Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-20 / 168. szám
2011. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK NOGRAD SPORTJA Megérdemelt bajnoki cím labdarúgás Arany Ászok megyei I. osztály - Mérlegen a Szécsény VSE Szécsény csapata Nagybátonyból (fekete-fehér mezben) is három ponttal távozott FOTÓ: ARCHÍV/RIGÓ Szécsény VSE bajnokcsapata (hátsó sor, balról): Varga László egyesületi elnök, Stayer László polgármester, Mátyus Sándor játékos-edző, László Lóránd, Gyimesi Gábor, Szenográdi Péter, Frenkl Antal, Ágner Attila, Szathmári Zsolt, Csampa Martin, Botos Attila, Simon Bence, Varga Gergő, Baranyi Gábor, Antal Mihály főrendező. Első sor: Horváth Bálint, Baranyi István szakosztályvezető, Galcsik György elnökhelyettes, Kelecsényi Tamás, Szabó Tamás, Chikán Péter, Varga László, Galcsik Szabolcs, Németh Tibor, Horváth Péter, Burik Pál, Rácz Róbert, Jászberényi Pál. A képről hiányzik: Szilvási Krisztián.- Minden mérkőzésen - otthon és idegenben is - a támadó- futballt helyeztük előtérbe. Már az ellenfél térfelén próbáltunk labdát szerezni, és ezáltal nyomást gyakoroltunk rájuk az egész mérkőzésen. Ezt jól mutatja a rúgott és kapott góljaink száma.- Mely játékosokkal elégedett?- Minden játékossal elégedett vagyok, akik a bajnoki címet kivívták. Azonban kiemelkedett teljesítményével Gyimesi, László, Simon, Németh, Chikán P. és Botos.- Melyik csapatrész nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt?- A kapusposzton Szatmárinak voltak kisebb hullámvölgyei, de összességében jól oldotta meg a feladatát. A védelem nagyon jól működött, de ehhez kellett egész csapat is. Középpályás sorunk Szenográdi és Simon érkezésével nagyon feljavult tavasszal. Támadósorban Gyimesi és László is remekül teljesített, bizonyítja ezt a szerzett góljaiknak száma.- Kik voltak a segítők?- Elsőként köszönöm Varga László egyesületi elnök támogatását, aki nélkül szerintem már nem is lenne csapat Szécsényben. Nagy segítséget A labdarúgó megyei I. osztályban szereplő Szécsény VSE az előző évadban elért harmadik hely után megérdemelten végzett az első helyen a 2010-2011-es pontvadászatban. A bajnokság folyamán mindig a dobogón álltak, sőt a tizenegyedik fordulótól végig az élen voltak. E mellett megnyerték a Magyar Kupa 2011-2012-es kiírásának megyei döntőjét, s mivel bajnokok lettek, így a Szuperkupa is az övék lett. A kiváló szereplésről Mátyus Sándor játékos-edzőt kérdeztük, aki 2009 júliusában vette át a csapat irányítását. A számok tükrében Végeredmény 1. Szécsény 26 21 3 276-23 65 őszi végeredmény 1. Szécsény 13 9 2 235-14 29 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Tar (otthon) 5-1, 2. : Nőtincs (idegenben) 1-1, 3. : Nagybátony (o) 7 -1,4.: Palotás (i) 0-1, 5.: Somoskőújfalu (o) 4-2, 6.: Karancslapujtő (i) 2-0, 7.: Mátranovák (o) 1-2, 8.: Bércéi (o) 4-0, 9.: Héhalom (i) 4-2, 10.: Berkenye (o) 3-2, 11.: Pásztó (i) 1-1, 12.: Rimóc (o) 1-0, 13.: Szurdokpüspöki (i) 2-1, 14.: Tar (i) 3-0 - játék nélkül), 15.: Nőtincs (o) 1-0, 16.: Nagybátony (i) 2-1,17.: Palotás (o) 4-0,18.: Somoskőújfalu (i) 3-0,19.: Karancslapujtő (o) 4-1, 20.: Mátranovák (i) 3- 2, 21.: Bércéi (i) 3-1, 22.: Héhalom (o) 4-0, 23.: Berkenye (i) 3-2, 24.: Pásztó (o) 4- 0, 25.: Rimóc (i) 2-2, 26.: Szurdokpüspöki (o) 5-0. Gólszerzők 19 gólos: Gyimesi Gábor. 11: László Lóránd. 8: Varga Gergő. 7: Szenográdi Péter. 5: Szabó Tamás. 4: Németh Tibor. 3: Frenkl Antal. 2: Horváth Péter, Bállá Dániel, Varga László, Rácz Róbert, Chikán Péter, Kelecsényi Tamás, Galcsik Szabolcs. 1: Ágner Attila, Váradi Gábor (Somoskőújfalu, öngól). Akik a bajnoki évadban pályára léptek Szathmári Zsolt, Ficsur István (kapusok), Németh Tibor, Rácz Róbert, Frenkl Antal, Ágner Attila, Chikán Péter, Chikán Tamás, László Lóránd, Bállá Dániel, Horváth Péter, Galcsik Szabolcs, lusztin Gábor, Varga László, Gyimesi Gábor, Varga Gergő, Kelecsényi Tamás, Szabó Tamás, luhász István, Szilvási Krisztián, Szenográdi Péter, Csampa Martin, Botos Attila, Simon Bence, Mátyus Sándor (mezőnyjátékosok). Balogh Tibor- Milyen célokat jelöltek meg a csapatuk számára a szezon elején?- A célunk az 1-3. hely egyikének a megszerzése volt.- A bajnokság folyamán özeiért eredmények hatására módosítottak-e a kitűzött célon?- A tavaszi rajt előtt egyértelműen a bajnoki cím megszerzését irányoztuk elő.- Minek tulajdonítják az együttes eredményes szereplését?- Elsőként annak, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk. Ebből már látni lehetett, hogy eredményes tavasz elé nézünk. Aztán az igazolásaink is jól sikerültek.- Voltaké problémák a szezon folyamán?- Sérülések miatt több mécsesén nem tudtunk az általam elnyújtott Tóth Sándor, Baranyi István és Kis Attila is. Köszönet jár a polgármesteri hivatalnak, Stayer László polgármesternek, továbbá a hűséges szurkolóinknak.- Hogyan tovább?- A felkészülést július 12-én kezdtük el, heti négy foglalkozással. Mivel nem indulunk az NB Ill-ban, így a megyei I. osztályban folytatjuk az elkövetkező évadban is. A céljainkat később fogalmazzuk meg, mivel még nem tudjuk miként alakul a keretünk. képzelt összeállításban játszani. Azonban a hiányzók helyén szeMátyus Sándor játékos-edző replő játékosok jól oldották meg a feladatot.- Milyen játékstílus volt a legjellemzőbb az együttesre? SPORTTURMIX Szerződést bontott labdarúgás. Az Újpest FC szerdán egyoldalúan szerződést bontott Kovács Zoltán sportigazgatóval. A labdarúgóklub honlapja szerint a vezetőség „a sportszakmai feladatok stratégiai irányítását a jövőben más szakemberre bízza”, akit augusztus elejéig neveznek meg. A játékosként 20- szoros válogatott csatár tavaly január ó-tól töltötte be a posztot, azt megelőzően pedig, 2009 júliusától utánpótlás-igazgatóként dolgozott az egyesületnél. A lila-fehérek ügyvezető igazgatói posztját július elseje óta betöltő Bartha Csaba múlt pénteken, az Újpest idénynyitó sajtótájékoztatóján jelezte, több szinten is lesznek személyi változások a klubnál. Magyar győzelem sakk-vb. A magyar válogatott 2,5-1,5-re legyőzte az olimpiai bajnok Ukrajnát a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakkcsapatvilágbajnokság szerdai, negyedik fordulójában. A torna honlapja szerint a nyolc hónapos szünet után visszatérő Lékó Péter sötéttel gyűjtötte be a teljes pontot egyik mumusa, Vaszilij Ivancsuk ellen. A többiek, Almási Zoltán, Polgár Judit és Balogh Csaba, remiztek. A két győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel álló magyarok csütörtökön Izrael legjobbjaival mérkőznek. A magyarok - a tavalyi sakkolimpián szerzett negyedik (holtverse- nyes harmadik) helyezésnek köszönhetően - 2001 óta először vehetnek részt ismét a rangos csapatversenyen. Kínában a ki- lencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el. Csütörtökig öt forduló lesz, majd a pihenőnap után július 23. és 26. között lesz a következő négy játéknap. Bízik magában labdarúgás. A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München francia válogatott játékosa, Franck Ribéry a Bildnek adott nyilatkozatában elmondta, ha újra száz- százalékos állapotba kerül sérülése után, akár Lionel Messi szintjén is futballozhat. „Ismét szabadnak érzem magam, meg akarom mutatni, mi rejlik bennem. Ha újra százszázalékos állapotban leszek, és jó lesz a kapcsolatom az edzővel, akkor akár Lionel Messi szintjén is futballozhatok. Nagy álmom, hogy egyszer világbajnok legyek” - nyilatkozta a Bildnek Franck Ribéry. Bojkottálhatják labdarúgás. Vanczák Vilmos csapata, a svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sión elnöke, Christian Constantin elmondta, a klub bojkottálná idegenbeli mérkőzéseit, mivel a FIFA nem engedélyezi, hogy a holtszezonban igazolt játékosok pályára lépjenek. Constantin szerint a Sionnak nincs jogi kötelezettsége, hogy idegenben pályára lépjen, és az ügy súlyosságától függően ez be is következhet. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség eltiltotta a Siont az új játékosok regisztrálásától 2011-ben. Mindezek ellenére a Sion a bajnokság nyitó fordulójában 1 -O-ra legyőzte a Zürichet új igazolásai nélkül. Újabb siker A Szécsény csapata az elmúlt vasárnap Szlovákiában, Sztregován vett részt egy nemzetközi tornán, ahol a négy csapat közül az első helyen végeztek. Eredmények. Elődöntők: Szécsény - LKS Pionier Pisarzowice (lengyel) 2-0 (0-0). Gl: Chikán P. (2), Sztregova (szlovák) - FK Krivan Selence (szerb) 6-0. Harmadik helyért: LKS Pionier Pisarzowice - FK Krivan Selence 2-1. Döntő: Sztregova Szécsény 2-3 (2-1). Szécsény gólszerzői: László, Varga G., Szenográdi. Végeredmény: 1. Szécsény, 2. Sztegova (szlovák), 3. LKS Pionier Pisarzowice (lengyel), 4. Selenca (szerb).