Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)

2011-09-17 / 217. szám

2 2011. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Világnapi gála és kiállítások Salgótarján. A hagyományok­nak megfelelően az idén is megszervezi az idősek világ­napja Nógrád megyei megemlé­kezését a három megyei idős­ügyi szervezet, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetsége és a Nyugdíjasklu­bok és Idősek Életet az Évek­nek Nógrád Megyei Szövetsége. Az ünnepi gálaműsorra októ­ber 1-jén délután 15 órakor ke­rül sor a József Attila Művelő­dési és Konferencia-központ színháztermében. A műsorban a megyében tevékenykedő civil szervezetek hagyományőrző csoportjai, több mint száz idős és fiatal lép színpadra, a nem­zedékek kézfogása jegyében. A világnaphoz az idén is más rendezvények, megemlékezé­sek kapcsolódnak. így az idős alkotók mellett most a középis­kolás fiatalok is bemutatkoz­nak. Az idős alkotók kiállítási tárgyai mellett - kézimunkák, faragott tárgyak, képek - a szer­vezők várják a középiskolások képzőművészeti alkotásait is. A kiállításra szánt munkákat szeptember 26-27-28-án 10 órá­tól 16 óráig veszik át a szerve­zők a József Attila Művelődési és Konferncia-központ informá­ciós előterében. A kiállítás októ­ber 1-jén 14 órakor nyílik az üvegcsarnokban. Egy nap a közlekedőkért Salgótarján-Somoskőújfalu. a salgótarjáni rendőrkapitányság városi közlekedésbiztonsági napot rendez szeptember 17- én, szombaton a Somoskőújfa­lui kamionparkolóban. A ren­dezvényt 10 órakor Ponyi Béla ezredes, a salgótarjáni rendőr- kapitányság vezetője nyitja meg, majd baleset-szimulációs gyakorlat következik. A részt­vevők - szakmai felügyelet mellett - tesztelhetik az úgyne­vezett skid-cart, de motoros képzésen is részt vehetnek, rendőrmotoros oktatók közre­működésével. Mindezek mel­lett baleset-megelőzési előadá­sok hangzanak el, s motor és ütközés szimulátor és kerékpá­ros vetélkedő is várja az érdek­lődőket. A nagyokat KRESZ- tesztlapokkal, a gyerekeket pe­dig katasztrófavédelmi felada­tokkal teszik próbára a szerve­zők. A napot véradás és egész­ségügyi szűrés kíséri. A honismeret bástyája a Híradó A kötetet dr. Hausel Sándor főlevéltáros mutatta be a napokban Szabó Andrea Balassagyarmat. A Madách Imre Városi Könyvtár kiadásában megjelent a Balassagyarmati Honismereti Híradó 32. évfolya­ma. Nemcsak a kiadás, hanem a gondos szerkesztés is a könyvtár két munkatársát - Ács Zsuzsannát és Vas Ágnest - di­cséri. A napokban dr. Hausel Sándor főlevéltáros mutatta be a kötetet- a Csillagházban a honismereti kör összejövetelén.- A kiadvány évről évre nem csupán az ország, hanem a világ minden részébe elviszi a város hírét. A Híradó soha nem oko­zott csalódást, mindig tudott újat mondani a város régmúlt és közelmúlt történelméről, haj­dani emlékezetre méltó és ma élő, a köz figyelmét megérdem­lő lakóiról. Az elnevezése maga is mutatja, hogy a városról, an­nak lakóiról kíván szólni. Ugyanakkor túl is lép a város határain, tud szólni az innen el­származottakhoz is. S hogy ez mennyire így van, elég a név­mutatót megnézni: nem keve­sebb, mint hét oldalon sorolja fel a 2010-es kötetben szereplő, Balassagyarmathoz valamilyen vonatkozásban kötődő szemé­lyeket .- fogalmazott a méltató, aki kiemelte: más szempontból is több a kötet, mint egy városi közösség híradója, hiszen olyan megyei ünnepségről számol be teljes részletességgel, mint a Ba­lassagyarmaton tartott Madách- ünnepség, továbbá képet ad ne­ves hazai és hajáron túli alko­tóknak a - közvetlenül vagy közvetetten a városhoz kötődő - munkásságáról. A 2010-es kö­tetben ezt bizonyítja a Huncík Péterrel készült beszélgetés, vagy Sümegh László könyvének ismertetése. A kötet több mint három évtizede jelenik meg, so­sem volt hivalkodó külseje, bár az adott kor technikai lehetősé­geit követte. S ha formájában, Balassagyarmati Honismereti Híradó A Madách Imrf. Városi Könyvtár évkönyve 2010 szerkezetében természetesen változott is, tartalmi gazdagsága változatlan. Az idei Híradót a szerkesztők 14 egységre tagol­ták: Madách-ünnepség, Ma- dách-díjasok, Horváth Endre- díj, emlékülések, múltidéző, a város barátainak találkozója, visszapillantó, könyvbemuta­tók, emléktáblák, bélyegek, ki­állítások, filmbemutatók, (váro­si és országos) kitüntetések, rendezvénynaptár, nekrológok. A nagyobb egységekről szólva: a Madách-ünnepségen a város a megye kulturális fővárosává vá­lik. A Horváth Endre-díj, a Job­bágy Károly- és a Horváth End- re-emléknap azt példázza, hogy a város ápolja a hozzákötődő hajdani jeles személyiségek (je­len esetben Mikó Zoltán, Szalkay Zoltán, Málnássy Fe­renc) emlékét. A múltidéző ro­vatban kapott helyet Zonda Ta­más családtörténeti ihletésű életrajzi írása. Teljesen más in­díttatású Hangodi Lajos tanul­mánya a telegráf és a távíró ba­lassagyarmati történetéről, amely alapos könyvészeti és le­véltári kutatásról tanúskodik. Csekey László írása a város pos­tatörténetéről és a képeslapok­ról azt bizonyítja, hogy még a legegyszerűbbnek tűnő képes­vagy levelezőlap is igen sok mű­velődéstörténeti adattal tud szol­gálni a hozzáértő számára. He­gedűs Ábel cikke losonci Szabó Imre névjegyéről meggyőzhet bennünket arról, hogy tréfames­terek márpedig léteztek a XIX. század második felében is. Egy nem mindennapi gyűjtemény­ről, a Pap Tamás által létreho­zott balassagyarmati közúti szakgyűjteményről írt Szászi András. Balassagyarmat baráta­inak budapesti találkozójának programjából ebben az évben csak a szokásos polgármesteri beszámoló került be az évkönyv­be. A visszapillantó három cik­ke szintén bizonyítja, hogy a Híradó sohasem tévesztette szem elől: emberekről szól em­berekhez. Ezt érezhetjük akár a börtönről, akár a Kiss Árpád is­koláról olvasva, de különösen a Kunné Kubicza Erzsébettel foly­tatott beszélgetésben.- Ha a könyvbemutatók közül csak azt emeljük ki, hogy milyen könyvek jelentek meg a város­sal kapcsolatban, máris szembe­tűnik a sokszínűség: a gimnázi­um tablókönyve, Bácsik Katalin verses kötete, és Reiter László emlékére, tiszteletére az írásai­ból megjelentett válogatás. Hogy a város kulturális sokszínűsége benne van az országos vérkerin­gésben igazolhatja az a három rövid hír, amely arról tudósít, hogy Szabó Lőrinc- és Megyery István-emléktáblát avattak, pos­tabélyegen pedig Réti Zoltán Ma- dách-illusztrációiból adtak közre többet. A város gazdag képző- művészeti életéből e számban a 75 éves Bacsúr Sándor, Kirják Miklós és Lőrincz Katalin kiállí­tása kapott helyett. Alighanem a város művelődéstörténetéhez tartozó kuriózum, hogy két film­ről is beszámolhat a Híradó: az egyik a város múltjának dicső pillanatát örökíti meg - Matúz Gábor A legbátrabb város - a másik pedig a jelenét villantja fel - Pékár István Tündérváros. Aki pedig mélyebben és részle­tesebben érdeklődik a város mindennemű eseményei iránt, annak a rendezvénynaptár bön­gészését ajánlom - mondta a főlevéltáros, leszögezve: a Hír­adó a mögötte álló honismereti körrel és városi könyvtárral a helytörténet, illetve a honisme­ret legfontosabb bástyája Balas­sagyarmaton. Azé a honismere­té, aminek a tevékenységéhez legalább négy, alighanem nélkü­lözhetetlen társadalmi-emberi értéket írhatunk: a tudományos hozadékot, a közéleti szerepet, a kíváncsiság felkeltését és az ab­ból fakadó olthatatlan tudás­szomj csillapítását, valamint az érzelmi-értelmi kötődést. Véradások Mihálygerge-Mohora. Mindkét te­lepülésen véradás lesz szep­tember 20-án kedden, a Vörös- kereszt szervezésében. A mi- hálygergei művelődési házban 15.30-tól 17.30-ig várják a lako­sokat, a mohorai sportcsarnok­ban 15.30-tól 18 óráig vehetnek részt ezen a donorok. Családi szerepek, szülői minták Salgótarján. A nemzedékek nép­főiskolája szeptember 21-i szer­dai, a József Attila Művelődési és Konferencia-központban 14 órakor kezdődő összejövetelén ismét a családok lesznek fó­kuszban. Ezúttal Kovács Rózsa pszichológus lesz az előadó, előadásának címe: A családi szerepek változása a mai ma­gyar társadalomban, a szülő, mint minta. A szervező Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület nemcsak a tagoknak, hanem más érdeklődőknek is ajánlja a programot. Fogadónapok Salgótarján. A városháza tiszt­ségviselői a következők szerint tartanak fogadónapokat szep­temberben: 20-án kedden 8-tól 12 óráig Eötvös Mihály alpolgár­mestert, 22-én csütörtökön Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármestert, 28-án szerdán 8-tól 12 óráig dr. Gaál Zoltán jegyzőt, 30-án pénteken Fenyve­si Gábor alpolgármestert keres­hetik fel a lakosok. Várja a szavazatokat Salgótarján. Oláh Emma gyer­mekkora óta énekel. Már az is­kolásévei alatt is népdalverse­nyeken vett részt. Zenészcsalád gyermekeként mindig is fogé­kony volt a zenére. Később ze­nekarban énekelt rendezvénye­ken, szórakozóhelyeken. Ked­vencei az érzelmes hangvételű dallamok. Nagy álma, hogy szó­rakoztassa az embereket és er­re jó ugródeszka számára Fásy Ádám műsora, a Fásyszuper- sztár. Túljutott a selejtezőn és a középdöntőn is. Jelenleg az első húszban foglal helyet, és min­den álma, hogy bekerülhessen a legjobb tíz közé a döntőbe, amelybe közönségszavazattal lehet bejutni. A promóciós vide­ója megtekinthető a www.fasyszupersztar.hu olda­lon. Hajrá gyerekek! ­Az összefogást, a közös gondolkodást dicséri a város új 11x20 méteres műfüves pályája, amely több szem­pontból is szolgálja a gyermekek érdekeit, a tehetség- gondozást, és szolgálhatja a város biztatóbb sportjövő- jét. A jelenlévők ez alkalommal is meggyőződhettek arról: illik a labda a kis kezekbe, és jól áll a fürge lá­baknak a foci, a kapura rúgás... Itt a műfüves pálya Salgótarján. - A gyermekek egészséges életre nevelése, és Sal­gótarján szempontjából is nagyon fontos ez az esemény, hiszen ez az első műfüves pálya a városban - mondta Székyné dr. Sztrémi Melin­da polgármester a csütörtöki ava­táson. Majd arról szólt, hogyan valósult meg ez a fejlesztés. Mint fogalmazott az összefogás ered­ménye ez az előrelépés is, s köszö­netét mondott minden ebben résztvevőnek. Ezután áttekintette a történések legfőbb állomásait, kezdve az ötlet­tel, amely elválaszthatatlan attól, hogy az összevont óvoda tagintéz­ményei az előző nevelési évben csaüakoztak a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) iskolai, óvodai labdarúgó-programjához, Palaticz- ky Szabolcs edző irányításával. A polgármester az elismerés hangján szólt ennek figyelemre méltó eredményeiről. Megköszön­te az óvodapedagógusok együtt­gondolkodását, Salgótarján fut- balltörténeti múltjának méltó foly­tatását előmozdító munkáját Han­got adott annak is: büszkék arra, hogy a programban megmutatko­zott kis tehetségek, a jövő nemze­déke viszik tovább ezt a hagyo­mányt. Nagy lehetőséget lát eb­ben, s az önkormányzat a későb­biekben is meg fog adni ezen a té­ren minden támogatást Továbbá bízik abban, hogy folytatni tudják ezt, vagyis nemcsak az MLSZ-el, hanem a Puskás Akadémiával kö­tött szerződés értelmében más korosztályok ez irányú tanítása is megvalósulhat. Akár egy fociosz­tály indításában is partner kíván lenni a városvezetés. A polgármester, ismételten ki­emelve az összefogás jelentősé­gét, külön szólt arról: a tagóvodák ezúttal is megmutatták, bizonyí­tották, hogy elfogadták az önkor­mányzat döntését, érzik, hogy va­lamennyien egybetartoznak egy célért dolgoznak. Az MLSZ-től ka­pott összeget nem külön-külön használták fel, hanem összeadták a pálya létesítésére. A szülők és minden támogató segítségéért köszönetét mondott Andóné Angyal Mária óvodaveze­tő is, az ünnepség első perceiben. Palaticzky Szabolcs az intézmé­nyi futballprogram lényegét fog­lalta össze, mint mondta, a Nógrá­di Sasok FC és a salgótarjáni ösz- szevont óvodák között tavaly janu­árban jött létre az a megállapodás amelynek jegyében heti rendsze­rességgel tartanak foglalkozáso­kat gyermekeknek, a mozgás, a labdarúgás népszerűsítése érde­kében. Ennek folyamán fogalma­zódott, meg, hogy a tornaszobák mellett egy műfüves pálya is jól szolgálná a célokat. Figyelemmel kísérhették az ün­nepség résztvevői azt is, ahogyan a sportos öltözékű óvodások labdá­ikkal zeneszóra birtokukba vették az „örökzöld” szőnyeggel borított pályát Produkciójukat egy-egy ka­pura rúgással koronázták meg. (MJ.)

Next

/
Thumbnails
Contents