Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)

2011-10-20 / 245. szám

2011. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK NOGRAD MEGYE 3 Az ízek kavalkádja (írhatom. Bállá János, helyi la­kos kezdeményezésére - hagyo­mányteremtő szándékkal - a közelmúltban tartotta Őrhalom község önkormányzata, az első főzőverseny Őrhalomban című rendezvényét. A felhívásra 11 csapat jelentkezett. Kötényt vet­tek magukra az önkormányzat, az óvoda dolgozói, a civil szer­vezetek közül fakanalat ragad­tak, a polgárőrség, a sport­egyesület, a horgász egyesület, a hagyományőrzők, az Öld Boy Egyesület tagjai, egy baráti tár­saság, valamint képviseltette magát két határon túli szlováki­ai magyar település, Ipolyvarbó és Kőkeszi három csapata is. A nemzetközivé nőtt, remek han­gulatú rendezvényen finomabb­nál finomabb ételköltemények Totyogtak a bográcsokban, kon- dérokban. Az édességkedvelők palacsin­tát fogyaszthattak, melyet Hever Istvánná védőnő és Járja Istvánná a rendezvény ideje alatt folyama­tosan sütöttek. A palacsinta mel­lett nagy sikert aratott az őrhal­miak jellegzetes csemegéje is, a hagyományőrzők által, helyi burgonyából készített krumplilaska. Az elkészült finomságokat szi­gorú zsűri kóstolta és értékelte, aki nem volt könnyű helyzetben. Végül, az őrhalmi horgász egye­sület halászlevét találták a leg­jobbnak. Az egyesület elnöke, a csapat főszakácsa, Kertész Attila elárulta, hogy a nyertes étel, hét­féle halból készült el. A dobogó második fokán, Őrhalom szlová­kiai testvértelepüléséről, Ipoly- varbóról érkezett, Búsuló juhá­szok néven induló csapat vég­zett, akik juhtúrós sztrapacskát készítettek. Szakácsuk bevallása szerint az ezüstérmes ételük tit­ka, hogy a tejföllel elkevert juh- túrót a forró krumplihaluskára kell önteni. A megmérettetésben résztvevő csapatoknak Farkas Egon, Őrhalom polgármestere adta át a díjakat és az emlékla­pokat. Szenográdi Megújultak a szentély freskói Több éves előkészítő munka gyümölcse ért be a vá­rosrészen: sokak összefogásával, támogatásával előte­remtett forrásból Kisterenyei Ervin és Pintér Attila festő-restaurátor művész felújította a baglyasaljai Krisztus Király római katolikus templom szentélyé­nek freskóit. Ünnepi szentmisén néhány napja Varga Lajos, váci segédpüspök szentelte újra a két nagymé­retű faliképet, Bóna Kovács Károly 1934-35-ben ké­szült alkotásait. váci püspökség, továbbá a két önkormányzat, a salgótarjáni és a megyei. Részt vett az ünnepen Kovács Balázs, az alkotó fia és Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnö­ke is. A szentmise utáni per­cekben Fenyvesi Gábor alpol­gármester á várösrésziek ön­zetlenségét, összefogását mél­Salgótarján. Baglyasalja Barátai­nak Köre hosszú évek óta, mintegy hét éve szorgalmazta az egykori bányászok, parasz­tok, munkások Isten felé fordu­lását ábrázoló képek restaurá­lását. Önzetlen közreműködők, művésztanárok, művészek, ze­nei csoportok voltak mások mellett ebben a partnerei. Hangverseny bevételéből mint­egy 230 ezer forint gyűlt össze erre a célra, a hívek persely­pénzt, 130 ezer forintot is fel­ajánlottak. Báti Jánosné, a bará­ti kör elnöke és Szilasi Andrásné, a Magyar Vöröske­reszt baglyasaljai alapszerve­zetének titkára pedig a lakossá­gi adományokat gyűjtötte össze. Az adakozás eredménye 410 ezer forint. Szintén támogató a tatta. Megfogalmazta egyebek mellett: a megújult freskók Is­ten dicsőségét hirdetve emlé­keztetik a régmúltra a mai kor emberét. A támogatók segítsé­gét Báti Jánosné köszönte meg. A „köszönöm” különleges kife­jezéseként a civil szervezet Baglyasaljáért Díját (amit azok­nak adományoznak, akik jelen­tős mértékben hozzájárulnak a településrész fejlesztéséhez) dr. Beer Miklós, váci megyés püs­pöknek adományozták. Az elis­merést Varga Lajos vette át. Ezt a díjat kapta Szabó Pál, helyi vállalkozó, aki munkájával já­rult a nem mindennapi feladat sikeres elvégzéséhez. (Székyné dr. Sztrémi Melindának, a város polgármesterének ebben az év­ben szintén díjazott lett a szó­ban forgó és más hasonló érték­mentő feladathoz nyújtott támo­gatásáért.) 2,6 millió forintból, ezen felül hétszázezer forint ér­tékű munkával valósult meg a vállalkozás, amely fontos állo­mása a civil szervezet érték­mentő tevékenységének, az en­nek szerves részét képező Bóna Kovács-kultusz ápolásának is. (Mj.) BAU DÁNIEL Szép új világ Játszunk a szavakkal! A sza­vakjátéka e jegyzet! Ő azt mond­ja: Görögország. Én azt mon­dom: kopár tengerpartok, nap­sütés, tenger, füozófia, bolyongó Odüsszeusz. Te rávágod: válság, államcsőd, tüntetés! Ő azt mond­ja: Svájc. En azt mondom: lila te- henes csoki - amit a mormota szépen becsomagol - friss, dús alpesi legelők, hegyek, márkás órák. Te azt mondod: frank ala­pú hitel, bankválság, adósság- csapda! Ő azt mondja: Nagy-Bri- tannia. Én azt mondom: király­ság, zöld legelők, Big Ben, skót felßld, hegylakó. Te azt mondod: zavargások, etnikai konfliktu­sok, bankmentő akciók. Hagyjuk is abba ezt a játékot! Hiszen szép, új világ érkezik! Egy­szer volt, hol nem volt... Volt idő, amikor mindkettőnknek ugyan­az jutott eszünkbe, ugyanarról. Volt szép világ, amelyben arról álmodoztunk, hogy a Big Ben alatt majszoljuk a lila tehenes csokit, s vidáman arcába neve­tünk a világnak. Lett új világ, amelyben a mélabú, a kilátásta- lanság, és az üres zsebeink szab­ják meg az élet ritmusát Olyan csapda ez, amelyből nagyon ne héz lesz kijutni. A múlt század elején, még a Török Birodalom volt „Európa beteg embere”. Má­ra Európa lett, a pénzvilág beteg játszótere. Pedig szép lenne ez a világ, ügy istenigazából! Ha jól átgondoljuk, virtuális pénzek szaladoznak, virtuális bank­számlákon! Most mindenki tör­deli a kezét: politikus, bankár, közember. És mindenki másért! Egy mindenkiért, mindenki érti? Van most elég baj, meg tetemes adósságí Ember, embernek far­kasa! Ha ezt látná Odüsszeusz, biztos nem térne haza a hellén Ithakába. Svájcból elszöknének a lila tehenek és a Big Ben sem időzne többet Angliában. Hogy mi a megoldás a válságra? Csak úgy bohéman válaszoljunk: ás­suk el a csekkeket, az államadós­ságokat meg egy tollvonással húzzák át! Ha ennek ellenére az adósság még mindig halomban állna, akkor a kormányok pánt­likázzák föl, a mormota meg - ahogy a reklámban a csokival tet­te - majd szépen becsomagolja! Nem elég termelni, el is kell adni Szécsény. Napjaink nehéz gazdasági helyzetében, amikor cégek a felszá­molás sorsára jutnak, vagy kénytele­nek csökkentett létszámmal dolgoz­ni, jó érzés hallani, tapasztalni, hogy ennek az ellenkezője is jelen van a magyar gazdasági élet palettáján. Ilyen a szécsényi AVA-PACK Kft. Há­rom év alatt a létszámuk 13-ról 45 fő­re emelkedett, ennek megfelelően a termelési kapacitásuk is folyamato­san bővült és emelkedett. Új csarno­kot alakítottak ki, amelyben modern technika szolgálja a termelést. Az sem egy elhanyagolható szempont, hogy szép, rendezett az üzem terüle­te, megfelelő szociális helyiség áll a dolgozók rendelkezésére.- Az eltelt három év bebizonyította, hogy érdemes volt kialakítani az adott régi termelőhelyen az új tevé­kenységet. A fejlesztést, a magyar ér­dekeltségű cégcsoportba tartozó tu­lajdonosi kör saját erőből és pályáza­ti pénzből valósította meg. A cégcso­port, gyártó és kereskedelmi blokk­nak a szécsényi telephelyünk önálló gazdasági egysége. Üzemünkben ko­rábban csak bútorokat gyártottunk. Termékeink skálája a bútorgyártás te­rületén is szélesebb lett. Profilunk ki­egészült a fémszerkezet gyártásával. Azt is mondhatom, hogy a fémszerke­zet gyártásának a cégcsoporton belül specialistái vagyunk, mi gyártjuk le a különböző telephelyek részére is a fémszerkezeteket. Mint említettem, komplex kivitelezésben készítünk is­kolabútorokat, színházi, egyetemi be­rendezéseket és egyéb bútorfélesége­ket - ma­gyarázta Oláh Lász­ló, a kft. műszaki-kereskedel­mi vezetője.- Miben látja az üzemük eredményes­ségét?- Fontos, a több lábon állás, az ab­szolút rugalmasság. Alkalmazkodni kell a piac igényeihez, nem árt, ha az ember már tudja a holnap igényeit, s arra időben felkészül. Fontos a piac­kutatás. Nem elég gyártani, a- termé­Oláh László a korszerű üzem területén keket el kell tudni adni. Meg­határozó a piacra való beke­rülés, de önmagában véve ez kevés, ott kell maradni, s a lehetőségekhez mérten bőví­teni kell. Mindehhez két alapvető dolog elengedhetet­len, a minőség és a határidő pontos betartása. Mindezek megvalósításához kell egy jól felkészült szakemberek­ből álló csapat - mondta Oláh László. S, amit nem mondott, egy műszaki és kereskedelmi vé­nával rendelkező vezető, aki a 45 ember „karmestere”, irányítja, Oláh László műsza­ki és kereskedelmi vezető. Szenográdi Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents