Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-16 / 165. szám

2011. JÚLIUS 18., HÉTFŐ NÓGRÁD SPORTJA A bajnokság jegyében versenyeztek atlétika Honvéd Kupa és Balaton-bajnokság A közelmúltban két országos versenyen is részt vettek a Sal­gótarjáni Atlétikai Club (SAC) futói, közülük Papp Ildikó a magyar bajnokságra (augusz­tus 6-7., Szekszárd) való felké­szülés, és formaidőzítés jegyé­ben állt rajthoz. A fővárosi Iharos-pályán megrende­zett 27. Honvéd Kupán öt külföldi or­szág sportolói is részt vettek, a hazai felnőtt és utánpótlás élvonal képviselői mellett horvát, szlovén, osztrák, kuvai­ti és ománi atléták is hozzájárultak az esemény sikeréhez. Papp Ildikó itt egy bronzérmet szerzett.- A felkészülés egyik állomása volt, a jó hír, hogy újra kezdem magam jó for­mában érezni Ideális futóidő volt, bizta­Papp Ildikó (SAC) tónak tartom az időt, amit futottam, a kö­zelgő magyar bajnokság, és a nyári biat­lon Európa-bajnokság előtt. Jól mentek a lábaim, minden rendben volt, és nagyon örültem, hogy a hajrám is jól sikerült, az utolsó 250-en váltottam ritmust - mond­ta Ildikó. Csapattársa, Varga Bálint éppen el­lenkezőleg, a táv végén volt gyengébb, a Honvéd világhírű sportolójának, Iha­ros Sándornak emlékére kiírt férfi 1500 méteren a 16. lett. A SAC-tól idény köz­ben a KSI SE-be igazoló Tóth Bálint 100 méteren 10,96-tal jutott döntőbe, ahol rontott rajtja miatt kizárták. A salgótar­jáni a 4x 100-as KSI-váltó első futója­ként viszont győzött (41,84 mp). A női 100 méter döntője Nguyen Anasztázia szép sikerét hozta, a Honvéd sprintere 11,59 másodperces eredményével új or­szágos junior csúcsot ért el. A Veszprémben megrendezett 53. Ba- laton-bajnokságon Ildikó első lett a hat­fős 3000-es mezőnyben.- Az országos bajnokság 5000 métere előtt jó felkészülési verseny volt. Kicsit gyorsan kezdtem az elején és rögtön az él­re álltam, aztán ezt a pozíciót tartottam is a végéig. Jobb időre számítottam, de legelöl ilyen melegben nehéz egyéni csú­csot futni - mesélte Kadlót Zoltán tanít­ványa. Veszprémben még egy salgótarjáni színekben induló futóval találkozhat­tunk, a Zenit SE futója, Ragályi Gábor 800-on lett tizenkettedik. A kulturált körülmények között rendezett verse­nyen, a fiatalokat pezsdítő zene mellett (még a dobópályán is) családi progra­mokkal, látnivalókkal is várták az ér­deklődőket - és a szeniorok is pályára léptek. A külföldről érkezett indulók kö­zött népes csoportot alkottak a Magyar- országon edzőtáborozó ománi atléták, akiket jelenetős számban nők képvisel­tek a versenyen. Az országos hőségria­dó közepette a KSI-s Tóth Máté 100-on 11,25-tel nyerte időelőfutamát, a döntő­ben kerek 11 másodperces idővel a má­sodik lett (2 századdal lemaradva a győztestől). A másik Salgótarjánból el­származott atléta, Aj kiér Zita (Vasas MiFiN) hármasugrásban szerzett ezüst­érmet (13,08 méterrel). A nógrádiak eredményei. 27. Honvéd Kupa. Nők. 1500 méter (4 induló): 3. Papp Ildikó (SAC) 4:43,82 perc. Férfiak. 1500 méter (Iharos Sándor-emlékver- seny, 22): 16. Varga Bálint (SAC) 4:12,19. 53. Balaton-bajnokság. Nők. 3000 méter (6): 1. Papp Ildikó (SAC) 10:24,67. Férfi­ak. 800 méter (14): 12. Ragályi Gábor (Zenit SE) 2:14,68. Mészöly Kálmán hetvenéves SZÜLETÉSNAP. Mészöly Kálmán szombaton töltötte be 70. életév­ét, de nem tud elszakadni szere­tett sportágától a labdarúgástól, s mint mondta, még ma is öröm­mel vesz minden új feladatot, amelyre felkérik.- Hosszú időt megéltem a lab­darúgásban, ez tölti ki az életem. Ezért is örülök, ha számítanak rám, vagy kikérik a vélemé­nyem. A Vasasnál szakosztály­tanácsadó lettem, és bár nem szólok bele a szakmai munká­ba, sokszor jelen vagyok az edzé­seken, s úgy érzem, fontosnak tartják a véleményem - mondta Szőke Szikla, aki a magyar szö­vetségben elnöki tanácsadó, il­letve Dunai Antallal együtt amo­lyan nagyköveti szerepet tölt be. A 61-szeres válogatott védő a pályafutásából nem emelt ki egyetlen momentumot sem, mert mint mondta, sok felemelő pillanat részese lehetett. Gyer­mekkorától kezdve nagy futbal­lista szeretett volna lenni, ren­geteget dolgozott azért, hogy el­érje célját. Úgy véli, a befektetett munkának köszönheti, hogy tel­jesnek érezheti karrierjét. Megjegyezte, arra a legbüsz­kébb szakvezetőként, hogy 1982-ben kivezette a világbaj­nokságra a magyar csapatot. Olyan rendkívül erős riválisok szerepeltek a selejtezőcsoport­ban, mint Anglia és Románia, ennek ellenére elsőként kerül­tek ki a vb-re. Hozzátette, azt vi­szont sajnálja, hogy a vb-n ne­gyedórán múlott a nemzeti együttes továbbjutása, a belgák egyenlítése után véget ért a spa­nyolországi torna a magyarok számára. Mészöly saját bevallása sze­rint a mai napig imád meccsre járni, elsősorban szeretett klubját, a Vasast, illetve edző fia, Mészöly Géza miatt az Új­pestet figyeli. Elárulta, amikor ez a két csapat játszik, több­ször inkább ki se megy a talál­kozóra, mert akármelyik ujjá­ba harap, az fáj neki. A koráb­bi kiváló játékost és szövetségi kapitányt pénteken az MLSZ- ben köszöntötték családtagok és korábbi játékostársak. A Va­sas legendás játékosának kö­szöntő levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök és Mezey Mészöly Kálmán- Edzőként sokkal nehezebb helytállni, mert játékosként csak magára, a saját játékára kell kon­centrálnia az embernek, de edzőként 11 futballista pályán nyújtott teljesítménye alapján ítélik meg a munkáját, ott nem a saját kezében van a sorsa - vé­lekedett azzal kapcsolatban, hogy labdarúgóként vagy edző­ként könnyebb-e boldogulni. György korábbi szövetségi ka­pitány is. Csányi Sándor MLSZ-elnök személyes ajándé­kaként egy feliratozott kris­tályvázát is átvehetett. Mészöly Kálmán játékosként 61-szer ölthette magára a címe­res mezt, s három regnálása so­rán szövetségi kapitányként ugyanennyiszer irányíthatta a nemzeti együttest. HIRDETÉS 2py , július 18. hétfő - július 20. szerda Apenta üdítőital* ► málna, szőlő ► szénsavas ► 4x1,5 liter+ 2x1,5 liter ► 1 db vásárlása esetén: 219 Ft/1 db, 146 Ft/liter ► 6 db vásárlása esetén: 146 Ft/1 db, 97 Ft/liter Friss. Olcsó. Jő Salátauborka* ► I. osztály ► lédig kg Vöröshagyma* ► II. osztály ► hálós > 2 kg k 165 Ft/kgt Az ízek nem keverhetőek! Sissy Krémföl* ► 20% zsírtartalom ► 450 g ► 309 Ft/kg Sissy kefir* ► 450 g ► 264 Ft/kg Á UHT tej* ► 3,5% zsírtartalom ► 1 liter Szindy törlőkendő* ► 2 rétegű ► 4 tekercs ► 50 Ft/tekercs ► 10 méter/tekercs ► 5 Ft/méter Vizes zsemle* > db Karát kolbász* ► csemege, csípős ► félszáraz ■■■ ► szeletelt ► 100 g ► 1990 Ft/kg L • ^sörben* kilehel* ingyen Zsíros Tej UHT 3,5% i/leteinkben, PENNY! Szenzációsan olcsó árak! Érvény* >: 2011. július 18. hétfő és július ?.í ‘A csiíl.Kjqal jelölt diucikkek nem állandó ter az akci<* vége előtt elfogyna, lelvilágosításé A nyomdai hibákért felelősséget nem vállatu i a/ or* /ág 189 pontján. *A/ arak a 20U. július 14-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék letéti»))'áruházaink listáját megtaláljad www.penny.hu woboldalunkon, a bollkeresö menüpont alatt. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó

Next

/
Thumbnails
Contents