Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)

2011-10-20 / 245. szám

10 SPORTTUKOR 2011. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK Lejjebb kerültünk labdarúgás. A magyar labda­rúgó-válogatott kilenc pozíciót rontva 36. a nemzetközi szövet­ség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján, ame­lyet továbbra is a világ- és Eu- rópa-bajnok spanyolok vezet­nek. Egervári Sándor szövetsé­gi kapitány együttese a szep­temberi rangsorban a 27. helyet foglalta el, s azzal az eredmény­nyel csúcsot döntött, a magya­rok legjobb helyezése ugyanis addig az idén márciusban elért 36. pozíció volt. A magyarok a 2014-es brazíliai világbajnok­ság selejtezősorozatában a ranglistán jelenleg második, vb-ezüstérmes hollandokkal, a 26. törökökkel, az 55. románok­kal, az 59. észtekkel és a pont nélkül az utolsó, 203. helyen álló Andorrával találkoznak majd. A válogatott november­ben két barátságos mérkőzést játszik, a jövő évi Eb-nek Ukraj­nával közösen otthont adó Len­gyelország (64.) és Liechten­stein (126.) ellen. A legfrissebb FIFA-ranglista (zá­rójelben a szeptemberi helyezés): 1. (1.) Spanyolország 1624 pont, 2. (2.) Hollandia 1425,3. (3.) Né­metország 1352,4. (4.) Uruguay 1230,5. (7.) Brazília 1144,6. (6.) Olaszország 1135, 7. (8.) Anglia 1101, 8. (11.) Görögország 1044 és ( 5.) Portugália 1044,10. (10.) Argentína 1030 és (17.) Dánia 1030... 26. (27.) Törökország 803 ... 36. (27.) MAGYARORSZÁG 701 ... 55. (49.) Románia 575 ... 59. (58.) Észtország. Csatlós Csaba emlékére úsztak bátonyterenye Négy város legjobbjai álltak rajtkőre A valahai három, majd négy és öt, mostanra pedig újra négy város versenyén Besztercebá­nya, Hatvan, Salgótarján és Bátonyterenye versenyzői jöttek össze a bátonyterenyei uszodá­ban, hogy itt immár az első Csat­lós Csaba-emlékversenyen in­duljanak. A házigazdák volt munkatársukra tekintettel a 100 méteres gyorsot az ő emlékszá­mának nevezték el, hisz mint Salgótarjánban, náluk is sokat tett az úszás meghonosításáért, megszerettetéséért, az alapok le­rakásáért. A már több mint ne­gyedszázados úszóhagyomá­nyokkal rendelkező tarjániak, Kovács Dénes tanítványai számo- latlanul nyerték az érmeket, de a jóval kevesebb edzéslehetőség­gel rendelkező házigazdák is le­tettek egy két elismerésre méltó eredményt a (hazai) asztalra. Jobb eredmények Gyorsúszás 100 m (Csatlós Csaba-emlék- szám): 1. Tóth Kristóf 1:03.14,2. Kovács Bendegúz 1:05.23 (mind­ketten GDSE), 4. Kelemen Dávid 1:31.89 (BVSE). 50m, fiúk, 1997-98: l.Preisler Máté 29.73, 2. Szolnoki Kende (mindketten GDSE) 32.04, 3. Hasznosi Máté (BVSE) 32.92, 4. Komka Gábor (GDSE) 33.09. 1999-2000: 1. Sztojka Kriszti­án (BVSE) 32.59,3. Nagy Balázs (GDSE) 34.75. 2001-2002: 3. Kiss Szabolcs (BVSE) 43.23, 5. Lehoczki Bo- tond (GDSE) 50.46. Egy bátonyterenyei pillangókisasszony: Molnár Anett (2003 és fiatalabbak): 4. Komka Lionel (GDSE) 1:01.76 5. Viaszács Tamás (BVSE) 1:04.92 Lányok, 1996 és idősebbek: 1. Kőrös Evelin 30.56, 2. Ruzsin Szabina 30.59, 4. Bratek Fanni 33.34 (mindhárman GDSE), 5. Molnár Anett (BVSE) 34.27. 1999-2000:1. Barta Luca 32.73, 2. Kőrös Eszter 37.23, (mindketten GDSE), 4. Kiss Lili­ána (BVSE) 38.93, 5. Varga Esz­ter (GDSE) 38.96. 2001-2002: 2. Richler Dóra 45.26 5. Varga Adél (mindketten GDSE) 50.92,6. Osgyáni Veroni­ka (BVSE) 1:06.56. 2003 és fiatalabbak: 1. Muzsnai Zsófi (GDSE) 41.65, 2. Kovács Laura 50.36,3. Ködmön Luca 1:03.78, 4. Hasznosi Mira 1:14.02 (mindannyian BVSE). Hátúszás 50 m fiúk, 96 és idősebbek: 1. Kovács Bendegúz (GDSE) 37.61, 2. Kelemen Dávid (BVSE) 51.48. 1997-98: 1. Preisler Máté (GDSE) 34.82,4. Hasznosi Máté Az emlékfutás tegnapelőtt elkezdődött Schirilla György kedden Mosonmagyaróvárról már elindult Salgótarjánba (BVSE) 40.43,5. Szolnoki Kende (GDSE) 41.09. 1999-2000: 1. Sztojka Kriszti­án (BVSE) 38.04,2. Nagy Balázs (GDSE) 39.92, 3. Földi Dárius (GDSE) 50.20. 2001-2002: 1. Kiss Szabolcs (BVSE) 50.61. 2003 és fiatalabbak: 4. Viaszács Tamás (BVSE) 1:08.46. Lányok, 1996 és idősebbek: 1. Ruzsin Szabina 34.40,3. Bratek Fanni 39.48. (mindketten GDSE), 4. Molnár Anett 40.97,5. Szebeni Dóra 43.28, 6. Gortva Réka 45.90 (mindhárman BVSE). 1999-2000: 1. Kiss Liliána (BVSE) 43,51, 3. Varga Eszter 47.58, 4. Csernák Rebeka 49.14 (mindketten GDSE). 2001-2002: 2. Richler Dóra 56.36, 3. Varga Adél 1:01.15 (mindketten GDSE), 4. Osgyáni Veronika (BVSE) 1:15.24. 2003 és fiatalabbak: 1. Muzsnai Zsófi (GDSE) 52.00, 2. Kovács Laura 55.03,3. Hasznosi Mira 1:18.39, 4. Ködmön Luca 1:19.26 (mindannyian BVSE). Mellúszás 100 m: 2. Komka Gábor 1:31.65, 3. Szolnoki Kende 1:34.80 (mindketten GDSE). 1999-2000: 1. Nagy Balázs 1:35.12,4. Komka Robin 2:25,51 (mindketten GDSE). 2001 és fiatalabbak: 2. Lehoczki Botond 2:05.87, 4. Komka Lionel 2:33.87 (mindket­ten GDSE) Lányok, 1996 és idősebbek: 1. Kőrös Evelin (GDSE) 1:24.01, 3. Domonkos Maja 1:43.78, 4. Gortva Réka 1:52.09, 5. Bacsa Bernadett 1:53.10 (mindhárman BVSE). 100 vegyes, fiúk, 1996 és idő­sebbek: 1. Tóth Kristóf 1:13.72, 2. Kovács Bendegúz 1:15.46 (mindketten GDSE). 1997-98: 1. Preisler Máté 1:18.73,4. Komka Gábor 1:30.24 (mindketten GDSE), 5. Hasznosi Máté (BVSE) 1:32.70. 1999-2000: 1. Sztojka Kriszti­án (BVSE) 1:24.98,4. Földi Dári­us (GDSE) 1:50.20. 2001 és fiatalabbak: 3. Kiss Szabolcs (BVSE) 1:48.59. Lányok, 1996 és idősebbek: 1. Ruzsin Szabinál: 14.09,2. Kőrös Evelin 1:14.82, 3. Bratek Fanni 1:20.39,5. Molnár Anett (BVSE) 1:24.4. 1999-2000: 1. Barta Luca Egyre sikeresebb a mellúszásban Komka Gábor 1999-2000: 1. Barta Luca 1:30.04,2. Kőrös Eszter 1:39.51, 4. Varga Eszter 1:54.02, 5. Csernák Rebeka 1:54.45 (mind­annyian GDSE). 2001 és fiatalabbak: 1. Muzsnai Zsófi 2:02.10, 2. Varga Adél 2:02.40 (mindketten GDSE), 5. Osgyáni Veronika (BVSE) 2:42.35. (GDSE) 1:22.47, 3. Kiss Liliána (BVSE) 1.43,18. 2001 és fiatalabbak: 2. Kovács Laura (BVSE) 1:58.98. 4x50 m, fiú vegyes váltó: 1. GDSE 2:18.00,4. BVSE 3:00.39. 4x50 m lány vegyes váltó: 2. GDSE 2:23.62, 3. BVSE 2:51.68. Márton István A hosszú út vége Salgótarján, ahol Schirillához újra csatlakozik Valiskó Ferenc főrendező is Bár mi itt Nógrádban, Salgótarjánban a jubileumi, 20. Október 23. emlékfu­tásra csak vasárnap készülünk, attól az már elkezdődött, méghozzá úgy 300 kilométerre innen. Mosonmagyaróvá­ron, a másik tragikus múltú sortűzvá- rosban. Kedden ugyanis onnan indult 5 napos futására Schirilla György, aki vasárnap fog célba érni a tarjáni De­cember 8. téren, s adja nyitányát az 1956-os szabadságharc és forradalom 55. évfordulójának. Mosonmagyaróvár polgármestere, dr. Nagy Im­re országgyűlési képviselő fogadta és búcsúztat­ta azt a parányi salgótarjáni küldöttséget, mely tiszteletét tette az óvári volt laktanya előtt, a Gyász téren, ahol a gyilkos gépfegyvertűz ugyanúgy el- dörrent 1956 őszén, mint a nógrádi megyeszék­helyen. A Bolyai gimnázium pár tanítványának rövid műsora után Bérezési Mihályné a Pofosz Nógrád megyei elnöke is beszédet mondott és le­rótta kegyeletét a sortűz áldozatai iránt, majd Schirilla György ultrafutó, az egészséges életmód apostola, az imént említett diákok és Valiskó Fe­renc, a tarjáni emlékfutás alapítója és főrendező­je kíséretében ezen az útvonalon harmadik éve (előtte Budapestről vezetett hozzánk a „kegyeleti zarándoklata”) elindult hosszú, de már megszo­kott útjára, hogy összegyűjtse az útjába eső tele­pülések emlékszalagját kopjafájára. Megyénk ha­tárát Keszegnél lépi át a mai napon, és a követke­ző településeken lehet őt fogadni és kísérni egy darabon. Nézsa-Nógrádsáp-Bercel-Magyar- nándor-Herencsény-Hollókő-Nagylóc-Szécsény - Benczúrfalva-Kishartyán. A vasárnapi salgótar­jáni program időrendjéről és a várható útlezárá­sokról később számolunk be olvashatnak. ■ (satis) Másfél éves szünet után a kö­zelmúltban újjáalakult a balassa­gyarmati Kiss Árpád VDSE női kézilabdacsapata. A hölgyek a Heves-Nógrád összevont NB Ili­as bajnokságban próbálnak sze­rencsét.- Nagyon sok nehézség kísér­te ezt az újjászerveződést, de vé­gül egy szponzor, a DMRV Zrt. tá­mogatása segítségével elindul­hattunk a hevesi pontvadászat­ban - mondotta el érdeklődé­sünkre Hegedűs Henrik szakosztályvezető-edző. - Szeren­csére a két évvel ezelőtti játékoskeret hatvan-hetven szá­zaléka rendelkezésre áll, azaz nem a nulláról kellett elkezdeni a munkát. Bár edzéslehetőségeink Újjászerveződött a Kiss Árpád kézilabda. Heves megyében indulnak a gyarmati hölgyek igen korlátozottak, és a városi sportcsarnokban csak a bajnoki mérkőzéseinket játsszuk, re­ménykedünk abban, hogy minél előbb még jobban összeszokik a társaság. Bár alapjában véve na­gyon fiatal átlagéletkorú a csapa­tunk, akadnak képzett rutinos kézilabdázók mind a kapuban, mind a mezőnyben. Szeretném kiemelni Krisztin-Német Líviát, aki az NB I/B-s Szentendre együt­tesétől érkezett hozzánk, illetve bennünket erősít továbbra is az if­júsági Európa-bajnok strandkézi­labdázó Garamvölgyi Eszter. A balassagyarmati gárdánál a fő terv az, hogy a „felsőháziba” ke­rüljenek, azaz az első négy között végezzenek a kilenc csapatot számláló mezőnyben. Füzesabonyi SC n. - Bgy. Kiss Árpád VDSE 38-17 (22-9) Füzesabony, v.: Atkári, Paulovics. Kiss Árpád VDSE: Drevenka D. - Karvay, GARAMVÖLGYI 7/1, Krisztin- Német 5, Szűcs 1, Ellenbach 2, Hutyánszki 1. Cs.: Kalmár (ka­pus), Kürtössy 1, Molnárka, Sár­közi. Edző: Hegedűs Henrik. Hétméteresek: 2/2, ill. 3/1. Ki­állítások: 12, ill. 2 perc. Az ered­mény alakulása: 10. perc: 6-1, 14. perc: 9-4,24. perc: 15-8,43. perc: 26-12, 56. perc: 35-15. Hegedűs Henrik - Roppant ke­vés közös edzéssel a hátunk mö­gött érkeztünk az első Heves me­gyei meccsünkre, és sokkoló ha­tásként ért bennünket, hogy az első félidőben átrobogott rajtunk az NB Il-es kezdőcsapat. Ennél csak jobb jöhet a későbbiekben. Pest megyei bajnokság, nők, 6. forduló St Madách DSE - Mogyoród 22-21 (12-14) Salgótarján, 100 néző, v.: Pauló, Péli. Madách DSE: ZVARA - GYENES 12/7, Gyetvai G., VISKÁRDI 4, MIHELLER 3, Hartmann 1, Szabó E. 2. Cs.: Bo­ros, Gyetvai M., Marcsokné, He­gedűs. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek 7/7, ill. 5/1. Ki­állítások 6, ill. 10 perc. Az ered­mény alakulása: 12. perc: 5-4, 19. perc: 6-8,27. perc: 9-12,36. perc: 13-16,46. perc: 18-16,53. perc: 18-19. Oláh Sándor: - Három vere­ség után nagyobb szükségünk volt a győzelemre, mint falu­nak a villanyra. Bár ezúttal is szállítottuk a felesleges izgal­makat, egy jó csapatot tudtunk legyőzni, ezért dicséret illeti a lányokat. Ebben a bajnokság­ban bármelyik csapatnak ko­moly ellenfelei tudunk lenni. Gyakorta önmagunknak is.

Next

/
Thumbnails
Contents