Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)
2011-09-29 / 227. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2011. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Egyoldalú vita a munka törvényéről Hogyan képviseli ön a választóit a Munka törvénykönyvéről szóló parlamenti vitában és a szavazáson? A Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) erre a kérdésre várt választ a szerdán, Salgótarjánban, a Cafe Freiben tartott vitafórumon Nóg- rád megyei országgyűlési képviselőitől. Nyolcuk közül azonban egyedül a szocialista Boldvai László jelent meg az eseményen. S. K. Salgótarján. Egy híján nyolc üres székkel néz szembe a hozzávetőleg ötven érdeklődő, ha a távolmaradókat - hat fideszes és egy jobbikos - nem képviselte volna legalább egy-egy fénykép. Demeter László, a rendezvény szervezője, az MSZOSZ Nógrád megyei képviseletének vezetője elmondta: valamennyi Nógrád megyei országgyűlési képviselőnek eljuttatták a vitafórumra invitáló meghívót, amelyet ők át is vettek.- Szélsőségesen rosszul sikerült a Munka törvénykönyvének tervezete, amelyet a nemzetgazdasági minisztérium készítettel - szögezte le Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. Mint mondta, a munkavállaló a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülne, megszüntetnék a pótlékokat - kivéve az éjszakait - s a munkáltató egyedül dönthetné el, mikor adja ki a szabadnapban kifizetett túlórát.- Noha a tervezet erre törekszik, a munkaviszonyt nem lehet a két szerződő fél közötti polgári jogviszonyhoz hasonlítani. Előbbi esetén ugyanis alá- és fölérendeltség működik, az egyik oldalon hatalmi túlsúllyal, a másikon kényszerrel - hangsúlyozta Pataky Péter.- A modern, civilizált államokban éppen azért alakult ki a munkajogi szabályozás, hogy megpróbálja korrigálni ezt az egyensúlytalanságot. A munka- vállaló oldalán hoz pluszjogokat és korlátozza a munkáltatót. A tervezet megbontja ezt az egyensúlyt, s a munkáltatónak akar nagyobb teret adni, akinek amúgy is van - tette hozzá. Boldvai László arról beszélt, tizenöt hónappal a hatalomátvétel után a Fidesz országgyűlési képviselői már nem mernek elmenni az emberek, a választóik közé beszélgetni. A szocialista honatya szerint a Munka törvénykönyvének tervezetét nem lehet jobbá tenni, éppen ezért azt iratmegsemmisítőbe kell dobni, majd visszatérni az egyeztetéshez. Ha a tervben foglaltak megvalósulnak, több munkát kell végezni ugyanannyi pénzért, s nem védi meg semmi a gyesen, gyeden vagy tartós betegségben lévőket. Tudatosan szét akarják verni a magyar szakszervezeteket, meg akarják gyengíteni a jogosítványaikat, hogy ne legyen kollektív védelem az egyéni munkavállalók számára.- Tizenöt hónapja ülök a parlamentben, s végignézem, hogy egyetlen épkézláb ellenzéki javaslatot sem fogadnak el, végignézem, hogy társadalmi egyeztetés során senkitől semmilyen javaslatot nem fogadnak be és a lehető legalanta- sabb törvénykezési módszerekkel - utolsó pillanatban, egyéni képviselői indítványként vagy módosító javaslatként - áterőszakolják azt, amit eredetileg elképzeltek - fejtette ki Boldvai László, aki szerint a közös, kollektív együttműködés lehet az egyetlen mentsvár. A szakszervezetisek figyelemfelhívó demonstrációt tartottak tegnap Salgótarján Fő terén, de autós felvonulással is tiltakoztak a kormánynak a munkavállalókat negatívan érintő intézkedései ellen. Jelet hagynak maguk után Szilasi András a baráti kör rendezvényeit részletesen is ismertette Salgótarján. Baráti összejövetelen köszöntötte alakulásának 15. évfordulóját Baglyasalja Barátainak Köre a napokban Salgótarjánban, a Tarján vendéglőben. Ahogy Szilasi András, a baráti kör alelnöke mondta, másfél évtizede 41 lokálpatrióta hajolt össze és megalakította a településért, az ott élő emberekért tevékenykedő civil szervezetet. Alapszabályban rögzítették a hagyományok így a bányászhagyományok ápolását. Komolyan vették a célkitűzések megvalósítását. A vetítőképes előadásban „megjelentek” a bányásznapok, a település és az ott élő emberek életét bemutató Baglyasi füzetek, az elszármazottakat „hazahívó” baglyasi napok, amelyeket esztendőről esztendőre megrendeznek és a rendezvények között ott volt az ipartörténeti nap, amelyet a bányász-kohász egyesülettel közösen szerveztek. Ápolják Bóna Kovács Károly festő- és szobrászművész emlékét, aki a településen élt és alkotott, művészeti képzést szervezett a fiatal tehetségek tanítására. Nevéhez fűződik a baglyasaljai templom freskója, amelyet a közelmúltban restauráltak. Ma js élő kapcsolatot alakítottak ki a művész gyermekeivel, korábban megrendezték fia egyik képkiállítását Baglyasalján. Nem titkolt szándékuk, hogy tevékenységükkel jelet hagyjanak maguk után. Rendezvényeik sokaságából kiemelkedik Baglyaskő várának 700 éves évfordulója. Korhű ruhában „idézték meg” a régmúlt időket, emléktáblát avattak a vár falán és átsétáltak a hegyen, azon az úton, amelyen az ősök 300 éve elindultak és amelynek „végállomása” a mai Baglyasalja lett. Felkutatták a településen honos legrégebbi családi neveket és közülük a ma élő Anyókát köszöntötték. Az emlékezés terve a baráti körben szü| letett meg, de városi rendezvény- \ nyé szélesedett, mintegy 400 ér- | deklődővel. Az ősök előtt tisztel- 1 gett a városi civil hét nyitó rendezvényével is a baráti kör Baglyaskő tövében. A természet- védelmi látogatóközpontban előadásokat hallgattak, a parkban emlékfát ültettek, virágot tettek a várfalra az emléktáblához. A rendezvényen több salgótarjáni civil szervezet is részt vett, mint ahogy azokon a civil fórumokon is, amelyet most már évente hagyományosan megrendeznek Baglyasalján. Az idén a város ifjúságának helyzetéről mondtak véleményt sokféle megközelítésben, megoldást keresve a gondokra. Az egészen természetes, hogy a baráti kör együttműködik a a helyi civil szervezetekkel, intézményekkel. Képző-és fotóművészeti kiállításokat szerveznek a Baglyaskő Galériában, irodalmi pályázatukra a ma már Budapesten élő bányamérnök, Baglyaskő regéje című munkáját küldte el. Segítő programokat ajánlottak az iskola, a diákotthon, az óvoda munkájához. Közös munkájukról, a település gyarapodásáról szól a negyedévente megjelenő Baglyasi Hírmondó, amelyet közösen készítenek. Dr. Diósiné Taracsák Judit, a Salgótarjáni Civil Kerekasztal elnöke a baráti kör vezetői és tagjai hasznos önkéntes munkáját, a kör szerepét méltatta a városrész és Salgótarján életében. Korponai Tamás, Baglyasalja ön- kormányzati képviselője a város és Nógrád megye önkormányzatának jókívánságait is elhozta a születésnapra. Elismeréssel beszélt a baráti kör tevékenységéről és azokról a tervekről is, amelyek rendezettebbé teszik a települést. Kifejezték jókívánságaikat a civil szervezetek képviselői is, így Nagy Ferencné, dr. Horváth Emilné és Homoga József. Majd ebéddel, születésnapi tortával, szórakozással, baráti beszélgetéssel zárult a megemlékezés. Halasítás a Tóstrandon Salgótarján. Jó hír a horgászat szerelmeseinek, hogy napokban mintegy 800 kilogramm 1,54 kilogramm áüagsúlyú pontyot telepített a salgótarjáni pihenőpark kis tavába az egyesület vezetése. A horgászat átmeneti tilalmát október 1-jén, szombaton 6 órai időponttal oldják fel. Feketemunkások nyomában Nógrád megye. Az őszi betakarítási munkákhoz kapcsolódó akciósorozat részeként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal heves megyei adóellenőrei, a vámigazgatóság szakembereivel együttműködve foglalkoztatás szabályszerűségére irányuló ellenőrzést kezdeményeztek zöldség-gyümölcs feldolgozással foglalkozó vállalkozásoknál. Az egyik üzemben paradicsom-, paprika- illetve hagymasava- nyítási eljáráshoz szükséges előkészítő munkálatokat végeztek a foglalkoztatottak. Mint azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságától megtudtuk, az ellenőrzött vállalkozás telephelyére - munkaerő-kölcsönzési szerződés keretében megbízott foglalkoztató cégek - buszokkal szállították a munkásokat a szomszédos megyékben levő településekről. Az ellenőrzést végzők hosszas egyeztetést követően tudták a helyszínen munkát végző valamennyi személy adatait rögzíteni a jegyzőkönyvekben* Az adatok adóhatósági nyilvántartásból történő lekérdezése után már a helyszínen megállapítást nyert, hogy a munkát végző 69 személy közül mindössze 22 fő foglalkoztatása történt szabályszerűen, 47 főt a munkáltatók bejelentés nélkül, „feketén” foglalkoztattak. Gyakorlatilag valamennyi munkaerő-kölcsönzőként közreműködő vállalkozásnál találtak az ellenőrök bejelentés nélkül foglalkoztatott dolgozót. Az egyik legsúlyosabb mulasztást elkövető vállalkozás a részéről delegált 41 munkát végző magánszemély közül egyetlen egyet sem jelentett be. A mulasztást elkövető vállalkozások a mulasztással arányos - a legsúlyosabb jogsértés esetében milliós nagyságrendű - mulasztási bírság mellett 12 napos tevékenység felfüggesztés szankcióval is számolhatnak. A változásokra fel kell készülni Salgótarján. A megyei önkormányzat közgyűlése költségvetésének első féléves teljesítéséről kapott tájékoztatást Nógrád Megye Idősügyi Tanácsa a közelmúltban megtartott ülésén. Bablena Ferenc, a közgyűlés alelnöke bevezetőjében azokat a gondokat elemezte, amelyeket a gazdasági és pénzügyi válság felszínre hozott, s amelyek a megyéket és településeiket egyaránt nehéz helyzet elé állította. Hangsúlyozta: végig kell vinni a nagy ellátórendszerek átalakításának folyamatát, amelynek eredményeképpen az oktatási és az egészségügyi intézményeknek a kormány lesz a gazdája. Előreláthatólag a megyék feladata marad a területfejlesztés, a gazdasági és térségfejlesztés. Az alakuló megyei fejlesztési tanácsok, a megyei közgyűlések fejlesztési döntései megvalósításában, a pályázati pénzek ésszerű felhasználásában kapnak szerepet. Nógrádban abban, hogy ebből a korábbinál több jusson a megyének. Majd az alelnök a változásokra való felkészülésről szólt. Bácskai Katalin, az önkormányzat pénzügyi, gazdasági főosztályának vezetőhelyettese arról beszélt, hogy a megye intézményei - gondokkal ugyan - de működnek. Kifizetetlen tartozás - határidőn túli - csak elvétve akad, amelyek többnyire beszállítói tartozások. Igaz, az elmúlt fél évben a folyamatos működéshez hitelekre volt szükség és ez növelte az adósságállományt. A megyei önkormányzat legjelentősebb bevételét, a normatív támogatás mellett az illetményadó jelenül Ez utóbbi viszonylag rendszertelenül érkezik be, így az intézményeknél hónapról hónapra 30,40, 40, 50 milliós átmeneti hiány keletkezett a szigorúbb, takarékosabb gazdálkodás ellenére is. Jelentősebb tartozása - 500 millió - a sürgősségi osztályt felújító Szent Lázár Megyei Kórháznak van, de ez is beszállítói tartozás, belül a projekt elszámolási határidején. Majd az osztályvezető arról szólt, hogy a várható változásokra szakmailag, pénzügyileg egyaránt fel kell készülniük a megyének és intézményeinek. Az intézmények folyamatos működése érdekében gazdasági integrációt hoznak létre, amely előkészítésére külön csoport alakult. A szigorú pénzügyi gazdálkodás sem változtat azon az elven, hogy az eddig elsődleges ellátási területek - így a szociális, a gyermekellátás - prioritása megmarad. A tájékoztatókat követően az idősügyi tanács tagjai - egy-egy civil szervezet képviselői - az Idősek világnapja megyei előkészületeiről számoltak be. A Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete, együttműködve a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségével és a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Nógrád Megyei Szövetségével, rendezi megyei gáláját október 1-jén 15 órakor Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. Előtte, 14 órakor kiállítás nyílik idős alkotók munkáiból és középiskolások képzőművészeti alkotásaiból az üvegcsarnokban. Megemlékeznek az idősek világnapjáról a kistérségekben, településeken és intézményekben is. Salgótarjánban tartja ünnepi összejövetelét a Rendvédelmi Nyugdíjasok Bajtársi Egyesülete is, amelyen köszöntik a 80-85 éves tagjaikat és ahová Szlovákiából is várnak vendégeket. A szociális otthonokban - a salgótarjáni Baglyaskőben, a kisterenyei Ézüstfenyőben és tagintézményeikben - ugyancsak megünnep- lik az idősek napját. Szlovacsek Gyuláné, az idősügyi tanács titkára bejelentette, hogy október 3-ra, hétfőre civil fórumot hívnak össze. VG