át a város szolgálatáért kitün­tetéseket, valamint az év rét­sági tanulója címet. A műsori ban többek között fellépnek a rétsági általános iskola diák­jai, valamint a rétsági Kerep­lő gyermek-néptáncegyüttes tagjai. Testületi ülés Rétság. A Rétság Városi Önkor­mányzat képviselő-testületé­nek - a munkatervben terve­zett - következő ülése 2011. ok­tóber 21-én, pénteken, 16 órától lesz. Az ülést a Rétsági Városi Televízió (RVT) egyenes adás­ban közvetíti. Az ülés részletes napirendje és anyagai a www.retsag.hu honlapcímen lesznek elérhetőek. Véradás Salgótarján. A megyeházán tar­tanak véradást október 23-án vasárnap. A Vöröskereszt és a véradó állomás dolgozói 9-től 13 óráig várják a felnőttkorú, egészséges helybelieket. Dr. Nagy Andor, aki elismereset fejezte ki mindazoknak, akik az ősmaradványok termeszét- § | védelmi terület bemutatóhelyeit létrehozták, működtetik k i* (Folytatás az 1. oldalról.) az időt vallatta Ipolytarnócon, korvinákat ta­nulmányozott Konstantinápolyban, Budapes­ten a földtani társulat elnökévé választották. Földtani, őslénytani adatai a négykötetes, Ma­gyarország és Erdély képekben című munká­iban is megjelentek. Nyughatatlanul dolgo­zott, a megismerés örökös vágya hajtotta. Becsó Zsolt szavai szerint Kubinyi Ferenc lenne a legboldogabb, ha látná, hogy az első ásónyomok milyen messzire vezettek el. Az akadályok leküzdéséről legtöbbet a Bükki Nem­zeti Park Igazgatóság vezetői és munkatársai tudnának mesélni. Teljesítményükért köszönet illeti őket. A völgy kutatója kicsit talán szomo­rú is lenne látva, hogy a természeti kincseket őrző terület csendje örökre a múlté: az európai, sőt világhíres ősmaradványokat, a történelem és a tudomány ajándékait évente több tízezren csodálják meg. Becsó Zsolt ezzel zárta beszédét: Nógrád me­gye örökre hálás egykori fiának, az emlékére elhelyezett tábla is csak egy csepp a hála ten­geréből. A következő percben pedig dr. Nagy Andor or­szággyűlési képviselővel leleplezték a Kubinyi Ferenc arcképét ábrázoló emléktáblát. A természet csodálatra méltó „alkotásairól” szólt egyebek mellett röviden dr. Nagy Andor, aki elismerését fejezte ki mindazoknak, akik az ősmaradványok természetvédelmi terület be­mutatóhelyeit létrehozták, működtetik. Szólt arról is: ez a terület ma már a számos egyéb ér­téket felölelő nagyobb egység, az ifl első nemzetközi geopark, a « Novohrad-Nógrád részeként is ér- jfl demes a figyelemre. Szabó Tibor, a település polgár- mestere is köszöntötte a jubileu- , mi rendezvény vendégeit, a tudó- ] mányos ülés előadóit. Mint mond­ta, az ipolytarnóciak ma is szíve­sen emlékeznek arra az időszakra, amikor a helyiek el-elzarándokol- tak a megkövesedett, általuk gyurtyánkőnek nevezett fához, amit aztán a szakemberek fokoza­tosan védeni igyekeztek. A jubileumi ünnepség tudomá­nyos emléküléssel folytatódott, Kubinyi Ferencről dr. Kecskeméti Tibor (Magyar Természettudomá­nyi Múzeum); a Novohrad-Nógrád geoparkról dr. Tardy János (Nóg­rádi Geopark Egyesület); kutatá­sairól, megfigyeléseiről dr. Juhász Árpád geológus; az ipolytarnóci vulkánitok koráról dr. Mártonná dr. Szalay Emőke (Eötvös Loránd Geo­fizikai Intézet) tartott előadást. A terület ősnövénytani értékeit mutatta be dr. Hably Lilla (Magyar Természettu­dományi Múzeum), Ipolytarnóc evolúció­jával pedig dr. Kordos László (Magyar Álla­mi Földtani Intézet) foglalkozott. (MihalikJ.) Újabb tippek álláskeresőknek Rovatunk előző részének a té­mája a fizetési igény megjelölé­se volt. Erről érdemes bővebben szót ejteni, mivel igen sok múl­hat rajta. Mint ahogyan azt már kifejtettük, nem érdemes „vé­letlenül” elfelejteni, mert akkor be sem hívják a pályázót sze­mélyes interjúra. Túl magas összeget sem szabad beírni, egyszerűen csak annyit, amennyiért a pályázó már el­vállalná a munkát. Sokan nem tudják, hová kell írni a bruttó fi­zetési igényt. Ebben érdekesség az, hogy sokszor maguk a pá­lyázat kiírói sincsenek tisztá­ban ezzel. Az önéletrajzban, vagy a motivációs levélben? Ne­tán új lapra? Nem. Új lapra semmiképpen sem. A motivá­ciós levélben sem célszerű fel­tüntetni. Az önéletrajz azon ré­szébe kell írni, amely a hobbi után helyezkedik el, feltéve, ha van ilyen része. Rovatunk első részeiben szót ejtettünk a sab­lonokról és annak veszélyeiről. A sablonokban van olyan rész, amelyben a hobbit kell feltün­tetni, ebben az esetben tiszta sor, az egyedi életrajzokban vi­szont a végére kell írni, felépí­téstől függően. A marketingben is így működik. Először felhív­ják a figyelmet a termékre vagy a szolgáltatásra, felsorolják az előnyeit, kifejtik miért van rá szükség, majd mikor már el­döntötték, hogy megveszik, ak­kor közük az árát. Ha meggyőz­ték a vásárlót, akkor már nem számít, mennyibe kerül. így van ez itt is, annyi különbség­gel, hogy a jelentkezőnek nincs tudomása arról, milyen a kon­kurencia, tehát a fizetési igényt reálisra kell szabni, de minde­nek előtt csak abban az eset­ben, ha kérik, hogy a pályázó tüntesse fel. Amennyiben ez nem szerepel a hirdetésben, célszerű kihagyni. Rovatunk következő részében a motiváci­ós levélről és annak fontossá­gáról lesz szó. 19S6-RA EMÉLKEZÜNK Pásztó. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére kegyeleti megemlé­kezést rendez október 23-án, vasárnap Pásztó önkormány­zata. Sisák Imre polgármester 16.30 órai kezdettel mondja el beszédét a Hősök parkjában, a Szentlélek-kápolna melletti emlékhelyen. Az ünnepi mű­sorban az Athéné Alkotó Kör tagjai és a Rajeczky művészeti iskola tanárai is közreműköd­nek. A megemlékezés után fák­lyás felvonulást, majd - a Szent Lőrinc-plébániatemplomban - hálaadó szentmisét tartanak '56 hőseiért és hazánkért. Bátonyterenye. Az 1956. évi for­radalom és szabadságharc év­fordulójának alkalmából, vala­mint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának évfordu­lójára ünnepi megemlékezést tartanak október 23-án, 17 órá­tól a Szent Antal-kápolnában. A szentmisét celebrálja Zahar Bé la plébános, püspöki tanácsos. Ezt követően a Fáy András Szakképző Iskola és Kollégium­ban emléktábla avatás lesz. Ünnepi beszédet mond Soltész Miklós, a szociális család-és ifjú­ságügyért felelős államtitkár és Becsó Zsolt országgyűlési képvi­selő, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke. Az ünnepségen közre­működnek a Fáy András szak- középiskola tanulói. Salgótarján. Az 1956-os forra­dalom és szabadságharc ötven­ötödik évfordulóját, valamint a Magyar’Köztársaság 1989. évi kikiáltását ünnepli október 23- án, vasárnap Salgótarján. A városi ünnepség 17 órakor kezdődik a József AttilaTMűvelő- dési és Konferencia-központ­ban. Beszédet mond S^ékyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, országgyűlési képviselő, Becsó Zsolt honatya, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke, valamint Bérezési Mihályné, a Politikai Foglyok Országos Szövetségé­nek megyei vezetője. Az ünnepi műsorban közre­működik a Liszt Ferenc kamara­kórus, a Salgótarjáni Szimfoni­kus Zenekar Egyesület, a Vertich Színpadstúdió és Végh Gyula előadóművész. Mindez a nap megkoronázá­sának is tekinthető, hiszen a programok már délelőtt meg­kezdődnek: 8.40 órakor koszo­rúzást tartanak a megyeházá­nál, az ötvenhatos emléktáblá­nál, 9.15 órakor pedig huszadik alkalommal rajtol el az „1956. október 23-i emlékfutás” Salgó­tarján főutcáján. Balassagyarmat. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulójára rendezett ün­nepi megemlékezés október 23-án 14.15 órakor kezdődik a Palóc ligeti emlékszobornál, ahol Wittner Mária, '56-os for­radalmár, országgyűlési képvi­selő mond emlékbeszédet. A koszorúzást követően Bállá Mi­hály országgyűlési képviselő osztja meg gondolatait a részt­vevőkkel. Közreműködik a ba­lassagyarmati dalegylet Ember Csaba vezényletével, a gyarma­ti színkör, valamint a romhányi dalárda. 16 órakor a vármegye- háza dísztermében ünnepi képviselő-testületi ülés kereté­ben adják át a város 2011. évi szakmai díjait Tudós az évmilliók nyomában

Next

/
Thumbnails
Contents