Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)
2011-09-03 / 205. szám
2 2011. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Közös magyar-szlovák siker Maconkán, Újra itt volt a nagy csapat Augusztus 22. és 27. között rendezték meg a II. professzionális bojlis Európa-kupát, egyben a XVII. Maconka nemzetközi bojlis kupát a festó'i szépségű megújult maconkai víztározón. A folyamatos, 40 fokot közelítő kánikula nem mindennapi erőpróba elé állította a hét országból érkezett csapatokat, továbbá így természetesen kétséges volt az is, hogy e szituációban egyáltalán táplálkoznak-e majd a halak. Az idő múlásával azonban egyre jobban látszott, hogy ismét szenzációs eredmény van készülőben: a profik valóban tudnak akár „halat varázsolni” is! Maconka. Az ünnepélyes díjkiosztón dr. Dérer István, a BSHE elnöke, EPBC-főbíró ismét világbajnokot, világcsúcstartót, valamint több vb- és országos bajnoki érmest, nemzetközi kupagyőztest köszönthetett, valamint örömmel mutatta be a sotást a versenyzőknek, a partnereknek a támogatást (PV-TV, Szilas Drink - Maximum Energy), valamint a BSHE csapatának a sikeres technikai lebonyolítást. A Maconka-kupá- kon kezdetektől fogva hagyomány a „Hűség és barátság” díDíjátadás, meglepetésvendéggel ron következő maconkai nagy- rendezvényre időközben már megérkezett alkalmi segítőjét, Erdei Zsolt (alias Madár) profi ökölvívó-világbajnokot. Ezt követően bevezetőül megköszönte a jó versenyt és a kitarjának átadása annak, aki tízszer vesz részt a megmérettetésen. A gránitobeliszket és a díszoklevelet most Garni Péter és Kovács Szilárd versenyzők, valamint Boldizsár Sándor szektorbíró vehette át. Ismertetésre kerültek a főbb eredménymutatók is. Eszerint a verseny összfogása a hő- mérsékleti rekord ellenére 7656,21 kilogrammon zárt, ami 2147 darab értékelt halat jelent. 960 tőponty, 911 tükörponty, 119 nyurgaponty mellett 140 amur, 13 kői és 4 márna színesítette a palettát. 62 ponty lépte át a 10 kilogrammos és több száz az 5 kilogrammos határt. Ezután a tételes eredmények felolvasása során sorban érkeztek a csapatok a Madár által átadott emlékérmekért. Közben így kiderült, hogy 21 csapat fogott 1 mázsa felett, ebből 14 a 2, 13 a 3, 9 a 4 és 4 az 5 mázsát is túllépte, a győztesnek pedig mindössze egy halon múlott a 900 kilogrammos fogás! Az első díjazott a rendezők nagy örömére a nógrádi színeket képviselő, abszolútban is a 8. helyen végző, 420,85 kilogrammot fogó Totalbaits Maconka Team (Szilágyi Tamás, Nagy Attila, Hubay Nándor) volt 9,410 kilogrammos kői fogásának köszönhetően. A díjat a felajánló Ivan Kiralj, magyar származású szerb pontyfogó-világbajnok adta át. A mélyvízi gáti „A” szektort a remek hajrával kiugró román lani Carp Team (Vaju János, Vaja Erik Tibor, Strella István) nyerte meg 8 kilogrammost!) halankénti átlaggal 477,62 kilogrammot fogva. Ez abszolútban az ötödik helyre volt elég. Mindemellett ők fogták a külön díjazott legnagyobb, 17,10 kilogrammos halat (tőponty) és a legnagyobb amurt is, amelyre a zintén itt versenyző ízvarázs Team képviseletében Baráth Zsolt adott át egy különdíjat. Ismét bronzérmes lett és egyben az I. szigeten elhelyezkedő „B” szektor legjobbja a német Anaconda Euro-Team Mega- Baits (Marius Nihorencu, Martin Baumgarten, Andrei Nita) 551,96 kilogrammos eredménnyel. Ezüstérmes az egyetlen aktív háromszoros maconkai bajnokot is soraiban tudó PV-TV Románia (Peter Micula, Lenghel Remus, CsobiZoltán) csapata 582,39 kilogrammos eredménnyel, Tízen túli tükrös, jó kondícióban amellyel a gáti felső „D” szektort is sikerült megnyerniük. Végül pedig abszolút megérdemelten foghatta kezébe az Eués 1 márna megfogásához a verseny teljes időtartama alatt éjjelnappal 27 percenként egy sikeres fogásra volt szükség! Ez a teljesítmény önmagáért beszél akkor, amikor az időjárás a versenytársak mellett az eddigi kupatörténelem legkomolyabb kihívását jelentette. A vándorkupát a csapatkapitány Kosár Alexander részére az I. EPBC bajnokcsapatának (SPRO Carp Fun Boilie Team, ők most a Felezőfélszigetről a negyedik helyen végeztek) kapitánya, Garai Péter adta át. Dr. Dérer István kérdésünkre még elmondta, hogy örömmel tölti el, hogy Nógrád megye és Bátonyterenye ismét vendégül láthatta az élversenyzőket, akik jó hírét viszik szőkébb pátriánknak és egyre többen már barátként térnek vissza, akár pihenés céljából is. Szerencsére eldőlt, hogy a folytatás is biztos 2012- ben, a 111. EPBC keretében! mérlegelve! A csapat a II. szigeten, a „C” szektorban, körülbelül 1 méteres vízen versenyzett... A 178 darab ponty, 74 darab amur íme, a bajnokcsapat! rópa-kupát, azaz aranyérmes a Maconkán tavasszal már ezüstig jutó Halzona Team SK (Kosár Alexander, Kovács Szilárd, Hemestreich Tibor) 898,37 kilogrammot és 253 fogott halat Újabb tippek álláskeresőknek Nógrád megye. Ez idáig szinte csak az önéletrajzokról esett szó, azok tartalmáról és formai követelményeiről, azonban egy személyes interjún jól szerepelni még nagyobb kihívás. A bizonytalanságot, az izgalmat már nem lehet elfedni egy papír benyújtásával, mert a jelentkezőnek szóban kell helytállnia. Az állásinterjúra fel is kell készülni meg nem is. Mielőtt az előbbit vesszük górcső alá, fontos megjegyezni, miért is „nem kell”. Legyen szó bármilyen felkészülésről, az bizony izgalommal jár. És itt nem csak a vizsgahelyzetekről van szó, beszélhetünk egy szimpla vérvételről is. Amikor egy különösen fontos dolog köti le az ember figyelmét és az önbizalomnak nyoma sincs vagy csak egyszerűen fél tőle, folyamatok indulnak el a szervezetben. Izzadás, felgyorsul a szívverés, de van akinek leesik a vérnyomása, szédül. Mondanom sem kell, hogy ezek eléggé le tudják rontani az első benyomást, tehát egy dolgot tehetnek ezek elkerülésére, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki. A példaként felhozott vérvétel ugyanígy működik. Ha előtte pár nappal izgulni kezdenek, annak vagy ájulás lesz a vége vagy minimum 3-4 szúrás. A vizsgáknál pedig gyakori, hogy minél jobban gondolkodik a vizsgázó, amint izgulni kezd, az alapszavakat is elfelejti. Törekedjenek a könnyedségre izgalom helyett, amely azért is fontos, mert így tudnak igazán magabiztosak lenni. A negatív gondolatokat töröljék ki és váltsák fel a „minden rendben van” és a „nem fontos” érzésekkel. Ezzel megúszhatják az aggódást és az izgulást. Nyugodtan és magabiztosan tudják venni a következő akadályokat. Példának okáért, ha elhangzik az a mondat, hogy sorolja fel öt negatív tulajdonságát, akkor sem kezd el lázasan lüktetni a halántékuk, hogy melyik az az öt jellemző, amellyel legkevésbé vágják maguk alatt a fát. Ilyen és ehhez hasonló eseteket vizsgálunk rovatunk következő részében. MEGNYITOTT A SARUD! SÜLTES SAROK Salgótarján. Megnyitott a Sarudi sültes sarok a salgótarjáni piac pecsenyesorán. Ha egy finom, há- ; zias sültre vagy egy ízletes egytálételre vágyik az ember, itt megvásárolhatja.