Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-30 / 176. szám

2011 JÚLIUS 30., SZOMBAT NOGRAD MEGYE 5 Falunap Karancsalján Karancsalja. A községben ismét megrendezik a hagyományos falunapot. Az esemény helyszí­ne: a községi park, időpontja: július 30. (szombat). A progra­mok a kakasszó mellett, zenés ébresztővel kezdődnek reggel 6.30 órától. A gyermekeknek szóló programok, reggel 9.00 órától indulnak. A kicsik örö­mére lesz vidámpark, ugrálóvár, pónilovaglás. A fel­nőttek is megtalálhatják ma­guknak a szórakoztató progra­mokat, hiszen lehetőség lesz lo­vas , kocsis körutazásra, vala­mint a főzőversenyen, baráti társaságok, civil szervezetek tagjai próbára tehetik a gasztro­nómiai tudományukat. 10.00 órától kézműves kiállítás várja a látogatókat, majd 12.50 órától újra a fiataloké a főszerep, ugyanis a szervezők nekik gyermekműsorokkal kedves­kednek. 13.00 órától Pál Gyula, a település polgármestere mond ünnepi köszöntőt. Ezt kö­vetően hirdetik ki a főzőverseny győztesét, valamit adják át a „Karancsaljáért” és a „kulturált környezetért” díjat. És kik te­szik színesebbé műsoraikkal a rendezvényt? Többek között a karancsaljai Rozmaring Nyug­díjas Klub tagjai, Teplán Sándor ezüstkoszorús nótaénekes, va­lamint a község óvodai dolgo­zói, és az óvodások szülei is fel­lépnek táncos műsorukkal. Ezen kívül lesz hastánc, fellép még Kovács Hunor, Juhász Er­zsébet pedig táncdalokat ad elő. A nap folyamán az Old Boys, a Kaldeh, valamint a Kotta Nél­kül zenekar húzza a talpaláva- lót, de a részvevők megcsodál­hatják a Havanna táncegyüttes és KiViSzI színházi játszókor előadását is. A falunap zárása­ként pedig este 20.00 órától, a szabadtéri bál keretén belül a Szőllősi Duó fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. A Bombardier fogadta a kanadai nagykövetet Krajcsi Klaudia Mátranovák. Július 28-án, csü­törtökön Tamara Guttman, Ka­nada magyarországi nagykö­vete és Suzanne Bubic, keres­kedelmi főtanácsos érkeztek Mátranovákra a Bombardier Transportation magyarorszá­gi gyárába. A látogatás célja a vasúti járművek gyártásában világelső cég működésének és termékeinek megtekintése volt. A nagykövet asszony ki­fejezte elismerését a vállalat sikerei iránt. Kurt Lievens, a Bombardier mátranováki gyá­rának ügyvezető igazgatója la­punknak elmondta: tárgyal­tak további együttműködésről és kereskedelmi kapcsolatok­ról is. A 107 000 négyzetméteren elterülő gyár több, mint hat­száz embert foglalkoztat. A Bombardier Transportation 2005-ben vásárolta meg a mátranováki üzemet, amelyen százmilliós nagyságrendű be­ruházás-sorozatot hajt végre a Bombardier magas minőségi követelményeinek való megfe­lelés érdekében. Az üzemben jelenleg 22 különböző projek­ten dolgoznak, kötöttpályás A látogatás célja a vasúti járművek gyártásában világelső cég működésének és termékeinek megtekintése volt Büszkék a magyar dolgozók munkájára I járművekhez gyártanak inno- ~ vatív forgóváz kereteket. Meg- | rendelőik között van a Német £ Állami Vasutak, az SNCF ­C • >• francia vasuthalozat es a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. is. Az üzem mára a hegesztési technológiák szakértőjévé vált. A nagykövet asszonynak bemu­tatták működés közben a nagy­teljesítményű hegesztőrobotot és az üzemcsarnokon végzett fejlesztéseket. Többek között a tavalyi évben kiépített új he­gesztési füstelszívó rendszert is, amely jelentősen javítja az üzem belső levegőjének a mi­nőségét. A nyár folyamán továb­bi szellőztetési rendszereket építenek ki, amelyekkel csök­keni tudják a zajterhelést is. Tamara Guttman lapunknak elmondta: - A Bombardier mátranováki gyára kitűnő pél­dája a kanadai-magyar együtt­működésnek. Büszkék vagyunk a magyar dolgozókra. Magyar- ország az Európai Unió piacának és gazdasági növekedésének a része. Sikerült egy közös jövőt felépíteni, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy bármilyen módon segítsük az előrehala­dást, példának okáért a vállalat mintájára más kanadai tulajdo­nú cégek és beruházások létre­hozásában. A nagykövet asszony a továb­biakban szép, érthető, magyar kiejtéssel beszámolt ezt megelő­ző látogatásáról Nógrád megyé­ben. Beszélt balassagyarmati él­ményeiről és kifejezte elismeré­sét a nógrádi tájak szépsége iránt. Bringamánia vasárnap Nem mindennapos esemény, hogy egy non-profit jel­leggel működő civil szervezet, vagy éppen esetünkben egy sportszervezet olyan eseményt tud megrendezni, mely nem csak a tagjainak, illetőleg az adott sportág művelőinek szól, hanem a környék lakosságának is kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület a VI. Tarján Kupa ország­úti kerékpáros mezőnyverseny mellé Salgótarjánban hozza vasárnap a McDonald’s látványos és érdekes elemekkel tarkított BringaMánia Parkját. A gyorsétterem-lánc 2010-től a testmozgásban gazdag életmód népszerűsítését kifejezetten a ke­rékpáros kultúra terjesztésével, kerékpáros események és prog­ramok támogatásával valósítja meg. így jött létre ez a program is,amelynek keretében 2011-ben a Vuelta Sportiroda hét rendez­vényt szervez - egyet most Salgó­tarjánban. A „minél többen két keréken” szlogent zászlójára tű­ző rendezvények legfőbb célja a sportág népszerűsítése mellett a gyermekek és felnőttek szemlé­letformálása, hozzásegítése a kulturált, biztonságos kerékpá­rozás elsajátításához. Vasárnap a salgótarjáni Fő té­ren 9 órakor kezdődnek majd a programok. Gyermek ügyességi pálya, bringapárbaj, KRESZ- teszt, Gauswheel-teszt (a monociklihez vagy egykere- kűhöz hasonlító magyar talál­mány) várja folyamatosan ekkor­tól a helyszínre érkezőket. „Gizmo”fél órás freestyle showja 10.20-tól szórakoztatja majd a je­lenlévőket látványos figurák be­mutatásával, hajmeresztő ugrá­sokkal, majd 11 órakor lesz a VI. Tarján Kupa rajtja. A fenti prog­ramok folyamatosan látogatha- tóak majd azon idő alatt, amíg a kerékpáros versenyzők a körö­ket róják a Salgótarján - Mátraszele - Kazár - Salgótar­ján körön, de ha versenyezni tá­madt kedvünk, azt is megtehet­jük. A rendezők a helyi érdeklő­désre való tekintette hobbi futa­mot is meghirdetnek, így a 81 ki­lométeres penzum helyett mind- összesen egy kört, azaz 27 kilo­métert kell majd megtenni az ide nevezőknek, így bárki kipróbál­hatja a Tarján Kupa útvonalát. A versenyzők célba érkezése után 13.45-től újra „Gizmo” mutatja be extrém showját, majd 14.30- kor az eredményhirdetéssel zá­rul az esemény. Á rendezvényről részletes információ a www.salgotarianihke.hu honla­pon érhető el. Kéri István

Next

/
Thumbnails
Contents