Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-16 / 165. szám

8 NÓGRÁD SPORTJA 2011. JÚLIUS 18., HÉTFŐ Alapszakaszt nyert a Deja Vu labdarúgás Városi kispályás bajnokság, Salgótarján - őrzi hibátlanságát a ForGoMeter H.P. A napokban befejeződött a sal­gótarjáni városi kispályás labda­rúgó-bajnokság tavaszi idénye, ami a profik küzdelemsorozatá­ban egyúttal az egykörös alapsza­kasz zárását is jelentette. A tizen­hatos mezőny az augusztusi foly­tatásban szétválik, s az első nyolc helyezett a felső-, míg a hátsó nyolc csapat az alsóházi rájátszásban dönti el a pontvadászat végső sor­rendjét. Ugyan a szezon eddigi ré­szét veretlenül abszolváló Deja Vu kilencpontos előnye arra enged következtemi, hogy a legfontosabb kérdés talán már el is dőlt, a dobo­gó alsóbb fokaiért, valamint a téli teremtornára automatikusan kva­lifikáló, illetve osztályozóra jogosí­tó pozíciókért még nagy csatákra lehet számítani. Az amatőr A-cso- portban néhány elmaradt mérkő­zés zavarja némileg a „tisztánlá­tást”, ám annyi azért megállapít­ható, hogy az aranyéremre a je­lenlegi listavezető FRSZ mellett a Mont Inox, a Főiskola és talán a Rózsaszín Párduc aspirál még re­ális eséllyel. A B-csoportban még inkább leszűkült a végső győze­lemre eséllyel pályázók köre: a tel­jes mezőnyben egyedüliként to­vábbra is hibátlan mérleggel büsz­kélkedő ForGoMeter csapatával mindössze egyetlen rivális, a cím­védő STF 85 tudja (úgy-ahogy) a lé­pést tartani. Eredmények Profi bajnokság 9. forduló: Fa-Héj - Tankina Bau 7-3, GA Magyarország - Eglo 0-10. 10. forduló: MX Energy- Fermat - Speciál-X 5-4, Tankina Bau - Woodcentrál 3-4.11. fordu­ló: Woodcentrál - Fort Bau 3-3, Fa-Héj - MX Energy-Fermat 5-4, Speciál-X - Deja Vu 3-5, Kórház - Eglo 2-4, Futballmánia - 61 FC 2-3, GA Magyarország - Laver 2-6, Rallye Pirazol - Tankina Bau 2- 8, Szilaj Retro - Pole-Trade 3- 11.12. forduló: Speciál-X - Szi­laj Retro 2-3, Deja Vu - Fa-Héj 6-4, MX Energy-Fermat ­Woodcentrál 3-8, Fort Bau - Rallye Pirazol 3-2, Tankina Bau - GA Magyarország 5-2, Laver - Futballmánia 2-4,61 FC - Kórház 5-2, Eglo - Polc-Trade 5-6.13. for­duló: Woodcentrál - Deja Vu 0-4, Fa-Héj - Speciál-X 6-6, Polc-Trade- 61 FC 6-5, Kórház - Laver 2-3, Futballmánia - Tankina Bau 2-4, GA Magyarország - Fort Bau 1- 10, Rallye Pirazol - MX Energy- Fermat 5-8, Szilaj Retro - Eglo 2- 11. 14. forduló: Fa-Héj - Szilaj Retro 11-4, Speciál-X - Woodcentrál 6-4, Deja Vu - Rallye Pirazol 5-1, MX Energy-Fermat - GA Magyarország 10-2, Fort Bau- Futballmánia 0-3, Tankina Bau- Kórház 5-2, Laver - Polc-Trade 3- 6,61 FC - Eglo 4-4.15. forduló: Woodcentrál - Fa-Héj 3-5, Rallye Pirazol - Speciál-X 1-1, GA Ma­gyarország - Deja Vu 2-4, Futball- mánia - MX Energy-Fermat 13-6, Kórház - Fort Bau 3-3, Polc-Trade- Tankina Bau 1 -6, Eglo - Laver 5-1, Szilaj Retro - 61 FC 1-5. Az alapszakasz végeredménye 1. DejaVu 15 13 2 0 68-35 41 2. Fort Bau 15 10 2 3 76-37 32 3. Futballmánia 15 10 1 4 68-39 31 4. Tankina Bau 15 10 0 5 64-34 30 5. Polc-Trade 15 9 0 6 62-49 27 6. Laver 15 8 0 7 53-54 24 7. Fa-Héj 15 7 3 5 74-68 24 8. Rallye Pirazol 15 7 2 6 58-59 23 9.61 FC 15 7 2 6 53-50 23 10. MX Energy 15 6 1 8 65-70 19 11. Eglo 15 5 4 6 63-5119 12. Woodcentrál 15 5 2 8 51-5217 13. Speciál-X 15 4 2 9 46- 56 14 14. Kórház 15 3 210 45-60 11 15. GAMagyaro. 15 3 111 34-80 10 16. Szilaj Retro 15 1 014 34-120 3 Amatőr A-csoport 11. forduló: Mont Inox - Főisko­la 2-5, Imbusz Trade - FRSZ 2-12, TLX Metál-Janker - Rózsa­szín Párduc 3-9, MKB - Barátok Közt 5-2, KSII. - Salgó-Vill Szeke­res 4-2, Pintér FC - Salgó Center Coop Áfész 0-3.12. forduló: Pintér FC - Mont Inox 0-3, KS II. - Főis­kola 5-4, MKB - Salgó-Vill Szeke­res 4-2, TLX Metál-Janker - Bará­tok Közt 1 -3, Imbusz Trade - Ró­zsaszín Párduc 5-13, Salgó Center Coop Áfész - FRSZ 2-5.13. fordu­ló: Rózsaszín Párduc - Salgó Cen­ter Coop Áfész 2-6, Barátok Közt - Imbusz Trade 4-3, Salgó-Vill Szekeres - TLX Metál-Janker 0-2, Főiskola - MKB 3-0, Mont Inox ­KS B. 3-1, FRSZ - Pintér FC 8-1. 14. forduló: MKB - Mont Inox 2-5, TLX Metál-Janker - Főiskola 7-8, Imbusz Trade - Salgó-Vill Szeke­res 2-1, Salgó Center Coop Áfész - Barátok Közt 4-1, KS II. - Pintér FC 4-3.15. forduló: Pintér FC - Ró­zsaszín Párduc 5-6, Barátok Közt- FRSZ 1 -8, Salgó-Vill Szekeres - Salgó Center Coop Áfész 1-4, Fő­iskola - Imbusz Trade 4-1, Mont Inox - TLX Metál-Janker 2-1, MKB - KS II. 1-8. 16. forduló: Imbusz Trade - Mont Inox 1-11, Salgó Center Coop Áfész - Főisko­la 3-3, FRSZ - Salgó-Vill Szekeres 10-4, Rózsaszín Párduc - Barátok Közt 6-3, TLX Metál-Janker - KS n. 0-4, MKB-Pintér FC 3-8. A bajnokság állása 1. FRSZ 15 13 11 116-35 40 2. Mont Inox 16 12 2 2 62-29 38 3. Főiskola 16 11 2 3 77-49 35 4. Rózsaszín P. 15 11 1 3 7T46 34 5. Áfész 15 10 1 4 57-46 31 6. Barátok Közt 15 7 0 8 41-61 21 7. Imbusz Trade 16 5 2 9 41-73 17 8. Ksii 15 5 1 9 45-56 16 9. MKB 16 5 1 10 46-69 16 10. TLX Metál 15 3 1 11 39-76 10 11. Salgó-Vill 16 3 Ö13 38-60 9 12. Pintér FC 16 2 0 14 41-76 6 Amatőr B-csoport 13. forduló: Nord FC - VGÜ 4-2, Lendület - TMRSZ Hársmetáll 3-1, Határeset - Red Ball 2-5, STF 85 - ForGoMeter 2-3, Bokafogó - Karancs Univer 6-2, Tarjánhő - Kapáslövés 5-5. 14. forduló: ForGoMeter - Bokafogó 4-0, Red Ball - STF 85 1-6, TMRSZ Hársmetáll - Határeset 4-3, VGÜ- Lendület 2-5, Tarjánhő - Nord FC 3-2, Karancs Univer - Kapás­lövés 2-4.15. forduló: Kapáslövés- Nord FC 4-1, Lendület - Tarjánhő 4-2, Határeset - VGÜ 2-3, STF 85 - TMRSZ Hársmetáll 8- 1, Bokafogó - Red Ball 1-2, ForGoMeter - Karancs Univer 9- 0. 16. forduló: TMRSZ Hársmetáll - Bokafogó 4-2, VGÜ- STF 85 2-7, Tarjánhő - Határ­eset 6-3, Nord FC - Lendület 2-6, Red Ball - Karancs Univer 4-3, ForGoMeter - Kapáslövés 3-1. Abajnokságállása 1. ForGoMeter 16 16 0 0 81-20 48 2. STF 85 16 14 0 2 121-35 42 3. TMRSZ H. 16 11 1 4 74-43 34 4. Lendület 16 10 1 5 58-47 31 5. Tarjánhő 16 8 1 7 57-58 25 6. Red Ball 16 8 0 8 46-60 24 7. Bokafogó 16 6 2 8 37-48 20 8. Karancs Univ. 16 6 1 9 58-76 19 9. Kapáslövés 16 5 2 9 57-63 17 10. Nord FC 16 4 012 40-72 12 11. Határeset 16 3 013 40-73 9 12. VGÜ 16 1 015 34-108 3 Nyolc csapat a mezőnyben Idén immár tizenegyedszer rendezik meg a Salgótarjánban a Nyári Kupa kispályás labdarúgó tornát, melyen ezúttal nyolc csa­pat verseng a legutóbb a Polc- Trade által elhódított vándorser­legért. A négy kifejezetten erre az alkalomra összeállt (Futsal G, Másnaposok, Fél Vegyes, Nógrád Boys), illetve négy a városi baj­nokság mezőnyéből verbuváló­dott együttes (Mont-Inox, Salgó- Vill, Polc-Trade, STF 85) a körmér­kőzéses alapszakaszt követően al­só-, illetve felsőházi rájátszásban dönti majd el a végső sorrendet A mérkőzéseket hétfő, szerda és pénteki napokon 18 és 19.15 órai kezdéssel rendezik a városi sport- centrumban. 4 Az alapszakaszgyőztes Deja Vu (a labdával Berki Krisztián) megnyugtatónak tűnő, kilencpontos előnnyel várhat­ja a rájátszást F-l pilóták magyar hírességek ellen Natianal Piloti - All Star válogatott jótékonysági focimérkőzés A július 31-i Formula 1 ENI Magyar Nagydíj alkalmá­val július 27., szerdán 20 órakor a Szusza Ferenc Sta­dion ismét pályára lép Magyarországon az Fl-es ver­senyzők focicsapata, a Nationali Piloti. Az ellenfél a magyar All Star válogatott lesz. A Nationali Piloti csapatkapi­tánya Sebastian Vettet Mellette pályára lép Fernando Alonso és Felipe Mássá is. Az Fl-es védel­met Mészöly Géza erősíti majd. Helyet kap a csapatban két ma­gyar autóversenyző, Michelisz Norbert és Kiss Norbert is. Az All Star gárdát politikusok, színé­szek, újságírók és sportolók al­kotják. Pályára lép Kövér László, Szijjártó Péter, Bánki Erik, Eper­jes Károly, Rudolf Péter, Nagy Er­vin, Sebestyén Balázs, Erdei Zsolt, Kovács Kokó István, Balogh Gá­bor, Dragoner Attila, Lipcsei Péter és Vincze Ottó. Az All Star szövet­ségi kapitánya Dunai Antal A mérkőzést Kassai Viktor ve­zeti. A résztvevők 20 darab, a hí­rességek által dedikált focilab­dával lepik meg a közönséget. Az előmeccsen az UTE öregfiúkesapata a magyar öreg- fiúk-válogatott ellen mérkőzik. Az eseményt a Duna TV élőben közvetíti. A jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek, a bevé­telt jótékony célra fordítják. Be­lépők elővételben a WestEnd City Center Sportporta üzleté­ben, Jókai sétány válthatók júli­us 20-tól, szerdától péntekig 10 és 20 óra, illetőleg szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között. A Szusza Stadionban július 25-én és 26-án 14 és 20 óra között, míg a meccs napján, július 27-én dél­előtt 10 órától lehet belépőt vásá­rolni. Régi emlékkép a Népstadionból, egy hasonló meccsről...

Next

/
Thumbnails
Contents