Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-26 / 173. szám

6 GAZDASÁG Eljön az elbocsátások kora? A társadalmi vitára bocsátás után néhány nappal már módosul a munka törvénykönyvének terve Jelentősen megkönnyítené a felmondást az űj munka tör­vénykönyvének tervezete, és szűkülne az elbocsátástól vé­dett munkavállalói kör is. A miniszterelnök szóvivője sze­rint még semmi nincs kőbe vésve. Braujiffiüller Lajos Biztosan változni fog a munka törvénykönyvének tervezete: a kormány mégis megtartaná a vé­dett kort, így nem lehetne 55 éves kor felett kirúgni a dolgozókat - mindezt Szijjártó Péter nyilatkoz­ta tegnap. A miniszterelnök szó­vivője hozzátette: garantálja a kormány a védett kor intézmé­nyét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a mun­kavállalót. A védett kor intézmé­nyének biztosítása azonban már a szociális konzultációval eldőlt - hangsúlyozta Szijjártó. A szóvivő által említett törvény- tervezet ennek pont az ellenkező­jét tartalmazza. A pénteken napvi­lágot látott és az eddigiekhez ké­pest gyökeresen új foglalkoztatás­politikai szemléletet tükröző anyagbem nem szerepel a nyugdíj­hoz közel állók elbocsátásának ti­lalma. Sőt, a tervezet megkönnyíti a felmondást esetükben és szinte valamennyi más munkavállaló esetében is. Igaz, mivel a szöveget a kormány még nem tárgyalta, nem is tekinthető hivatalos kor­mányzati álláspontnak. A tervezet a rugalmas munka­erőpiac érdekében számos pon­ton szűkítené a munkavállalói jo­gokat, és jelentős anyagi, vala­mint adminisztrációs terheket venne le a munkáltatók válláról, mindenekelőtt nagyban meg­könnyítené a felmondást. A jövő­ben a határozott idejű szerződé­sek esetében is élhetne a munka­adó a rendes felmondással. A vé­delmi idő alatt is közölhető lenne a felmondás a táppénzen levők­kel, várandósokkal, gyermekgon­dozókkal, szülési szabadságon levőkkel és önkéntes katonai szolgálatot teljesítő munkaválla­lókkal, és a nyugdíj előtt állókat könnyebb lenne meneszteni. A tervezettel kapcsolatban teg­nap Czomba Sándor foglalkozta­táspolitikáért felelős államtitkár az MRl-Kossuth Rádióban el­mondta: a munkaadói és munka- vállalói oldal augusztus elejéig teheti meg konkrét javaslatait az új munka törvénykönyvéhez. Ezeket augusztus végéig tárgyal­javítás MUNKÁBAN. Nincs egyetértés abban, hogy az új tervezet milyen területeken hat kedvezően Foglalkoztatási ráta (15-64 évesek körében, százalék) 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 VG-GRAFIKA Forrás: KSH A MŰSZAKPÓTLÉK VÉGE Csökkenne az évi rendes szabadság mértéke is. Az alapszabadság továbbra is 20 nap maradna, de a kor előrehaladtával kisebb mér­tékben nőne a pluszsza­badnapok száma. A kormány tervei szerint meggszűnne a jövő­ben a műszakpótlék, az éj­szakai munkáért továbbra is tizenöt százalékkal több fizetés járna. A bérpótlékot is érinti a terv. Vasárnapi munka­végzésért ötvenszázalé­kos, ünnepnapiért egy­ségesen százszázalékos bérpótlék járna a munka- vállalóknak. ják meg. Az államtitkár hozzátet­te: arra törekednek, hogy olyan törvényjavaslat szülessen, amely mind a munkáltatók, mind a munkavállalói érdekképviseletek által elfogadható. „A munka világát érintő rugal­masság, így az elbocsátások megkönnyítése is valóban abba az irányba hat, amely adott eset­ben megkönnyítheti a munkálta­tó felvételi hajlandóságát” - nyi­latkozta lapunknak Kiss Judit. A Manpower munkaerő-közvetítő cég ügyvezetője hozzátette: „A vállalkozások élete ma kiszámít­hatatlanabb, mint valaha, előfor­dulhat, hogy hirtelen igény je­lentkezik a munkaerőre, hiszen ma már gyakran projektalapú megrendeléseket teljesítenek a vállalkozások. Ilyen módon a megrendelésállomány alakulása sokszor szinte beláthatatlanná vált. Merev munkaügyi szabá­lyok mellett hirtelen megren­delésnövekedés idején a munka­adó inkább azon gondolkodik el, hogy a meglévő állományt túl­óráztassa, vagy ha mégis újabb dolgozókat vesz fel, azokat na­gyon rövid időre, határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazza. Az elbocsátásra vonatkozó szabá­lyok lazábbá tétele tehát paradox módon nem munkavállaló-elle­nesek, hiszen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cégek új munkahe­lyeket teremtsenek” - hangsú­lyozta Kiss Judit. „Nem érzelmi, indulati kér­désként közeh'tjük meg a terve­zetben foglaltakat, ám a koncep­cionális végiggondoltságot nem látjuk rajta” - nyilatkozta a Világ- gazdaságnak Pataky Péter. A Ma­gyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke hozzátette: a felrajzolt kép nem jó irány, a fel­mondások megkönnyítése nem javítja ugyanis a versenyképessé­get. Az ideiglenesen meg­növekedett munkaerőigényt munkaerő-kölcsönzéssel eddig is ki lehetett elégíteni, az, hogy az alapnak tekintett határozatlan időre szóló, teljes munkaidőben végzett állások megszüntetését egyszerűbbé teszik, nem jelent megoldást a problémára - véle­kedett Pataky. Az egyén foglal­koztatásának rugalmasságát jól láthatóan összekeverik a rugal­mas munkaerőpiaccal, utóbbi ugyanis azt jelentené, hogy olyan szakképzési, átképzési sziszté­mát működtetünk, amely az állá­sukat elvesztetteket hozzásegíti ahhoz, hogy hamarosan újra munkába álljanak. Ez így a jelen­legi formájában nem rugalmas, hanem kötöttségek nélküli foglal­koztatás - tette hozzá az elnök. Pataky Péter s^fjpt a törekvés csak a kis- és középvállalkozók terheinek csökkentését szolgálja, a foglalkoztatás bővülését nem. „Az új munka törvénykönyvét érintő jelenlegi tervezet szerint ugyanis a felmondás megkönnyí­tése, a szabadságok csökkentése, a munkaidőre vonatkozó szabá­lyok változása mind abba az irányba mutat, hogy ugyanazt a munkát lehetőség szerint ugyan­annyi vagy kevesebb dolgozóval végeztesse el a munkáltató. Mindez nem a munkahelyek szá­mának növekedéséhez, hanem a csökkentéséhez vezet, amely el­lentmond annak a gyakran han­goztatott kormányzati célnak, miszerint 2020-ra egymillió új munkahelyet szeretne teremte­ni a kabinet.” Pataky ugyan­akkor úgy látja: Czomba Sándor egyeztetésről szóló nyilatkozatai biztatóak, és tárgyalni szeretné­nek a tervezetről. Hátráltatja az Rugalmasabb foglalkoztatás Munkavállalói jogok sorát szüntetné meg az új munka törvénykönyve VÁLTOZÁS. A foglalkoztatás ru­galmasságát segíti az új munka törvénykönyve (Mt.), amely több lehetőséget kínál a munkaadók és munkavállalók közti kölcsönö­sen előnyös megállapodásra - nyilatkozta Dávid Ferenc, a Vál­lalkozók és Munkáltatók Orszá­gos Szövetségének főtitkára an­nak kapcsán, hogy a kormány közzétette az új jogszabályra vo­natkozó javaslatát. Dávid hozzá­tette: a korábbi, 1992-ben szüle­tett Mt.-t a lebomló nagyipar „tes­tére szabták”, az új ezzel szem­ben a kis- és középvállalkozói szektor sajátosságaira épül. A Nemzetgazdasági Miniszté­rium péntek délután tette közzé a kormány internetes oldalán az új - várhatóan január elsején életbe ■ Dávid Ferenc. Az új ter­vezet a kkv-szek- tor sajá­tosságait tartja szem előtt lépő - Mt. tervét. A vitára bocsá­tott dokumentum szerint válto­zik a rendkívüli munkavégzés ki­fizetése, a szabadság kiadása, a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos szabályozás is. A javaslat szerint a jövőben a munkáltató hamarabb bocsáthat­ná el rendes felmondással a hatá­lyos törvény szerinti védelmi idő­szakban lévő munkavállalóit. A táppénzen lévők, a várandósok, a szülési szabadságon lévők, a gyermekgondozás, illetve a hoz­zátartozó otthoni gondozása mi­att fizetés nélküli szabadságukat töltő, a beteg gyermeket táppén­zen ápoló és az önkéntes katonai szolgálaton lévő munkavállalók­kal a védelmi idő alatt is közölhe­tő a felmondás, amely a védelmi idő lejártát követő napon kezdő­dik. A felmondási idő rendes fel­mondás esetén legalább 30 nap, míg a jelenlegi jogszabály szerint ez maximum egy év is lehet. A munkáltató a határozott ide­jű munkaviszonyt rendes fel­mondással is megszüntetheti fel­számolási vagy csődeljárás idő­tartama alatt, a munkavállaló tar­tós alkalmatlansága esetén, illet­ve ha a munkaviszony fenntartá­sa elháríthatatlan külső ok követ­keztében lehetetlenné válik. A munkaadó a rendes felmondást határozatlan idejű munkaszerző­désnél nem köteles indokolni. Az új Mt.-ből kikerülne az is, hogy a munkavállaló munkaviszonyát az irányadó öregségi nyugdíjkor­határ betöltését megelőző öt éven belül csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg. Ha a parlament is elfogadja az előterjesztést, akkor megszűnik a műszakpótlék, és változik a bérpótlék: a javaslat vasárnapi munkavégzés esetén előírja a bérpótlék fizetését. ■ VG Nyíregyháza. Hátráltatja az eső az aratás befejezését Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében, ahol a rozs és a tritikálé táblák egy ré­szének a betakarítása még hátra van - közölte a térségi kormány- hivatal földművelésügyi igazga­tóságának főfalugazdásza. A 3931 hektár rozsból még 1500, a 9319 hektár tritikáléból 1400 hektárnyi terület aratása van hátra - mondta Guttyán Tamás. Hozzátette, még két-három csapa­dékmentes napra lenne szükség, s akkor végeznének az idei betaka­rítással a szabolcsi gabonafólde- ken. A vezető falugazdász tájékoz­tatása szerint az eddig betakarított 2371 hektár rozsterületen 2,1, míg a 7916 hektáros tritikálé táblán 2,8 tonnás volt a termésátlag. Guttyán Tamás kitért arra, hogy a 20.478 hektár búza aratása már befejező­2011. JÚLIUS 27.. SZERDA MLÁCÍGAZDASÁCi ONLINE Mind többen „utaznak” elektromos autóban Bevallottan marketingjelleg­gel, de jövőre megkezdi az Opel Magyarország az Amerikában készülő Ampera forgalmazását, a Nissan pedig a szintén elektromos, meghajtású Leaf eladásait nyomja Euró­pában. Eközben két német óriáscég úgy tartja: jobb, ha a szaktudás hazájukban marad. vg.hu/eauto RÖVIDEN Pécsett rendezik a vándorgyűlést Versenyképesség és adós­ságcsökkentés címmel ren­dezik meg a 49. Közgazdász­vándorgyűlést Pécsett, szep­tember 29. és október 1. kö­zött. Az államadósság csök­kentése és a nagy állami rendszerek átalakítása, a fog­lalkoztatás bővítése és a nagy közmunkaprogramok tervezett elindítása, a ver­senyképesség és a gazdasá­gi növekedés elősegítése meg a mindezeket megala­pozni kívánó sarkalatos törvé­nyek megalkotása vitára ér­demes szakmai kérdések so­rát veti a közgazdászok szá­mára - olvasható a fórum be­harangozásában. i VG Az első magyar beszerzői diplomák A hétvégén vették át diplo­máikat a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyar Lo­gisztikai, Beszerzési és Kész­letezési Társaság első b& szerzési menedzsment má­soddiplomás képzésénvég- zett hallgatói. Közülük a leg­többen a gyógyszeriparból, valamint a telekommunikáció és az elektronika területéről érkeztek, i VG Nyáron is ülésezik a kormány A kormány nyáron is folya­matosan ülésezik - mondta Kovács Zoltán, a Közigazga­tási és Igazságügyi Miniszté­rium államtitkára. A kormány tárgyalt a génmódosított ve­tőmagok és élelmiszerek magyarországi helyzetéről is. Ebben a témában várhatóan a napokban intézkedéseket is hoz a kormány, változatlan az álláspont: Magyarorszá­got „tisztán kell tartani” ezek­től a génmódosított termé­kektől. i MTI eső az aratást dött a megyében, 4,027 tonnás ter­mésátlagot értek el a termelők, ami közepesnek számít. A betakarított búza minőségét viszont jónak tart­ják a szakemberek. Szabolcsban egyébként 30 ezer hektáron vetet­tek búzát, de tízezer hektáron a belvíz miatt kipusztult a növény. A főfalugazdász megemlítette: az ara­tás befejezését hátráltató, szinte mindennapos eső viszont nagyon jót tesz a kapásnövényeknek Sza­bolcsban. Különösen a 92.700 hek­tárnyi kukoricának, hiszen a nö­vény csövesedése éppen most tart, s a szemek fejlődéséhez a lehető legjobbkor jön a sok csapadék. Az eső jót tesz a 47.300 hektáros nap- . raforgó területnek, valamint a több, mint 4.000 hektáros dohányültet­vénynek, valamint minden bizony­nyal növeli a zöldségfélék várható termését is Szabolcsban.

Next

/
Thumbnails
Contents