Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)
2011-09-15 / 215. szám
6 2011. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK ORSZÁG-VILÁG Kiállítása cserkészmozgalomról Révkomárom-Pozsony-Budapest. A visegrádi négyek országainak cserkészmozgalmait mutatja be az a kiállítás, amely szeptember 23-ig látható a révkomáromi Duna Menti Múzeumban. A tárlat a hőskorszakot és a rendszerváltás utáni újrakezdést egyaránt dokumentálja - mondta el az Új Szó című pozsonyi napilapnak Csémi Szilárd, a kiállítás ötletgazdája, a szlovákiai magyar cserkészszövetség elnöke, kiemelve, hogy a visegrádi országok cserkészszövetségei között hagyományosan jó az együttműködés, amit a kiállítás is bizonyít. A tárlókban kordokumentumok és eddig Szlovákiában még be nem mutatott fényképek mellett jelvények, történelmi zászlók, világtalálkozókon szerzett ereklyék és festmények is láthatók. A cserkész- táborok hangulatát pedig terepasztal viszi be a múzeum falai közé. A cserkészmozgalom 1907-es angliai indulása után hamar követőkre lelt az Osztrák-Magyar Monarchia területén is. Az I. világháborút követően pedig Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyar- országon is komoly tömegbázisra tett szert. DELKELET-AZSIAIARANYMUZEUM Budapest. Buddha-szobor Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumának délkelet-ázsiai népek és vallások elnevezésű kiállítótermében. Mintegy 1500 négyzetméternyi kiállítótérrel nyílik meg szeptember 17-én, szombaton a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum. A magánerőből létrehozott budapesti kiállítóhely csaknem ezer, aranyból készült műtárggyal, teázó-wunderkammerrel és ázsiai szoborkerttel várja a látogatókat. Az újonnan megnyíló múzeumban nemesfém - többségében arany - műtárgyakkal mutatják be Délkelet-Ázsia elmúlt kétezer évének ötvösművészetét, ezek mellett további ezer drágakő, bronz, porcelán, elefántcsont, kő és fajansz műalkotás kapott helyet az állandó kiállításban. MTI Egyre „gazdagabb" szegényekből Washington. Egyre „gazdagabb” szegényekből az Egyesült Államok: számuk 46 millióra duzzadt 2010-ben. Erre feltehetően még soha nem volt példa, legalábbis 1959 óta biztosan nem, amikor az amerikai kormányzat elkezdte közzétenni az ilyen jellegű számításait. A szegények hányada is emelkedett, méghozzá a legmagasabbra az utóbbi 18 évben: tavaly 15,1 százalék volt azok hányada, akik a szegénységi küszöb alatt éltek. A határ négytagú - kétszülős, kétgyermekes - család esetén 22 ezer 314 dolláros éves (körülbelül havi 370 ezer forintos) jövedelem. Egyedül élő esetén 11 ezer 139 dollár. A szegények száma és hányada negyedik éve emelkedik töretlenül, 2009- ben 14,3 százalékos volt az arány. Az amerikai háztartások összességének átlagát tekintve is apadt a jövedelem 2010- ben: 2,3 százalékkal 49 ezer 445 dollárra mérséklődött (nagyjából havi 830 ezer forintnyira). A súlyosbodó szegénység a gyerekeket sújtja a legnagyobb arányban: a 18 év alattiaknak már a 22 százaléka él a küszöb alatt, 2009-ben a ráta 20,7 százalékos volt. Lejtőn a társasági adó Alig kétmillió a „rendes” szja-fizető: az adózók majdnem fele minimálbér alatti jövedelmet vallott be Társasági adózás - főbb számok j ^..(milliárd forint) ^ ■ a cégek összes értékesítésének nettó árbevétele ■■ a cégek költsége és ráfordítása A társaságiadó-bevétel Fokozott ellenőrzésekre kell számítani a jövőben az áfa terén az uniós bírósági ítéletből fakadó jogszabály-módosítással párhuzamosan. Míg az emiatt a cégeknek visszajáró összeg egyszeri tétel a büdzsé számára, társasági adóból évről évre csökken a költségvetés bevétele: az idén a 2007-es- nek bő felére számít az állam ebből az adónemből. Kiss Roland Még mindig a válság jegyében telt a magyarországi cégek élete tavaly, legalábbis erről tanúskodnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2010-ről szóló, tegnap bemutatott adatai. Ennek egyik jele, hogy a költségek és ráfordítások nagyobb arányban nőttek, mint a bevételek. Tovább erősödött a magyar gazdaság régóta kifogásolt dualitása is: a nagyvállalatok árbevétele ugyanis tavaly is tovább emelkedett, a kisebb cégeké azonban csökkent. Az összes nyereség felét a nagyvállalatok termelték meg, holott ők csak a társas vállalkozások 3,2 százalékát képviselik. Míg tavaly a belföldi értékesítés közel 2 százalékkal csökkent, az exportértékesítés 22,7 százalékkal tudott bővülni. Az idén éppen az okoz - többek között költségvetési - nehézségeket, hogy ez utóbbi húzóerő is kifulladóban van. Fontos ugyanakkor, hogy a magyar cégek elsődleges bevételi forrása még mindig a belföldi értékesítés: ennek aránya 68 százalék volt tavaly, míg az export 27 százalékot képviselt. A 381 292 kettős könyvvitelt vezető, naptári éves adózó bevallásának vizsgálata során a NAV arra jutott: a cégek üzemi eredménye tavaly 1,6 százalékkal csökkent, és tetemes mínuszt okoztak számukra a pénzügyi műveletek is. Utóbbiak közel 390 milliárd forintot faragtak le a cégek eredményéből, ez még a 2009-es mínusznál is több, mintegy kétharmadával. A költségvetési bevételeket is érzékenyen érinti a vállalkozások válsága: a 2007-ben még 510 milliárd forint feletti társaságiadó-bevétel tavaly már csak 343,3 milliárdot tett ki, a Nemzetgazdasági Minisztérium peÁtcsoportosításokkal készül a NAV arra, hogy az ellenőrzések hatékonyságának növelésével áfabevételi többletet tudjanak felmutatni a kormány elvárásának megfelelően. Az adóhatóságra az európai bírósági ítélet is további feladatokat ró az idén. A ki nem fizetett beszerzésekre jutó, immár a cégeknek visszatérítendő áfa visszautalására külön bevallási lapot készítenek. A „pénzügyileg nem rendedig az idén 288 milliárdra számít. A csökkenésben természetesen az adómérséklésnek (a 10 százalékos kedvezményes kulcs kiterjesztésének) is szerepe van, a NAV kimutatása szerint ez tavaly bő 50 milliárd forintot csípett le a bevételekből. A magánszemélyek adózása zett" kitétel ugyan az eddigi áfabevallásokban is szerepel, Varga Árpád elnökhelyettes elmondása szerint azonban ez a sor több jogcímet is takarhat. így részletes kimutatás szükséges arról, pontosan mekkora ösz- szeg jár vissza a cégeknek az eddigi korlátozás hatályon kívül helyezésével. Csak e nyilatkozatok alapján derülhet ki az is, valóban 250 milliárd forintnyi tételről van-e szó. | ÁRBEVÉTEL ÉS ADÓTEHER Forrás: NAV (milliárd forint, 2010) Nettó ExportTársaárbeárbesági vétel vétel adó fiz. Mikrováll. 9 023 588 67,4 Kisváll. 9 239 1 086 51,9 Közepes váll. 9 304 2 206 49,8 Nagyváll. 38 469 14 688 174,3 sem mutat túl szívderítő képet. Az úgynevezett külön adózó jövedelmek tavaly csökkentek, az osztalékból származó bevételek az előző évi harmadára estek vissza. Tavaly összesen 3,740 millió fő vallott be munkaviszonyból származó jövedelmet, ebből 1,258 millió adózó azonban a minimálbérnek megfelelő vagy annál is alacsonyabb éves keresetről adott számot. Utóbbi kör az összes személyi jövedelemadó csupán 1,8 százalékát fizette be. A személyi jövedelem- adózás terén tehát - a közszféra mintegy 750 ezer fős létszámát is figyelembe véve - az a szomorú kép rajzolódik ki, hogy 1,7-1,8 millió ember tart el tízmilliót. Tavaly egy adózónak 1,4 milliárd forintnyi keresete származott munkaviszonyból, ezzel ő lett a rekorder. Ennél is többet keresett azonban az a magánszemély, aki 1,7 milliárdos forrásadó-köteles jövedelemről számolt be. A top száz szja-bevallónál egyébként átlagosan 519 millió forintos éves jövedelem keletkezett. Az idén bő hárommilliárd forintnyi adókötelezettséget vallottak be a 98 százalékos, végkielégítéseket terhelő különadó jegyében magánszemélyek - közölte a NAV tegnapi sajtótájékoztatóján Varga Árpád, a szervezet elnök- helyettese. Jelentős összeget, mintegy 800 millió forintot érintenek azonban a folyamatban lévő könnyítési eljárások. Körülbelül 600 fő pedig nem adott számot ilyen adókötelezettségről, holott a munkáltatói adatok szerint erre köteles lett volna. Ilyen esetekben a következő hetekben kerül sor a NAV ellenőrzésére. Megadóztatná a kormány az online játékokat is ELŐRELÉPÉS. Két héten belül kerül a kormány éjé az online sJÁVencsejátékok' megadóztatásáról szóló tervezet - közölte tegnap Szíj jártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Ma- tolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap az Ország- gyűlés sport- és turizmusbizottságának ülésén ehhez még hozzátette: az online szerencsejátékok megadóztatása nem lesz egyszerű, mivel technikailag nem könnyű a kivitelezése, ugyanakkor jogos igénye minden kormánynak. A kabinet a nemzetközi gyakorlat, valamint az európai uniós tapasztalatok alapján készíti el a jövő év elején hatályba lépő jogszabályokat. A Sportingbet tegnap üdvözölte a magyar kormány ez- irányú törekvéseit. A világ egyik vezető, a londoni tőzsdén is jegyzett online fogadóirodája lapunknak eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: ez a felvetés egy szabályozott piac képét vetíti előre, a liberalizált piac pedig mind az államnak, mind a játékosoknak előnyös, hiszen az állam új adóbevételekhez juthat, míg a játékosok transzparens, biztonságos környezetben élvezhetik a fogadások izgalmát. Az utóbbi időben Dánia, Nagy-Britannia, Francia- és Olaszország is lehetővé tette az internetes fogadóirodák és kaszinók működését. Legutóbb Lengyelország liberalizálta az online szerencsejáték-szervezők tevékenységét, melynek nyomán több piaci szereplő mellett a Sportingbet csoport is licenckérelmet nyújtott be. Eközben a magyar Ország- gyűlés elé került a szerencsejáték-törvény módosítása is, ebben szerepel többek között a pénznyerő automaták tételes adójának az emelkedése, valamint egy új, százalékos adó kivetése is. ■ VG CÉLKERESZTBEN AZ ÁFA