Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)

2011-10-13 / 239. szám

2011. OKTÓBER 13, CSÜTÖRTÖK NETC@FE 7 Újra összeáll a kínai hackercsoport Több év szünet után újra összeáll a több ezer ameri­kai honlap feltörésével hí- ressé-hírhedté vált kínai hackercsoport, a Honker Union of China. Bár a társa­ság elsősorban védelmi ku­tatásokra koncentrál majd, az újabb támadásokat sem tartják kizártnak. A magát patriótaként és nacio­nalistaként hirdető társaság neve magyarra fordítva „vörös hackereket”, hungkókat (hongke) jelent, tagjai „a kínai kormány harcát segítik az amerikai imperalizmus és a japán militariz- mus elleni harcban”. A HUC 1999-ben alakult, miu­tán a NATO Jugoszlávia elleni légi­támadása során az Egyesült Álla­mok tévedésből a belgrádi kínai nagykövetséget bombázta, három újságíró halálát és óriási kínai köz­felháborodást okozva. Működésé­nek első öt évében a csoport több ezer amerikai honlapot - elsősor­ban tagállami és kormányzati por­tált - tört fel és írt tele a kínai rendr szert éltető s az amerikait elítélő szövegekkel. Kínai részről a HUC vett részt az USA-val szembeni 2001-es kiber- háborúban, amely azután tört ki, hogy egy amerikai kémrepülőgép áprilisban kényszerleszállást haj­tott végre Kína déli részén. A tár­saság akkoriban rendkívül sok te­hetséges hackert tudott sorai közt, a taglétszám 80 ezer fő körül volt. A közel öt év szünet utáni újra- szerveződés fő célja nem a táma­dás, hanem - éppen ellenkezőleg - az esetleges támadások kivédé­se, az információs háborúra való felkészülés. /tub- Arra törekszünk, hogy a kínai vállalatok, minisztériumok és ku­tatóintézetek rendszereinek védel­mét segítsük - nyilatkozott Li Jung, a társaság egyik alapítója és veze­tő hackere. Az alapító hozzátette: ezen túl főiskolai tréningekkel se­gítik majd a leendő hackereket, a tanulókat pedig tudásuk rossz cé­lokra való felhasználása helyett le­gitim állások betöltésére ösztönzik. A társaság elutasította azokat a fel- tételezéseket, miszerint a kínai kormány támogatásával szerve­ződnének újra. Külföldi vállalatok, hivatalok és szellemi tulajdonjogok védelmét képviselő szervezetek évek óta ál­lítják, hogy a kínai kormány a köz- veüen forrása számos politikailag motivált adathalász támadásnak. A vezetés ugyanakkor tagadja, hogy bármilyen hackertevékeny- séget szponzorálna, mondván, ép­pen ő maga az ilyen támadások legfőbb áldozata. Bemutatkozott az iPhone 4S Bár a várt iPhone 5 he­lyett „csak” a 4-es modell továbbfejlesztett változa­tát jelentette be az Apple- nagy csalódást okozva ezzel a felhasználóknak - előrendelésben 24 óra alatt mégis egy­millió fogyott el az új készülék­ből. A megjele­nésével egy idő­ben az Apple az iOS 5 operációs rendszert is elér­hetővé teszi fel­használói szá­mára. A cupertinoi cég a múlt héten mutatta be a minden eddigi telefonjánál többet nyújtó új modelljét. Az új, lehengerlő se­bességet és lenyűgö­ző grafikus teljesít­ményt garantáló, két- magos chippel sze­relt készülék számos további újdonságot is kínál: megújult, kor­szerű optikájú kame­rát, 1080p felbontású full HD videofelvéte­lek készítését, valamint az intelligens Síri asszisztens­funkciót, amely a felhasználó kérdéseire reagálva segít a fel­adatok megoldásában. A világ legfejlettebb mobil operációs rendszere 200-nál is több új funkcióval egészült ki, valamint tartalmazza az áttörő lépést jelentő iCloud szolgálta­táscsoportot. Az ingyenes felhő- szolgáltatás-csomag alkotóele­mei az iPhone, iPad és iPod touch készülékekkel, valamint a Mac és PC számítógépekkel együttműködve automatikusan, vezeték nélküli kapcsolaton ke­resztül mentik a felhasználói tartalmakat az iCloud tárhelyé­re, és ugyancsak vezeték nélkül, automatikusan továbbítják azo­kat a felhasználó összes eszközé­re.- Az iPhone 4S az iOS 5 rend­szerrel, valamint az iCloud szol­gáltatásokkal együttesen min­den idők legjobb iPhone készü­léke - mondta Philip Schiller, az Apple globális termékmarke- ting-ágazatának vezető alelnöke.- Amíg versenytársaink az iPhone 4 szolgáltatásaihoz ha­sonló funkciókat felsorakoztat­va igyekeznek utánozni a készü­léket, kizárólag az iPhone kínál ilyen áttörő újításokat, melyek ennyire zökkenőmentesen mű­ködnek együtt. A rendszer több mint 200 új funkciója között ^ megtalálható r az Értesítési zött az iTunes in the Cloud, a Fotóadatfolyam és a Documents in the Cloud - az iPhone, iPad és iPod touch készülékekkel, valamint a Mac és PC számító­gépekkel együttműködve auto­matikusan, veze­ték nélküli központ, az értesítések zavarta­lan megtekintésére és kezelésé­re szolgáló közös, innovatív felü­let, valamint az új iMessage üze­netkezelő szolgáltatás, mellyel az iOS 5 felhasználói egyszerűen küldhetnek egymásnak szöve­ges üzeneteket, fotókat és videó­kat. Az ingyenes szoftverfrissí- tésként is megjelenik az iPhone 4 és az iPhone 3GS készülékek­hez, így e modellek felhasználói is élhetnek a fenti új funkciók adta lehetőségekkel. Az iPhone 4S készülék továb­bi újdonsága a Siri - egy olyan intelligens asszisztensfunkció, amely a felhasználó kérdéseire reagálva segít a feladatok megol­dásában. A Siri képes a kontex­tus megértésére, így a felhaszná­ló a számára természetes módon tehet fel kérdéseket a telefonnak. Ha például megkérdezi, hogy „Szükség lesz-e esernyőre a hét­végén?”, a Siri tudni fogja, hogy az időjárás-előrejelzésről érdek­lődik. A Siri hatékonyan használ­ja mindazt a személyes informá­ciót is, amihez a felhasználó en­gedélyezi számára a hozzáférést. Az új iCloud szolgáltatáscso­mag alkotóelemei - többek kö­kapcsolaton keresztül mentik a felhasználói tartalmakat az iCloud tárhelyére, és ugyan­csak vezeték nélkül, automati­kusan küldik le azokat a fel­használó összes eszközére. Amint valamilyen tartalomban változás történik az egyik esz­közön, a tartalom az összes töb­bi eszközön is automatikusan, vezeték nélküli kapcsolaton ke­resztül frissül. Az iPhone 4S új fényképezője a telefonokon eddig alkalmazott legkorszerűbb optikával műkö­dik. A 8 megapixeles érzékelő 60%-kal több képpontot kezel, így minden eddiginél részletgaz­dagabb fényképek készítésére alkalmas. A készüléken sokkal gyorsabban indul a Kamera al­kalmazás, és a képek egymás utáni készítése is kétszeresére gyorsult, így minden értékes pil­lanatot meg lehet örökíteni. Az új Fotók alkalmazásban a fény­képek körülvághatók, elforgat­hatok és minőségileg javíthatók - a vörösszem-effektus eltávolí­tásának lehetőségét is ideértve -, valamint közvetlenül az esz­közön is albumokba rendezhe­tők, illetve megoszthatók. Az iOS 5 integráltan támogat­ja a Twitter és az iMessage szol­gáltatás használatát. így a fel­használók azonnal, közvetlenül a Fotók alkalmazásból megoszt­hatják fényképeiket a Twitteren, illetve egyéni címzetteknek és csoportoknak is el­küldhetik őket az iMessage segítsé­gével. Az iCloud új, innovatív Fotóadatfolyam szolgáltatásával az iPhone készü­lékkel készített fényképeket a fel­használó elküld­heti az iCloud tár­helyére, amely au­tomatikusan to­vábbítja őket a fel­használó iPad és iPod touch készü­lékére, valamint Mac számítógépé­re vagy PC-jére. A Fotóadatfolyam- albumok akár az Apple TV készülé­keken is megte­kinthetők. Az okostelefon már az 1080p full HD felbontású vi­deók rögzítését is támogatja, az új videostabilizáló funkcióval pedig gazdagabb, egyenletesebb felvételek készül­hetnek. A fejlesztéseknek kö­szönhetően a videokamera érzé­kenyebb, élesebb, és jobb minő­ségű felvételek készíthetők vele félhomájyos körülmények kö­zött. Az iOS rendszer új iMessage szolgáltatásával a fel­használók közvetlenül megoszt­hatják videóikat családjukkal és barátaikkal. Az iPhone 4S ugyanazzal a tet­szetős, vékony üveg-rozsda- mentes acél dizájnnal érkezik, amelyet felhasználók milliói kedvelnek szerte a világon, ám belsőleg teljesen megújult. Az Apple kétmagos A5 chipje az iPhone 4 készülékekhez viszo­nyítva akár kétszeres számítási és akár hétszer gyorsabb grafi­kus teljesítményt tesz lehetővé - mégpedig lenyűgöző akkumulá­tor-üzemidő mellett: a készülék 3G hálózaton akár 8 órás beszél­getési időt kínál. Az iPhone 4S telefon immár vi­lágszerte használható készülék, azaz a CDMA és a GSM hálóza­tok ügyfelei egyaránt használ­hatják a nemzetközi roaming- szolgáltatást a GSM hálózatokon. Elégedetlen a „nagyfiú" Közösségi oldalakon „lá­zad” Kim Dzsong II észak-koreai vezető utód­lástól elesett idősebb fia, és a demokrácia elsőségét hirdeti. A Facebookot használja Kim Dzsong Nam, az észak-koreai ve­zető legidősebb fia, hogy hangot adjon apjával és a fennálló rend­szerrel szembeni elégedetlensé­gének. A feltételezések szerint jelenleg Kínában élő, 40 éves Kim Dzsong Namot sokáig a „kedves vezető” legesélyesebb utódjának tartották, ám miután 2001-ben rajtakapták, hogy ha­mis útlevéllel próbál belépni Ja­pánba, kiesett apja kegyeiből. Az észak-koreai vezető helyette fél­testvérét, Kim Dzsong Unt ne­vezte ki 2009-ben a Koreai Mun­kapárt élére, ami a jelek szerint a mai napig sok bosszúságot okoz elsőszülött bátyjának. Kim Dzsong Nam Facebook- oldalán testvérét sértő bejegyzése­ket tesz közzé, képei közt például Kim Dzsong Un arcképe a Kung Fu Panda fejére van másolva. Több más, digitálisan átszerkesztett kép az észak-koreai elit tagjait és apját is nevetség tárgyává teszi. A közös­ségi oldalon Kim Csői álnéven re­gisztrált Kim Dzsong Namról egyébként az is kiderül, hogy a nyugat-európai kultúra szerelme­se, és szívesen utazik. Kim Dzsong Nam - feltételezések szerint apjá­val élő - legidősebb fiának, Kim Han Szolnak a Facebook-oldalát szintén nagyító alá vette a dél-ko­reai média. A16 éves Kim Dzsong Il-unoka például nemrég megkér­dezte ismerőseitől, hogy a kom­munizmust vagy a demokráciát támogatják, mondván, ő minden­képp a demokráciát részesíti előnyben. Kim Han Szol több ké­pen kiszőkített hajjal, gyűrűkkel a kezén és kereszt formájú nyak­lánccal szerepel, adatlapja szerint kedvenc filmje az Igazából szere­lem. A Twitteren, YouTübe-on és MySpace-en is aktív fiatalember­ről az is kiderül: Bosznia-Hercego­vinában folytatja idén tanulmá­nyait. Kim Dzsong Nam és fia bejegy­zéseit hazájukban nem sokan ol­vassák, az internet Észak-Koreá- ban ugyanis csak egy szűk réteg számára elérhető, ugyanakkor kö­zösségi oldalakon akár ismerős­ként is listázhatják az északi rezsi­met. A vezetés ugyanis Twitteren, YouTübe-on és Facebook-on is lét­rehozta saját profilját, hogy a Dél- Korea és az Egyesült Államok el­leni propagandaháborúját új fron­tokon is megnyissa. mondta, ennek eredményeképpen, ma már minden második parkolás mobillal történik. A Supershop és MasterCard kép­viselője úgy véle­kedett, hogy a mobilfizetéshez nemcsak alkal más mobilkészülé­kek keüenek, hanem el­fogadóhelyek is. Úgy vél­ték, az elfogadóhelyek száma gyors ütemben bővül majd, s jö­vőre már a tömeges alkalmazást is lehetővé tesznek. Kovács Antal, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese túj technológiáról van szó, ám a pénzintézet már komoly erőfe­szítéseket tesz annak érdeké­ben, hogy az NFC technológiát elfogadó terminálok és helyek számát gyorsan növelje. Úgy vél­gia gyorsabban fog terjedni, mint so­kan feltételezik. A technológia tömeges elter­jedését 2012 második felében várják a szakértők. Óriási üzleti lehetőségként értékelte a mobil fizetés ki­használását Christopher Mattheisen, a Magyar Tele­kom Nyrt. elnök vezérigazgatója a Near Field Com- municationról (NFC) rendezett Budapesten sajtótájé­koztatón, s úgy vélte, a jövő év a mobilfizetés éve lesz. Az NFC elterjesztésére létre­hozott Mobil Tárca Egyesület ál­tal szervezett tájékoztatón az el­nök-vezérigazgató elmondta, a mobil iparágnak akkor lesz a legtöbb esélye a sikerre, ha ösz- szefognak a távközlési cégek a bankokkal. Drozdy Győző, a Telenor Ma­gyarország vezérigazgatói ta­nácsadója hozzátette, a technoló­giai alapnak egységesnek kell lennie, s versenynek a szolgálta­tók között csak az előfizetők megszerzésében kell megnyilvá­nulnia. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke kifejtette, nagy dolog, hogy közösen, együttműködve dolgoznak a mo­bilfizetés elterjesztésén. Hozzá­tette, a mobilparkolás is akkor kezdett gyorsan elterjedni, két és fél év alatt a tízszeresére nö­vekedni, amikor a három mobil­cég 2009-ben összefogott, s együtt kezdett szolgáltatni. El­A Near Field Communication rádiófrekvencia alapú vezeték nélküli kommunikációs szabvány, amely a tárolt adatok átvitelé­re szolgál. Az NFC különböző digitális készülékek, mobiltelefo­nok, digitális fényképezőgépek, notebookok közötti adatátviteli kapcsolat létesítését is megoldja közeli, néhány centiméteres tá­volságból. Először a plasztikkártyák piacán jelent meg a techno­lógia, de használják már fizetési megoldásokra, illetve néhány külföldi nagyvárosban intelligens közlekedési bérletként. A mobilfizetés éve lesz 2012

Next

/
Thumbnails
Contents